Tolna Megyei Népújság, 1972. április (22. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-23 / 95. szám

*

I

Mitől szocialista a brigád

(3.)

A kultúra . végső célját Lenin így summázta: Jobbá ten-- ni az embert. Egyszerű és lényeglátó megállapítás.

A szocialista brigádmozgalom életereje szintén abban van, hogy alkalmas az ember jobbá tételére. Persze, nem valami elvont „jóságra”, lágyszívűségre gondolunk, éppen ellenkezőleg : mindennapi tettekben — munkában, magatar! ásban, gondolkodásban, önművelésben, szórakozásban — élő emberi többletre.

A brigádmozgalom e jellemzője eddig többé-kevésbé rejtett volt. Nem találtuk meg azokat az „ösvényeket”, melyek az ember belső énjéhez vezetnek, feltárván képességeit és szükségleteit. A kulturális vállalások nem a hegyi forrás törvényei szerint fakadtak, bent az emberben. Irlkább kívülről, az üzemi „fejből” eredtek, hogy aztán a brigádtagok sajátjukként kínálják fel. így a kulturális vállalás többnyire „kartotékadat” maradt, nem pedig együttműködő emberek szocialista módon tanuló és élő viszonya. Az üzemi népművelők — nagy elfoglaltságuk és kevés számuk miatt — nem ismerhették meg a brigádtagokat, akiknek művelődését irányítaniuk kellett volna.

Persze, történtek kísérletek. Egyik vállalat például szerződést kötött a körzetébe tartozó művelődési házzal, hogy segítse munkásait a tanulásban és művelődésben. így született a „Szocialista brigádvezetők fóruma”.

E szép hangzású valami azonban nem érdekes vitafór rum, inkább előadássorozat volt, melyen a munkából jövő dolgozók az órájukat lesték, hogy elérik-e a hazavivő buszjáratot. E kulturális vállalás teljesítése tehát nem személyiséggyarapító élmény — inkább hasznos tehertétel. És évek óta képtelenek előbbre lépni, eljutni a klubszerű beszélgetésig. Miért? Az idő alkalmatlan.

Másik nagyszerű kezdeményezés: a könyvtár javaslatára mindegyik szocialista brigád választott .egy-egy írót, akinek életművével megismerkedett A végeredményről vetélkedőn adtak számot. A könyvtár megfelelő irodalmat szolgáltatott hozzá és a vetélkedőt szervezte meg, vagyis csak az indításnál és a befejezésnél volt jelen, de a legfontosabb folyamatba: a mű elsajátításába nem szólhatott bele. Eszmecserét folytatni az olvasott könyvekről, már nem futotta erejéből. Az ok egyszerű: nincs megfelelő klub, nincs elegendő könyvtáros.

Nos, nem kell különösebb logika annak felismeréséhez: ha a szocialista brigádmozgalomtól emberformáló, személyiséggyarapító hatást várunk, akkor ennek elemi feltételeit tartozunk megteremteni! Ehhez azonban pénz kell.

A kulturális vállalások mindaddig magukban rejtik a formális elemeket, míg klubok, körök nem avatják be a brigádtagokat az együttgondolkodás és vitatkozás, a művészeti szép együttes felfedezésének örömébe. Nem mindenre bólintó „közönséget” akarunk felnevelni, a brigádmozgalmon belül, hanem gondolkodó, logikusan érvelő, a tudomány és művészet igazát, lényegét kereső és megértő embereket.

Az eddig megtett lépés — inkább fél lépés. Hogyan lehetne oly módon előbbre jutni, hogy a formaságoktól elérkezzünk magához az emberhez? , .

A kérdés összefügg a szabad idő hasznos eltöltésével. Nem elég, hogy a társadalom több szabad időt ad a munkásoknak. Sokkal fontosabb, hogy a munkafolyamat és a társadalmi összfolyamat olyan igényt szüljön az emberben, mely önképzésre, művelődésre, hasznos időtöltésre serkenti.

Kérdezzük tovább: megszületik-e magától ez az igény az emberekben? Aligha. A brigádtagokat nem vállalási kötelezettségekkel taníthatjuk meg a szabad idő haszhos eltöltésére, sokkal inkább azzal, hogy önképzésüket, művelődésüket olyan feltételek megteremtésével serkentjük, melyekben örömüket lelik. Ki tagadná, hogy a tudományos és művészi igazság felfedezése élmény, ha azt érdekes, élvezetes formában (és nem nehézkes, hosz- szú előadásokon) kínáljuk? Nos, ez a forma — a klubszerű foglalkozás. A beszélgetés, a vitatkozás, az olyan eszmecsere, melyben az együttes érvelésből kristályosodik ki az értő magyarázat. És ha ezeken a beszélgetéseken jól érzik magukat a brigádtagok, akkor az ismeret- szerzés — amennyiben sok húron szóló — nem lesz többé a szabad idő elvesztegetett órája.

