Tolna Megyei Népújság, 1972. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-20 / 143. szám

r JÚNIUS 3, y KEDD Névnap: Rafael A Nap kél 3,46 — nyugszik 19,45 órakor A Hold kél 13,52 — - nyugszik-------■ — Két városunk, Dombóvár és Szekszárd vízellátásának javítására és a szennyvízelve­zetés időszerű feladatainak megoldására 3 millió forintos támogatást nyújt a negyedik ötéves tarv időszakában az Országos Vízügyi Hivatal. — Megyénkben mintegy 18 ezer fővel csökkent a mező- gazdaságban dolgozók száma, bár a mezőgazdasági aktív ke­resők részaránya továbbra is meghaladja 40 százalékos átla­gával az országos 26 százalé­kot. — Elkészült a Tolna megyei Ipari Szövetkezetek Szövetsé­gének új alapszabálya, amit felülvizsgálat után a jövő hét folyamán hagy jóvá a Tolna megyei Tanács végrehajtó bi­zottsága. — ' Megyénk üzemeiben 43 nyugdíjelőkészítő bizottság mű­ködik ez idő szerint, míg to­vábbi 41 üzemben megbízott nyugdíjfelelősök foglalkoznak a munkahelyüktől megváló idős dolgozók nyugdíjazásá­nak előkészítésével. — Búzafajta-bemutatót tar­tanak június 22-én délelőtt 10 órakor Iregszemcsén, az Or­szágos Mezőgazdasági Fajta­kísérleti Intézet Növényfajta­kísérleti Állomásán. Tájékoz­tató hangzik el többek között a kalászos gabonafélék fajta­ellátottságáról és a termesztés egyes kérdéséről, a szemle után pedig sor kerül a ta­pasztaltak értékelésére, meg­vitatására. — A közlekedési bűntettek néhány elvi kérdéséről és a Btk. módosításáról tart elő­adást dr. Vágó Tibor, a Leg­felsőbb Bíróság tanácsvezető bírája, csütörtökön délután 3- kor a TIT szekszárdi központ­jának emeleti klubtermében. — Két átmenetileg betöltet­len körzeti orvosi állás kivé­telével Tolna megyében 97 körzeti orvos biztosítja az egészségügyi alapellátást. Egy körzeti orvosra átlagosan 1400 beteg ellátása jut. — 1965-től jelentősen meg­gyorsult a mezőgazdasági ter­melésre nem alkalmas terüle­tek erdősítéssel történő hasz­nosítása. Tolna megye 1945- ben 32 318 hektár erdőterület­tel, 1971-ben már 37 223 hektár erdőterülettel rendelkezett. — Megyénkben 1967-ig be­záróan évente 2700 volt az el­vándorlók száma. 1967-től az el- és ideköltözők száma ezer­re csökkent. — A Silver Spring-i kórház­ban másfél órás műtétet haj­tottak végre George Wallace aläbamai kormányzón és el- távplították a hátába fúródott golyót. Az orvosok szerint a műtét sikerült. Még mindig nem tudják azonban, vissza­nyeri-e Wallace mozgási ké­pességét. — Húsz évszázad pénzeiből nyílt kiállítás vasárnap a duna­újvárosi múzeumban. Mintegy háromezer kelta, római kori, középkori pénzt állítottak ki, melyeket Dunapentelén, In-, terçisa római tábor ásatásai­nál és a város, a vasmű épí­tésénél találtak. FUTÓ ZÁPOROK, ZIVATAROK Várható' időjárás ma estig: felhőátvonulások, főként nyu­gaton és északon futó záporok­kal,' zivatarokkal. Mérsékelt, majd megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet nyugaton 20, máshol 25 fok körül. Áz idén kilencedszer Kilencedik alkalommal ren­dezik meg az idén július 12— 23 között a pedagógiai nyári egyetemet Szegeden. Ezenkí­vül ebben az évben első alka­lommal szervezik meg július 19—30-ig a közművelődés idő- iszerű kérdéseivel foglalkozó művelődéselméleti nyári egye­temet. Az első „év” fő témá­ja: a művelődés szerepe a szo­cializmusban. A