Tolna Megyei Népújság, 1972. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-30 / 125. szám

A megyei labdarúgó-bajnokságért Forrtad legyőzte Tamásit— Kisdorog—Fadd 10:0 Fornád Tamásiban változatos játék után 2:1 arányban megszerezte a győzelmet a második félidő közepéig vezető hazaiakkal szemben. A tornád! csapat ezzel a győzelmével még közelebb került a bajnoki cím elnyeréséhez. A Dunaföldvár—Bölcske mérkőzés volt a másik rangadó jellegű találko­zó, ahol Bölcske vezetett 1:0-ra az első félidőben, de Dunaföldvár a má­sodik félidőben a vártnál lényegesen könnyebben szerezte meg a győzelmet. Simontornyán Szedres volt a vendégcsapat, ahol hosszú ideig döntetlenre állt a találkozó és befejezés előtt öt perccel sikerült csak egy kapu előtt» kavarodásnál Molnárnak megszerezni a győzelmet jelentő gólt a hazaiak számára. ... A dombóváriak Tengőikre látogattak, ahol a vezetest a hazaiak sze­rezték meg, majd szünet után a vendégek kerültek fölénybe és Gaál góljá­val egyenlítettek, igy pontosztozkodásra került sor. Kisdarogon a faddiak 3:0-ás félidő után kétszámjegyű vereséget szenvedtek. A kisdorogi csapat idei legjobb játékát nyújtotta. Hőgyészen a teljesen visszaesett Gyönkkel szemben a hazaiak 7:2 arányban nyertek. Bátasiék.n meglepetés született, mert oz Alpári SE 1:0-ás félidő után az indiszponált Bátozzék ellen megérdemelten szerzett 2:0-os győzelmet. A Szekszárdi Dézsa tartalékcsapata Tolna ellen é:2 arányban nyert Tolnán. Félidőben még Tolna vezetett 2:1-re. A bajnoki táblázaton változatlanul Fornád áll al élen, 39 ponttal, a 33 pontos Simontornya és a 32 pontos Dombóvár előtt. A bölcskei csapat duna- földvári vereségével o «. helyre csúszott vissza. A kiesés ellen küzdők közül Gyönk helyzete mór reménytelen. Fadd és és az Alpári között egy pont különbség van, igy kettőjük kőiül kerül M • második kieső. Meg kell jegyezni, hogy Född egy mérkőzéssel kevesebbet iátsiott, mint az Alpári, mivel a Tengelic elleni mérkőzést nem tudta le­játszani. Ebben az ügyben Född megfellebbezte a szövetségnek azt a dön­tését, Hogy hétközben kell az elmaradt mérkőzést közös rendezésben meg- tartani. FORNÁD—TAMÁSI 2:1 (0:1) Tamási, 600 néző. Vezette: Vá- radi. Fornád: Kovács I. — Bucz- kó, Priger, Káló, Kovács XII., Né® meth I., Varga, Délczeg, Penes, Németh II., Stemler. Csere: Csu- ta. Tamási: K.ss II. — Tóth II., Tóth I., Demkó, Háti, Sándor, Nőé, Jurasics, Wittmann, Pölös- kei, Kiss I. Csere : Hirth, Péti. Tamási kezdett jobban, sorozatos támadásokat vezetett. A listave­zető fornádiak védelmére nagy nyomás nehezedett és foggal-kö­römmel védekeztek. Az 5. perc­ben Pölöskei, majd a 10. percben Kiss I. az ötösről a kapus kezé­be emelte a labdát. A 30. percben Nóé átadását Jurasics a jobb alsó sarokba lőtte. 0:1. Továbbra is a hazaiak kezdeményeztek többet, Fornád az első félidőben még ka­pura sem tudott lőni. A második félidő elején ismét Tamási lépett fel támadólag, a vendégcsapat azonban jól védeke­zett, sőt a középpályán némi fö­lényt is sikerült kiharcolnia. A 25. percben Stemler révén egyen­lítettek a fornádiak. 