Tolna Megyei Népújság, 1972. április (22. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-12 / 85. szám
A \ Egyszerűbb adózási, ügyviteli rendszert Egy taz-kongresssusi felszólalás kiegészítése A bírálatról A termelőszövetkezetek kongresszusán figyelmet keltett Ettig László máj ősi tsz-elnök felszólalása — bár több felszólaló is foglalkozott ezzel a témával —, amelyben az adórendszert és a számviteli, nyilvántartási rendszert bírálta. „Nem kell tagadni, hogy a sorozatban megjelenő pénzügyi rendelkezések alapos megértése szinte lehetetlen. Félreérthe- tőségük miatt számtalan a hiba az adóbevallásoknál, amelyek miatt a szövetkezetek súlyos bírságokat fizetnek”. „Nehézséget jelent, és visszatérő gondokat okoz a statisztika, a számvitel, a tervezés és a zárszámadás különbözősége. Ezért kérjük a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium vezetőit, tegyék meg a szükséges intézkedéseket." A majosi elnök több termelőszövetkezet tapasztalatát — kedvezőtlen tapasztalatát — juttatta kifejezésre. Ezzel azért is foglalkozni kell, mert évek óta visszatérő, a szövetkezetek ügyvitelét bonyolító dolgokról van szó.,Olyanoknak, amelyek lehetőséget adnak a számokkal való játékra, „ha akarom fehér, ha akarom fekete” elven, amely félrevezethet, félretájékoztathat felsőbb szerveket is. No, de kezdjük az adóval. Az adót — amely gyakorlatilag a népgazdaság egyik bevételi forrása — sok termelőszövetkezeti vezető némi iróniával gyeplőnek nevezi. Gyeplőnek, amellyel a népgazdaság bakján ülő kocsis irányítja a termelés paripáit. — Az adót úgy fogjuk fel jelenleg, mint az ösztönzés, illetve a visszatartás eszközét — mondja Ettig László. — Évekkel ezelőtt szigorú tervutasítások köteleztek bennünket, most az adórendszerrel ösztönöznek bizonyos termelési irányba, illetve korlátoznak, ha a népgazdaság céljaival ellentétes gazdálkodást akarunk folytatni. — Ez így rendjén lenne, ha a szinte sorozatban megjelenő rendelkezések nem hagynának lehetőséget, hogy másként értelmezzek én, mint gazdasági vezető, valamit, és másként egy túlbuzgó pénzügyi revizor. — Itt van például a jövedelemadó. Még máig is magyarázzák, mi tartozik az adóalapot képező jövedelem fogalmába. Ha a termelőszövetkezet valamelyik szakemberét elküldi külföldi tanulmányútra — adót kell utána fizetni, mert ezzel jövedelem képződik. De ugyanúgy a jövedelemadót növeli az is, ha — nagyon jól megfontolt politikai okokból — évente két-három jól dolgozó tagunkat jutalomképpen elküldjük a Barátság-vonattal a Szovjetunióba. Hol van itt a pénzben kifejezhető jövedelem? Kétlem, hogy a pénzügyminiszternek is ez az álláspontja. Azonfelül, ha az ilyen külföldi jutalomút a jövedelem körébe tartozik, akkor a következő évben SZTK- köteles lenne... — No, ha már itt tartunk... Egyik idős tagunk — azóta meghalt szegény — harkányi üdültetéséhez hozzájárultunk 300 forinttal, a szociális alapból fizettük ki. Fizessünk utána adót... A termelőszövetkezetek termelési, pénzügyi tervében a következő adótételek szerepelnek: termelési adók, földadó, jövedelemadó, jövedelemnövekmény-adó, építési, szerelési adó, kereskedelmi adó, városi és községi hozzájárulás, gépjárműadó, házadó stb. — Ami itt tétel szerint sorakozik, az rendben van. A „satöbbi” az, amibe végül nagyon sok más, vagy egy tucatnyi adó belefér, ebbe magyaráznak bele sok mindent a pénzügyi revizorok, és amelyekről a tsz-kongresszuson Fehér Lajos elvtárs is úgy beszélt, hogy egyszerűsíteni kell, érthetőbbé kell tenni. A másik, évente visszatérő gond — a