Tolna Megyei Népújság, 1972. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-28 / 150. szám
r 1 TOLtfA HEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÖLJETEKl A MAGYAR SZOC XXII. évfolyam, 150. szám ÁRA: 80 FILLÉR Szerda, 1972. június 28. Egészségügyi aki ivaértekezlet Szekszáfclon Július 2-én, a Semmelweis-évforduló napján lép életbe ax új egészségügyi törvény 1971 — a .ü tlegeli A tavah-»0* ívetést. annak zársziir.^BjB tárgyalta az Oi'Szággi'uW^B ars szóval a gazd álkodásr » ™ rtácsk óztak a képviselők. Eltekintve a szokástól és a technikai kényszerűségtől — hogy ugyanis csak bizonyos idő eltelte után állnak rendelkezésre teljes összefüggésükben a szóban forgó tények és számítások. — külön haszna és érdekessége is van a visszatekintésnek, csaknem fél esztendő eltelte után. A gazdasági életben ugyanis talán a legkevésbé választhatók el egymástól mereven a naptári évek, tehát csak bizonyos fenntartásokkal vizsgálhatók önmagukban. Ma már további öt-hat hónap tapasztalatai is előttünk állnak mérlegelésünk tehát jóval körültekintőbb lehet. Erőfeszítéseink eredményei nagy jelentőségűek és joiészt kézzelfoghatóak. A nemzeti jövedelem emelkedésének és a gazdasági növekedésnek erős- bödő üteme, még inkább az a tény, hogy mindez elsősorban a javuló termelékenységből, a hatékonyabb gazdálkodásból származott. — a legfontosabb tényezők. Ennek megfelelően, sőt részben ezt meghaladó mértékben nőtt a fogyasztás és a felhalmozás. A lakosság jövedelmeinek a tervek szerint megváló, ilt növekedése, a foglalkoztatottság stabilitása, a végrehajtott béremeléseik az egészségügyi és oktatási dolgozóknál az intézmények hálózatának és színvonalának javítása ugyanezeken a területeken, több új lakás, mint amennyire számítottunk, ás nem utolsó sorban a színvonalas áruellátással alátámasztott kereskedelmi forgalom, amely ismét tekintélyes mértékben nőtt — a lép- ten-nyomon közvetlenül is tapasztalható, jóleső eredmények. Még akkor is, na egyikükhöz is, másikukhoz is kapcsolódhat eev bizonyos „de”, hogy tudniillik, kívánatos lett volna itt is. ott is netán többet. jobbat, szebbet elérni. Csakhogy már az is. ami történt, amivel tagadhatatlanul javult az élet nálunk, további terheket rótt az állam- háztartásra, mégpedig olyan időszakban, amikor az számottevő nehézségekkel küzd. Hogy tisztán lássunk: a költségvetési bevételek jelentékeny hányadát tudatosan fordítjuk a termelés, a külkereskedelmi forgalom és a lakossági fogyasztás támogatására, közben azonban, akaratlan, nem gazdaságos tevékenységek is dotációban részesülnek, ahelyett, hogy ezek kiszorításával, s a gazdaságos produkció bővítésével, nagyobb mértékben növelhetnénk az ország és a költségvetés bevételeit. A bevétel kevesebb, a kiadás több a vártnál, innen a tervezettet meghaladó költségvetési hiány. Márpedig nem véletlenül hangsúlyozta a pénzügyminiszter az országgyűlés előtt: tartósan nem oszthatunk el többet. mint amennyit megtermelünk! Természetesen, a kormány hathatós intézkedéseket tett, és az elmúlt fél év már javuló irányzatot mutat. Lassan csökken a beruházási feszültség, határozott javulás jeleit mutatja a külkereskedelmi forgalom, és szerencsére, egyre mérséklődnek a gazdaságtalan termelés lehetőségei is. A gazdaságirányítás reformja. — végül is ezt bizonyítja a múlt évi gazdálkodás elemzése — lehetőséget nyújt a külső, nemzetközi piaci tényezők figyelembevételére, a szocialista országok gazdasági együttműködésének jobb kihasználására, és belső gazdasági tartalékaink felszínre hozására, ide