Tolna Megyei Népújság, 1972. április (22. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-02 / 79. szám

y i i r ÁPRILIS 2 VASÁRNAP HÚSVÉT A Nop leél 5,21 — nyugszik 15,15 órakor A Hold kél 22,32 — nyugszik 6,18 órakor — Kassák Lajos művészeti hagyatéka címmel tart elő­adást Gyarmathy Tibor mű­vészettörténész 9-én délelőtt 10 órakor a Babits Mihály me­gyei művelődési központban gzekszárdon, a képzőművész­stúdió rendezvényének kereté­ben. — Kéményből kipattanó szikra gyújtotta meg pénte­ken a Szekszárd, Alkotmány utca 37-es számú ház nádfede­lét. A tüzet a városi állami tűzoltóság rövid időn belül el­oltotta. Az anyagi kár nem jelentős. — Kigyulladt pénteken este Dunaszentgyörgy-Vettle pusz­tán Régi István udvarán 'égy szalmatetős fészer. A tüzet a dunaszentgyörgvi önkéntes tűz­oltók fékezték meg. A kár négy-ötezer forint. A tűz oká­nak kiderítésére a vizsgálat még tart. — Az iparhatósági jogkörrel rendelkező Tolna megyei köz­ségek — a hatáskörök leadása óta — 940 iparigazolványt ad­tak ki 1971-ben. — Megyénkben ez idő sze­rint 14 sütőipari szakbolt mű­ködik. Ebből 4 bolt az elmúlt évben létesült és 1975-ig a IV. ötéves terv végéig további 8—• 10 szakbolt létesítésére kerül sor. — Tavaly Tolna megyében 57,7 százalékkal több volt a hízó sertéseknek az állam fe­lé történő értékesítése, mint 1970-ben. — Megyénkben a gyógy­pedagógiai iskolai tanulócso­portok száma 1971-ben további 3 csoporttal gyarapodott, a fé­rőhelyek száma pedig 40-nel bővült. — A Tolna megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalat árbevétele az elmúlt évben mintegy 180 millió forint volt, ami 18 százalékkal haladta meg az 1970 évi árbevételt. — Az elmúlt évben átlago­san 8 százalékkal nőtt Tolna megyében a lakossági szolgál­tatások volumene. A szolgál­tatások között egyedül a la­káskarbantartás nem fejlődött kielégítő mértékben. — Gyenge tél volt. A'Volán szekszárdi irodáján elkészítet­ték a mérleget, tavaly össze­sen 735 720 liter fűtőolajat szállítottak a szekszárdi lakos­ság részére. — Öregek ünnepe. A sió- agárd—harci termelőszövetke­zet áDrilis 6-án az agárdi, he­tedikén a harci idős embere­ket ünnepli. Délután kezdő­dik az ünnepség, valószínű táncmulatsággal ér véget, mert cigányzenét is hívtak az öre­gek köszöntésére. Étel, ital természetesen a tsz számlájá­ra lesz. — Különjárat. Tizenöt diák­csoportot visz a szekszárdi Volán utazási iroda a tavaszi szünidőben. Az ország külön­böző részeit, hegyeket, fürdő­ket keresnek fel a diákcsopor­tok. TOLNA MEGYEI NEPOJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon : 129—01, 123—61 Kiadta: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120—11. 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hőnapra *0 Ft indexszám : 35 MS Óvatossági rendszabály az utazási tilalom Tájékoxtatáa a jugoszláviai himlő helyzetről — Ä MËM megyénkre vo­natkozó irányszáma alapján a IV. ötéves terv időszakában 40 tonna sütőipari kapacitás­fejlesztést kell megvalósítani. A terv realizálásához 12 mil­lió forint állami támogatás áll rendelkezésre, amit a megyei tanács pályázatot hirdetve osz­tott föl a támogatásra pályá­zók között. 