Tolna Megyei Népújság, 1972. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-25 / 148. szám
r f » Î ! I Fél nap Várongen, Lápafőn, Szakcson Reggel kilenc. Június 20-a Van, kedd, a Rafaelok nevelőapja, ezenkívül a reggeli krónika meteorológiai előrejelzése ellenére pokoli hőség. A kánikula ma sincs- tekintettel a záporokat-, zivatarokat, go-molyfelhősödést ígérő meteorológusokra. Utunk mentén, Szekszárdiéi Várongig. — Dombóvár város kivételével — aludni látszottak a települések, csak az utakon robaj- lott áz élet, meg a földek voltak itt-ott népesek. VÄRONG Alig valami mozgás. Azaz, a falu majd egyetlen, s egyben főutcáján most ballag lefelé hivatalának minden eszközével fölszerelve — karikással és hatalmas szarukürttel a kanász. Ami azt illeti, nem kelt föl éppen hajnalok hajnalán — szögezzük le és -azon évőd- tünk egészen a tanácskiren- deltségig, hogy ki az úr manapság, ha nem a kanász, aki lám, megengedheti magának, hogy ilyenkor kezdje a munkanapot. A főutcára néző ki- rendeltség előtt azonban elméset kedvünk a tréfálko- zástflpiLent már harsog az öblös hangú kürt, itt zárva a ki- rendeltség. De előtte három asszony „méltatja” őszinte haraggal a késedelmes kihajtás nemkívánatos tényét. — Én mondom, nincs még egy olyan nagy úr, mint ez. a kanász! Már meg fél tíz lesz, mire ideér, aztán mire a disznók kijutnak a mezőre, csak elfeküsznek ebben a dög melegben. — Hagyjad Mari! Az. még csak jobb, ha ilyenkor legalább kihajt és nem poszkul az állat az ólban. Megteszi ez azt is, hogy tojik az emberiségre és hiába várjuk, mert esze agában sincs kihajtani. — Miért tűrik? — vetem közbe, mert érezhető, hogy nekem szól a mérges diskurzus, és egyszerre ketten is kitanítanak, mert látnivaló, hogy nem értek én ehhez. — Ha könyvelő kéne 10, arra találnának legalább 15 embert. a kanászságért nem rángat senkit a fene. — Nem fizetik rosszul. — Az igaz, jó pénzt kap ez az ember, de az már biztos, hogy nem szereti sehogyan sem az állatokat. Erről folyik a szó, amíg csak ide nem ér a szép falka és nagy ostordurrogtatással, kutyacsaholással kísérve le nem kanyarodik a láp felé. — Na... most aztán törhetem kezem-lábam! Megint nem leszek készen a kapálással. Az asszonyok széledezoben igazítanak útba, hogy ne itt keressem a kirendeltség vezetőjét, hanem Lápafőn, vagy Szakcson. — Hogyan, hát nem itt intézi az rügyeket? — Nem az, inkább Lápafőn. — Itt mikor? Vonják a vállukat. Nem tudják. Nézzem meg. hátha ki van írva. De nincs kiírva semmi, ami arra utal, hogy a közös tanácsnak, ami Szakoson működik, itt a kirendeltsége, ami ezen meg ezen a napon, ettől-eddig intézi az alapvető fontosságú szakigazgatási ügyeket. Pedig hát. a törvényes előírásoknak megfelelően ebben az ütött-komtt, gazdátlan külsejű épületben kellene bonyolódnia egész seregnyi doloenak. Csak néhányat. . . adóbeszedéssel és behajtásnál kapcsolatos feladatok: marhalevél-kezelés: hatósági bizonyítványok kiadása; hagyatékok leltározása; rendezvények megtartásának enged él yezése ; 1 akónyi Ivá n tárté - sok és más előírt nyilvántartások vezetése, meghallgatások, környezettanulmányok készítése ; munkakönyvek kezelése és kiadása; kihirdetések, közszemlére tétel; panaszok, bejelentések intézése; honvédelmi és tűzrendésze ti ügyek — hogy tovább ne is soroljam. Sehol, semmi jele, hogy itt a kirendeltség, informátoraim kiszólásaiból pedig az derül ki, hogy elégedetlenek, mert Szakcsra „kell” bemenni, ha valamit intézniök kell. — Nem lehet az, hiszen ar- ravaló a kirendeltség, hogy csak nagyon indokolt esetben kelljen maguknak utazgatniuk! Magamra hagynak, ők tudják jobban mi a helyzet, aztán meg sürgeti őket az előrehaladott idő és a növekvő hőség. IRÁNY lápafő Itt legalább kint van még a régi tábla: KÖZSÉGI TANÁCS. Az ajtó viszont zárva. Hajlott hátú öregasszony jő- dögél, kezében gyógyszerek. — Édes