Tolna Megyei Népújság, 1972. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-26 / 122. szám
y i « f A jövő század népbetegsége az allergia A civilizált emberiség 30, más becslés szerint 50 százaléka allergiában szenved. A számok eltérésének oka, hogy távolról sem minden eset kerül orvos eié, nem is minden allergiás állapot „betegség”. Másrészt a tünetek olykor rendkívül súlyosaik és — szerencsére ritkán — halált is okozhatnak. Egyelőre megállíthatatlan terjedése szorosan összeíügg a modern élettel és sokan a XXI. század úgyszólván mindenkire kiterjedő népbetegségének az allergiát tekintik. A LINDH-HÄZASPÄR ESETE Sigurd Lindh svéd férfi házassága rosszul 'kezdődött. Valahányszor szeretett hitvese, Greta a közelében volt, vörösre dagadt az arca, könnyezett, asztmás rohamok kínozták. Az összefüggés persze csak később derült ki, hosszú ideig kezelték a jellegzetesen allergiás tüneteket, minden lehetséges módon. Egy ápolónőnek feltűnt, hogy Lindh a kórházban mindig rendbe jött, és otthon újból visszaesett már súlyosodé betegségébe. A nővér tréfásan azt mondta az orvosoknak: Lindh úr talán nem bírja a feleségét... Az orvosok komolyan vették a megjegyzést. Lindh asszonytól néhány hajszálat kértek és tíz, a férfi számára közömbös, idegen férfi és nő haj csomójával együtt, a hátára ragasztották. Ez a szokásos allergén-próba, szám. tálán anyaggal elvégezték már a betegen, eredménytelenül. És íme, a hitvesi hajszálak körül rögtön vörösödni, duzni velük és a kezet alaposan leöblíteni), penészgomlbák spórái, anilin tartalmú festékek, rovarok csípése, tojásfehérje, műanyagok, gyógyszerek, fémek, és még sok minden... VIGASZTALAN? Az allergia csak annyiban „civilizációs betegség”, ameny- nyiben napjainkban több az ártalmas környezeti tényező és több a — különböző okokból — érzékeny szervezetű ember. Különben ókori és középkori leírásokból egyaránt ismeretes a „rózsaláz”, a „csalánkiütés”, a kétségtelenül allergiás eredetű bőrgyulladás, viszketés, fuldokló- légzés. Lényegében azonosaik az allergia támadási pontjai is: közvetlen érintkezés útján a bőr; belélegzés útján az orr, a légzőcső, a tüdő; élelmiszerek és gyógyszerek útján a belső szervek; végül belső (endogén) túlérzékenység a szervezetben lévő baktériumoktól. Az allergia-körkép vigasztalannak látszik, pedig ez a betegség, vagy állapot nem gyógyíthatatlan. Egyre finomabbak az allergén-próbák és ha megvan a „tettes”, óvatos és biztonságos módszerekkel ki lehet utasítani a szervezetből. A tüneti kezelésre jó gyógyszerek vannak, és szerencsére nem ritkaság, hogy a kellemetlen ingerforrás ezek hatására megszűnik. A „deszenzi- bilizálás” ismeretlen okokból, önmagától is bekövetkezhet és később, ritkábban jelentkező fellobbanások aránylag köny- nyű lefolyásúak. Gy. I. A társadalom számlájára A hosszú élet titka ősidők óta foglalkoztatja az embereket. A világon általában irigykedve hallanak arról, hogy a kaukázusi hegyekben és Szibériában nem ritka jelenség a százéves, vagy ahhoz közeli életkor. A Szovjetunióban tízezer lakosra 10 százéves ember jut, míg az Egyesült Államokban csak másfél, Francia- országban pedig 0,7. Persze van egy közmondás: nem öröm az öregkor. A hosszú életkor számos országban társadalmi problémát is jelent, amelynek lényege : hogyan lássák el az öregeket? Belgiumban például, amelynek lakossága a „legöregebb”, képtelenek kielégíteni a harmadik nemzedék igényeit, szükségleteit — állapítja meg egy brüsszeli lap. — Amikor az emberi szervezet elhasználódik, az embert kidobják — írja egy francia folyóirat, az Express. Ennek igazolására