Tolna Megyei Népújság, 1972. április (22. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-09 / 83. szám
î Mitől szocialista a brigád ? t> > A Jelenidő jórészt a szocialista brigád jelen ideje. Benne megannyi létproblémája és lehetősége. A filmet mégis kevesebb brigádtag nézte meg, mint reméltük. A „Jelenidő” így nem válhatott még igazi „küzdőtárssá” a szocialista brigádmozgalomban. Miért késik e kézszorítás a brigádok és a film között? Itt-ott talán véletlenszerű tényezők is közrejátszottak ebben. Ám, ha mélyebbre nézünk, a jelenség mögött — lényeget tapinthatunk.' Éspedig azt: a „szocialista módon tanulni és élni” eltökéltségből hiányzik az eleven lüktető művelődési élet vágya. A kulturális vállalások többsége inkább előírt követelmény, mint belső emberi szükséglet, inkább pontszerző „jótett”, mint személyiség-gyarapító forrás. Mintha nem belül, az egyének képességeiben és „testre szabott” törekvéseiben fogalmazódtak volna meg e vállalások, hanem valamilyen képzelt brigádetikett „kitalálásai” lennének. A szocialista brigádmozgal- mat ugyanis döntően a termelésre szabták. A termelési feladatok adottak, ami lényegében meghatározza a „szocialista módon dolgozni” brigádteendőket. Ám a szocialista brigádok nemcsak anyagi javakat termelő brigádok, hanem éppen annyira a maguk emberi (szellemi-lelki) javait is teremtő munkaközösségek. Bennük az ember a tárgyalko- tással együtt, illetve azon kívül — önmagát is alkotja. Méghozzá — ez lenne a cél! — bővítetten reprodukál ja önmagát. Igen ám, de miből sarjadnak a „szocialista módon tanulni és élni” vállalások? A termelésből? Csak részben, s ezt a jó munkaszervezés és a szakmai tanfolyamok többé-kevésbé megoldják. Vagy: a brigádműveltség valamilyen „eszmei mércéjéből”? A felülről sugallt kulturális vállalások csak szabványra szabott mankót nyújtanak a munkásembemék, mint személyiségnek, az előbbrejutáshoz. Gyökeres megoldás az lesz, ha talpára állítjuk a szocialista brigádok önművelését Azaz: a személyiség kibontakoztatásának eszközévé tesz- szük! A vállalás alapja ugyanis a termelő ember. Következésképpen: az ember termelői képességeit, illetve a termelő emberi adottságait egyaránt hivatott gazdagítani, fejleszteni a brigádmozgalom. A szocialista brigádokban (mint munkabrigádokban), a gazdaságvezetők hamar felismerték a többtermelés motorjait. Annál kevésbé az ember- formálás serkentő közösségeit! Érthető. A napi termelés csudán a tervteïj esitélben, következésképpen a tervet teljesítő emberek munkájának megszervezésében tette érdekeltté őket. A gazdaságvezető számára gyakorlatilag az a munkás fontos, aki ma jól dolgorik; nem pedig az az ember, aki — a munka mellett — ma jól tanul, hoav aztán holnap jobban dolgozzon. Gvakran a brigádtaff sem érdekelt az önművelésben, hiszen fizikai ereiét jól merí- z°t’.k. míg a tanulás (mivel különösebben nem igényli) kénv“1 mellen kötelezettség. Inkább örömlopó — nem öröm. Npgv kérdés: hogyan lehetne a szocialista bripádmozgalom ..tanulni és élni” serkentőit termőkedvű talajba vetni? Az önművelés valamilyen üzemi és eevéni érdekeltségét megteremten i ? Sokan nem kételkednek a szock'Vtsta brílgádmotzgalom- ban. Egyfelől azért, mert nem fűznek hozzá reménveVet. Másfeléi nedi-g azért, mert *>ié- ged“ttek a mozgalom jelenlegi eredményeivel* Mindkét nézet téves. Nem túlzás azt mondanunk: a szocialista brigádmozgalom nagyra hivatott ! Mert az emberformálás közösségi műhelye. Mert a társadalmi élet eljövendő feladataira felkészülő ember bővített önreprodukciójának közössége — a munkahelyeken. Társadalmunk igényli dolgozóinak messzire tekintő, hosszú távú felkészülését a holnapra. Nem véletlen a szabad idő következetes növelése, a szabad szombatok bevezetése által. Nem véletlen azoknak a lehetőségeknek a fokozatos megteremtése, melyek éppen a szabad Idő hasznos eltöltését — Marx megkülönböztetése szerint „termékeny idővé” tételét — szol-, gálják. A szocialista brigádmozgalmat tehát nem lehet a szabad idő növelésének kormányprogramjától, illetve a permanens művelődést biztosító intézményektől elszakítva vizsgálni! Hiszen valamennyien az ember személyiség-fejlesztésének együtthatói, íme, egységet alkotó láncszemei : ki, mikor, hol... válik teljesebb emberré? És a felelet: a brigádtas\ midőn a szabad időt értelmesen, személyiségét gyarapítva tölti el valamely kulturális intézményben, sa.