tervnyomtatványok és a „csatolt részek” állandó változása. — Arról most nem beszélek, hogy a hektár-számítás mennyire megnövelte a gondjainkat. Majd túljutunk rajta. Sokkalta nagyobb gond, hogy a terv és a számvitel között nincs meg a megfelelő kapcsolat. Másként tervezünk, és másként regisztrálunk. Némi túlzással, de már azt mondom, néha már abban is kételkedik az ember, hogy tavaly annyi búzát termelt-e, és olyan költséggel, mint amennyit és amennyiért termelt. — Itt van például a terv-nyomtatványban a munkaerő- mérleg. Növénytermesztésben, állattenyésztésben, erdőgazdálkodásban, melléktevékenységben, alaptevékenységen kívüli tevékenységben mennyi munkaerőt, hány tagot foglalkoztatunk az év folyamán. Viszont ez a felsorolás nincs összhangban az ágazati nyilvántartással. A növénytermesztésé, az állattenyésztésé még rendben van, de kezdődik az eltérés a segédüzemágaknál. Saját kivitelezésű beruházás, melléküzem- ág és egyéb, egyéb munkák, vezetésben és adminisztrációban dolgozók... — Soroljam? Hogy nem egyezik a munkadíj-számítási munkalap és a munkaerő-tervezés munkalapja? Ezek olyan dolgok, hogy úgy rakom össze, ahogyan akarom. Ha kell, bebizonyítom, hogy a tehenészet két és fél ezer liternél is nyereséges, de azt is bebizonyítom, hogy ötezer liternél is ráfizetek. Csak egyáltalán, kinek jó ez? Az ágazati könyvelésnél, a szűkített önköltség-számításnál ott a „kiskapu”, hogy tőlünk eltérően számoljanak Bonyhádon, Zombán, Tevelen — és a felsőbb vezetés nem kap egységes információt. De mi sem. Sokszor csak a sok éves tapasztalatainkat hasznosítjuk össze a számszerű eredmények helyett. Jó ez az állandó vál- toztatgatás a népgazdaságnak? Ezekről a gondokról sok szó esett a kongresszuson, az ülésteremben, a folyosón is — reméljük, a kormányzat megteszi az intézkedést, hogy egyszerűbb, közérthetőbb, világosabb legyen a szövetkezetek adózási, ügyviteli rendszere. BI. Magasabb mércével Mindig így volt. Az eminens diákot, ha nem a legjobb osztályzatot kapta, megdorgálták, a gyengét pedig mikor a legrosszabbnái jobbat ért el, dicsérték. Igazságtalanság? Igen is, nem is. Az érdemtelen dicséret biztos az. Hogy miért kerültek ide ezek a témától teljesen távol álló sorok? Mert jó tanulót bírálunk. Neve: Orion tamási gyáregysége. Az üzem az ipartelepítés iskolapéldája. Kedvező környezet, tágas műhelycsarnokok, szociális létesítmények. Ezek mind jók, sőt kiválók. De ha kritikus szemmel járjuk végig az üzemet, előtűnnek a hibák. Anyagmozgatás Nagy Csaba megbízott főművezető kalauzol végig az üzemen. És alig értünk az első műhelybe, kérdezek. Mert a sajtológépeken megmunkált alkatrészeket különféle ládákba rakják. Egyik deszkából van, másik hullámpa- pírból. Van köztük íróasztal nagyságú, meg akkora is, mint egy közepes televízió. — Hogy viszik el ezeket? Az egyik ládának támasztva kétkerekű kézi targonca áll. Megpróbálom megemelni a nagy ládát. Meg se moccan. Lehet vagy 500 kiló. Tavaly több száz kisebb ládát gyártottak, amik az alkatrészekkel együtt Pesten ragadtak. Hiába kértük vissza őket. Most abba pakolnak, amibe tudnak. A korszerű anyagmozgatás fi termelékenység növelésének egyik lehetősége. Fejlettebb iparú országokban már automatizált, programvezérlésű targoncák futnak. Itt ez túlzás lenne. De féltonnás ládákat emelgetni, talicskázni balesetveszélyes. Olyan dobozokba pakolni, ami még szállításkor szétesik, szintén nem lehet. De megyünk tovább. A présműhelyben főleg nők dolgoznak. Kézenfekvő a kérdés: hogyan valósították meg az MSZMP kongresszusának a