1971-ben — már a fentiek alapján — valósult meg 7,9 tonnás kapacitásfej­lesztés. — Dózsa Györgyről készít emlékműsort az új-dombóvári ifjúsági klubkönyvtár irodal­mi szakköre. Ugyancsak az irodalmi szakkör fiataljai ad­nak műsort a felszabadulás közelgő ünnepségéhez, április 4-én. — A dolgozók kérdéseire válaszolnak. Megjelent a Tol­na. megyei Mezőgép üzemi híradójának második negyed­évi száma. Ebben a központi gyáregység, illetve a gyáregy­ségek vezetői válaszolnak azokra a kérdésekre, amelye­ket a Híradó januári számá­ban a szekszárdi és a vidéki gyáregységek dolgozói tettek fel. A Híradó ezenkívül közli a vállalatnál folyó szocialista verseny, és az 1971 évi mun­kavédelmi verseny értékelését. — A Zagyva-Ioolymenti Tsz közös üdülő vállalkozás hévízi üdülőiében március 29-től jú­nius 4-ig, egyhetes turnusok­ban 27 tsz-ből 57 CSÉB-tag üdül, a szekszárdi tsz-szövet- ség CSÉB-intézőbizottságának szervezésében. — A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság tájékoztatása sze­rint a lottó 13. játékhetén öt- találatos szelvény nem volt. Négy találatot 2R fogadó ért el. nyereményük egyenként 163 407 forint. A háromtalála- tos szelvények száma 4537 da­rab, nyereményük egyenként 504 forint. A 149 613 darab kéttaláiatos szelvényre egyen­ként 19 forintot fizetnek. A nvereménvek a nvereménville- ték levonása utón értendők. A közölt adatok tájékoztató jel­legűek. FELHÖÄTVONULÄSOK, ESŐ LEHETSÉGES Várható időjárás ma estig: Felhőátvonulások, futó esők­kel, egy-két helyen zivatarral. Délnyugat és északnyugat kö­zött változó irányú, élénk, időnként erős szél. A nappali felmelegedés keleten is gyen­gül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 15 fok körül. I MERKUR kecsiátvételi sorszámai április 1-én Moszkvics 412-es Polski Fiat—13-00 Polski Fiat—1500 Skoda Trabant Limousine Trabant Combi Wartburg Limousine Wartburg de Luxe Wartburg Tourist Zaporozsec Zsiguli (Budapest) Zsiguli (Debrecen) A legutóbbi évtizedben új­ból felszínre került a himlő kérdése Európában. Amint azonban dr. Rudnay Ottó, az Országos Közegészségügyi In­tézet főosztályvezetője a Ma­gyar Távirati Iroda munkatár­sának elmondta, a megbetege­dések nem öltöttek járványos méreteket, bár ez a cseppfer­tőzés útján terjedő betegség rendkívül fertőző. Más a helyzet Ázsiában, el­sősorban Indiában és Pakisz­tánban, valamint több afrikai országban, ahol a himlő ma is járványokat okoz. Az Egészségügyi Világszer­vezet szovjet kezdeményezés­re jó néhány évvel ezelőtt ha­talmas méretű küzdelmet in­dított a himlő ellen. Minthogy a betegség kipusztításának egyetlen módja az egész la­kosság védetté tétele, hatal­mas mennyiségű oltóanyagot, oltóorvosokat, egészségügyi szakembereket küldtek a leg­jobban érintett országokba. A lakosság beoltása azonban sok nehézséggel jár, hiszen éppen a fejlődő országok nagy részé­ben nincs az európai orszá­gokhoz hasonló nyilvántartás és az egészségügyi kultúra is alacsonyabb fokon áll. Ennek ellenére az eredmények máris tekintélyesek. 1969 ben példá­ul 54 000, 1970-ben 31 000 meg­betegedést jelentettek az Egészségügyi Világszervezet­nek. ami csak egy töredéke a korábbi évtizedekének. A him­lő elleni küzdelem eredménye­it azonban akkor tudjuk iga­zán érzékelni, ha figyelembe vesszük, hogy a XVIII. század­ban — a himlőoltások előtti utolsó évszázadban — évi át­lagban csak a halottak száma meghaladta a félmilliót. Nyil­ván többször ennyi megbete­gedés történt. Abban az idő­ben egyedül hazánkban éven­te 22 000 halálos áldozatot kö­vetelt a pusztító kór. 1971-ben érdekes változás következett be