Tolna Megyei Népújság, 1972. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-22 / 171. szám

* 1 » 1 PAKS ma, tísés huss év múlva Újjáépül a Béke Szálló — Függőleges irányú építkezés — Szélesebb utcák, virágos terek A számok — tények, s e té­nyek szerint Pakson a fel- szabadulás óta napjainkig 73 állami, javarészben csökkent értékű kislakás épült. A IV. ötéves terv időszakára 80 la­kás építését tervezték, s e 80- ból már jó néhány lakás ki­vitelezése megkezdődött. Mi a jellemző Paksra? Ne szégyelljük bevallani; zsúfoltság, rendezetlenség, jól­lehet, a nagyközség megyénk lélekszám szerinti harmadik legnagyobb járási székhelye. Az előbbi állítás — mármint a rendezetlenség — különösen a jelenlegi központra vonatkozik, a romos Béke Szálló és a buszmegálló közötti részre. Egy szót erről a buszmegálló­ról; kényszerből lett az, ami. Rossz helyen van, nem ma­radhat itt. A dolgok közepébe vágva, beszéljünk ezt köveéően arról, ami a paksiakat legélénkebben foglalkoztatja — a Béke Szál­lóról. Az épület sorsa végre el­dőlt. Helyreállítását még az idén megkezdik. Lapunkban már eddig is sokszor ejtettünk szót erről a műemlékről. Az igazság az, hogy a paksiaknak eddig nem sok örömük volt ben­ne. Negyvenöt előtt csak a „jobb emberek” jártak a mű­emlék-épületben működő szál­lodába, étterembe. Mire — a felszabadulás után — a lakos­ság hozzászokhatott volna, ad­digra életveszélyes állaga mi­att lezárták. A halyi tanács és a lakosság is szerette volna, ha a Békét lebontják. Az illeté­kesek végül nem így döntöt­tek. A felújításra kerülő épület ifjúsági ház lesz. Emeleti ré­szén könyvtár és klubszobák sora kap helyet, míg a föld­szinten ifjúsági presszót és ét­termet alakítanak ki. Jelenleg már a felújítási munkálatok­kal kapcsolatos szerződések megkötésénél tartanak. Egy gondolat kívánkozik ide. Pakson is, mint megyénk más helységeiben is, növekednek az igények. Uj létesítményekre, a szebb, esztétikusabb lakóhelyi kép kialakítására várnak a paksiak. Helytelen azonban, hogy a lakosság — passzívan — csak a helyi tanácstól vár­ja a gondok megoldását, ügy látszik e nézet helytelensége bebizonyosodott Pakson, mert az ifjúsági házzal kapcsolatban már széles körű összefogásra számíthatunk. A község fiatal­jai nagy értékű társadalmi munkát vállaltak a létesítmény felújításában. Az ügyes-bajos dolgait inté­ző állampolgár, a nagyközségi tanács egyik előszobájában plexibúra alatt érdekes kis makettvárosban gyönyörköd­het. A hitetlenkedők megnyug­tatására közöljük, a makett tényleg Paksot ábrázolja. Igaz, a távlati fejlesztési tervek megvalósulásához húsz évre lesz szükség. De azért nézzük a maketteket a Béke Szállótól indulva, végig a Dózsa György utcán, Szekszárd felé. A Dózsa György utca ma­gánházait kisajátítják. Először is azt a kanyart iktatják ki, mely a Béke Szálló miatt már annyi gondot jelentett az autó­soknak. Az utca mindkét ol­dalán egytől négyemeletes há­zak húzódnak majd. A nagy­község központját a Dózsa, a Rosthy, a Rákóczi, valamint a Hajnal utcák által határolt te- tületen alakítják ki. Milyen lesz a központ? Impozáns! A rövidesen átadásra kerülő já­rási SZTK-rendelőintézet mel­lett már egy modern gyógy­szertár alapozását is megkezd­ték, ennek emeleti szintjein 12 szolgálati lakás lesz. Bízunk abban, hogy ezáltal lényegé­ben meg fog oldódni az itt dolgozó egészségügyiek lakás­gondja. Az új központban épül fel a kultúr- és vendéglátókombi­nát. A vendéglátókombinát ré­sze lesz egy 20, vagy 40 ágyas szálloda is. A Dózsa utcától jobbra, a Hajnal utca felé OTP-lakáso- kat építenek, szám szerint 138-at. A Dózsa utcától balra eső területen döntő többség­ben kertes családi házak emelkednek. A tervek szerint a 6-os út és a Táncsics Mihály utca találkozásánál buszmeg­álló épül, a jelenlegi beton­üzem mellett. A Táncsics ut­ca mindkét oldalán lévő háza­kat kisajátítják, s