Tolna Megyei Népújság, 1972. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-03 / 129. szám
f * I t í * I Könyvhét után Uj szolgáltatás — de hol ? * j,Mindig eZt kérdezik elsőinek. Milyen valóságos élmény indította el a művet? Élő alakok, vagy csak a fantázia? A modellre vonatkozó ügyetlen, dilettáns ízű kérdezőskö- dés pletykaszintű fecsegést, kínos magyarázkodást szül. Esetleg előkelő, fölényes elzárkózást, fennsőbbséges mosollyal a ,be nem avatottak’ kíváncsiságára.” Ezeket a mondatokat me- 'gyénk ma reggel elutazott íróvendége, Jókai Anna írásából idéztük, mely a Kortárs májusi számában jelent meg, és nagyjából ugyanazoknak az aggodalmaknak adott hangot, melyekkel olvasóink már korábban is találkozhattak lakunkban. A megyénkben valóság — ezt maga vallotta — megcáfolta az írónő, egyébként cseppet sem jogtalan félelmét az író-olvasó találkozóktól. Pénteken Nagymányo- kon találkozott olvasóival az ünnepi könyvhét jegyében, és 'ez a másfél órás találkozás '(mint mondotta) „meghitt, (meleg beszélgetés volt”. Könyveit olvasták, a kérdések (együttérzésről, vagy ha jobban tetszik: együtt gondolkodásról tanúskodtak. Sokan „maguk- tra ismertek” egyes alakjaiban, (ami nemcsak naivitást, hanem azonosulást is jelent. Máképp fogalmazva: — sikert; Jókai Anna tegnap Szekszárdon dedikált a könyvsátorban mintegy kéttucatnyi könyvet. A kíséretében lévő könyvtárosok egyben alkalmat is szolgáltattak ahhoz, hogy a könyvhét megyebeli rendezvényeinek hatását, hasznosságát tudakoljuk. Számokat szándékosan nem kérdeztünk. Nemcsak azért, mert ilyenek még nem állhatták rendelkezésre, hanem azért is, mert tévedés lenne csak az eladott kötetek pél- dányszá mában, vagy forint értékében mérni egy rendezvénysorozat sikerét, melynek mottójaként már kezdetekor is idéztük, hogy „Kell a jó könyv”. A könyvtárosok, elsősorban Nádor Ivánné, a megyei könyvtár munkatársának véleménye abban összegezhető, hagy az eredményt az érdeklődés jelzi. Érdeklődés valamennyi író-olvasó találkozó esetében volt, olykor kiemelkedő mértékben. Sikeresnek bizonyult az a „kettős játék”, amit az idén már tudatosan alkalmaztak. Az, hogy együtt jelent meg az író és az irodalomtörténész, ami azonban egyáltalán nem jelentette okvetlenül azt, hogy mindketten mindenben egyetértettek. . A korábbi évekből egyáltalán nem ismeretlen „én dicsérlek, te se szidj” elv helyett a hallgatók viták tanúi lehettek, így például Kertész Ákos egészen más kategóriába sorolta Titka sikert aratott Makra című regényét, mint az azt méltató Hajdú Ráfis. Sánta Ferenc betegség miatti távolléte természetesen „borított” volna a programon, ha Koczkás Sándor irodalomtörténész nem tolmácsolja a saját véleménye mellett, az író ítéletét is önmagáról és műveiről. Minden szerteágazó rendezvénysorozat megköveteli a szervezők jó munkáját. A helyiek igyekeztek minden tőlük telhetőt megtenni. így például a könyvesbolt megfelelő számú példányt előteremteni egyik, vagy másik műből, akkor is ha felelőtlen késéssel értesült valamelyik dedikáci- ós lehetőségről. Az ovasók véleménye az ilyen alkalmakkor „érintésközeibe” kerülő írókról természetesen fontosabb, mint az íróké az olvasókról. A találkazósorozatot záró ittléte miatt személyesen is megkérdezett Jókai Annának sem kellett volna negyedórás késéssel megkezdeni szekszárdi dedikálásait. Ez és a hasonló apróságok azonban olyan jelentéktelen momentumok csupán, melyeket nem másért említünk, int aizért, hogy jövő ilyenkor ne kelljen ugyanezt tennünk. A zene is szellemi közkin- csünk, és a kommunikációs eszközök elterjedésével egyre inkább nőtt a zenét kedvelők száma. Az igények természetesen személyenként változnak, ki a komoly, ki ia köny- nyű zenét szereti. Eddig megyeszékhelyünkön nem volt olyan intézmény, mely az igények széles skáláját ki tudta volna elégíteni; A közelmúltban a Művelődésügyi Minisztérium fejlesztési