A közeljövő feladata tehát kiépíteni az emberformálás modern „műhelyeit”, ahol a „tanulni és élni” brigáderé- nyek életet nyerhetnek, akárcsak a „dolgozni” követelmény a korszerű gépsorokon. A személyiségfejlesztés szintén feltételezi a maga beruházását A maga könyvtárait, klubjait, népművelőit Végső fokon olyasmit kér, amiből a legkevesebb van: több pénztl

Sok múlik azon, vajon a gazdaságvezetők belátják-e, hogy a legfontosabb termelőerő, az ember fejlesztése hosz- szabb távon éppoly kifizetődő, mint a technika fejlesztése. Marx a történelmi folyamat lendítő erejének tekintette ezt a fejlesztést Nos, ha a szocialista brigádmozgalom ebben betölti a rábízott szerepet akkor történelmi feli adatot teljesít

A mozgalomban van ilyen erő. Nem a szép szavakon múlik, hogy ez a személyiségformáló erő nekünk munkálkodjon, törekvésünkben: jobbá

tenni az embert!

BALOGH ÖDÖN

Megkezdték Győr városközpontjában az új színház helyének rendezését. Képünkön: az új színházépület makettja.

, (MTI foto —Matusz Károly felv. — KS)

Fodor Mária:

P

á r

beszéd

Mutattam már a névjegyét? Dr. Kőszegvári J. Tamás. Jogász. Látod? Megadta a telefonszámát is. Felhívtam. Az anyja vette fel a telefont. Hetvenöt éves. Agyérelmeszesedése van. Rendes. A fia is rendes. Feleségül megyek hozzá. Tudod, hogyan ismerkedtünk meg? A harisnyámat igazítottam egy kapualjban. Akkor jött arra. Gyorsan megfordultam. Megállt előttem, mit ugrálok, mondja, ne féljek tőle. Mondom, nem félek. Kinevetett, hívott, menjek vele. Miért mennék, maga ivott, mondom. Csak jött mellettem. Egy pohár colát se iszik? — kérdezte. Colát nem, csak sört Egy korsóval. Sólettet is ettünk. Én késsel, villával, ö meg elkezdte kanalazni. Mondom neki, előttem nyugodtan ehet késsel, villával, nem kell megjátszania, hogy nem úriember. Képzeld, nyolc nyelven beszél. Olaszul, franciául, angolul, németül, oroszul és nem is tudom, még hogyan. Ez jó, engem is ösztönöz. Nem is értem! Igaz, én nem sokat beszéltem magamról, és oroszul én is tanulok.

Nyolc nyelven beszél! Először nem tetszett. De most már igen. ,

A haja? Világosbarna. Barkója is van. És finom a keze. Kövér, de az nem baj. Én szeretem a kövér embereket. Azt mondta, feleségül vesz. Agglegény. Tele van nőkkel. így mutatkozott be : Szindbád. Nem

nő kell neki. Az sok van. Szerinte érdekes vagyok. Jópofa. Pedig ő sokat tud. Nyolc nyelven beszél. Én nem sokat tanultam. Csak használom az eszemet. Mindig ilyen emberekkel jövök össze.

A múltkor is azzal a költővel. Négy estén keresztül együtt vacsoráztunk az Inter- continentálban. Nagyon jópofák. A másik költő nekem jobban tetszett. Olyan csendes, figyelő. Hanssal tele van rögtön a szoba. Magnussal ismerkedtem meg először. Állok a gépem mellett, egyszer csak észreveszem, hogy egy alacsony, bőrkabátos férfi néz be az ablakon. Elkezdek hülyéskedni, orrot mutatok neki, de ő nem nevet, csak néz szótlanul. Másnap az Egyetemi Színpadon újra láttam. Azonnal ráismertem. Nagyon rendes ember. Magáról alig beszélt, mindig csak Hansról, Verset is mondott. A magányról. Ismeri a magányt. Ezért is szerettem meg annyira. Másnap eljött újra a műhely elé. Most ő kezdett integetni. Nevettem. Aztán bejött. Próbáltam megértetni magam vele, de akkor még egy szót se tudtam németül. Jött persze egy tolmács; mondta, Magnus, kér, menjek fel este az Inter- continentálba. Felmentem. Négy estén keresztül együtt vacsoráztunk. Teleettem magam. Gondolhatod. Ott ismerkedtem meg Hanssal. Odajött, átölelt, megcsókolt. Szerintem ivott. Volt egy tolmácsunk is,

m

erikái történet

Egy ismerősöm érkezett látogatóba

Amerikából.

— New Yorkban élek, — beszélte, egyszer súlyosan megbetegedtem és egy kórházba vittek. Gyomorfekély, hashártyagyulladás. Az orvos már lemondott rólam. Meg is mondta nagy- bácsikámnak:

—- Tessék elkészülni a legrosszabbra.

— Pszt, ne olyan hangosan, — Ijedt meg nagybácsim és az ágyamra mutatott: még meghallja.

— Már nem hall semmit, — mondta az orvos, és tárgyilagosan megkérdezte: — Óhajt a temetéséről tárgyalni?