íát otthonában, vagy a természetben bárhol. Ezért meghökkentő efféle „elismerést” hallani: a szocialista brigádok ennyi túlórát vállaltak, felajánlották a szabad szombatokat, valamely lemaradás pótlására, társadalmi munkában gyakran jeleskedtek. .. Hiszen azonos cél két tényezőiét (a brigádmozgalmat és a • szabad időt) játsszuk ki egymás ellen, megfosztván a brigádot a tanulás és pihenés lehetőségétől. A kulturális vállalások a szabad idő hasonló „meglopása” miatt aligha nyerhetnek igazi élettartalmat. Márpedig amíg a brigád- mozgalomban csak a termelés nyer — és az ember nem lesz „több” általa, addig az nem szocialista. Sokkal inkább valamiféle munkaverseny. A szocialista brigádmozgalom kiindulópontja és végcélja — az ember. Bár a hármas követelményben elsőként szerepel a „dolgozni”, ez nem jelentheti a második-harmadikként említett „tanulni-él- ni” kívánalom elsikkadását. Inkább egyenrangúság illeti. Magyarázatul hadd idézzem Hermann István sorait: „...a kultúra igazi nagy funkcióját csakis abban lehet látni, hogy az ember, aki kikerült a termelési folyamatból, a kultúra segítségével — amelyet egyrészt ő maga teremt, másrészt mint általános kultúrát szív — más szubjektumként kerüljön vissza a termelési folyamatba”. Ez a szerepe lényegében a „szocialista módon.. . tanulni és élni” kritériumnak is: egy kicsit más emberként lépni vissza nap mint nap a termelésbe. Valaki dolgozhat gokat minden különösebb műveltség nélkül, de ez a munka csupán mennyiségétől nem válik szocialistává. Ahhoz szakértelemben, fegyelemben, lelkiismeretességben is többnek kell lennie. Következésképpen a csak sokat dolgozó brigád sem lehet szocialista. Marx azt. mondja: „Az ember számára mindennek gyökere maga az ember!” A szocialista brigádmozgalomnak is ez az alfája és ómegája. A dolgozó embert hivatott job- bá-többé tenni, mind a termelésben, mind emberi erényeiben. Hiba lenne belenyugodni ama szerepcserébe, miszerint az újfajta brigádmozgalom mindenekfölött a termelés szolgálóia, nem pedig legalább annyira — az ember személyiségét gazdagító mag- vetés. BALOGH ÖDÖN Női fej. Bakó László, fiatal szekszárdi szobrász műve, akinek egyik szobra a Mü. M. 505-ös iskola udvarát díszíti, belsőépítészeti munkáját pedig a közelmúltban vet tőle fit a szakemberek a Kadarka utcai általános iskola új klubjában. Szekszárdra szánt szökőkútterve zsűrizés előtt áll. Foto: G. K. DEMÊNY OTTÓ: nyílik tOzfejO tulipán Hózáporokkál a tavasz jelenéseket hordoz megőriz egy foltot belőlük estig a horhos hajnalra elolvad az is gyönge fű szökken nyílik tűzfejü tulipán kék kertjeinkben egy szilánkot a fagyból árkok északi öblén különben ragyog minden — új láng a régi üszkén Márton Klára ; Keresztelés Petrával kint játszunk az udvaron, amikor jön a bajuszos ember. Mind- egyikönknek egy zacskó cukrot ad, lovaglónadrágban van és egy ideig áll mellettünk. Anyám még nem ért ide. Becsukja utána a kaput, aztán a kavicsos úton, a virágágyak között felénk közeledik. Figyelem, ahogy elhalad a málnabokrok mellett, letép egy lepkevirágot és a szájába veszi. Süt a nap. Anyám haja körül sárgás fény vibrál. — Ez a kis szeplős az? — hallom a bajuszos hangját. — Mindjárt ráismertem. Olyan, mint maga, Mária. Mondd meg a nevedet! — Nem kell! — szól anyám és megfogja a bajuszos kezét. Bemennek a házba. Petra a szomszédban lakik, nem figyel ránk. Telerakja a süteményformát cukorral és kiborítja a homokba. A loknik ide-oda ugrálnak a vállán. A konyha felől nagyanyám hangját hallom. Sima, egyszínű hangon beszél valamit. Egy ideig csend lesz. Csak a legyek zümmögnek a levegőben. Odamegyek az ajtóhoz és megállók a küszöbön. — Aztán szeretsz-e kocsikázni? — néz rám a bajuszos. Előrehajol a kanapén és mosolyog. — Fel kellene öltöztetni — mondja anyám. — Befogták már a lovakat? Egyszeriben mindenki megelevenedik. Nagyapám is kijön a szobából. Valamelyik nagynéném ruhát ad rám. Aztán kézenfognak. Petra, amikor meglát, feláll a homokkupacból. Kezében a játékvödör. Nyitott szájjal bámulja piros lakkcipőmet. — Köszönj el Petrától — lök meg anyám. A hátsó udvaron felraknak a szekérre. A saroglya szénával van tele. Oda kuporgok. — Hát isten áldja, Molnár László! — Nagyapám kezet fog a bajuszossal. Anyámmal együtt már fent ülnek a szekéren. Valaki kinyitja a hátsó kaput. — Gyite! — mondja a bajuszos. Ostorával egy kört csinál a levegőben. Elindulunk. A kocsi kereke nyikorog. Visszanézek nagyapámékra. Kis, barna csoportban állnak. Valaki közülük leveszi a kalapját. Házak között megyünk. Az egyik deszkakerítésre egy asszony támaszkodik. Anyám megszólal: — Hogy leskelődnek ezek! Forduljunk már be. Megyünk egy hosszú kocsiúton. Hanyatt fekszem a szénán. Felettem minden kék. Anyám és a bajuszos hátat- fordítva ül. Válluk összetapad. Nézem az eget. A kocsikerekek nyikorognak a fejem alatt. Arra ébredek, hogy megállnak a lovak. Koromsötét van mindenütt. A bajuszos leugrik a szekérről. — Nyolc szilvafa van, meg egy barack — mondja anyámnak. Aztán átöleli és elindulnak előttem. Utánuk kullogok. Bemennek egy ajtón. A sötétben gyufa lobban. A bajuszos meggyújtja a lámpát és a feje fölé emeli. Nagy istállót látok. Hosszú jászol van a fal mellett. Tudom, itt állatok laknak. Láttam már ilyet. Ott a szalma is, amin aludni szoktak. Az istálló félig el van választva egy vörös téglafallal. A másik felén tűzhely. Sárból tapasztották. — Hát ez a konyha — mondja a bajuszos. Aztán egyik lábával átlép az istállóba: — Itt a lovak helye. De menjünk be a szobába! Ott ácsorgók a hátuk mögött. Aztán utánuk megyek. A bajuszos itt is magasra emeli a lámpát. Halkan beszélgetnek. Látok egy ágyat. Odamegyek és felkapaszkodom. Puha, nagy párnák vannak benne. — Látod, már megtalálta a helyét ! — mondja bajuszos. Messziről jön a hangja, aztán suttogássá változik. Összegömbölyödöm. A bajuszos odajön. Vetkőztetni kezd. Csak félig merem kinyitni a szemem. Homályosan látom az arcát és anyámat, ahogy sétál a szobában. — Hamar elaludt — mondja anyám. — Nem kellene megmosni a kislány lábát? — kérdi tőle a bajuszos. —• A hideg víz csak felébresztené — hallom. Reggel kimegyek az udvarra. Mindenütt napsütés. Sárga napraforgóiéi ek himbálódznak a szélben. Nincs kerítés a tanya körül. Anyám jön ki az ajtón. — Gyere csak — mondja. Kézen fog. Egy fa alatt állunk meg. — Na — sürgető a hangja — ha valaki kérdezné: Hogy hívnak téged? — Szilágyi Julikénak. — Nem. — A hangja csattanós. összerezzenek. Ekkor megráz: — Téged Molnár Julikának hívnak. Érted? És ez az ember az apád. Dacos leszek. Nézem a lehullott, szét- mállott szilvaszemeket és azért is mon- jdom: — Szilágyi Julika ... — Hogy hívnak? — Anyám először csodálkozik. Egy ideig néz, aztán pofonvág. — No, mondd még egyszer! Potyognak a könnyeim. — Na? — Molnár Julikának. — És hány éves vagy? — Négy és fél. — Jól van — mondja és egy kicsit sóhajt. Megkerüli a házat és bemegy. Állok egy darabig. Aztán megszámolom a szilvafákat Megvan mind a nyolc. A barackfa kicsit távolabb van. Rücskös, vastag a törzse és a föld felé dűl. Odamegyek hozzá és átölelem. Azt mondom neki: — Egy.
