Tolna Megyei Népújság, 1972. április (22. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-21 / 93. szám
f r h ÁPRILIS 21 PÉNTEK Névnap: Konrád A Nap kél 4,45 — nyugszik 18,42 órakor A Hold kél 11,29 — nyugszik 1,45 órakor — Nagyszabású útrekonstrukció kezdődött Simontornya és Tolnanémedi közt. A nagy átmenő forgalmat lebonyolító utak közül Tolna megyében ez a szakasz a legrosszabb állapotban lévő. Hosszú éveken keresztül húzódott a javítása, és most végre itt is megjavulnak a közlekedési viszonyok. — Idén is Domboriban lesz az ifjú népművészek alkotótábora. A tíznapos táborozáson az ifjú népművészek harmadik országos pályázatának legjobbjai vesznek részt. — Tegnap délelőtt nevelési értekezletet tartottak a szekszárdi Mü. M. 505-ös Szakmunkásképző Intézetben. Be- nizs Sándor, a KISZ mb titkára A KISZ-szervezetek helye, szerepe a szakmunkás- képző intézetekben címmel tartott vitaindító előadást, majd Keresztes János városi KISZ-titkár elemezte az intézetben folyó KISZ-munkát. A két felszólalást vita követte; — A Szakszervezeti Szemle című új elméleti és politikai folyóiratról rendeztek vitát tegnap Szekszárdon, az SZMT_ székházban. A megbeszélésen részt vettek a Szakszervezetek Megyei Tanácsának vAetői. a munkabizottságok vezetőd, Búza Márton, a Szakszervezeti Elméleti Kutatóintézet igazgatója a folyóirat, szerkesztő bizottságának tagja, valamint Kolozsvári Ernő, a Táncsics Könyvkiadó igazgatója. — Dózsa György-emlékmű- sort rendeztek április 16-án az újdombóvári ifjúsági klubban. A műsort a fiatalok Ady Endre versedből és prózájából, valamint Petőfi Sándor költeményeiből állították össze. — Ősbemutató az Állami Déryné Színházban. Csütörtökön este Szenczi László, Nem mindenki jut el Floridába című színművét mutatták be, mníyét TMrik Jfinsef rendezett. A női főszerepet I'eleki Sári Jászai-díjas Érdemes művész játssza. — A „sajtó ördöge” incselkedett. A tegnapi, április 20-i lapunk utolsó oldalán közölt: Díjtalan alkalom a fásításra című cikkünk első mondata így hangzik helyesen: A fásítás hónapja alkalmából háromezer hegyi juhar suháng ingyenes szétosztását kezdték meg a tolnai csemetekertben. Egy nulla kimaradt a szedésből. .. — Egy korábbi hírünkben szóltunk arról, hogy a negyedik ötéves terv időszakában új gyermek- és ifjúságvédő intézet épül Szekszárdon, az ez évben elkészülő anyás csecsemőotthon szomszédságában. A Művelődésügyi Minisztérium a háromszintes, 50 férőhelyes létesítmény megvalósításához 3,5 millió forinttal járul hozzá. FELHŐS IDŐ ESŐKKEL Várható időjárás ma estig: Erősen felhős idő, többfelé, elsősorban nyugaton és délen esővel. Élénk, időnként erős lökésekkel kísért északi, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11—15, délkeleten 15— 19 fok között. FELHÍVÁS! A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola (Budapest V., Alkotmány u. 9—11.) nappali, esti és levelező tagozatára felvételt hirdet. Felvételre jelentkezhetnek mindazok, akik érettségi bizo. nyítvánnyal rendelkeznek. (: Esti-levelező tagozatra jelentkezőknek a képzés szakirányának megfelelő munkakörben kell dolgozniok:) A felvételi vizsga tárgyai: matematika és kémia. Jelentkezési határidő :j nappali tagozatra: 1972. màjug 2. Esti-levelező tagozatra: 1972. május 15. Bővebb felvilágosítást ad a Főiskola Konzultációs Központja. ( :Kereskedelmi Szak- középiskola Pécs, Rét u. 10. Nagy Sándor et.:) Kereskedelmi és Vendéglátó- ipari Főiskola. (400) Vasárnap i kutyaszemle Bonyhádon Tizennégy kutyafajta — Kutyaidomítási bemutató A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének bonyhádi szervezete április 23-án Bonyhádon, nagyszabású kutyaszemlét tart. Az előzetes nevezések száma túlhaladja a százat, azonban, az egyesület vezetői tudják, hogy a helyszínen legalább ennyien, még jelentkeznek. A megye harminc községében hangos híradók és falragaszok útján hirdették a szemlét, így minden bizonnyal nagy lesz az érdeklődők száma. Különösen Szekszárdon, Bátaszéken és Bonyhádon nagy az érdeklődés a bemutató iránt, ahol tizennégy kutyafajtában, köztük világgyőztesekben gyönyörködhetnek az érdeklődők. A látványosság sem hiányzik, TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC N Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon : 129—01, 123—61 Kiadla: Tolna megyei Lapkiadd Vállalat Szekszárd. Béla tér 1. Telefon : 120—11. 