a buszmeg­állóhoz vezető utcát kiszélesí­tik. A buszmegállóig emeletes OTP- és szövetkeztl lakások épülnek. A Dózsa utcán Szek­szárd felé haladva, ugyancsak emeletes OTP- és szövetkezeti házak lesznek. Mi van az ivóvízellátással? Igaz ugyan, hogy egy-két új utca kivételével a vízvezeté­kek megvannak, de az ivóvíz- ellátás gondot jelent. Jelenleg, szárazság esetén, az igények­nek csak kétharmadát tudja kielégíteni a községi vízmű. Ahhoz, hogy e gondot meg­oldják, öt-hat millió forintos beruházásra lenne szükség, sajnos erre egyelőre a Relyi tanácson gondolni sem mer­nek, hiszen a nagy ütemben folyó szennyvízhálózati mun­kálatok Szinte teljes egészében felemésztik a fejlesztési ala­pokat. A szennyvízhálózat építése egyébként jó ütemben halad, már elértek az ÁFÉSZ-áru- házig. E munkák mielőbbi befeje­zésére nagy szükség van, mi­vel ezeknek függvénye a járá­si SZTK-rendelő, ugyanis, hogy mielőbb kezdje munká­ját, a konzervgyári vezetők segítő szándékára lesz szükség. Ha az új rendelő szennyvizét bevezethetik — ideiglenesen — a konzervgyár Szennyvízháló­zatába, akkor már az ősszel megkezdheti munkáját a járá­si rendelőintézet. Paks útjai rosszak. A Dózsa utca kivételével nincs is más szilárd burkolatú utcája a te­lepülésnek. Éppen ezért első cél, hogy a Dózsa utcát lebe­tonozzák, majd azt követően — fontossági sorrendben — a többi utat is ellássák szilárd burkolattal. Egy hónap múlva készül el a nagyközség első be­tonozott útja, a Mária utcában. A közelmúltban a nagyköz­ségi tanács végrehajtó bizott­sága tárgyalta a szolgáltatás helyzetét, összességében nem ’rossz, — állapították meg a szolgáltatásokról. Ugyanekkor, egyre nagyobb gondot jelent a fűtőolaj, és a gáz beszerzése a paksiaknak. Megoldás? Ha a helyi ÁFÉSZ egy autót állíta­na munkába, az megoldaná a gáz és az olaj házhoz szállítá­sát. A tervek szépek, Kérdés, hogy a lakosság mivel segíti ezeknek a fejlesztési tervek­nek a megvalósulását? Mint megtudtuk több utca, tér át­építésére lesz szükség. A la­kosság ahol erre igény van, a parkosítást végzi társadalmi munkában. Ezen kívül a köz­ség területén 800—1000 méter hosszúságban kívánják társa­dalmi munkában tiszítani az árkokat. Elsősorban az oktatá­si és egészségügyi intézmények korszerűsítése, szépítése érde­kében kívánnak a paksiak több társadalmi munkát vé­gezni. A munkák során sport­pályát, játszóteret építenek, s a játszóterek felszereléseit is társadalmi munkában készítik el. Társadalmi munkát végez­nek az újvárosi óvoda korsze­rűsítésénél is. Tervek, tervek, tervek. Hogy megvalósulnak-e? Ez nemcsak a nagyközségi taná­cson, hanem Paks lakosságán, a Pakson tevékenykedő ipari vállalatokon, ipari és mező- gazdasági szövetkezeteken, in­tézményeken is múlik. VARGA JÓZSEF Állami tűzoltók versenye Tegnap délelőtt a szekszárdi Dózsa-pályán tartották meg hagyományos versenyüket a szekszárdi és a dombóvári álla­mi tűzoltók. A négyszer százas váltó, a nyolcszázas kismotor- fecskendő-szerelés és a százas akadályverseny egyesített eredményei alapján a dombóváriak győztek — 4,9 másod­perccel. A százas tűzoltó akadályversenyben Szőke Károly őrvezető (Szekszárd) és Gáspár István őrmester (Dombóvár) érte el a legjobb eredményt. Képünkön: a győztes csapat egyik versenyzője habbal oltó készülékkel küzdi le a tüzet. (Foto: Szepesi László) Beszélgetés Sábáéról, a Borbolya-szigetről, égő falvakról és a békéről (Ahogy a szavaiból ki lehet venni, Habony István bácsi nyolcvannégy éVes lehet, hi­szen 1906-ban állt sor alá és 1914-ben már tartalékosként olvasta őfelsége I. Ferenc Jó­zsef apostoli király „Népeim­hez” intézett hadbahívó szóza­tát. Magnetofon kézügyben nem lévén, kissé nehéz kide­ríteni, hogy Felsőnánán, a bolt előtt hogyan és miért fordult erre a szó. Hamar erre fordult, talán mert az idős emberek emlékezete szívesebben száll vissza a távoli