néném, vajon .hol találom a tanácskirendeltség vezetőjét? — A Molnámét keresi? Jól ismerem, az én szomszédom. Fölment a boltba kenyeret vásárolni, mindjárt jön. — Ő a kirendeltségvezető? — Hát persze, ki lenne? Ő van itt nekünk. Rosszul tudja a néni, de úgy vélem nem az ő vétke. Akit én keresek, azt Kristóf Lászlónak hívják. Negyedóra elteltével jön a ..kirendeltségvezető”, aki elfoglalja helyét az íróasztal mögött és három ügyfél fogadását követően , hajlandónak látszik méltányolni érdeklődésemet. - - — A Laci bácsit keresi? Az ma Várongon van. — Ne tréfáljon elvtársnő, onnan jövök, ott meg azt mondták, hogy itt keressem. — Volt is itt, de visszament, mert munkavédelmi szemle van a téesznél. — És ilyenkor ki intézi itt az ügyeket? özvegy Molnár Lajosné hivatalsegéd fölvilágosít, hogy ő. Jogom nincs kételkedni abban, hogy a tőle telhető legjobban, de ellenállhatatlan vágyam támad megbeszélni a tapasztalatokat a közös tanács megbízott elnökével, aki ennek előtte a lápafői kirendeltséget vezette. Immár tőle szeretném kérdezni; vajon Nak és Szakcs mellett biztosí- tott-e az államigazgatási munka megfelelő színvonalon tartása, híven a tanácstörvényhez Várongon és Lápafőn te? SZAKCS — Az elnök elvtárs elment a termelőszövetkezethez. Mondom, hogy a Népújság szerkesztőségének munkatársa vagyok, nagyon fontos dologról szeretnék beszélgetni az elnökkel, szíveskedjenek utána telefonálni, hogy mikorra várható. Némi habozás, telefon, majd a válasz. Ott járt az elnök, de már elment. Hm... Hol találhatom akkor? — Biztosan kiment megnézni a ravatalozó építését. Nosza! Ki a temetőbe. — Igen. volt itt az elnök, de már régen elment. Hol kereshetném? Úgy vélik, esetleg a kmb-s lakásán, mert ott is átalakítási munka folvik. Node itt is csak járt. Magánszorgalomból benézek a presszóba, a kisvendéglőbe. Elnök nincs. Uiabb tipp; esetleg a fuvarossal tárgyal. A fuvaros azonban láthatatlanná vált. Ismét a tanács, anvnek bejárati faláról hiányzik az a tábla, ami azt jelezné, hogy ez nem egyszerűen csak községi tanács, hanem Várong. Lápafő, Nak közös tanácsa is egyben. Már most ingerültek. Okát nem sejtem, hiszen éppen a közös tanács elnöke az az ember Szakcson, akiit sokan kereshetnek napjában. Egy középkorú asszony szigorúan kéri számon, hogy milyen ügyben keresem az elnököt, mert esetleg ők is elintézik, ha nem ragaszkodom föltétlenül az elnökhöz. Isten láthatná a telkemet, én a kengyelfutás ellenére sem vagyok ingerült. Legföljebb együtt érzek azokkal a helybeliekkel, akiket — esetleg többször — fogadnak azzal, hogy az elnök házon kívül van. Ismét mondom, hogy várok, és most meghökkentő fordulat következik; — Lehet, hogy nem is lesz ma már itt, mert bement Dombóvárra, anyagokat beszerezni. — Az anyagbeszerzés mióta elnöki feladat? — kérdezem jámbor csodálkozással, mire az a válasz, hogy számlázni is kell. Egyszóval, hogy a számlázás miatt intézi maga az elnök az építkezésekhez szükséges beszerzést, — És mit csinál az az előadó, akinek ez lenne a dolga? VALASZ NINCS csak lesújtó pillantás van, amitől meg sem tudok állni a Tolna megyei Tanács Dombóvári Járási Hivataláig, ahol végre szerencsém van. A hivatal vezetőjének titkárnője tudja, hogy Vaszkó elvtáns a járási párt vb-re ment, egykor beszélhetek vele. És meg is történik a beszélgetés. — Vaszkó elvtárs, ezt így írom meg, ahogy itt elmondtam. A járási hivatal vezetőjének nincs ellenvetése, amit ezúton köszönök, méghozzá azzal a szent meggyőződéssel, hogy így sem jelentéktelen dolgokat tudtam meg Várongon, Lápa- főn, Szakcson arról, hogy mennyi még a sürgős tennivaló. . . Igaz eredetileg a közös tanács munkájáról akartam írni, de hát.., úgy látszik a Rafael nap erre nem volt egészen alkalmas az idén. LÁSZLÓ IBOLYA Elnök — nyugdíjban A nyugdíj a megérdemelt nyugalom pénzben kifejezett ellenértéke. A „nyugállomány” kifejezés