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 329—Î1. Felelős vezető : Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető oármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetést díj egy hónapra *0 F» Indexszám; *4 **í _ m ert kutyaidomítási bemutatóra is sor kerül. A zsűriben négy fővárosi szakbíró kap helyet. Az eseményre Bonyhádon, a régi kultúrház udvarában kerül sor, 9 órai kezdettel. Abban az esetben, ha az időjárás nem kedvez, nem marad el a szemle, mert azt sátrak alatt tartják meg. A helyszínen különböző kutyafelszereléseket, szíjaikat atb. is árusítanak. Beborozva — csak gyalog Gyorsított eljárással ítélkezel a Szekszárdi Járásbíróság Dorogi István szekszárdi kőműves felett. Dorogit hétfőn este azon kapta a rendőrjárőr. hogy ittasan vezeti kivilágítatlan kerékpárját. A rendőr vérvételre ; az orvosi ügyeletre állította elő Dorogit. Az ittas ember a kis tűszúrás ellen akkora ellenállást fejtett ki, hogy a vérvételre csak a kórházban kerülhetett sor. A bíróság Dorogi Istvánt ezerötszáz forint pénzbüntetésre ítélte. A vádhatóság képviselője háromnapi gondolkodási időt kért; az elítélt és védője tudomásul vette az ítéletet, . I ...... i_.u-----:-------S ÓIMÉ KEOTEt VitXÖ MtOtSíMJ« MrZSVtJETTX) Vidám versek a költészet ünnepén A kiváló címmel kitüntetett paksi járási művelődési ház két dunaföldvári termelőszövetkezettel közösen rendezi meg ma este a költészet ünnepét. A dunaföldvári Alkotmány és Virágzó Termelőszövetkezetek részvétele a szervezésben és az anyagi hozzájárulásban dicséretes. A hagyományos és a megszokott gyakorlat az, hogy a középiskolások szerveznek, rendeznek összeállításokat, versműsorokat a községek lakosainak, így a termelőszövetkezetek dolgozóinak is. A két dunaföldvári termelőszövetkezet igen örvendetesen ennek éppen az ellenkezőjét teszi, mikor megrendezi a járási művelődési házzal közösen a község középiskoláinak Sellei Zoltán előadóművész estjét. Ma délután fél háromkor kerül bemutatásra az irodalmi összeállítás az ifjúsági házban. Maga a műsor is eltér a szokásostól, hiszen sajnálatosan kevés művészünk állítja össze műsorát vidám versekből. Pedig, mint ez a program is bizonyítja, Janus Pannonius, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, József Attila, Weöres Sándor, Illyés Gyula, Váci Mihály és még sokan mások is írtak játékos, vidám, pajzán, vagy ironikus verseket. A színvonalas összeállítás este hét órakor Pakson is bemutatásra kerül a járási művelődési házban. Közreműködik még Gryllus Dániel, aki dudán és furulyán régi magyar táncokat és népdalokat ad elő. Tájékoztató megbeszélés a Kell a jó könyv mozgalom tennivalóiról Az Olvasó népért mozgalom Tolna megyei szervező bizottsága ma, pénteken délelőtt tartja, délelőtt 10 órakor a Hazafias Népfront megyei bizottságának székházában azt a tájékoztató megbeszélést, amely a Kell a jó könyv mozgalom eredményeiről, tennivalóiról szól. A tanácskozás Vadóc Kálmánnak, a megyei könyvtár igazgatójának tájékoztatójával kezdődik, majd KoloszárAnd- rásné, a megyei könyvtár módszertani csoportjának vezetője tart előadást az 1972. évi ünnepi könyvhét előkészít tésének helyi feladatairól. Kosaras" boltból lopott A büntetőnovella hatályba lépése óta a kosaras rendszerű önkiszolgáló boltokban