tanulmányt adott id a könyvtárak funkciójának bővítéséről. A könyvtárak szerepe legyen többek között — a tanulmány alapján — a zenei közízlés formálása. A napokban a megyei könyvtár szakemberei felmérést végeztek Szekszárdon, s kérdőívekkel, vagy szóiban is azután érdeklődtek, hogy milyen igényekre számíthat a könyvtár egy zeneműtár beindítása esetén. A vizsgálatok eredménye bíztató. A megyei tanács huszonöt- ezer forintot adott az első vásárlásra, melynek keretében, a megyei könyvtár szakemberei együttműködve a Liszt Ferenc 'Zeneiskola tanáraival, (közösen hanglemezeket, magneto- fonszalagokat vásároltak. Sajnos, a probléma most nem is az anyagiakkal van, hanem a helyiséggel. Ugyan-J is az átadásakor még talán, túlméretezettnek tűnő megyei könyvtár, napjaink megnőtt igényeit helyszűke miatt már nem tudja kellőképpen kielégíteni. Egy külön terem kellene erre a célra, ahol a lerne-; zdket kellő rendszerben elhelyezhetnék, s a zene élvezéséhez szükséges, műszaki, technikai ’berendezéseket is be« szerelhetnék. így tehát az a sajátságos helyzet állt elő, hogy a megye első zeneműtárának anyagi feltételei meglennének, csak megfelelő helyet nem találnak a megyei könyvtárban; Csupán egy javaslat az illetékeseknek; az Au;gusz-ház- ban, ahova a zeneiskola is kerül, nem lenne-e majd egy alkalmas helyiség, mely megfelelő helyet biztosíthatna Szekszárd zeneműtárának? A hiszékenység határai Egy tudósítás az Esti Hírlap csütörtöki számának negyedik oldalán kitűnő ötlettel gazdagított. Műszaki képességeimet ugyan teljes joggal lehet a „kritikán aluli” kifejezéssel illetni, mégis szert teszek valahonnan egy franciakulcsra, két-három csavarhúzóra és a jövőben vándor autószerelőként keresem kenyerem. Esetleg egy függőón és az aktatáskámból kacéran kikandikálá vakolókanál fedezete alatt tár- sasház-építéseket vállalok. A lehetőségek, úgy tűnik, korlátlanok. Meglehet, hogy nemzeti színű szalaggal a vállamon ifjú párokat adok majd össze, mérsékelt díjazásért és telefon- hívásra házhoz megyek. Példaképemül pedig feltétlenül a 23 éves, foglalkozás nélküli, nyolc általános iskolai osztályt végzett Kiss Lászlóné Szojka Ilonát választom, akinek mindeme képzettsége és egy fehér köpeny, érdekes, ezenkívül anyagilag sem haszontalan, kísérlethez volt elégséges. Végig inspiciálta a főváros XIII. kerületének jó részét, majd kellő tapasztalattal gazdagodva sztetoszkóppal, Rydol és Demal- gon injekciókkal további portyákra indult. Becsöngetett olyan lakásokba is, ahol egyáltalán nem várták, de ahol természetesen örvendeztek a „házhoz jött” orvosnak, megvizsgáltatták magukat és — fizettek. Nem ismerem a XIII. kerületi SZTK-rendelőintézet forgalmát, de aligha maradhat más hasonlóké alatt. így valóban csodaszámba mehetett a kerületben, hogy egészségügyi ellátásunk elérte azt a szintet, amikor az orvos már hívás nélkül is házhoz megy. Hiszékenységünk a jelek szerint határtalan, vagy szeretünk hinni a csodákban, ugyanis Kiss Lászlóné Szojka Ilona nem álorvosi ténykedésén bukott le. Könnyelmű módon bundákat, kabátokat lopott (többször) a Lottó Áruházban. Utóbbira nem készülök. De itt hívom fel a figyelmet, hogy tessék vigyázni, ha majd franciakulcs- csal, vagy vakolókanállal megjelenek. Nem beszélve a nemzeti színű szalagról. Az általam szentesített házasságok ugyanis se égben, se földön nem lesznek érvényesek. O. MÍlUELÖDES egy folyóirat, ami talán nincs is Egyszerre öröm és zavar: kezünkben a Művelődés új száma, öröm, hogy itt van, zavar, amiért létének időbelisége tulajdonképpen meghatározhatatlan: a megyei tanács évnegyedes folyóiratáról lenne ugyanis szó, de már nem is emlékezünk, hogy mikor jelent meg legutóbbi száma. Most pedig, május második felében, — az időbeliség önmagában véve imponáló semmibevevésével — megjelent az új (?) szám, 1971. december megjelöléssel. Még az 1971. se zavarna, — a nyomdai