Tolna Megyei Népújság, 1972. április (22. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-16 / 89. szám

► C/PVÙ Mőcsény Z s i b r i k A termelőszövetkezet neve Völgység Népe. Valamikor a mai bonyhádi járás völgységi járás néven szerepelt a hiva­talos térképeken és közigazga­tási okiratokban. A felsza­badulás után rendezték a já­rásneveket, s valamennyit egy­ségesen a járási székhely ne­vével kapcsolták össze. A Völgység nevezetes tájegység a Mecsek északkeleti nyúlványai közt. Itt kanyarog a Völgység­patak, s ennek a vidékét ne­vezik régóta mint földrajzi táj­egységet Völgységnek. Az, hogy a tsz felvette e nevet, szeren­csés hagyománytisztelet, és a tájegységre való utalás. Ez a szövetkezeti nagyüzem nem­csak Mőcsény, hanem a kör­nyék más településeinek a la­kosságát is egyesíti. Ide tarto­zik Cikó, Zsibrik, Bátaapáti és Mórágy. A Völgység hagyományos gazdálkodási jellegzetessége az állattenyésztés. E vidék első­sorban erre a mezőgazdasági ágazatra alkalmas. Meredek dombok, vizenyős laposok, széljárta hegygerincek válto­gatják egymást, s a déli lejtő­ket kivéve kissé hűvös a táj, hűvösebb, mint például Tolna megye más részei. A talaj- és éghajlati adottságoknak meg­felelően a takarmánynövények, s ezen belül főként a pillan­gósok termesztése terjedt el a legjobban, vált uralkodó me­zőgazdasági kultúrává, erre alapozva pedig kiváló állat­tenyészetet teremthettek meg a gazdák. Legjobban kedvelték a szarvasmarhát és a sertést. Az úgynevezett bonyhádi táj­fajta szarvasmarha jórészt e dombvidéken alakult ki, már­pedig ez az egyik legértékesebb hazai tájfajtának számított. Nem véletlenül nevezték e vi­déket a közbeszédben gyakran „Magyar-Svájc”-nak. „Kicsi­ben” a táj is, a mezőgaz­dálkodás is hasonlít a svájci­hoz. Zsibrik központjában még ma is áll az egykori csarnok- épület. Ez errefelé minden fa­luközponthoz hozzátartozott: itt gyűjtötték össze a gazdák­tól a tejet, s innen szállították a városokba, üzemekbe. Sok portán pedig még áll a régi tágas, néha a lakásnál is tá­gasabb istálló, annak jeleként, hogy a lakosság megélhetésé­ben valamikor meghatározó szerepet játszott az állat- tenyésztés. ________ H ol tart most a Völgység? Sajnos, a régi gazdálkodási hagyomány napjainkban erre­felé csak részben valóság. In­kább azt mondhatnánk, hogy most erőlködnek az egykori hírnév visszaszerzéséért. Schäfer György tsz-elnök- helyettes : — Jelenleg talán fele £mnyi állat sincs a környéken, mint valamikor volt. A tsz-ben mostanában jutottunk el oda, hogy jelentősen előreléphetünk az állattenyésztésben. Épül egy 600 férőhelyes tehenészeti te­lep, s ezzel a környéken ismét fellendül ez a hagyományos ágazat. Méghozzá korszerű, nagyüzemi körülmények közt. Bár ezzel még mindig nem lesz annyi állat, mint régen, de egyelőre nagy szó, hogy már ez is van, azaz lesz. A háztájiban hihetetlen mér­tékben csökken a tehénállo­mány. Zsibriken most az egész településen mindöspzé 3 tehe­net tartanak háztájiban. Mő- csényben hozzávetőlegesen 35 szarvasmarha tartozik a ház­táji gazdaságokhoz, míg 5 év­vel ezelőtt még 90 volt, az 1950-es évek elején pedig leg­alább 150. A miértre nagyjából itt is az a válasz, mint más, hasonló helyzetű falvakban. Váncsodi Lajos tanácselnök szerint: — A fiatalok nagy része el­megy a mezőgazdaságból, s aki ott is marad, nem köti, le ma­gát háztáji állattartással. Az idősebbek pedig fokozatosan kiöregszenek a munkából, és amikor már nehezen bírják magukat, elsősorban a háztáji állattenyészetüket sorvasztják el. A tsz most kezd megerősöd­ni, és egyik fő feladatának te­kinti, hogy a hagyományokra alapozva, de a korszerű zoo- technikai követelményeknek megfelelően felvirágoztassa a szarvasmarha-tenyésztést. A tsz megerősödésének a körül­ményei nagyon ellentmondá­sosak. A tsz — amint az imént említettük — több településből áll. Bátaapáti és Mórágy nem­régiben még az önálló közsé­gek sorában szerepelt, Cikó ma is az, Zsibrik pedig másfél év­tizeddel ezelőtt közigazgatási­lag még Baranya megyéhez .tartozott. A különféle telepü­lések különféle lakosságát kell összeszoktatni, egy családdá forrasztani. Ez egyrészről sok gondot, nehézséget jelentett az egyesülések óta, másrészről pedig az egyesítés önmagában is fontos feltétele volt a meg­erősödésnek. Az erőket min­denképpen egyesíteni, összpon­tosítani kellett, hiszen a ko­rábbi kis tsz-ek főként éppen a kicsinységük miatt nem tud­tak boldogulni. — Ügy érezzük, már túlju­tott a tsz a nehezén — mondja Kovács István tsz-elnök. — Bár én nem régóta vagyok a szövetkezet elnöke, de tudom, hogy azok az ellentétek, ame­lyek régebben fennálltak az egyes települések közt, eleinte a tsz-ben is éreztették hatásu­kat. Jelenleg már a munka jel­legű problémák az elsődlege­sek, az pedig mind kevésbé, hogy ki hol lakik. Mőcsény község az utóbbi egy-két évben némi fejlődés­nek indult, a régebbi vissza­esés után. A század első négy évtizedében a nyolcszáz főt is meghaladta a lakosság, a há­ború utáni ki- és betelepítések után az lecsökkent 709-re, 1960-ban már csak 609 lakost számláltak, majd némi növe­kedés következett be. Jelenleg 650 körüli a lakosok száma. Vagy két évtizeden keresztül egyetlen új ház sem épült e faluban, 1970 táján azonban kezdett jelentkezni az építési kedv. A falu nyugati végénél új házhelyeket jelölt ki a ta­nács. Itt tizenegy új ház épült fel eddig, illetve épül jelenleg. — Mi eredményezte a fel­lendülést? Váncsodi Lajos tanácselnök: — Szerintem két dolog. Az egyik az, hogy Mőcsény lett a tanácsi központ, ide tartozik Zsibrik, Grábóc, Bátaapáti és Mórágy. A másik pedig az, hogy fejlődésnek indult a tsz. Egyre többen akadnak, akik jól érzik magukat e faluban, és itt telepednek le véglege­sen. A Baranyától Tolnához — Mőcsényhez — csatolt Zsibrik sorsa maga az elmúlás. Bara­nyától azért csatolták ide, mert félreesett az ottani közigazga­tási központtól. Mőcsényről könnyebb ellátni az itteni köz- igazgatási feladatokat. De e te­lepülés általános helyzetén ez mitsem változtathatott: Zsib- rikhez sem Baranya, sem Tol­na megye felől nem vezet kö- vesút, s ez már eleve megpe­csételi sorsát. Zsibrik sosem rendelkezett önálló közigazga­tással, de mindig falunak szár mított, nem pedig pusztának, amiből Dunántúl-szerte elég sok található. Külön temploma volt, lakói gazdálkodtak épp­úgy, mint bármelyik szomszé­dos faluban, s minden igyeke­zetükkel azon voltak, hogy ön­álló falusi életet teremtsenek maguknak. De a település el­zártsága mindig áthidalhatat­lan akadályt jelentett. Jelen­leg sem rózsásak a kilátásai: villanyt például már régebben kapott, de kövesutat még csak nem is ígérnek. Jelenleg 126­forrás, innen mindenki kényte­len eljárni dolgozni, de itt rendkívül olcsók a házak, an­nak ellenére, hogy a lakó­épületeknek mintegy felét le­bontották a felszabadulás óta. Valaki nemrég vett 16 060 fo­rintért egy cseréptetős lakó­épületet 1400 öles kerttel.. i Egyszoba-konyhás — ugvan- , csak cseréptetős — épületet 6000 forintért adtak el. A felszabadulás óta 30 lakóépü­letet, mint állami tulajdont értékesítettek, de úgy, hogy a hivatalos tarifa szerint megál­lapított árnak 50 százalékát elengedték kedvezményként. Az ott lakók szempontjából semmiképpen sem valami kel­lemes a mindennapi élet, s ezért is nem tekintik legtöb­ben Zsibrikét végleges he­lyüknek. össztársadalmi szem­pontból nézve azonban egye-» lőre jó — pontosabban szüksé­ges rossz —, hogy ott is lak­nak. Minden nagyobb település an élnek Zsibriken. A háború előtt 60—62 család lakta, ma 31. A háború előtti lakosokból mindössze két család találha­tó itt, a többiek „elszállin­góztak”. A házak többsége három-négy alkalommal is gazdát, illetve lakót cserélt az utóbbi negyedszázadban. Az elköltözők helyébe újak is jönnek, de legtöbben nem akarnak tartósan itt maradni. Akik jönnek, többnyire meg­szorult anyagi helyzetük, la­kástalanságuk miatt vetődnek ide: helyben ugyan nincs munkaalkalom, jó megélhetési ía áhn\4 / a ? 1 ^ mm Und SrT / ;+* WJ lakásgondokkal küzd, és ha mondjuk felkerekedne min­denki Zsibrikről, s a jobb életmód reményében elköl­tözne nagyobb településre, helyükbe pedig senki sem menne, nyilván növekednének! az általános lakásgondok. Ezért az 50 százalékos vétel­ár-kedvezménnyel az állam igyekezett vonzóvá tenni e települést, hogy az elköltözők helyébe lehetőleg jöjjenek is, és az itteni lakások ne marad­janak kihasználatlanul. A le nem bontott házaknak eddig többnyire akadt lakója, de két lakóépület jelenleg már üresen áll.«« A zsibriM templom tornvá- tra pár éve gólyapár fészkelt ök jól érzik magukat, bősé­gesen találnak „falatozniválót,, a környék rétjein. Ma szinte teljesen ők a templom „gaz­dái”: azt rajtuk kívül senki semmire nem használja. Ben­ne egy emlékoszlop áll, ami e falucska rég elfeledett múlt­ját idézi. Az emlékoszlopon egy dátum: 1836. szeptember 10. Zsibriken kolerajárvány pusztított, minden családból szedett áldozatot, s ennek em­lékére sokáig minden évben munkaszüneti napot és böjtöt tartottak szeptember 10-én. BODA FERENC Rajz: ÉRDI JUDIT Népújság 6 Mőcsény 1972. április lft

Next

/
Oldalképek
Tartalom