összehasonlítja a béreket a nyugdíjakkal a fejlett kapitalista országokban, íme Angliában és Dániában a nyugdíj a munkabér 31 százalékát, az Egyesült Államokban 35 százalékát teszi ki. Még mindig a legjobb a helyzet Franciaországban, ahol az arány 48 százalék. — Az amerikai társadalom- biztosítás nemzeti szégyen — jelentette ki legutóbbi kongresszusi üzenetében Nixon, az Egyesült Államok elnöke. A legtöbb tőkés országban vagy eg3^általán nincs társadalmi biztosítás, vagy pedig rendkívül tökéletlen. A társadalmi biztosítás terheinek jelentős része közvetlenül a dolgozókat nyomja, miután rengeteget vonnak le munkabérükből. Japánban, a Micubisi bank számításai szerint, egy negyvenévesnél idősebb munkás (tekintettel a szüntelen áremelkedésekre) munkabérének legalább 80 százalékát kénytelen megspórolni és eltenni arra az időre, amikor nyugdíjba megy.' A nyugdíjkorhatár a legtöbb országban 60 év felett van. Az Egyesült Államokban és a Német Szövetségi Köztársaságban mind a férfiak, mind a nők 65 éves korukban, Svédországban, Izlandon és Kanadában 67 éves korukban, Norvégiában pedig csak 70 éves korukban mehetnek nyugdíjba. A szovjet társadalombiztosítási rendszert még Lenin dolgoztatta ki, s azt a párt programjaiban rögzítették és fejlesztették. Mégpedig a következőkben : Társadalombiztosításra minden dolgozó jogosult. A társadalombiztosítási költségeket kizárólag állami és társadalmi eszközökből kell fedezni; a dolgozó semmiféle járulékot nem fizet. Társadalombiztosításra jogosult a dolgozó betegség, baleset, öregség, munkaképesség elvesztése, az eltartó elvesztése esetén. A munkaképesség elvesztése és öregség esetén a szovjet dolgozók átlagban munkabérük 70 százalékát kapják nyugdíj címén. Ehhez még hozzászámítható más segély, kedvezmény, vagy előny. A Szovjetunióban jelenleg 41 millió nyugdíjas él, vagyis az ország minden hatodik lakosát az állam, a társadalom tartja el. A kilencedik ötéves tervidőszakban jelentősen emelik a nyugdíjakat és más szociális segélyeket. Már tavaly másfélszeresére emelték a munkások és alkalmazottak legalacsonyabb nyugdíjkategóriáit, emelték a kolhoztagok nyugdíjának alsó határát. Egyes kategóriákban a férfiaknál 55 évre, a nőknél 50 évre szállították le a nyugdíjkorhatárt. Miután a Szovjetunióban a társadalmi termelés fő célja az emberről való sokoldalú gondoskodás, a növekvő nemzeti jövedelemből mindig többet és többet költenek a dolgozók anyagi és kulturális életszínvonalának emelésére, a társadalombiztosítás fejlesztésére és tökéletesítésére, s természetesen a nyugdíjak emelésére. A társadalom évről évre mind nagyobb összegeket „szavaz meg” erre a célra, újabb kedvezményeket és előnyöket biztosít a nyugdíjasoknak. 1971-ben társadalmi biztosításra 23,3 milliárd rubelt irányoztak elő, míg 1972-ben ez az összeg eléri a 25,8 milliárd rubelt. Ugyanakkor a szovjet állam az egész lakosság egészségvédelmének gondjait is magára vállalta. Bővül és tökéletesedik a szociális otthonok és az orvosi intézmények rendszere. Gondoskodnak a betegségek megelőzéséről, a betegségek hatékony gyógyításáról, a járványos betegségek megszüntetéséről, ami a maga nemében szintén hozzájárul az emberi életkor meghosszabbításához. (APN — KS) zadni kezdett Sigurd Lindh bőre. A megismételt kísérletek semmi kétséget sem hagytak afelől, hogy Lindh „a feleségére allergiás”. Szét kellett költözniük, másfél évtizede csak rövid időre találkozhatnak; a fatális véletlen ellenére szeretik egymást, két gyermeket nevelnék... HOSSZÚ LISTA A kissé tragikomikus eset arra példa, hogy az allergiás túlérzékenység