kapacitást annyit emlegettük, hogy már mindenki elhiszi — de miért éppen december? S főleg akkor miért december, amikor előtte talán több éve is van, hogy a Művelődés legutóbbi száma megjelent? Elöljáróban és nagyon komolyan: úgy vélem, a megyei tanács eredetileg évnegyedesre tervezett folyóirata, ami hosszú évekkel ezelőtt így is jelent meg, nagyon fontos missziót tölt, vagy pontosabban tölthetne be. Minden megyének van hasonló, rendszeresen megjelenő kiadványa, amelyben helytörténet és megyei tapasztalat, megyei és megyén túl mutató kutatási eredmény és új probléma elegyedik. Fontos, hogy nálunk is legyen: a megye sokkal többet tud és főleg, tudna produkálni, mint amennyit fölmutat, s az egyéni kutatások eredménye tulajdonképpen azonnal kamatozik a valóságban, hisz a Művelődés olvasói elsősorban pedagógusok, akik napi munkájukban egyformán fel tudják használni a matematikai oktatás új módszerét, vagy a romantikáról kapott új ismereteket, nem is beszélve egy-egy eddig ismeretlen helytörténeti adatról. Ahhoz azonban, hogy tényezővé válhassék a megye szellemi életében, rendszeressé kell tenni, hisz egy folyóiratot, ami több éves kihagyásokkal jelenik meg, nem lehet folyóiratnak tekinteni, s azt sem lehet várni, hogy eleven erő legyen a megye szellemi életében, jóllehet — ez a szám is bizonyítja — erre mindenképp alkalmas. Alkalmas, annak ellenére, hogy a most kiadott szám, kvalitásai ellenére is, rossz. Rossz, mert szer- kesztetlen, az egyes közlemények önmagukban, külön hiába állják meg helyüket, együttesen csak rontják egymást, s az olvasó ijedten kapkodja fejét, mert az imént még Kodályról olvasott, aztán a szükség-légzésvédő következik, amit a gerincesek váltanak föl: azzal, hogy önmagukban jó dolgozatokat egymás mellé állítunk, nem érünk el jó végeredményt. S rossz a Művelődés más szempontból is, Tipográfiailag ugyanis egyszerűen képtelenség: a közbe ékelt üres oldalak nem koncepciót jelentenek, honem olyan ötlettelenséget, amit egy rendszeres megjelenésűnek szánt folyóirat soha nem engedhet meg. Ezt a sok rosszat az sem ellensúlyozza, hogy az egyes közlemények, önmagukban nemcsak jók, hanem bárhol, bármily kiadványban megállnák helyüket, s épp ez figyelmeztet arra, hogy ezt a fontos kiadványt végre komolyságának megfelelően kellene kezelni. Szerkesztésében, tipográfiájában egyaránt, olyan komolysággal, amely tudja, hogy a pillanatnyi'igény és szükséglet kielégítésén kívül távolabbi célokat is szolgál, hisz egyes közleményei alapvető forrásul is szolgálnak. Például Olsvai Imre Kodály- tanulmánya, amely nemcsak új adatokkal gazdagítja a népzenekutatást, hanem Kodály portréjához is olyan új vonásokat rajzol, amiket a jövőben egyetlen Kodály-kutató sem nélkülözhet. Szívünk szerint csak sajnálni tudjuk, hogy egy ilyen jelentős tanulmány el fog süllyedni egy évfolyam nélküli, van-nincs folyóirat névtelenségében, holott minden okunk meglenne arra, hogy — akár külön- lenyomatként is — önállóan terjesszük, megörvendeztetve vele a Sárközbe utazókat. S épp itt lenne a Művelődés megyén túl mutató feladata, vagy akár hivatása. Jelenlegi formájában, szerkesztési elveivel — ha ugyan vannak ilyenek —, tipográfiai megoldatlanságaival képtelen erre. így csak arra alkalmas, hogy kimerítsen bizonyos költségvetési tételeket. Pedig nem ez lenne a feladata. S épp maga szolgáltat példát arra, hogy mi lehetne, milyen szerepet tölthetne be itt és a megyehatáron túl, CSÁNYI LÁSZLÓ A Dózsa-évforduló alkalmából nagyszabású kiállítást rendezett a Budapesti Nemzeti Múzeum. Itt látható Szervá- tiusz Tibor romániai magyar szobrász — grafikus, művészeti író — Dózsa-szobra. „Apja is szobrász volt, kinek nyomdokain elindult, de hamarosan megtalálta saját kifejezési formáját a végsőkig leegyszerűsített tőmondatokban.” (Művészeti Lexikon — Koczogh Ákos). Bakó Jenő felvétele. Népújság 5 lm. június 3,