elkövetett lopást a korábbinál sokkal szigorúbb büntetéssel fenyegeti a törvény. T. István- né szekszárdi segédmunkás, akkortájt tért be az 50. számú önkiszolgáló boltba, amikor erről még javában cikkezett a sajtó. Az üzletből fizetés nélkül vitt ki 60 forint 20 fillér értékű rövid italt, kávét, cigarettát. A Szekszárdi Járásbíróság T. Istvánná javára nyomatékos enyhítő körülményként! értékelte kiemelkedő munkateljesítményét, ezért nem sújtotta szabadságvesztéssel, csupán háromhónapi javító-nevelő munkára ítélte tízszázalékos bércsökkentés mellett. A javító-nevelő munka egyet* hátrányai mellett ez hétszer annyi forintjába kerül T.-né-j nek, mint amennyi az ellopott holmi értéke volt. Kellemetlenség jegygyűrűk miatt Baglyas György dunaföldvári géplakatos egy jugoszláv turistától előbb magának^ majd ismerősének: Bajnok Ferenc solti gázszerelőnek vásárolt összesen négy jegy gyű-» rút. A Szekszárdi Megyei Bíró^ ság devizabűntett miatt Bag-- lyast is, Bajnokot is 600 forint pénzbüntetésre ítélte, s elkobzást pótló egyenérték; megfizetésére kötelezte; Az ítélet jogerős. " ■ - J Tüzek — felelőtlenség miatt Tegnap és kedden megyénkben két tüzeset következettbe felelőtlenség miatt. Csütörtökön a várongi termelőszövetkezetbe vonultak ki a dombóvári állami tűzoltók. Könnye Lászlóné egy traktor vontatta lakókocsiban elhelyezett vaskályhába gyújtott be. A javarészt fából készült alkotmány a sok százezres költséggel épült sertéstelepen gyulladt meg. A tűzoltóság gyors beavatkozása előzte meg a társadalmi tulajdon jelentős károsodását. Kedden a Dunaföldvári Faipari Ktsz szárítójában gyulladt meg nagyobb mennyiségű deszka. A tüzet a helyi önkéntes tűzoltók oltották el. A tűz a technológiai előírások megszegése miatt keletkezett, A felelősség megállapítására indított vizsgálat lapzártakon még tartott. KÖVESD Foto: Gottvald Vesztett a vállalat, vesztett a vevő Áruházi ügyeskedők — Benedek ismét hajban Mint annak idején — 1969- ben — jelentettük, a Titán Nagykereskedelmi Vállalatnál a társadalmi tulajdont súlyop san károsító bűncselekménysorozat történt. Az ügy egyik szereplője Benedek János de- csi lakos volt. Benedeket a bíróság társadalmi tulajdont károsító sikkasztás bűntette miatt jogerősén hathónapi szabadságvesztésre ítélte; a büntetés végrehajtását azonban háromévi próbaidőre felfüggesztette. Benedek János 1970-ben a szekszárdi Otthon Áruház bútorosztályának vezetője, tavaly az áruház áruforgalmi osztály- vezetője lett. Az áruház igazgatója 1970 óta Wissinger Sebestyén. Embersics László a Tolna megyei Népbolt Vállalat áruforgalmi előadója. Domokos Mihály hosszabb fdőn át eladóként dolgozott, majd a múlt év tavaszán az áruház bútorosztályának vezetésével bízták meg. Mint a Szekszárdi Városi- Járási Ügyészségnek a Szekszárdi Járásbírósághoz benyújtott vádiratából kitűnik, Benedek János és három társa a vállalatot is, a vevőket is megkárosította. Benedek Wis- singerrel és Embersiccsel megegyezett abban, hogy a megbontott garnitúrákból származó bútordarabokat önkényesen megállapított áron adják el. A terv megvalósításához később Domokos Mihály is csatlakozott. A vádlottak negyvenkét vevőt összesen majdnem húszezer forinttal károsítottak meg úgy, hogy bútorokat a legálisnál magasabb áron adtak el nekik. Azokat a vevőket, akiknek kilétét sikerült megállapítani, a vállalat kártalanította, a többletként jelentkező összeget pedig a Pécsi Adóelszámolási Irodához befizette. Több mint tizenhétezer forint értékű bútort a vádlottak áron alul adtak eL Az ügyészség — többek között — Benedek Jánosra szigorított börtönben, Wissinger- re, Embersicsre és Domokosra börtönben végrehajtandó szabadságvesztés-büntetés kiszabását indítványozta. Az ügyben a Szekszárdi Járásbíróság dr. Uzsák Zoltán tanácsa megközelítően negyven tanút hallgat ki. __ \