okának kiderítése gyakran valóságos „de- tektívmunkát igényel. A kutatás nem mindig eredményes és a gyógyítás helyett gyakran be kell érni a tüneti kezeléssel. Környezetünk, a szabad természet éppúgy, mint tisztán tartott lakásunk, tele van mikroorganizmusokkal, és szervezetünk állandó harcban áll velük. A szervezet „ellenanyagok” termelésével védekezik, s a mesterséges védekezés hatásos módja a sokféle oltás, amit születésünkkor és •később is kapunk. A kiállott fertőzés következménye azonban nemcsak a védettség (immunitás), hanem sajátos túlérzékenység is lehet, és a szervezet az újabb fertőzésre allergiával válaszol. Hajlam kell hozzá és feltételezik, hogy a hajlam örökölhető. A leggyakrabban néhány tucat anyag vált ki allergiás tüneteket, de ez nem sokat mond, gyakorlatilag szinte megszámlálhatatlan az ártalmas anyagok sora, s ha egy eset nem akad fenn a tipikus szűrőkön, kezdődik a teljes bizonytalanság. Bonyolítja a helyzetet, hogy sok allergiás egyszerre több anyagra érzékeny. Csak néhány kiváltó okot említünk a majdnem végtelen listáról: tavaszi virágpor (pollen), háziállatok szőré, tollas ágynemű, por és szemét a lakásban, a gyümölcsök közül leginkább az eper, krétapor, szemfesték, szájrúzs, hajfesték, az egyébként kitűnő hatású, nélkülözhetetlen „aktív” mosó- és tisztítószerek (ajánlatos gumikesztyűben dolgoz^ 3. AL CAPONE A SZÍNRE LÉP 1920 februárjának egyik kellemetlen, esős napján Big Jim szívből élvezi a meleget és a kellemes ebédet Chicago egyik éttermében. Mellette az egyik lámpás házból kiemelt barátnője, Vörös Sally ül, több száz dolláros hermelin kepp- jébe burkolózva. A desszert után a lovagias Jim „valami jóféle itókát” kér a pincértől, aki ismeri a hevülékeny szicíliai haragját — de ismeri a szesztilalmi törvényt is. — De uram — kezdi sápadtan — hiszen ön tudja, hogy... Az óriás feláll, és a pincér nyilvánvalóan másodperceken belül ájultan heverne a padlón, ha nem lépne be a forgóajtón négy felhajtott gallérú férfi. Detektívek. Ők nem ijednek meg Colos- simótól, sőt kihívóan megkérdezik tőle. hogy csak nem whiskyt óhajtott? Jim fogcsikorgatva nemet mond, de dühe nem ismer határt. Még órák múlva is őrjöngve gondol arra, hogy neki meg kell alázkodnia „négy nyomorult senki” előtt — ráadásul Sally szemeláttára. Ahogy később barátainak elmondta, ezen a napon született meg benne egy országos méretű szesztársulat megteremtésének gondolata. Az illegális^ gyártó, forgalmazó és szállító hálózatnak az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig kell terjednie KÜLÖNÖS TÉRKÉP 1920 tavaszán meglepő átalakuláson ment keresztül Colossimo egyik nyilvános intézménye. A pillangók eltűntek a néhány hónappal ezelőtt még alapos tatarozásra szoruló, omlatag épületből, az elsötétített szobák meglehetősen monoton, de célszerű bútorzatát előkelő holmik váltották fel: különböző színű telefonok, remekbe faragott antik íróasztal, vadonatúj író- gépiek, süppedő fotelek. Big Jim szobájának egyik dísze, a főnök forgószéke fölött kdszö- gezett, hatalmas térkép. Ha valaki tüzetesebben megnézte, szokatlan dolgokat fedezhetett fel rajta. Rajzolója nyolc övezetre osztotta fel Chicagót és környékét, méghozzá fity- tyet hányva minden valóságos közigazgatási rendszernek. Igaz, ennek a felosztásnak meglehetősen furcsa alapja volt: melyik körzetnek menynyi lehet a szeszigénye. Co- lossimo embereivel módszeresen felmérte a piacot és a következő, a későbbiekben többé-kevésbe helyesnek bizonyult elméletét állította fel: „Mivel a kisgyermekek és a lányok-asszonyok jelentős része, eléggé el nem ítélhető