rendezők azt a célt tűz­ték maguk elé, hogy a nyári egyetem előadásán az ország minden részéből — így Tolna megyéből is — részt vevő gya­korló népművelők, a közmű­velődés irányító szakemberei neves hazai és külföldi kuta­tók előadásaiból ismerjék meg a kultúra és művelődés filozó­fiai és egyéb problémáit, a művészeti ízlés ég nevelés, a kommunikációs elmélet és a félnőttneveléssel kapcsolatos kutatások legújabb eredmé­nyeit. Lévén, hogy mind a pedagó­giai, mint a művelődéselméleti nyári egyetem előadásai a szabadtéri játékok időszakára esnek, mi sem természetesebb, mint az, hogy az egyetem idei hallgatói is megtekintik a já­tékok néhány előadását. Megbotránkoztatta gyermekeit Három gyermek nevelése apai kötelessége Balogh József 30 éves pincehelyi segédmun­kásnak. Megtisztelő kötelessé­gét a múlt év őszétől többször megszegte. El-elmaradt a munkából, fizetése nem kis hányadát elitta, sőt két alka­lommal a gyermekek szeme láttára bántalmazta feleségét. A Tamási Járásbíróság dr. Erdős Tibor tanácsa Balogh Józsefet ifjúság elleni bűntett miatt egyévi javító-nevelő munkára ítélte ötszázalékos bércsökkentés mellett. A bíró­ság enyhítő körülményként ér­tékelte, hogy az áldatlan csa­ládi helyzet nem kizárólag Balogh József hibájából ala­kult ki, abban része volt az el­itéit feleségének és anyósának is. Az ítélet jogerős. ttína. tdatit vitXd mM-iHt fayrsfltisTíp NËPOJSÂG Népszerű a balai ouföl drári üdülőhelyi klub A Balaton első üdülőhelyi klubja alig néhány hete nyílt meg Balatonföldváron. Ez a régi igényt kielégítő idegen­forgalmi létesítmény hamar népszerű lett az üdülővendé­gek körében.. „Az ország első üdülőhelyi klubját” létrehozó Siótur. Somogy megyei Ta­nács Idegenforgalmi Hivatala állandó műsort biztosít az egész nyári szezonban. Első­sorban az esős, hűvös napok- han keresettek a klub játék- szoibái, ám az állandó jellegű programok: a hétfői folklór- műsor, a szerdai zenei, vagy német nyelvű irodalmi estek, a pénteki divattanácsadások, divatbemutatók is új színfol­tot jelentenek a tó déli part­jának kulturális életében. Július 24—26 és 27-én _ a népművészeti napok keretének külön műsorai és a népművé­szeti kiállítások ugyancsak gazdagítják a klubban rejlő szórakozási lehetőségeket, A klubot napi-, vagy heti­jeggyel bárki látogathatja. A jegyekkel igénybe vehető a gazdag választékú olvasóterem napilap- és folyóirattára, a könyvtár és a játékautomaták. A balatoni témájú, június 22-ig tartó exlibris-kiéllitás iránt különösen nagy az ér­deklődés. Ezt követi majd Soós István kaposvári festő­művész kisgrafikai tárlata. A népszerűvé lett klub láto­gatottságához természetesen a Pannónia Vállalat által üze­meltetett: másodosztályú büfé árai is hozzájárulnak.. A filmvetítéssel, társasjá­tékkal, rögtönzött és állandó műsorokkal kitöltött, fürdésre alkalmatlan napokban mind több kül- és belföldi keresi fel a klubot, s így az új típu­sú balatoni „Kurszalon” mind­inkább a nemzetközi forgalmat lebonyolító fürdőhely, s egyút­tal a Balaton-part szerves ré­szévé válik. (M) A Tamási Járásbíróság a garázdaság miatt már koráb­ban is megbüntetett Horváth Istvánt hathónapi f egy házzal és a közügyektől egyévi eltil­tással sújtotta. Horváth, mint többszörösen visszaeső bűnöző, nem részesülhet a feltételes szabadságra bocsátás