dolgozó nőkkel kapcsolatos irányelveit. Egyenlő munkáért, egyenlő bért — Fiatal vállalat vagyunk — Válaszol Nagy Csaba, aki egyben a vállalati szakszervezeti bizottság titkára is — és már induláskor figyelembe vettük a nődolgoizók érdekeit. Hasonló munkakörben kevés területen dolgoznak férfiak és nők azonos beosztásban. De a munkaibérük itt egyforma. Sőt, a vállalat vezetősége egyéb szempontokat is figyelembe vett. így a családos anyák sorsát. A múlt év végétől — mikor kellő átszervezés után az éjszakai műszakot is megszüntettük — megváltozott a két-, vagy több gyermekes anyák munkaidőbeosztása. ök most állandóan 8-tól 4-ig dolgoznak, míg a többiek 6-tól 2-ig, illetve 2-től 10- ig. — Es mennyiben érvényesül a dolgozók véleménye a vállalat irányításában? De a kérdéssel már egy sajtológép mellett ülő asszonyhoz fordulok. Válasz helyett kérdőn néz rám? — Mit hallott az üzemi demokráciáról? Fogalmazok általánosabban. — Semmit A kérdés-felelet megismétlődök egy fcucatwor. Az asszonyok, akik néhány éve váltak csak munkásokká, nem sokat hallottak erről a témáról. Valamit a tévébe Tudják-e mit csinálnak, kíváncsiskodom tovább. — Mi ez? — mutatok a présgépből kikerülő munkadarabra. — Dugó. A szerelőben még csinálnak vele valamit, aztán berakják a tévébe. A tekercstest, mert így hívják a munkadarabot, a kép vízszintes eltérítését biztosító egység alkatrésze — tudom meg később az irodában. Mikor a többi munkáshoz, munkásnőhöiz fordulok, az alkatrész rajzszámát mondják. Hogy mire használják — nem precíz, csak éppen hozzávetőleges magyarázatot várnák — senki nem tudja. Az érdektelenség bizonyos fokig érthető. Nemrég még a földeken dolgoztak ezek a lányok, asszonyok. És elég nehéz volt számukra az ilyen jellegű munkába beleszokni. De a továbblépéshez elengedhetetlenül szükséges, hogy tudják, mit csinálnak, hogy ne csupán automataként dolgozzanak egy bonyolult berendezést előállító gyárhálózat valamelyikében, hanem tudatosodjon bennük, hogy ők is szerves alkotói, előállítói egy sok országban ismert televíziócsaládnak. A munka ilyen ismerete — mikor a dolgozók érzik fontosságukat, tudják, hogy rajtuk is nagyban múlik a pesti gyárból kikerülő készülékek minősége, feltétlen elősegíti a termelékenység emelkedését. És ami bizonyos szempontból lényegesebb is, így tudatosodik bennük a ftcwtiolaie hogy értékes, fontos tagjai egy közös célért dolgozó embercsoportnak. Csak egy gyáregység Még beszélgettünk a tanulásról, a szakmunkásképzésről. Kiderült, hogy vannak műszerésztanulók a gyáregységnél, de ha leteszik a szakmunkásvizsgát, nem tudnak nekik munkát adni. A jórészt Pestről kapott tervrajzok alapján és szintén a fővárosban, az anyavállalatnál készült szerszámokkal az alkatrészeket itt állíthatnának össze, gyártják. Ha kisebb egységeket itt állíthatnának össze, lenne műszerészek számára is munka. De ez még csak távoli terv. A gyáregységiét azonban szorosan összefügg más kérdésekkel is. Pestről jön az anyag, a tervek, onnan irányítják a vállalat tevékenységét, így nincs, vagy alig van lehetőség a helyi kezdeményezésre. Látszólag a termelékenység növelése sem indokolt. Hisz pontosán meghatározott meny- nyiségű alkatrészre van ott fenn szükség, többet minek gyártanának. És nem ismerik még a vezetők sem a termelési eredményeiket. Nincs lebontva gyáregységre a végzett munka értéke. Hisz az alkatrész legtöbbször csak a működő berendezésben ér valamit. Különben csak egy darab fém vagy műanyag. Sok nyitott kérdést hátrahagyva köszöntünk el egymástól. Sok olyan feladat