módon, nem él rendszeresen alkohollal, abból kell kiindulnunk, hogy minden övezet napi 30 ezer pohár whiskyt igényel. Ez harmincezerszer napi másfél dollár, s ezt a mennyiséget az egyes szektorok felelősei — persze az én központi támogatásommal — zökkenőmentesen fel is tudják hajtani”. Az első feladat természetesen az volt, hogy a cég némi raktárkészletre tegyen szert. Lerakták ugyan egy nagybani főzési hálózat alapjait is, de az üzlet megindításához gyorsan szükség volt árura. így aztán 1920. április 20-án álarcosok rohantak meg egy olyan hatósági raktárt, amelyben abban a pillanatban 24 ezer üveg elkobzott és zárolt whiskyt tartottak. Ez az első rajtaütés aránylag könnyen ment, mégis két rendőr életébe került. Amikor megszólaltak a száguldó riadóautók szirénái, Colossimóék emberei mintegy 15 ezer üveget vittek eL A BUSINESS BEINDUL Az eladás nem okozott problémát, a szükséges alaptőke gyorsan együtt volt, és a business gőzerővel beindult. Nem sokkal később Colossimo már úgy érezte, átcsapnak a feje fölött az elviselhetetlenül sok munka hullámai. Elhatározta, hogy a szektorokat irányító alvezérek mellett helyettest választ. Johnny Torrio lett a vezér helyettese, aki ugyan még a textilszakmában zsarolt, de rendkívül tanulékonyságról tett bizonyságot. Colossimo csillaga magasan ragyogott Chicago egén. A bevétel még a legderűlátóbb jóslatokat is túlszárnyalta: a prohibició Amerikája telhetetlen mammonként nyel el minden illegális italmennyiséget. Mint az újgazdagoknak általában, Jimmnek is igényei támadtak, „kulturális” igényei is. öt is eléri a parvenük gyakori végzete, javíthatatlan sznob lesz. Szup>erelőkelő kávéházat nyitott Chicago legjobb helyén, aranyozott barokk csillárok szórták esténként az óriási tükrök által megsokszorozott fényt. Hetenként egykét alkalommal óriási honoráriumért fiatal, sokat Ígérő énekes szórakoztatja Big Jim meghívott vendégeit. A művészt Carusónak hívták. A SEBHELYES ...Közben a hálózat növekszik és Torrio, az aLvezér is kiemel egy szárnysegédet. Az illető feltűnően fiatal, alig húszesztendős. Múltja azonban meghazudtolja korát: Torrio a késnek és a revolvernek olyan artistáját ismeri meg benne, aki testőrként is végtelenül megnyugtató egy ilyen üzletben és — ami szintén nem elhanyagolható szempont— egy ilyen városiban. Az alvezér alvezérének arcát hosszú forradás csúfítja el, ezért a szakmában hamarosan megszületik a beceneve: Scarface, vagyis a Sebhelyes. Igazi nevét hamarosan megismeri az egész világ. Tetteit még most is tanítják a krimi-j nalisiztikai főiskolákon. A Sebhelyest Alfonso Ca-- ponenak hívják. Hamarosan kiderül, hogy Torriónak nagy tervei vannak vele. A1 Capone gondolkodás nélkül elvállalja a megbízást. 1921 májusának egy derűs reggelén Big Jim kényelmesen hátradől luxuskávéházá- nak egyik süppedő foteljében^ és hallgatja az üzletvezető alázatos jelentését. Az ajtó kitárul, és ebben a szokatlan órában vendég lép be rajta.’ Nem köszön, pedig ismeri Ji- met. AI Capone, furcsa vi- gyorral az arcán közeledik a Főnökhöz. Colossimónak elég rutinja van ahhoz, hogy tudja, má a teendő. Villámgyorsanj zsebből tüzel, és a fiatalember ingén, a szív tájékán kis, kerek lyuk támad. A vendég azonban töretlen ritmusban közeledik. Big Jim falfehér lesz, babonás rémülettel bú^ ji’k a márványasztal alá. Nem tudja, hogy a nagy jövőjű szárnysegéd az egyik legmodernebb, könnyű páncélinget viseli az inge alatt. Aktatáskájából komótos mozdulattal rövid csövű géppisztolyt húz elő, és a maffia chicagói utódszervezetének teljhatalmú ve-j zére nincs többé. (Folytatjuk)