1:1. Két perccel később a lest reklamáló és leálló tamási védelem mellett Stemler szerezte meg csapatának a győztes gólt. 2:1. A játék képe alapján Tamási az egyik pont megszerzésére feltét­lenül rászolgált volna. Jóik: Ko­vács I., Stemler, Délczeg, illeti* Pölöskei, Jurasics, Tóth I. — Bárkás — Szelei, Rabóczky. Csere: Rein­hardt, Jancski. Szedres ; Lukács — Szabó, Koieszár, Szabjám Tornai, Bíró, Lőkös, Boros. Loboda, Sza­bókovács. Tóth. Csere: Horváth. Az első 10 percben változó játék alakult ki. A 12. percben Molnár lövése az egyik védőről szögletre vágódott. A 27. percben Rabóczkit a 16-oson belül felvágták, a U-«st Havel értékesítette. 1:0, A 33. percben a kifutó Lukács mellett Kurek fejese kerülte el a kaput. Egy perc múlva ellentámadás ve­gén Loboda egyenlített. 1:1. A második félidő 5. perceben Szabókováes erős lövését védte Halbax. A 15. percben Lukács ki­ejtette a labdát, Kurek rácsapott, előle a védők szögletre szereltek. Ezután Kurek és Rabóczki megsé­rült A 26. percben Baranyai be­adását Szelei közelről a kapu fö­lé fejelte. A 23. percben Molnár egyedül tört kapura. beadását Baranyai kapásból lőtte, de Lu­kács védett. A 38. percben Tóth lövése a kapufán csattant. A 46. percben Molnár kapu előtti ka­varodásból megszerezte a győztes gólt. 2:1. A hazaiak a vártnál nehezebben szerezték meg a győzelmet a vé­gig lelkesen küzdő Szedres ellen. Jók: Havel. Csepregi, Molnár, Ba­ranyai, illetve Lukács, Koieszár és Boros. — Róth — TENGELIC—DOMBÓVÁR 1:1 (1:0) DUNAFÖLDVÁR—BÖLCSRE 4:2 (0:1) Dunaföldvár, 500 néző. Vezette: Bogos. Dunaföldvár: Princz — Zsebeházi, Nagy, Kern, Bogár, Be- rényi, Varró, Lukács, Jónás, Riv- nyák, Béry. Csere : Tóth és Hosz- szú. Bölcske: Mármarosi — Híd­végi I., Papp I., Hídvégi H., Si­pos, Gárdái, Szauer, Varga, Pás­ti, Majrák. Papp n. Csere: Lakos. Dunaföldvár lépett föl támadólag és az 5. percben Varró hibázott nagy helyzetben. A 15. percben Kern lyukat rúgott, Szauer rácsa­pott a labdára és vezetést szer­zett a vendégeknek. 0:i. A szél segítségével Bölcske többet táma­dott, de a hazaiaknak több formás támadással veszélyeztettek, az eredmény azonban nem változott. Szünet után góllal kezdett a ha­zai csapat. A 2. percben Nagy fejesgóljával egyenlített. 1:1. A 13. percben Bogár kiugrott a védők között, beadását Béry juttatta a hálóba. 2:1. A 17. percben Riv- nyák volt eredményes. 3:1. A 19. percben Kern kézzel rántotta vissza a 16-oson belül Szauert, a 11-est Sípos lőtte a kapuba. 3:2. A 44. percben remek egyéni akció végén Bogár újabb gólt szerzett. 4:2. Végig jó iramú, sportszerű talál­kozón a hazaiak a vártnál lénye­gesen^ könnyebben szerezték meg a győzelmet. Jók: Bogár, Nagy. Jónás, Rlvnyók, illetve S2auer, Hid végi II., Gárdái. — Szegvári — SIMONTORNYA—SZEDRES 2:1 (l:l) Simontornya, 250 néző. Vezette: Kiss B. Simontornya: Halbax — . P.-ter, Havel, Ihász, Csepregi, Nagy, Molnár, Baranyai. Kurek, Atlétika A MASZ szombaton és vasárnap — kellemetlen hideg és esős időben — rendezte a Népstadionban az orszá­Tengelic, 200 néző. Vezette : Pech. Tengelic : Böjté — Világh, Pámer, Gáncs I., Rudolf, Nyúl, Jilling. Gáncs III.. Kaszpari. Mol­nár, Oberlender. Csere: Dombi. Dombóvár: Bessenyei — Hertelen- di, Vida I., Tárnái, Vida IL, La­kos. Szabó, Pintér. Gaál, Lódri, Tóth II. Csere : Tóth I. Fergete­ges hazai támadások vezették be a mérkőzést. Az első 10 percben a hazaiak három nagy helyzetet hagytak ki. A 27. percben part­dobás után a vendégek védői menteni akartak, a labda Gáncs I.