maradt, melyet a központi gyárral tartandó szoros együttfutás miatt nem lehetett ez ideig megoldani. Megoldás azonban van. Csak meg kell találni. És figyelembe véve az eltelt néhány év eredményeit, biztos sikerülni fog. — szepesi — A bírálat véleményalko-' tás és így alighanem az a tevékenység, amely az ember és ember közti kapcsolatok nagyon jelentős részét képezi. Mindenki bírál. Az anya, amikor „aranyosnak” nevezi csecsemőjét, az apa, amikor „gyalázatosnak” fia iskolai bizonyítványát, a vásárló, aki sorban áll a bolti pénztárnál, a járókelő, ha orra bukik a rossz járdán, az olvasó, amikor „Helyi Hírharsonának” nevezi újságunkat és az újságíró, amikor valamilyen visszássággal találkozik, mondjuk a közlekedés területén. Az a Bírálat, melynek „erkölcsi” tartalma pusztán a pillanatnyi felindulás, aligha nevezhető hasznosnak, noha az ilyen tevékenységnek semmi más nem ad létjogosultságot, mint a jobbá tevés szándéka. Az újságírót hivatása nagyon sokfelé elveti, így óhatatlanul több módja van bírálni való visszásságokkal találkozni, mint másoknak, akik nyugodalmasabb pályán mozognak. Bizonyos számú esztendő praxisának birtokában tanulságos figyelni a bírálat által kiváltott reakciót. A napilap munkatársa természetesen nem a római pápa, alti csalhatatlan a hit dolgaiban, Újságot ír, nem szentírást. így legjobb akarata ellenére is tévedhet olykor. Előfordul, hogy megdicséri egy közszolgáltatásokkal foglalkozó vállalat valamelyik dolgozóját. A dicséret téves, az illető dolgozó kollégái körében közutálatnak örvend, az újságíró csak pillanatnyi impresszióinak engedett. (Hibázott tehát.) Reklamáció nem érkezik. Se a megdicsért, se kollégái, se a vállalat igazgatója nem ír olyan levelet, amilyet „Visszhang’’ rovatunkban talál olykor az olvasó. Néhány hónappal később ugyanezen vállalat egyik közszolgáltatását éri jogos, mindenképpen megalapozott bírálat, amivel fél város egyetért. Kivéve az érintetteket és az igazgatót, aki azonnal siet valamelyik illetékesnek vélt fórumon a legélesebben tiltakozni. így észlelhető és élvezhető cseppjében a tenger emberi alaptermészetünk. Vagyis az, hogy önmagunkról eleve jót gondolunk és csak akkor borzoljuk fel tolláinkat, amikor valaki észreveszi szemünkben azt a gerendát, amit a máséban már aprócska szálka formájában is szívesen fedezünk fel. Gzeretnénk, ha az el- mondottakban senki nem érezne humort, ugyanis a dolog cseppet sem olyan vidám, _mint amilyennek esetleg tűnik. Egy kihatásaiban meglehetősen súlyos gondolkodásbeli visszásságról ejtettünk szót. Teljesen meddő a bírálat javító szándékáról beszélni, amíg a megbíráltak sajnos többségének agyában meg se fordul, hogy a zokszó, a kifogás, az ellenvélemény, tehát a bírálat se nem ledo- rongolás, se nem személyi támadás, hanem esetleg közérdek. Közérdek, valamilyen változás iránti igény, amit ugyan lehet visszautasítani is, megfelelő mérlegelés árán, de anélkül nem erkölcsös. Lapunk hasábjain nem egyszer közöltük már magas társadalmi rangban lévő személyek nyilatkozatát egyik-másik kérdésről, akik zokszó nélkül tudomásul vették a jogos bírálatot és _még csak a szólásbeli aranygyűrű koppanásáról sem kellett írnunk, amint éopen leesett az Ujjúkról. Nagyon jó lenne ezt a szemléletet, magatartást minden irányban és a lehető legszélesebb körben elterjeszteni. Mert nem elég, hogy megteremtettük a szabad véleményalkotás, a bírálat jo. gát, hanem a befogadás közegének létrejötte érdekében is jó tenni valamit. Többet mint eddig, mindenkinek és elsősorban önmagában. O. I.