— Máris?! — riadt meg az öreg.

— Véletlenül itt van a „Panoráma” temetkezési egylet elnöke. Ha önnek mindegy, akkor csinálják a temetést a Panorámával. Tőlük ugyanis öt százalék jutalékot kapok.

Az orvos meglátta a temetkezési

ügynököt a folyosón, aki a haldoklókat írta össze és behívta a szobába. Az megkérdeztem ____

______ ., .

.m.J5BSSSEL.

« Második osztályút akar 400, vagy harmadikat 300 dollárért?

Négyszázast kérek, — válaszolta gondolkodó, nélkül a nagybátyám.

<— Dalárdával?

— Igen.

— Lehet kard az énekesek oldalán?

•— Lehet.

— Hat gyertya, vagy tizenkettő?

— Ha lehetne, huszonnégy.

Az ügynök szeme felcsillant.

— Akkor talán válasszunk első osztályú temetést 600 dollárért.

— Lehet.

Szerettem volna megcsókolni az öreget, aki még délszaki növényeket és 500 szavas beszédet is rendelt.

— Milyen legyen a beszéd? —- kérdezte az ügynök. A legmeghatóbb. könnyfakasztó gyászbeszéd: 80 dollár. Gyászbeszéd: 50 dollár. Beszéd: 30

dollár.

— A 150 dollárost kérem.

Az ügynök azután odajött az ágyhoz eei és nyilván a koporsó miatt -—megmért engem, lehajolt, és ekkor jól belerúghattam. Nekiesett az orvosnak, aki csodálkozva nézett rám.

™~ Maga nem haldoklik? Ez nem egyezik a diagnózisommal.

Megnézte a láztáblát és rámkiáltott:

— Megsértette a kórház szabályait! Magának már órák óta agonizálnia kellene. Most felborította a Panoráma temetkezési egylettel kötött megállapodást is.

Dühös lettem:

— Nézze, én végighallgattam a temetkezési tárgyalást és hallottam a maga öt százalékáról is. Ami ebben a kórházban folyik, ahhoz jó gyomor kell. Ha mostanáig kibírtam itt, akkor nekem jó gyomrom van. Viszont akkor miért haljak meg? Tehát semmi értelme, hogy Itt feküdjem.

Felöltöztem és elmentem.

Palásti László

egy huszonhárom éves bölcsész. Rengeteget beszélgettünk. Kérdeztem, miért jöttek hozzánk? Nevettek. Magánút, mondták. Turistáskodnak. Istenről is beszéltünk, meg az emberekről, hogy milyenek. Magnus^ megígérte, hogy az új kötetét majd dedikálja nekem. Hát ilyenek. Ez a Tamás is ilyen okos. Nyolc nyelven beszél. Mondtam neki, hogy egy darabig most ne találkozzunk, amíg megcsináltatom a fogamat. Nevetett, kérdezte miért, így nem tudok jól harapni? Felhívott a műhelyben is. Mondta, a mamával is akar beszélni. Negyvennégy éves. Én harmincöt. Szülök majd két gyereket. Még szülhetek. Nem sokat beszélek neki magamról, jobb ha nem tud mindent. Házias vagyok. Én házias vagyok. Ö jogász. Irtó intelligens. Megnézte a tenyeremet és azt mondta, ez egy. gyilkos keze. Egy börtöntöltelék keze. Nézd csak, te értesz a tenyerekhez? Ugye hülyeségeket beszél? Tudom, hogy viccelt.

Felhívtam otthon. Az anyja Vette fel a telefont. Irtó kedves öregasszony. Agyérelmeszesedése van. Sokáig beszélgettünk.

Te, én feleségül megyek ehhez az emberhez. Mutattam már a névjegyét? Nézd csak! Jogász. Diplomája van! Neked is azt mondom, ha tudsz, menj férjhez. Én is férjhez megyek. Ha nem vesz el, az se baj. Szülök én magamnak két gyereket. Én nem kapaszkodók senkibe. Sok ilyen érdekes emberrel akadtam ősz- sze. Leszólítanak az utcán, elmegyek velük. Hamar rájönnek, hogy nem vagyok olyan; amilyennek gondolnak. Akkor otthagynak. De addig jó. Beszélgetünk. Sokat tanulok tőlük. Amíg vannak, addig csak rám figyelnek. Én nem futok utánuk. Tudom, hogy azt nem szeretik.

Jánoskával is sokat beszélgetünk. Kérdezi, miért iszom sört? Hogy aludni tudjak, mondom. Te, hogy én miket álmodok összevissza! Nem ismersz valamilyen álomfejtőt? Várj, ne menj - még! Mikor jössz újra? Mondom, ha tudsz, menj férjhez! Ha nem mész, az se baj ! Én elégedett vagyok így is. Szülök majd egy-két gyereket. Anyádékat csókolom. Vigyázz, te! Ezt jól megcsináltad! Ez nem betonút! Megütötted magad? Nem? Pedig jól elhasaltál.™

\