-ről a hálóba pattant, l :0. A 29. percben szögletrúgás után Molnár fejesét a bal sarokból Hertelendi rúgta ki. A 35. percben nagy tű­zijáték alakult ki a dombóvári kapu előtt, de Molnár közeli fe­jese a kapufán csattant. Szünet után a 7. percben sza­badrúgás végén Gaál közelről a hálóba fejelte a labdát. 1:1. Ez­után a hazaiak elfáradtak, Dom­bóvár több támadást vezetett eredmény nélkül. így kellett volna L Tatab.—U. Dózsa 5U) 1 2. Pécs—-Ferencváros 3:1 I 3. MTK—Rába ETO 5:0 1 4. SBTC—Egyetértés 1:0 1 5. Videoton—Eger 8:0 1 6. Ganz-M.—DiAiaújv. 3:0 1 7. özd—Szeged 1:3 2 8. B.-Csaba—Bp. Spart. 0:3 2 9. Volán—Szolnoki MTE 3:3 X 10. SZVSE—Előre 0:0 X 11. Szegedi Dózsa—Láng 2:1 1 12. Vác—Ikarus 0:0 X 13. Gyöngyös—Kazincb. 1:0 1 +i ti. Kisterenye—Nyíregyh. 1:0 I A második félidő alapján a dön­tetlen igazságosnak mondható. Jók: Molnár. Pámer. Gáncs III., illetve Vida II., Pintér. Bessenyei. — Major — KISDOROG—FADD 10:0 (3:0) Kisdorog, 200 néző. Vezette: Tol­nai. Kisdorog: Borsos — Genzler, Boda. Antal I., Szőcs, Illés. Cseke, Domokos. Fazekas, Kerekes, Forrai. Csere: Márton, Antal II. Fadd: Soponyai — Oláh, Kovács, Fenyvesi, Gálfi, Kugli, Rácz, Papp II., Farkas, Papp I., Hor­váth. Csere: Aradi, Szabadi. A hazaiaknak a vezetést Forrai a 15. percben szerezte meg. 1:0. To­vább tartott a kisdorogiak fölé­nye és a 20. percben Fazekas volt eredményes. 2:0. A 35. percben Szőcs növelte a hazaiak előnyét. 3:0. A második félidőt Kisdorog vé­gigtámadta és gólerős csatársora ra tetszés szerint érte el góljait. A 15. percben Fazekas, majd öt perccel később Kerekes volt eredményes. 5:0. A 25. és a 30. percben Szőcs két góljával már 7:0-ra alakult az eredmény. A 35. percben Domokos a 16-osról lőtt a hálóba. 8:0. A 40. percben Cse­ke a jobboldalon vezette fel a labdát és közelről a jobb sarok­ba bombázott. 9:0. A végered­ményt a 43. percben Fazekas állí­totta be. 10:0. Kisdorog idei legjobb játékával teljesen felőrölte a vendégcsapat erejét és ilyen arányban is meg­érdemelten győzött. Jók: Szőcs, Forrai, Illés, Domokos, Kerekes, illetve Soponyai, Fenyvesi, Papp II. — Domokosné — HOGY ESZ—GYÖNK 7:2 (3:1) Hőgyész, 200 néző. Vezette: Far­kas. Hőgyész: Balaskó — Törő, Banai. Manhald, Witzl, Pilács, Fonyód! II., Magyar, Nándor, Asztalos, Pintér. Csere: Nübl, Ba­rabás. Gyönk: Jakab — Laszk, Zsilinszky, Gaál, Habjanecz I., Balázs, Császár, Szabó, Habjanecz II., Tamás, Kocsis. A hazaiak tá­madólag léptek fel és az első 10 percben több biztos gólhelyzetet ügyetlenkedtek el. A 15. percben Fonyódi II. beadását Nándor a 16-osról kapásból a felső sarokba lőtte, l :0. Öt perccel később szög­letrúgás után Banai fejelt a háló­ba. 2:0. A 30. percben Fonyódi II. beadása Balázsról a hálóba pattant, öngól. 3:0. A 35. percben Habjanecz II. ll-esével szépített a vendégcsapat. 3:1. A második félidő 5. percében Magyar közelről fejelte a labdát a kapuba. 4:1. A 15. percben is­mét Magyar volt eredményes. 