a himlő el­terjedtségében. Míg korábban a megbetegedések túlnyomó része az ázsiai kontinensre esett, addig az 1971-ben be­jelentett 51 000 megbetegedés­ből 27 000 jutott a fekete kon­tinensre és ebből Etiópiára magára 26 000. Több ezres számmal szerepelt Dél-Ameri- ka is. Ugyanebben az évben Etió­piában csaknem 1,3 millió em­bert, a Kongói Köztársaság 23,5 millió lakosából 21 milliót oltottak be. Itt tehát lényegé­ben az egész lakosságot védet­té tették. A kétszeri kötelező védő­oltás azt jelenti, hogy hazánk­ban a 18 éven aluli egész la­kosság teljes mértékben vé­dettnek tekinthető, mivel az oltás legalább öt évre teljes védettséget ad, és a gyerekek 13. életévükben kapják a má­sodik oltást. Kisebbfokú vé­dettség természetesen a ké­sőbbiekben is fennmarad, ha azonban valaki veszélyeztetett területre utazik, vagy egyéb­ként fertőzésnek van kitéve, újból be kell oltani, ebben az esetben ismét hosszú időre teljes védettséget szerez. Az Egészségügyi Minisztéri­um egyébként rendszeresen tájékozódik a jugoszláv ható­ságoktól a helyzet alakulásá­ról. A legutóbbi tájékoztatás szerint a három vajdasági megbetegedés nem is a vajda­ságban történt, hanem vajda­sági lakosok betegedtek meg belgrádi kórházban. Veszélyes és rendkívül fer­tőző betegségről lévén szó, érthető, hogy az Egészségügyi Minisztérium, valamint a Köz­egészségügyi-Járványügyi Szol­gálat állandóan figyeli a hely­zetet és a szükségeshez képest haladéktalanul megteszi az in­tézkedéseket. Mint a minisz­tériumban közölték, minded­dig magyarországi lakosok megbetegedésének gyanúja sem merült fel. A kiadott ren­delkezés tehát megelőző, óva­tossági rendszabály. Megtartá­sa azonban fontos érdek, ezért megérdemli a közönség támo­gatását is. A magánügyben utazni kívánók tehát várjanak türelemmel és ne forszírozzák az engedélyt az ilyen termé­szetű utazásokhoz, úgy is hiá­ba. (MTI) t«n maaTKi VlUa PHOLÉTARJAt gOYESÜLJETM# NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Ünnep előtt Dombóváron pénteken reg­gel a Vetőmag hatszintes épü­letének tetején nyolc méter hosszú vörös drapériát feszí­tettek ki. A drapérián a fel- szabadulás napját éltető mon­dat. Körötte zászlók, nemzeti színű, meg a munkásmozgalom vörös zászlai. Ez a szép deko­ráció messzire látszik. De ér­demes az üzemépületek között is körülnézni: rend, tisztaság mindenütt. A Láng gyáregységét is az ünnepi alkalomhoz méltó mó­don díszítették fel. A héten több brigád társadalmi mun­kában serénykedett: csinosí­tották a gyár környékét. A kesztyűgyárban, az Uni- verzál, meg a Vegyes Ktsz-ben éppen úgy gondos kezek díszítik a gyárat, az irodaházat, mint az alig féléves nagyáruházát Dombóvárott mindenütt készültek az évfordulóra, er­re a tavaszi nagy ünnepre. Simontornyán ma, szomba­ton, már sokan dolgoznak, hisz a szabad szombat itt is a bőr­gyári dolgozók szórakozására, pihenésére, „háztáji munkál­kodásra" adatott. A gyár hom­lokzatát zászlók, transzparen­sek díszítik. Hozzák a hírt a megye más területeiről is: Ta­másiban az Orion gyár fiatal­jai dekoráltak, a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat munkahelyein a félig kész épületeket díszítik jel. Ünnepre, szép tavaszi ün­nepre készülnek a megye üze­meiben.