értve az emberi tevékenységben, magatartásban rejlő nagy tartalékokat is. Szekszárdon tegnap délelőtt, a Babits Mihály művelődési központ hangversenytermében rendezett egészségügyi aktívaértekezletet az MSZMP Tolna megyei Bizottsága, a Tolna megyei Tanács és az Orvos- Egészségügyi Dolgozók Szak- szervezete megyei bizottsága. Az aktívaértekezleten ezúttal nemcsak az egészségügyvezető dolgozói vettek részt, hanem állami, párt. és tömegszerveze. ti életünk képviselői is. hiszen a néhány nap múlva hatályossá váló egészségügyi törvény végrehajtáséiból adódó feladatok ismertetése alkotta a tanácskozás egyetlen napirendjét és ezeknek a feladatoknak az ellátása nemcsak az egészségügy területén tevékenykedők dolga. Az aktívaülésen részt vett Tolnai Ferenc, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának titkára, dr. Gyugyi János, a Tolna megyei Tanács elnökhelyettese. István József, a megyei pártbizottság propaganda és művelődésügyi osztályának vezetője, dr. Horváth Jenő, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezető főorvosa, dr. Keresztes László, az Egészségügyi Minisztérium osztály- vezetője és Egyed Mihály, az SZMT titkára is. Az egészségügyi aktívaértekezlet meghívottait István József, a megyei pártbizottság osztályvezetője üdvözölte, majd dr. Medve László. az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának alosztályvezetője tartott vitaindító előadást, amelyben a megalkotása óta széles körben megismert új egészségügyi törvény megszületésének tár- sadalomooli'tikai vonatkozásairól tájékoztatta a hallgatóságot. Kitérve tájékoztatójában azokra a kevésbé ismert részletekre is, amelyek igen fontos momentumai voltak az új egészségügyi törvény előkészítéséneit. maid parlamenti jóváhagyásának. Az előadó, aki már bevezetőjében kihangsúlyozta, hogy a törvény megalkotásának Kedden reggel Uj-Delhiből Simlába repült Indira Gandhi indiai miniszterelnök-asszony. Ebben az Uj-Delhitől 280 kilométerrel északra fekvő indiai városban találkozik szerdán Zulfikar Ali Bhutto pakisztáni önökkel, akivel a két ország közötti kapcsolatokról tárgyal. Az AFP francia hírügynökség az indiai—pakisztáni alapját társadalmunk fejlődése biztosította, sokszorosan utalt a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusának határozataira, amelyek — híven a kongresszus jelszavához — a szocializmus magasabb szinten való építését szolgálva mutatnak utat mindazok számára, akik a nemzeti jólét gyarapodásáért tenni készek. Hosszan beszélt az előadó a tanácstörvény, majd az alkotmánymódosítás és az új egészségügyi törvény megalkotásának társadalompolitikai összefüggéseiről, továbbá arról, hogy milyen kedvező fogadtatásra talált az egészségügyi törvény. Ugyanakkor nem hallgatta el azt sem. hogy adódnak disszonáns hangok, amelyekkel szemben egészségügyünk dolgozói messzemenően számíthatnak még a helyes ítélőképességű közvélemény védelmére is. Hanoi (MTI) Az amerikai légierő kedden ismét nagyarányú légitámadást indított a Vietnami Demokratikus Köztársaság területe ellen. A vadászbombázók Hanoit és térségét, valamint a fővárostól észak-nyugatra fekvő Vinh Phu tartomány területét bombázták. Hanoi felett a légvédelem öt, Vinh Phu felett egy bombázót semmisített meg. Ezzel már 3697-re emelkedett a VDK légiterében lelőtt amerikai repülőgépek száma. Jean Thoraval, az AFP hanoi tudósítója szállodai szobájának ablakából látta, amint a légvédelem két gépet lelőtt. Mindkettőt föld-levegő rakéták találták el és zuhanásuk szabad szemmel is látható volt. Röviddel a két