5:1. Két perccel később Habjanecz II. egyéni akció végén lőtt szép gólt. 5:2. A 31. percben Barabás be­adását Pintér vágta a hálóba. 6:2. A 33. percben Pintér állította be a végeredményt. 7:2. A látottak alapján ilyen arány­ban is megérdemelten nyert Hő­gyész. Jók: Fonyódi II.. Barabás, Nándor, illetve Császár, Zsilinsz­ky, Habjanecz II. — Trick — ALPÁRI SE—BÁTASZÉK 2:0 (1:0) Bátaszék, 200 néző. Vezette : Láng. Alpári SE: Vass — Kamba, Sipos, Bildhéber, Szabó. Sábel, Ruppert, Kovácsevics, Földi, Mik­lós, Rozoga. Bátaszék : Pénzes — Monigl, Pomsár. Lukács, Zágonyi, Hurtony, Tóth I., Kovács. Hola- csek. Hosnyánszky, Tóth n. Cse­re: Péter. Az első percekben mezőnyjáték alakult ki, majd a 7. percben Földi 15 méteres jól eltalált lövé­se vágódott Pénzes kapujába. 1:0. A gól után erősített Bátaszék, a 20. percben szöglethez jutott, me­lyet a szekszárdi védelem nehezen hárított. Ettől kezdve a hazaiak fokozatosan visszaestek és a vendégcsapat uralta a mezőnyt. A második félidőben fokozódott az iram, az Alpári SE nagy fö­lényt harcolt ki. A 20. percben védelmi és kapushibából Szabó állította be a végeredményt. 2:0. Az indLszponáltan Bátaszék el­len a szekszárdi együttes megér­demelten győzött. Jók: Kovacse­vics, Sipos, illetve Tóth II. Ko­vács. — Kántor — SZ. DÓZSA II.-TOLNA 4:2 (1:2) Tolna. 150 néző. Vezette: Burá­nyi. Az első félidőben a hazaiak, szünet után a Dózsa II. játszóit jobban. Gólszerzők: Bús 2, Lizák és Gulyás, illetve Schäffler és Herczig. Jók: Lizák. Bús. Lickert, Gulyás. Illetve Strich. Herczig. — Saramé — gos utánpótlás-bajnokságot. Megyénk­ből a Szekszárdi Dózsa öt versenyző­je állt rajthoz. Legeredményesebben Kovács Éva szerepelt, aki 170 cm-es magasugrásával a 2. helyen végzett és a 100 m gátfutásban egyéni csúcsot futott és a 8. helyet szerezte meg, 16 mp-cel. Indult még távolugrósban is és 509 cm-t ugrott. Landauer Géza 400 gáton oz előfutamban 57,4-gyel új me­gyei csúcsot futott és o elöntőben 57,6- tal az 5. helyen végzett. Perecsi Ilona 200 gáton 33,1 mp-cel a 8. lett és 100 m gátfutásban 17,1-gyel nem került döntőbe. Simon János magasugrásban indult és 180 cm-rel a 8.—10. helyet szerezte meg. Greif Erika súlylökésben 10,18-col Mm került döntőbe. A mezőny legjobbjai Tengelic—Dombóvár : Molnár (Tengelic) , Simontornya—Szedre? : avel (Simontornyai Rátaszék—Alpári SE: vovacsevics (Alpári Dunaföldvár—BöIosUp 'ogár (Dunaföldvár) Kisdorog—Fadd : öcs (Kisdorog) Tamási—Fornád : iilöskei (Tamási) Hőgyész—Gyönk : Nándor (Hőgyész) Események képekben Jelenet a Szekszárdi Dózsa—Bauxitbányász mérkőzésről. A tapolcai kapus és középhátvéd közös erővel ment Ziel­bauer (fehér mezben) elől. Vasárnap Szekszárdon rendezték az últörőolimpia me­gyei döntőiét, atlétikában. Az 100« méteres síkfutást az elöl lévő Izsák Zoltán (Tolna) nyerte. A Budapesti Labdarúgó Szövetség NB III-as bizottsága szombaton Pakson tartotta értekezletét, majd a helybeli és a megyei sportvezetők társaságában megtekintették a Kini­zsi sporttelepét, melyről a legnagyobb elismeréssel nyilat­koztak. Az úttörőolimpia megyei döntőn a 60 méteres síkfutásá­nak rajtja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom