Tolna Megyei Népújság, 1972. április (22. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-01 / 78. szám
t I f 1 Utazzunk autóbuszon Nem kell biztatni a Tolna megyei közönséget, tavaly 18 üzO 000 utást szállított a 11-es VOLÁN. Csaknem két Magyarorszag létszámát vitték iskolába, munkába, orvoshoz, betegekhez, keresztelőre, lakodalomoa a Tolna megyei autóbuszok. Nem mindenki ért pontos időben célhoz, az ösz- szes utas alig fél ezreléke késett. Tehát mindenki, aki feljutott a buszra célhoz ért. A buszközlekedésre mégis sok a panasz. Miért? — Feszített idegállapotban megy a dolgozó munkahelyére, a munkahelyen is van probléma éppen elég ahhoz, hogy a méreg ne menjen el, sőt szaporodik. Amikor az utas kirohan a buszállomásra, ideges, könnyen kiabál, szakra- mentumozik, forrósodik a légkör, hamar megsértik egymást az emberek, aztán jöhet a- panaszvizsgáló, a fegyelmi eljárás. —* Pech József, a VOLÁN igazgatóhelyettese alapos ismerője nemcsak az autóbusz-közlekedés tengernyi rejtélyének, hanem az embereknek is. Tolna megyében a buszok statikus kapacitása — az összes rendelkezésre álló kocsival egyszerre . szállítható személyek száma — 9307 fő. Tessék kiszámítani, hogy a 18 millió 320 ezer utas hányszor töltötte meg a VOLÁN kocsijait. Persze ezt a statisztikai adatot úgy is kell vizsgálni, hogy Szálkára, Tolnára, Sióagárdra, Dombóvárra, Siófokra stb. naponta többet is kell a kocsiknak fordulni. A szekszárdi ' vállalatnál azonban nem mérik, hogy összesen hányán utaznak Tolnában, féltucat Gyengébb as osztrák só „Ezüst szakács“ a Gemenc Szállóban Eredményes külföldi turnén vett részt az elmúlt héten Horacsek Tamás, a szekszárdi Gemenc Szálló szakácsa. Az ausztriai Klagenfurtban megrendezésre került nemzetközi vásáron ifjúsági szakácsversenyt szerveztek francia, jugoszláv, osztrák és magyar szakácsok részvételével. A magyar csapat a hazaiak mögött minimális különbséggel a második helyen végzett, Horacsek Tamás pedig egyéniben is ezüstérmet nyert. A kétnapos versenyen egy nemzetközi és egy hazai menüt kellett készítenünk — számolt be a versenyről a szálló 22 éves konyhaf önök-helyettese; a szakma ifjú mestere. Szárnyas krémhúsleves, sonkatekercs luculus, strassbur- gi töltött borjúborda és somlói galuska volt az öt fős magyar csapat nemzetközi menüje, A magyar menü: palóc leves, masán- czky töltött alma, Hungária bélszínszelet és Rákóczi túrós lepényből állt. Az elkészített ételeket egy nemzetközi zsűri értékelte. Én mindkét menüben a „slusz-t”, vagyis a tésztákat készítettem. Különösen a somlói galuska sikerült, jól, az első nap az én teljesítményemet értékelték legjobbra. A győztes osztrák csapat aranyszakács-díjat kapott, a magyaroké az ezüstsza- kács-díj lett. Milyen kifogást talált a zsűri? — Sajnos nem vettük figyelembe, hogy az osztrák só gyengébb a nálunk megszokottnál, ezért kicsit sótlanok lettek a köretek és a töltött borjúborda. — R — VOLÁN-vállalat is közlekedtet még a megyében, a megyén át kocsikat, ezek mennyi utast „lopnak” el a tizenegyestől, senki sem keresi, mert a lényeg, hogy mindenkit célhoz juttassanak. Talán ezért is nem vezetnek arról statisztikát, hogy naponta hány személy marad le az autóbuszokról. A hét elején Fad- don tizenöt-húsz dolgozó és diák marad le rendszeresen a hetes járatokról, szekszárdi piaci napokon, beteglátogatás idején még ennél is több, vigasztaló, hogy másik — esetleg besegítő járat — busz elviszi őket. De hogy a besegítő járat indul-e az rendszerint a forgalmi szolgálattevő jóindulatán, illetve egyes járatvezetők erőszakosságán múlik. Gyakori eset például, hogy a faddi járatvezetőnek veszekedni kell, még egv kocsi indításáért ... Szóval, hány utas marad le, azt nem mérik. A járatok késését írják: 1970-ben 4342 járat késett, tavaly 868. Nem kell rosszra gondolni, csak azok a járatkésések szerepelnek itt, amelyeket a járatvezetők bejelentenek. Például, ha egy kocsivezető késik, és húsz perc múlva íratják alá a menetokmányt, rendszerint nem tünteti fel a késést. Ilyen esetben fordul elő nem egy alkalommal, hogy a munkahely igazolásképpen érdeklődött a buszpályaudvaron, késett-e az iksz számú járat. „Kérem, pontos volt” — kapták a választ, és a késő dolgozó is a letolást. A 11-es VOLÁN-nál, csakúgy mint más vállalatok járatain megfigyelhető: az utóbbi időben nagy gondot fordítanak a kulturált közlekedés megteremtésére. A kocsik tisztán állnak a pályaudvarra, reggel a sofőr lakóhelyén parkoló kocsik fűtve várják az utast; a személyzet továbbképzésére ezreket költenek. Az utóbbi öt évben, a forgalom nagyfokú növekedése miatt több mint száz autóbuszvezetőt kellett a vállalatnak kiképezni. Jól képzett gépkocsi- vezetők viszik a kocsikat, mégis gyakorta fordul elő motorhiba, vagy defekt. Természetesnek kell venni, hogy a jármű meghibásodik. Egy-egy kocsival naponta kétszázötvenháromszáz kilométert is lefutnak. Hol van már az az idő, amikor az Ikarus 30-asok zötyögtek az utasokkal. A szekszárdi VOLÁN kocsiparkja szinte a legfiatalabb az országban. A többi vállalat nem kockáztatott, nem vállalták a kocsik „kifuttatását”. Ennek eredménye lett, hogy megyénkben ma csaknem kétszer annyi a statikus kapacitás, mint öt éve volt. És ezek az új buszok is meghibásodnak? Sok oka van ennek — mondják a műszaki emberek. Alkatrészhiány, rossz minőségű gumi, kegyetlen rossz bekötő utak. Persze az emberekben is van hiba. Van még trehánv génkocsivezető, lusta szerelő, figvelmetlen ieavvizseáló. De a 11-es VOLÁN több mint másfél ezer emberrel dolgozik. Elenyésző százalékuk miatt kapnak jogtalan bírálatot, sokszor egv gépkocsivezető cselekedetéből általánosít az az utas, akit megsértenek, aki nem olyan szolgáltatást kap pénzéért, mint az elvárható. Tegyük kezünket a szívünkre: mi utasok sem vagyunk angyalok. Hamar „felszalad a pumpa”, „felkapjuk a vizet”. Meggondolatlanul kiabálunk a gépkocsivezetővel, holott az ilyen viselkedés nemhogy javítaná a személyzet és a közönség kapcsolatát, hanem mérgesíti. Itt van például a beszállások ügye. Némelyik gépkocsivezető valóban „HATALOM” nagybetűvel, és idézőjelbe kell tenni. Néhánynál ez a szokás: induláskor en”°di benyomulni a közönséget a buszba, és még ezután kezdi a jegy kezelést. Más: „Csak azok szállhatnak fel, akik nálam váltották a bérletet.” Megint más: „Lányok, megvan mindenkinek a bárcája?”... Nem ülhet minden kocsiban ellenőr, nem utazhat minden buszon a VOLÁN igazgatója — „Bár utazna egyszer a maga igazgatója a faddi járaton” — mondták a szombati csúcsforgalomban az egyik buszvezetőnek — a személyzeten múlik mennyire „rendes” a járat, azaz pontosan indul-e, betartja az utazósebességet, figyelmes az utasokkal, tiszta a kocsi, van szellőztetés stb., stb. Szóval, köny- nyű egy rossz példából elmarasztaló ítéletet mondani. A VOLÁN dolgozói a megmondhatói annak, hogy milyen szigorú fegyelmet követelnek meg tőlük a vállalat vezetői.. Tudomásul kell venni: az utasok igényei gyorsabban nőnek, mint a vállalatnál rendelkezésre álló technikai eszközök. Szinte nem lehet előre kiszámítani, hogy négy év múlva a vállalatnak meny- nvi utast kell elszállítani. Az adatok — visszamenőleg vizsgálva is — olvan furcsa kénét adnak, hogy csodának tűnik,' hogy ilyen szervezetten folyik Tolna megye: közútjain a személyszállítás ... Bár minden évben véleményt kérnek, utasoktól, vállalatoktól, iskoláktól, művelődési osztályoktól, a menetrenden mindig kell változtatni. Idén már két tucatszor kellett igazítani a menetrenden a lakosság érdekében ... és nemcsak akkor, amikor a lakosság kérte. A VOLÁN szakemberei gyakorta utaznak a különböző járatokon fölmérik az utasáramlást, a csúcsidőket és kisegítő járatokat küldetnek, menetrendet módosítanak. Még akkor is, ha a járat eleinte ráfizetéses. így volt ez a hévízi járattal, és a szegedivel is az induláskor, ma már mindkettő „megél a bevételéből”. És van a vállalatnak veszteséges járata is, ide sorolható a mur- gai, a pári. Általában a főúttól félre eső kisközségekbe járó buszok közlekedtetése ráfizetéses. És még egy a buszközleke^ déssel kapcsolatban: 1954 óta nem volt díjszabás-módosítás.' Reméljük nem is lesz. PÄLKOVÄCS JENŐ Rajz: ÉRDI JUDIT Közúti ellenőrzésen Belépő a biztonság birodalmába Könnyelműen kockáztatunk — „Legényfogás“ az országúton A kis ligetnél lévő okkersárga ház előtt, ahol lakom, déltájban megállt egy rendőrautó. Vezetője kedves meghívást hozott: legyek fél négykor a közlékedésrendészeten, ellenőrzés készül, szívesen látnak. Másfél órával előbb, gyalog indulok a Tartsay út felé. Számok, százalékok tolonganak a fejemben. Jó arra gondolni, hogy tavaly — 1970.-hez képest — megyénkben 10 százalékkal csökkent a halálos balesetek száma; de félelmes, hogy a 255 súlyos sérüléssel járt baleset 11,3 százalékos rosszabbodást jelent. A köny- nyű sérüléses baleseteknél 11,5 százalékos a javulás. A gépjárművek száma egy esztendő alatt ötödével gyarapodott Tolna megyében. Úgy sejlik, főként az autóké, amelyek karosszériája védi a törékeny testet. Gondolom, megritkultak a fogatok. Ezek 1971-ben 65 százalékkal kevesebb balesetet okoztak, mint az előző évbén. A javulás — talán — nem kizárólag a hajtők közúti fegyelmének szilárdulásá- val magyarázható, hanem azzal is, hogy a kocsisok közül sokan sofőrök lettek... —... lye! — ennyit kapok el abból az aligha szívélyes üzenetből, amelyet a Rákóczi utca és a Mátyás király út találkozásánál kiált felém egy fehér Volgia vezetője. A pilóta, — felteszem —, minimálisnrk vélt szellemi képességeimnek, nem öreges szórakozottságomnak tulajdonítja, hogy körül Pillantás nélkül léptem le a járdáról az úttestre, amely bizony valóban a járműveké. Gondolatban „visszalövök” azzal. hocv zseb-radarom ucyan nincs, mégis nyolcvan kilométeresnek taksálom azt a tempót, amellyel — hatvanas helyett — lakott területen belül robog. Ahogy az úttesten áthaladó járókelőket elnézem, szinte keveslem, hogy tavaly ötvennél kevesebbet gázoltak el közülük különféle közlekedési eszközök... Mintha némelyik ember nem a totó-lottón, hanem az utcán keresné Fortuna kegyeit. Veszélyes játék ez; — dehát miért játsszuk?... Azért, kérem, mivel — tisztelet a remélhetőleg növekvő számú kivétélnek! —•' meggondolatlanok, fegyelmezetlenek vagyunk. Sőt: könnyelműek is, hiszen nem váltjuk meg magunknak a belépőt a biztonság birodalmába. Annak ellenére nem, hogy ezt a belépőt, — a közlekedési szabályok tiszteletben tartását, az óvatosságot —, ingyen adják. Tessék! Ez a Berva-lovag sem váltott magának belépőt, ez itt, az Augusz-háznáil. Nagy ív helyett valami, geometriailag kifejezhetetlen görbében kanyarodik, — szétrebbentve a zebrán áthaladni készülőket —, legalább negyven kilométeres tempóban, s épp azon a ponton, amelyről a rolleres gyerek is tudja, hogy biztonsági szempontból nem kifogás- ■ tálán. A bervás még egy szabálytalan előzést is produIcái, nyilván sietős a dolga... önző módon, nehogy maradék jó hangulatomat elkergessem, csak egyetlen gondolatot áldozok azoknak a „szomjasoknak”, akik 1971-ben ittasan vezetett járművel megyénkben 63 súlyos következményekkel járó balesetet okoztak. (Súlyos következményen most egyszerre értendő a temető, a kórház, a börtön.) A közlekedésrendészet Moszkvicsában négyen foglalunk helyet Rendőr törzsőrmester a volánnál, mellette karhatalmista honvéd dús bajusszal, mögöttük „öreg” nyomozó a főkap.-ról s magam, a vendég. A kocsi Bonyhád felé iramodik, majd jobbra, a Tamási felé vezető úton 6uhan tovább. Harc előtt megállunk. Négyünk közül a kiskatona álcán tükröződik leginkább a várakozás, noha ő sem egészen újonc már az ellenőrzési szakmában. Gyorsan megy a munka. Személyi igazolvány, jogsi, forgalmi engedély, világítás, index. Most még nem tudni, hogy a többi ellenőrzési ponton milyenek a tapasztalatok, de itt nem rosszak. A korábbi évekhez képest lényegéten javult a gépjárművek műszaki állapota; úgy látszik, mind több gazdasági vezető hiszi el végre, hogy a közlekedés biztonságának erősítése van olyan fontos, mint a termésátlagok növelése... Persze, itt az országút szélén nem lehet megnyugtató bizonyságot szerezni arról, melyik «üzemnél szorít a cipő, s melyik hanyagságáról vádaskodik alaptalanul a járművezető. — Nincs pirog üveg a raktárban, hónapok óta nincs, — kesereg a traktoros, akinek féklámpaizzója fölé sárga plexi borul. Gyenge mentegetőzés. Egy tenyérni piros celofánnal meg lehetett volna előzni a helyszínbírságolást. — A téemká miatt csússzuk le a meccset a tévében, — há- borog a 11-es Volán darabárus kocsijának egyik kísérője, amíg a gépkocsivezető a bal indexszel bütyköl. — Ha meg. van mind a négy kerék, felőlük már mehetünk... Bogárhátú, bogárfeke>te Volkswagen lassít a tárcsajelzésre. Vezetője jó megjelenésű fiatalember. Mellette minis lány, kinyúlott kardigánban. Ha sapkát viselne, szőke volna, így azonban — két ujjnyi szélesen — meglátszik, hogy barna. A huszonéves lány személyi igazolványának 27. oldalán másfél hónapos bejegyzés a munkaviszony megszünésérőL — Hová tartanak? — kérdi a nyomozó. Egyszerre felel az autós és a lány; — Iregszemœére. A Balcsira. — Az útitársnőt kérdemj Hol szállt be a kocsiba? —- A szekszárdi deltának Stoppoztam. Na és?! — Amit maga csinál, eléggé hasonlít a közveszélyes munkakerüléshez. Remélem, tudja, mi az... A Volkswagen harmadik utasa — tizenhat éves fickó — a tiszttel folytatott rövid, sokkal szerényebb hangú eszmecsere után átszáll a Moszkvicsba. A legényke a javító- intézetből szökött meg. A váratlan „legényfogás” miatt rövid időre megszakad az ellenőrzés, mivel a fiút be kell vinni Szekszárdra. Onnan kísérik majd vissza az intézetbe. Most lóg az orra. A kiskatona szalámis. zsemlét nyom a markába; a fiú mohón beleharap. — Mikor ettél utoljára. — Reggel. Huszonegy forinttal léptem meg. Négy napig tartott. Valaki elnyom egy sóhajtj Szótlanul tesszük meg az utat Szekszárdig. Kiszállok. A többieket visszaszólítja a kötelesség. Az ellenőrzés késő éjszakáig tart. — borváró —> I