múltba, mint a percnyi közelben tűnő egy-két, öt-tíz évesbe. Egy valakivel való hasonlatosság miatti ösz- szetévesztésből indultunk és nagyon gyorsan eljutottunk Sábáéhoz.) — Mert, hogy tudja, minden háború csúnya huncutság, sze­gény ember azt sosem akarja. Tizennégyben — erre maga még nem emlékezhet — ami­kor vittek bennünket délre, Sabác felé, hát nem igaz, hogy mennyi szép vetést elpusztítot­Munkás évek Után Tegnap délután búcsúztatták nyugállományba vonulása al­kalmából Gróf Károlyt, a Láng Gépgyár dombóvári gyáregy­ségének vezetőjét. Az igazgató először az üzemben rendezett ünnepségen a dolgozóktól kö­szönt el. Ezután bensőséges összejövetelen a város párt- és tanácsi szerveinek, intézmé­nyeknek és a társvállalatoknak vezetői köszöntötték a nyug­díjba vonuló gyáregységveze­tőt. A városi pártbizottság nevé­ben Gyuricza István, az MSZMP Dombóvári Városi Bi­zottságának titkára búcsúzott el Gróf Károlytól, majd a ta­nács, a szakszervezet vezetői és az anyavállalat párttitkára kívánt jó egészséget a dolgos évek után járó megérdemelt pihenéshez. Gróf István esztergályos volt. 1943. óta részt vett a kommu­nista párt munkájában. A fel- szabadulás óta megszakítás nélkül végezte hivatalos mun­kája mellett a társadalmi funkciókkal vállalt feladato­kat. A jászberényi, mohácsi, majd a pécsi Sopianae Gépgyár után a Láng Gépgyár dombó­vári egységénél dolgozott. Az alapkő letételétől teg­napig igazgatta, vezette a gyá­rat. Munkája nyomán indult meg a termelés. Ö szervezte meg a gyáregységen belül a párt- és KISZ-szervezetet. Te­vékenyen részt vett a szak- szervezet munkájában. Az El­nöki Tanács a Magyar Nép- köztársaság Érdemrendjével tüntette ki. tunk mi csak azzal, hogy ar­ra vonultunk. Még most is fáj a szívem rágondolni. Aztán a szerbek megnyomtak bennün­ket, mivel erősebb tüzérségük volt. Égett ott egy falu, már nem tudom mi a neve, régen volt. Az egyik fele szerb, a másik magyar. Előbb ők gyúj­tották fel a magyar felét, az­tán amikor előre mentünk, mi a szerbet. Sokszor a sógor a komáét, meg fordítva, hát nem ostobaság ez? Kívánta az em­ber? Dehogy kívánta, hiszen senki nem gyűlölködésre ter­mett, mindannyian meztelen jöttünk ki az anyánkból. Ami­kor megint nagyon verettek bennünket ágyukkal, akkor le­húzódtunk a Borbolya-sziget felé, ott nyugodalmasabb volt és én nagyon sokat gondol­koztam ezen. Nincs nagyobb csapás az emberre, mint a há­ború és az a sok nyomorúság, ami vele jár. Tizenhatbanj amikor az olasz frontra vittek, voltak ott járásnyi részek, ahol nem maradt egy ép tégla sem. Az egyik faluban, a nevét me­gint elfeledtem, akkora volt az éhség, hogy azok a kis olasz gyerekek levonták a friss fűz­vessző héját és vízben főz­ték, elképzelhetni, micsoda táp­lálék volt az. Amikor mená- zsit faszoltunk, nem lehetett szánnom tőlük egy-két szelet kétszersültet, mindig annyi gyerek volt aztán körülöttem, akár a kotlóstyúk csibéi. Akar­tam én, hogy azok a kis gu­lyák éhezzenek? A nehézség akarta! Megkérdeztek? Dehogy is kérdeztek! De menni kellett, mert aki nem ment, az úgyis a fal mellé került, de elébb az ezredkáplán megcsókoltatta vele a keresztet. Régen volt Sabác, persze, hogy régen volt, a maiak talán semmit se tud­nak róla. Pedig itt is, amott is tenger vér elfolyt, aztán mi­nek? Meghiggye nekem, azóta jó az embernek, a magamfajta öregnek, meg a fiatalabbjának is, amióta béke van. Mert jobb a kicsiny mód a békében, mint a legtöbb szerzés a há­borúban. Béke, béke, az kell az embernek ... (így vallott a maga szavai­val háborúról és békéről Ha­bony István, Szolnok megyé­ből Felsőnánára származott idős parasztember, 1972. jú­lius 20-án, a bolt előtt, ahol a pádon hárman-négyen öregek, a romló hallás kívánta kissé hangosabb szóval, cserélgetni szokták véleményüket a világ folyásáról.) O. I. Foto: G. K. ,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom