Tolna Megyei Népújság, 1972. április (22. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-16 / 89. szám
► C/PVÙ Mőcsény Z s i b r i k A termelőszövetkezet neve Völgység Népe. Valamikor a mai bonyhádi járás völgységi járás néven szerepelt a hivatalos térképeken és közigazgatási okiratokban. A felszabadulás után rendezték a járásneveket, s valamennyit egységesen a járási székhely nevével kapcsolták össze. A Völgység nevezetes tájegység a Mecsek északkeleti nyúlványai közt. Itt kanyarog a Völgységpatak, s ennek a vidékét nevezik régóta mint földrajzi tájegységet Völgységnek. Az, hogy a tsz felvette e nevet, szerencsés hagyománytisztelet, és a tájegységre való utalás. Ez a szövetkezeti nagyüzem nemcsak Mőcsény, hanem a környék más településeinek a lakosságát is egyesíti. Ide tartozik Cikó, Zsibrik, Bátaapáti és Mórágy. A Völgység hagyományos gazdálkodási jellegzetessége az állattenyésztés. E vidék elsősorban erre a mezőgazdasági ágazatra alkalmas. Meredek dombok, vizenyős laposok, széljárta hegygerincek váltogatják egymást, s a déli lejtőket kivéve kissé hűvös a táj, hűvösebb, mint például Tolna megye más részei. A talaj- és éghajlati adottságoknak megfelelően a takarmánynövények, s ezen belül főként a pillangósok termesztése terjedt el a legjobban, vált uralkodó mezőgazdasági kultúrává, erre alapozva pedig kiváló állattenyészetet teremthettek meg a gazdák. Legjobban kedvelték a szarvasmarhát és a sertést. Az úgynevezett bonyhádi tájfajta szarvasmarha jórészt e dombvidéken alakult ki, márpedig ez az egyik legértékesebb hazai tájfajtának számított. Nem véletlenül nevezték e vidéket a közbeszédben gyakran „Magyar-Svájc”-nak. „Kicsiben” a táj is, a mezőgazdálkodás is hasonlít a svájcihoz. Zsibrik központjában még ma is áll az egykori csarnok- épület. Ez errefelé minden faluközponthoz hozzátartozott: itt gyűjtötték össze a gazdáktól a tejet, s innen szállították a városokba, üzemekbe. Sok portán pedig még áll a régi tágas, néha a lakásnál is tágasabb istálló, annak jeleként, hogy a lakosság megélhetésében valamikor meghatározó szerepet játszott az állat- tenyésztés. ________ H ol tart most a Völgység? Sajnos, a régi gazdálkodási hagyomány napjainkban errefelé csak részben valóság. Inkább azt mondhatnánk, hogy most erőlködnek az egykori hírnév visszaszerzéséért. Schäfer György tsz-elnök- helyettes : — Jelenleg talán fele £mnyi állat sincs a környéken, mint valamikor volt. A tsz-ben mostanában jutottunk el oda, hogy jelentősen előreléphetünk az állattenyésztésben. Épül egy 600 férőhelyes tehenészeti telep, s ezzel a környéken ismét fellendül ez a hagyományos ágazat. Méghozzá korszerű, nagyüzemi körülmények közt. Bár ezzel még mindig nem lesz annyi állat, mint régen, de egyelőre nagy szó, hogy már ez is van, azaz lesz. A háztájiban hihetetlen mértékben csökken a tehénállomány. Zsibriken most az egész településen mindöspzé 3 tehenet tartanak háztájiban. Mő- csényben hozzávetőlegesen 35 szarvasmarha tartozik a háztáji gazdaságokhoz, míg 5 évvel ezelőtt még 90 volt, az 1950-es évek elején pedig legalább 150. A miértre nagyjából itt is az a válasz, mint más, hasonló helyzetű falvakban. Váncsodi Lajos tanácselnök szerint: — A fiatalok nagy része elmegy a mezőgazdaságból, s aki ott is marad, nem köti, le magát háztáji állattartással. Az idősebbek pedig fokozatosan kiöregszenek a munkából, és amikor már nehezen bírják magukat, elsősorban a háztáji állattenyészetüket sorvasztják el. A tsz most kezd megerősödni, és egyik fő feladatának tekinti, hogy a hagyományokra alapozva, de a korszerű zoo- technikai követelményeknek megfelelően felvirágoztassa a szarvasmarha-tenyésztést. A tsz megerősödésének a körülményei nagyon ellentmondásosak. A tsz — amint az imént említettük — több településből áll. Bátaapáti és Mórágy nemrégiben még az önálló községek sorában szerepelt, Cikó ma is az, Zsibrik pedig másfél évtizeddel ezelőtt közigazgatásilag még Baranya megyéhez .tartozott. A különféle települések különféle lakosságát kell összeszoktatni, egy családdá forrasztani. Ez egyrészről sok gondot, nehézséget jelentett az egyesülések óta, másrészről pedig az egyesítés önmagában is fontos feltétele volt a megerősödésnek. Az erőket mindenképpen egyesíteni, összpontosítani kellett, hiszen a korábbi kis tsz-ek főként éppen a kicsinységük miatt nem tudtak boldogulni. — Ügy érezzük, már túljutott a tsz a nehezén — mondja Kovács István tsz-elnök. — Bár én nem régóta vagyok a szövetkezet elnöke, de tudom, hogy azok az ellentétek, amelyek régebben fennálltak az egyes települések közt, eleinte a tsz-ben is éreztették hatásukat. Jelenleg már a munka jellegű problémák az elsődlegesek, az pedig mind kevésbé, hogy ki hol lakik. Mőcsény község az utóbbi egy-két évben némi fejlődésnek indult, a régebbi visszaesés után. A század első négy évtizedében a nyolcszáz főt is meghaladta a lakosság, a háború utáni ki- és betelepítések után az lecsökkent 709-re, 1960-ban már csak 609 lakost számláltak, majd némi növekedés következett be. Jelenleg 650 körüli a lakosok száma. Vagy két évtizeden keresztül egyetlen új ház sem épült e faluban, 1970 táján azonban kezdett jelentkezni az építési kedv. A falu nyugati végénél új házhelyeket jelölt ki a tanács. Itt tizenegy új ház épült fel eddig, illetve épül jelenleg. — Mi eredményezte a fellendülést? Váncsodi Lajos tanácselnök: — Szerintem két dolog. Az egyik az, hogy Mőcsény lett a tanácsi központ, ide tartozik Zsibrik, Grábóc, Bátaapáti és Mórágy. A másik pedig az, hogy fejlődésnek indult a tsz. Egyre többen akadnak, akik jól érzik magukat e faluban, és itt telepednek le véglegesen. A Baranyától Tolnához — Mőcsényhez — csatolt Zsibrik sorsa maga az elmúlás. Baranyától azért csatolták ide, mert félreesett az ottani közigazgatási központtól. Mőcsényről könnyebb ellátni az itteni köz- igazgatási feladatokat. De e település általános helyzetén ez mitsem változtathatott: Zsib- rikhez sem Baranya, sem Tolna megye felől nem vezet kö- vesút, s ez már eleve megpecsételi sorsát. Zsibrik sosem rendelkezett önálló közigazgatással, de mindig falunak szár mított, nem pedig pusztának, amiből Dunántúl-szerte elég sok található. Külön temploma volt, lakói gazdálkodtak éppúgy, mint bármelyik szomszédos faluban, s minden igyekezetükkel azon voltak, hogy önálló falusi életet teremtsenek maguknak. De a település elzártsága mindig áthidalhatatlan akadályt jelentett. Jelenleg sem rózsásak a kilátásai: villanyt például már régebben kapott, de kövesutat még csak nem is ígérnek. Jelenleg 126forrás, innen mindenki kénytelen eljárni dolgozni, de itt rendkívül olcsók a házak, annak ellenére, hogy a lakóépületeknek mintegy felét lebontották a felszabadulás óta. Valaki nemrég vett 16 060 forintért egy cseréptetős lakóépületet 1400 öles kerttel.. i Egyszoba-konyhás — ugvan- , csak cseréptetős — épületet 6000 forintért adtak el. A felszabadulás óta 30 lakóépületet, mint állami tulajdont értékesítettek, de úgy, hogy a hivatalos tarifa szerint megállapított árnak 50 százalékát elengedték kedvezményként. Az ott lakók szempontjából semmiképpen sem valami kellemes a mindennapi élet, s ezért is nem tekintik legtöbben Zsibrikét végleges helyüknek. össztársadalmi szempontból nézve azonban egye-» lőre jó — pontosabban szükséges rossz —, hogy ott is laknak. Minden nagyobb település an élnek Zsibriken. A háború előtt 60—62 család lakta, ma 31. A háború előtti lakosokból mindössze két család található itt, a többiek „elszállingóztak”. A házak többsége három-négy alkalommal is gazdát, illetve lakót cserélt az utóbbi negyedszázadban. Az elköltözők helyébe újak is jönnek, de legtöbben nem akarnak tartósan itt maradni. Akik jönnek, többnyire megszorult anyagi helyzetük, lakástalanságuk miatt vetődnek ide: helyben ugyan nincs munkaalkalom, jó megélhetési ía áhn\4 / a ? 1 ^ mm Und SrT / ;+* WJ lakásgondokkal küzd, és ha mondjuk felkerekedne mindenki Zsibrikről, s a jobb életmód reményében elköltözne nagyobb településre, helyükbe pedig senki sem menne, nyilván növekednének! az általános lakásgondok. Ezért az 50 százalékos vételár-kedvezménnyel az állam igyekezett vonzóvá tenni e települést, hogy az elköltözők helyébe lehetőleg jöjjenek is, és az itteni lakások ne maradjanak kihasználatlanul. A le nem bontott házaknak eddig többnyire akadt lakója, de két lakóépület jelenleg már üresen áll.«« A zsibriM templom tornvá- tra pár éve gólyapár fészkelt ök jól érzik magukat, bőségesen találnak „falatozniválót,, a környék rétjein. Ma szinte teljesen ők a templom „gazdái”: azt rajtuk kívül senki semmire nem használja. Benne egy emlékoszlop áll, ami e falucska rég elfeledett múltját idézi. Az emlékoszlopon egy dátum: 1836. szeptember 10. Zsibriken kolerajárvány pusztított, minden családból szedett áldozatot, s ennek emlékére sokáig minden évben munkaszüneti napot és böjtöt tartottak szeptember 10-én. BODA FERENC Rajz: ÉRDI JUDIT Népújság 6 Mőcsény 1972. április lft