-Pj~ Megkezdődött a tayaszi szünet Szombaton tartották az or­szág általános és középiskolái­ban a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napot; s felsza­badulásunk 27. évfordulójára emlékezve ünnepségeken adóz­tak a felszabadító hősök emlé­kének. Számos helyen úttörő- és kisdobosavatással tették emlékezetessé az ünnepet. Az érvényben lévő rendel­kezések szerint a tavaszi szü­net április 13-ig, csütörtökig tart — az első tanítási nap áp­rilis 14-én, pénteken lesz. A szünet idején az iskolák egy- egy kijelölt napon irodai ügye­letet tartanak. A húsvéti ün­nepnapokat, továbbá április 4-ét, illetve a vasárnapokat ki­véve a napközibe járó 221 ezer általános iskolás ugyanúgy igénybe veheti az iskola gon­doskodását, mint más alka­lommal: a napközikben egész nap pedagógusfelügyelettel fo­lyik a szakszerű foglalkozás. A pedagógusok, az ifjúsági szervezetek minden előkészüle­tet megtettek annak érdekében, hogy a több mint egymillió ál­talános iskolás és csaknem 230 ezer középiskolás haszno­san, jól tölthesse a szünidőt. Több kirándulást, sportren­dezvényt, mozi- és tárlatlátoga­tást szerveznek a diákoknak. Az alkoholizmus elleni országos bizottság kérése Az ünnepeknek általában kellemetlen kísérő jelensége a túlzott alkoholfogyasztás. A húsvét közeledtével az alkoho­lizmus elleni országos bizottság arra kér mindenkit, hogy a locsolásra érkező vendégeket lehetőleg ne szeszes itallal kí­nálják figyelmességük viszon­zásaként. Különösen vigyázza­nak arra, hogy a gyerekeket ne itassák, de célszerű, ha a felnőttek is csak mértékkel fo­gyasztanak alkoholt. 28 207 7930 2915 27 311 38 466 4931 17 794 14 158 1893 4506 10 108 Itt a tavasz — elindultak a Sárga angyalok Képzőművészeti kiállítás nyílt Konyhádon A Magyar Autóklub szek­szárdi csoportja szombaton in­dította el az országúti segély­kocsit, a Sárga angyalt. Mint várható volt, idén sokkal töb­bet nyújt az autóklub tagjai­nak, mint a múlt évben. Pél­dául idén már nem egy alka­lommal végeztek díjtalan jár- művizsgálást. A legnagyobb segítség azonban a jól felsze­relt országúti mentő-segítő ko­csi közlekedtetése. A 26-os szá­mú sárga kocsi Szekszárdon állomásozik, hét végén innen indul menetrend szerinti út­jára. Az alábbiakban közöljük a segélykocsi útvonalát, tartóz­kodási helyét. Vasárnap: A segély kocsi munkája reggel hét órakor kezdődik, kilenc órakor ér a hatos úton Dunakömlődre. Itt egy óra hosszat várakozik, majd 12 óra körül Szekszárd—Bony- hád közötti útvonalon jár, es­te 19 óra után pedig Tamási­ban tart félórás ügyeletet és ezután indul állomáshelyére, Szekszárdra. Az autóklub tag­jai ingyen vehetik igénybe a segélykocsi szolgáltatását, csu­pán a felhasznált alkatrészt stb. kell megfizetni. A sárga segélykocsi a nem klubtagok­nak is segít, de ezért a rende­letekben megállapított össze­get kell fizetni. Fiatal képzőművészek kiállí­tása nyílt Bonyhádon, a Vö­rösmarty Mihály járási műve­lődési központban. A nagyte­remben rendezett tárlaton a művelődési központ képzőmű­vészeti szakkörének tagjai mintegy félszáz festménnyel, rajzzal és tíz szoborral, dom­borművel mutatkoznak be. A szép kiállítás máris megnyerte a közönség tetszését. A felszabadulás emlékünne­pe alkalmából a Bonyhádi Ci­pőgyár művelődési házában rendezték meg szombaton az úttörők és kisdobosok Ki mit tud? jelszavú járási vetélkedő­jét, délután pedig a járási művelődési házban a KISZ- fiatalok honismereti vetélkedő­jének járási döntőjét bonyolí­tották le. (-só)

Next

/
Oldalképek
Tartalom