amerikai vadászbombázó pusztulása után mintegy húsz Phantom jelent meg a hanoi égbolton, két alakzatban, egymással szembe közeledve és a francia tudósícsúcstalálkozóval kapcsolatban úgy értesült, hogy valószínűleg rövidesen helyreállítják a diplomáciai kapcsolatokat a két ország között. Ezek 1971 decemberében szakadtak meg, közvetlenül az India és Pakisztán között kirobbant fegyveres konfliktus kezdete után. A csúcstalálkozó előreláthatólag szerdán délután kezdődik más. Dr. Horváth Jenő megyei főorvos első felszólalóként köszönetét fejezte ki az egészségügyi aktíva összehívásáért, úgy vélekedve, hogy a tanácskozás célja kettős. A törvény végrehajtásában együttesen érdekeltek egyrészt kiegészíthetik ismereteiket, hogy miért vált szükségessé és miért éppen most vált szükségessé az új egészségügyi törvény megalkotása. Másrészt átfogó képet kaphatnak a végrehajtás első lépéseiről és az ezekkel kapcsolatos tennivalókról. A megyei Balassa János kórház és rendelőintézet főigazgatója, dr. Szentgáli Gyula a szocialista egészségügy legfőbb alapelvének — a betegségek megelőzésének — érvényesítési feltételeiről szólva kívánta a figyelmet fölhívni tó becslése szerint hozzávetőlegesen 30 bombát szórtak le a katonai célpontot semmiképpen nem jelentő Kim Lien külvárosra. Ezek közül semmisítette meg a rakéta-légvédelem és a kézi fegyverekkel felszerelt polgárőrség a további három gépet. Mint a VNA jelenti, több pilótát élve foglyul ejtettek. A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztériuma nyilatkozatot adott ki azzal összefüggésben, hogy az amerikai légierő június 26-án, hétfőn bombázta Hanoit, HaipFock Jenő Mongóliába utazik Jumzsagijn Cedenbalnak, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének meghívására FoCk Jenő. a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke július elején hivatalos, baráti látogatást tesz a Mongol Népköztársaságban. (MTI) Benke Valéria hazaérkezett Moszkvából Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, — a Társadalmi Szemle szerkesztőbizottságának elnöke kedden hazaérkezett a Szovjetunióból, ahol megbeszéléseket folytatott a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága Komunyiszt című elméleti és politikai folyóiratának főszerkesztőjével és találkozott az ideológiai élet több vezető személyiségével, Benke Valériát fogadta P. N. Gyemicsev,' az SZKP Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára. Benke Valériát a Ferihegyi repülőtéren Borbándi János, a Központi Bizottság tagja, a KB osztályvezetője, és Pozsgai Imre, a Társadalmi Szemle főszerkesztő-helyettese fogadta. Jelen volt V. J. Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. (MTI) hongot, Viet Trit és több észak-vietnami tartomány sűrűn lakott körzetét. Dél-Vietnamban, az úgynet vezett északi fronton a felszabadító erők kedden virradóra is kezükben tartották a kezdeményezést. Tüzérségük lőtte a kormánycsapatoknak a volt császári székváros, Hűé körzetében létesített összes állását. Becslések szerint több ezer lövedék csapódott be a 13 különböző támaszpontra. A felszabadító erők gyalogsága ezenkívül a My Chanh folyó mentén elfoglalt egy ejtőernyősök által védett állást. A dél-vietnami hazafias erők An Loc térségében súlyos csapásokat mérnek a kormánycsapatokra. Képünkön: menekülő dél-vietnami katonák és evakuált polgári személyek dél-vietnami helikoptereket rohannak meg. (Telefoto — AP—MTI—KSJ Ma kezdődik az indiai-pakisztáni csúcstalálkozó (Folytatás a 2. oldalon) Hat amerikai gépet lett le a vietnami légvédelem