kedvez­ményében. . A 25. HEH TOTÖNYEREMÉNYEK Beérkezett 447 199 szelvény, felosztásra kerül 2 344 462 fo­rint és 260 496 forint jutalom. Az angol polgári repülés legszörnyűbb katasztrófája Az angol polgári repülés történetének légszömyűbb ka­tasztrófája zajlott le vasárnap este Londontól néhány kilo­méterre. A BEA légitársaság Trident típusú gépe röviddel a felszállás után eddig isme­retlen okokból lezuhant és a 112 utas. valamint a hatfőnyi legénység életét vesztette. Száz- tizenöten a helyszínen haltak szörnyet, hárman kórházba szállítás közben haltak bele sérüléseikbe. Az utasok között briteken kívül két belga és egy kanadai volt. Percekkel a katasztrófa be­következése után tucatjával érkeztek a helyszínre a men­tőautók, rendőrkocsdk és a tűzoltók. A BEA elnöke eddig csupán annyit tudott mondani, hogy a pilóta semmilyen vészjelzést nem adott le a katasztrófa előtt. Robbanásnak semmi nyomát nem találták a roncso­kon, és a rendőrség első meg­állapítása szerint sem merény­let okozta a szerencsétlensé­get. Az angol kormány illeté­kes minisztere alapos vizsgála­tot ígért.. Ehhez egyébként sértetlenül megtalálták a re­pülés adatait rögzítő „fekete dobozt”. A könyvsorsjáték Vasárnap a Könyvklubban tartották meg a könyvsorsjá­ték húzását. A főnyereményt, egy Zsiguli személygépkocsit a 15. osztály, 10 126 számú sorsjegy nyerte. A nyeremények: törökorszá­gi körutazás (egy személy, 15 nap), 10. osztály, 18 661-es sorsjegy; ÍOOOO forintos vásár­lási utalvány 10. osztály, 20 452-es sorsjegy; 10 000 forin­tos vásárlási utalvány 1. osz­tály 12 727-es sorsjegy, libano­ni utazás (egy személy, 9 nap) 14. osztály, 22 658-as sorsjegy. Napospart—Isztambul utazás (egy személy, 7 nap), 15. osz­tály, 12 032-es sorsjegy, 5000 forintos vásárlási utalvány, 9. 13 találatos ötvenkilenc da­rab, nyereményük 9537 forint, ebből 13 plusz 1 találatos hu­szonnégy darab, a nyeremény és a jutalom együttesen 18 220 forint. A 12 találatosok 224, a 11 ta- lálatosok 23, a tíztalálatosok 9 forintot nyertek. főbb nyereményei osztály, 3 080-as sorsjegy, 50Ö0 forintos vásárlási utalvány, 12. osztály 3459-es sorsjegy, Ausztria—Olaszország—Jugo­szlávia utazás (egy személy 7 nap), 1. osztály 22 416-os sors­jegy, Erdélyi körutazás (egy személy 9 napra) 11. osztály, 11217-es sorsjegy, leningrádi utazás (egy személy, 6 napra), 9. osztály, 10 665-ös sorsjegy, Berlin—Potsdam (egy személy 5 napra) 10. osztály, 3066-os sorsjegy, Gyilkostó (egy sze­mély, 5 napra) 4 osztály, 336- os sorsjegy, Prága (egy sze­mély. 4 napra) 8, osztály, 22 34Ö-es sorsjegy. A sorsjegyek beválthatók június 21-től minden könyves­boltban, (MTI) Szekszárd Város Tanácstagi Híradója 1972/2. Megjelent a Szekszárdi Városi Tanács tájékoztató kiadványának idei második száma. Tartalmazza a „Tiszta és virágos Szekszárdért" mozgalom versenyfelhívását, mely része a „Tiszta és virágos Tolna megyéért" elnevezésű kezdemé­nyezésnek. A megyei tanács vb, a Hazafias Népfront megyei bi­zottsága, a KISZ megyei bizott­sága, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa és a Magyar Vöröske­reszt megyei szervezete az utób­bit éves verseny formájában hir­dette meg, melynek eredmény- hirdetése jövő június 30-án lesz. A városok és nagyközségek ka­tegóriában a versenyt kiíró szer­vek negyedmilliós első és