tartalma azt sejteti, hogy valaki megszolgálta a nyugalom állapotát. Természetesen nem ajándék formájában. Hosszú évek munkája rejlik amögött, hogy valaki — remélhetőleg — ugyancsak hosszú éveket tölthet anélkül, hogy reggel hatkor, vagy nyolckor meg kellene jelennie egy adott munkahelyen, és módja lenne visszatérni otthonába, akkor, amikor. Senki nem állítja, hogy jelenlegi nyugdíjrendszerünk kifogástalan lenne. Azt viszont már joggal igen, hogy amiként a társadalom fejlődése (elmúlt terhek puttonyként magával hurcolt örökségét lassan ledobva) a szocializmus felé halad, úgy lesz egyre inkább jobb, az igényeket tisztességgel kielégítőbb. Akad, aki negyvenöt éves fejjel aggastyán, más a nyolcadik X-be lépve is dalia. A nyugállományba helyezés tehát nem óhatatlan jelzője annak az időpontnak, amikor valaki már másra sem alkalmas, csak pihenésre. A „nyugdíjas állás” történelmileg egyáltalán nem túl régen, roppant vonzóvá tette rangos gazdalányok előtt is a vasutas, postás, Beszkárt-ka- lauz szakmákat, vagy a régi „pléh-hasúakat", a derékszíjukon akkor azonossági számokat viselő rendőröket. Ma már Magyarországon tízezrével vannak nyugdíjas parasztemberek. Vannak nyugdíjas termelőszövetkezeti elnökök is. Egy, a sok közül, aki tizennégy esztendőt húzott le egyvégtében a megyénk nevét is viselő 8960 lakosú Tolnán. Az embert nem az méri, amit önmagáról mond, hanem amit róla a munkája. A munkának irányító is kell, és ez majdnem másfél évtizeddel ezelőtt egy nagy mezőgazdasági múltú településen, „idegennek”, egyáltalán nem volt könnyű szerep, funkció — ha úgy tetszik. Az „idegen” távolról jött mivoltot feltételez: nála csallóközit. Nehezebb befogadást, átültetést olyan életkorban, amikor még a legedzettebb kertészek se mernek meggyökeresedett, erős fákat új talajba helyezni. Itt sikerült. Az a hatvanadik évén ma már túllépett, idős parasztember, akinek nemrégiben személygépkocsijában utaztunk, azzal hivalkodhatna (ha hivalkodna), hogy tizennégy évi elnökösködés után egy nyolcvanmilliónyi tiszta vagyonnal rendelkező termelőszövetkezetet hagyott maga után. Az újságíró azonban szeret kellemetlennek szánt kérdéseket feltenni. — És mit utált ennyi esztendő alatt a legjobban? „ _______ — Az értekezleteket! A válasz azonnali. — Az értekezést, tanácskozást bajos elke- rülni... — Csak nem ilyen sokat! — És mit szeretett legjobban? — Azokat, akik a munkát szerették. A termelőszövetkezet nyugdíjas elnöke békésen élhetne saját házában, és ha kedve úgy tartja, az emberi kor végső határáig nézhetné az udvaron hancúrozó kismacskákat. Látogathatná erre-arra levő, férjhez ment, megnősült gyerekeit. — Aki bírja! — így ő. — Aki bírja a tétlenséget. Van disznaja, huszonegy. Marhát nem hizlal, mert: — Azzal sok a munka! Mintha több mint másfél tucat disznóval kevés lenne. — Van egy kevéske szőlőm is — Mennyi? — Százhuszonöt négyszögöl. — Mennyit szüretelt róla? — Nyolcszáz litert. — Papíron? — A valóságban. Az a kis darab föld anv- nyi tárgyát, műtrágyát kapott, hogy el "se hinné. Persze, hogy terem. A mezőgazdasággal is így van. Adni kell a földnek, hogv adjon. Elkezd szikrázni a szeme. Pillanatok alatt belemerülünk egyik közös gazdaságunk száz holdra jutó számosállat-létszámának elemzésébe. — Még mindig érdekli? — Ebben éltem. Vagyis élte fogytáig érdekelni fogja. — Gazdag ember? — Jómódú. Térjünk vissza írásunk első mondatára. „A nyugdíj a megérdemelt nyugalom pénzben kifejezett ellenértéke.” Kérdés a nagyközség piacán, főterén, utcáján és boltjában a legkülönbözőbb személyekhez. — Megérdemelte az, aki iránt tudakozódunk, ezt a jómódot? — Kutya kemény ember volt, de igen! — Igen! — Miért ne? — Megszolgálta! — Nem úgy lopta! — Persze! — A Sándor bácsi? ő csak igazán! A Sándor bácsit Pfundtner Sándornak hívják. QBDAS IVÁN Hűsöi az ozorai ménes. Foto: Gottvald* ;