két­százezer forintos második dijat tűztek ki. A községek közti ver­seny első dija százötvenezer, a második százezer, míg a harma­dik nyolcvanezer forint. A díjak csak fejlesztési célra fordíthatók. A tájékoztatóban még dr. Szabó Endre városi-járási vezető ügyész ismerteti a Btk. módosításával kapcsolatos egyes kérdéseket, dr. Sümegi István osztályvezető fő­orvos pedig a város szociálpoli­tikai terveit. Lopással pótolta a hiányt Schwartz Károly gépkocsi- vezető igen megörült, hogy a rábízott, de eltűnt ponyva árá­nak megtérítéseként nem kell a Volán 11. számú Vállalat ré­szére 3300 forintot megfizetnie. A ponyvát, — mint ekkorra kiderült,- — Brandt Vince nagyhajmási gépkocsivezető lopta el tőle 1971 őszén, a Vo­lán dombóvári telepén. Balázsi Sándor szintén nagyhajmási gépkocsivezető kedveskedett kollégájának azzal, hogy a te­lepről kivitte a' ponyvát. Brandt azzal mentegetőzött, hogy azért lopta meg munkás­társát, mivel tőle is elemelte valaki a ponyvát. A Dombóvári Járásbíróság Brandt Vincét tízhónapi bör­tönre, Balázsi Sándort nyolc­hónapi börtönre és 800 forint pénz-mellékbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés-büntetések végrehajtását a bíróság há­romévi próbaidőre felfüggesz­tette. . A rák legyőzésére világszerte kísérleteznek a szer« vezet önvédelmi erőinek, immuni­tásának mozgósításával. A kísér­letei: biztató eredményeiről rész­letes cikkben ad számot a Delta Magazin júniusi száma. „Búcsú a mérőszalagtól’* címmel ismerteti a hagyományos módszereket fel­váltó új rendszereket a sportered­mények hiteles megállapításában. Beszámol a városi közlekedés cél­jaira kialakított legújabb autótí­pusokról és a térelemes építés tech­nikai bravúrjairól. A csillagászat köréből cikket közöl a galaxisok keletkezéséről s látványos képek-' kel bizonyítja, hogy milyen kor­szerű kapcsolatban . van egymás­sal a grafika és a technika. Per- sepolis elődjének, a hatezer éves Susának feltárásáról is részletes cikk szól. Bemutatja a lap az elekt­ronika újabb térhódítását a fotózás­ban, az elektronikusan szabályo­zott fényképezőgép-zárat s alkal­mazását a Hair néhány színes fel­vételével illusztrálja. Uj élettani felismeréseket tartalmaz a szer­vezet hőháztartásáról szóló cikk, Ezenkívül számos hír, információ, Delta-lexikon és száznál több — javarészt színes — kép teszi tel­jessé a lap legújabb számát. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség : Szekszárdi Mártírok tere 15—17 Telefon : 129—01, 123—61 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120—H, 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában ■zéchenyi utca 46, Telefon : 129—21. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft indexszám ; 25 068 I Garázdaságért fegyházbüntetés Horváth István 33 éves nagy­székely! kubikos ez év január 30-án összekülönbözött fele­ségével. A várható tettleges- ség elől az asszony a szom­szédba, Oláh Jánosékhoz me­nekült. Horváth az utcán han­goskodott, s kilátásba helyez­te, hogy felgyújtja Oláhék há­zát. Február 11-én Horváth egy ismerős családnál — Sal- lai Sándoréknál — találta fe­leségét. Az összeférhetetlen férfi bármiféle méltányolható ok nélkül a házigazdára tá­madt, — s ezzel érthető meg­botránkozást keltett a jelen­lévők körében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom