Tolna Megyei Népújság, 1972. március (22. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-19 / 67. szám
Csapataink szereplése az l\B-s bajnokságokban Négyen ax NB 11-ben 1951-től 1957-ig á megyebajnokságok győztes csapatai több csoportban osztályozó mérkőzéseket vívtak az NB II-be jutásért. Annak ellenére,, hogy a Nagymányo- ki Bányász ebben az időszakban ötször nyert bajnokságot, egyszer sem sikerűit kiharcolnia a feljutást. Pedig gondoljunk csak arra, hogy; 1954-ben a Kaposvári Kinizsi mögött' második lett. 1955-ben pedig a 3:2-es sztálinvárosi vereség következtében, azonos pontszám mellett, csupán egyetlen gólon múlott az NB II. A Szekszárdi Dózsa sem volt szerencsésebb. Az Í952-es osztályozón csak rosz- szabb gólarányával maradt alul a Pécsi Dózsával szemben. 1957. tavaszán mégtört a hétéves sikertelenségi sorozat. Ekkor a Szekszárdi Petőfi és a Szekszárdi Dózsa sportkörök fúziójából alakult Szekszárdi SC kiharcolta a feljutást az NB II-be. Kár, hogy a nagyszerű lehetőséggel mindössze egy évig élt a Szekszárdi SC, mert az 1957—58. évi bajnokság végén — a 36 mérkőzésen csupán 13 pontot szerzett, gólaránya 29:115 volt — és kiesett. A Dombóvári VSE 1965-ben nyert NB III-as bajnokságával, a Máza- Szászvár l96G-ban elért 2. helyezésével, míg a Szekszárdi Dózsa az 1968-ban kiharcolt NB III-as bajnoki címével került a következő évben az NB II-be. Az elmúlt 20 év során mindösz- sze négy csapatunk képviselte Tolna megye labdarúgósportját az NB II-esek mezőnyében. Eddig két ezüstérem (Sz. Dózsa 1970. egyidényes és 1870—71.), egy 6. hely (Sz. Dózsa 1969.), egy 7. hely (M.-Szászvár 1970. egyidényes), egy 10. hely (M.-Szászvár 1969.), egy 11. hely (DVSE 1966.), egy 12. hely (M.-Szászvár 1967.), egy 13. hely (M.-Szászvár 1968,), két .15. helyezés (DVSE 1967. és M.-Szászvár 1970—71.), valamint égy 19. hely (Szekszárdi SC 1957—58.) jutott együtteseinknek. MEGYÉNK CSAPATAINAK EDDIGI NB II-ES MÉRLEGE í Máza-Szászvár 135 41 31 63 156:239 113 Szekszárdi Dózsa 90 47 20 23 129:70 114 Dombóvári VSE 64 20 12 32 74:104 52 Szekszárdi SC 36 5 3 28 29:115 13 Összesen: 325 113 66 146 388:528 292 Megjegyzés: az Sz. Dózsa sorában az 1971—72. évi bajnokság őszi eredményei is szerepelnek. TIZENKETTEN AZ NB 11I-BAN Négy csapatunk — Simontor- nya, Tolna, Bonyhád és a Dombóvári VSE — iy57. tavaszán kétcsoportos osztályozón szerepelt az NB Ill-ba jutásért. Mindegyikük sikerrel vette az akadályokat, így az iy57—58. évi bajnoki idényben már labdarúgásunk negyedik vonalában küzdöttek a bajnoki pontokért. Sajnos a Tolnai VL NB III-as szereplése tiszavirág életű volt: az első évi 11. helye a kiesést jelentette. A Simontornyai BTC sorsa az 1958—59. évi bajnokság végén pecsételődött meg a 13. helyezésével. Amikor az MLSZ 1967-től kezdve az ’addigi 6 csoportos "NB III-at 9 csoportosra emelte, az 1966. évi megyebajnokságunk 1—3. helyezettjei ‘jutottak egy osztállyal feljebb. Bonyhád hat, az Sz. Petőfi három év után (bajnokságban már Vasas néven szerepelt) , . míg Fadd. első alkalommal került' az NB III. délnyugati csoportjába. Közülük Fadd átszálló] egyet vaitott, mert az őszi idény utolsó fordulójában, a Bonyhádon lejátszott sorsdöntő mérkőzésen 1:0-as vereséget szenvedett és kiesett. Az egyébként 6. helyen végzett Bonyhád ellen már a döntetlen is elég lett voir na a faddiak bentmaradásához. Eddig tehát 12 megyei csapatunk számára nyílt lehetőség az NB lll-ban való bizonyításra, összesített mérlegüket tekintve kevésbé lehetünk elégedettek. Az elmúlt 15 év során bajnokságot csak a Dombóvári VSE (1965-ben) és a Szekszárdi Dózsa (1968-ban) csapata nyert. További „dobogós helyezést”' Nagymányok (1963. egyidényes — 2.), M.-Szászvár (1966- ban 2.), DVSE (1963. egyidényes — 3.). Sz. Dózsa (1967-ben 3), Bonyhád (1970. egyjdényes — 3.) szerzett. MEGYÉNK CSAPATAINAK EDDIGI NB III-AS MÉRLEGE: Dombóvári VSE 315 127 63 125 490:502 317 Bouyhád 270 96 62 112 384:477 254 Sz. Dózsa 225 S9 46 80 420:361 244 Nagymányok 195 77 34 84 265:300 188 Sz. Petőfi 195 64 42 89 269 :351 170 M.-Sz&szvár .120 40 30 50 186:216 110 Dombóvári Spart. 120 25 31 64 120:233 81 Sz. Vasas 90 23 24 43 114:161 70 Simontornya 60 22 12 26 96:110 56 Tolnai VL 30 12 4 14 49:51 28 Fadd 30 11 4 15 40:55 26 Paksi Kinizsi 15 7 5 3 25:lV 19 összesen: 1665 603 357 705 2458:2835 1563 Forgó talpas futhallcipő ! Egy angol lábbeligyár forradalmi újítása A futballcipők vagy népszerűén „csukák” az elmúlt évtizedek. alatt nem mentek át lényegesebb módosításokon. Igaz, változott alakjuk, könnyebbek, elasztikusabbak lettek, azokhoz viszonyítva, amelyekben a század elején kergették a labdát a játékosok, egy angol lábbeligyár* szakemberéinek,-tjele- . rr-énye szerint azonban nem felelnek meg teljesen a mai követelményeknek. A labdarúgás ugyanis olyan sport, amely egyebek mellett kitartást, kitűnő erőnlétet követel a játékosoktól, hiszen . 90 percen. keresztül . átlag -mintegy. , 450 mozdulatot, kell elvégeznie: futni, leállni, irányt változtatni, kifordulni stb. Játék közben a futballcipők stoplijai (szegecs) — a körülményeknek megfelelően — többé vagy kevésbé a földbe fúródnak, és ezért gyakran előfordul, hogy például hirtelen és gyors irányváltoztatásnál súlyosabban is megsérül a játékos (ínszakadás, izomhúzódás, porcleválás), mivel — mondhatjuk úgy is — földbe gyökerezett cipője nem követheti a láb mozgását. Nos, úgy látszik, az ezzel kapcsolatos problémát oldották meg az említett gyár szakemberei, amikor kitervezték és megcsináltatták a futball- cipő új modelljét, amelynek lényege abban van, hogy egy forgóképes lemezt,, (korongot) építettek a talpba, és erre szerelték a stoplikat. A játékos ezekben a cipőkben gyors, váratlan fordulások alkalmával is sérülésmentes, , mivél a cipő és vele együtt a láb is követi az irányváltoztatást, ezenkívül mérésekkel megállapították, hogy míg forgótalpas cipővel a fordulás átlagos gyorsasága 1,18 másodperc, addig a klasszikus ,,csukákkal" ez a művelet 1,27 másodpercet vesz igénybe, vagyis 0,9 másodperc az időKVereség az újfajta cipőkben játszó labdarúgó javára, ami — kísérletekkel bebízo-: ' nyitották — félméteres előnyt jelent az illető számára. Hogy milyen mértékben és mikor fogadja el'a labdarúgóvilág a forgó- talpas cipőket, az a jövő zenéje. Az angol lábbeligyár képviselői minden-' esetre kijelentették, szerte a világon nagy az érdeklődés találmányuk iránt, és kilátás van rá, hogy nemsokára megkezdik a sorozatgyártást is. Lehet, hogy így lesz, de egy biztos: a közismerten vaskalapos angolok nincsenek túlságosan elragadtatva az újfajta futballcipőktől,' és szinte bizonyos, hogy nem ők lesznek az úttörői. Tudniillik, a; múlt évi angol bajnok Arsenal játékosai és vezetői, miután megjátszották a kísérleti nyulakat, különösebb lelkesedés nélkül, csupán néhány illedelmes, udvarias szóban foglalták ösz- sze a „csodacipőről" alkotott véleményüket. Ezzel szemben lan Story Monre, a szigetországban közismert játékos, aki a forgótalpas cipőt gz említett gyár megbízásából elsőként kipróbálta, kijelentette: „Tegyük fel, hogy az ellenfél 16-osában egy fordulás után sikerül azt a bizonyos félméteres előnyt megszerezni a csatárnak. Olyan előnyhöz jut ezáltal, hogy a gól szinte elkerülhetetlen.” Amint látjuk, a vélemények megoszlanak, nem tudni melyik diadalmaskodik majd, azonban az nem vitás, hogy az Arsenal (és egyelőre a többi csapat is) továbbra is az «elavult" futbollcipőkben küzd a bajnoki pontokért. Megjegyzés: a DVSE, Bonyhád, Nagymányok, M.-Szászvár, ".Sz. Vasas és Paks sorában az. 1971—72. évi.bajnokság őszi eredményei is szerepelnek. — F. L. — Sportműsor Mezei futóverseny. A szekszárdi járási atlétikai szövetség a tolnai sporttelepen 9 órától rendezi versenyét. A tamási járás a tamási sporttelepen 11 órától, míg Szek- szárd város versenyére 9 órakor kerül sor a Dózsa-sporttelepen. Sakk. Szekszárdon, a Babits Mihály művelődési házban 9,30- kor kezdődik a középiskolás csa- pat-yillámverseny. A KíÖSZ megyéi székházának nagytermében 14 órától megyei egyéni és csapat-villámba jnokság. Torna. Szekszárdon, a Kádárka utcai szakközépiskola tornaterme.- ben középiskolás fiú és leány tornászbajnokság. A-fiúk versenye 9-kor, a lányoké 10,30-kor kezdődik. Kosárlabda. A Szekszárdi Vasas NB Il-es női csapata a Zaláeger- szegi Volánt fogadja 10 órakor, a Zrínyi utcai általános iskola tornatermében. Utána 11,30-kor Szek- szárd—Siófok női, majd 13 órakor férfimérkőzésre kerül sor. A bátaszékiek. - 10.2>0-kor Szigetvár fárficsapatát fogadják. A Bonyhádi Cipőgyár ; csapatához a Kaposvári Gazdász férfiegyüttese látogat. Kezdés 10 óra. A Paksi Kinizsi a Dombóvári Vasutas ..női csapatát fogadja. 10.3Ó-kor. Dombóvár férficsapata 9 órákor. Kaposvárott a Vasas Izzó ellen mérkőzik. Teke. A. Szekszárdi Szövetkezeti SK Komlót fogadja 9 órakor. A Máza-Szászvári Bányász ugyanebben az időben Kaposvárott a Volán ellen mérkőzik. Sportvetélkedő. Szekszárdon a Zrínyi utcai általános iskola tornatermében 15,30-kor fiatalok sportvetélkedőjét rendezi a KISZ Szekszárd városi bizottsága. Súlyemelés. Bonyhádon a Vörösmarty általános iskola tornatermében 9.30-kor megyei ifjúsági és serdülőbajnokság. Labdarúgó NB il. A Szekszárdi Dózsa Szombathelyen a Savaria Cipőgyár csapata ellen mérkőzik 14,30-kor. V : Emsberger. Labdarúgó NB III. a Paksi Kinizsi Vecsés csapatát fogadja 15 órakor. V: Nikolényi. A Bonyhádi Vasas Pécsett a Porcelángyár ellen mérkőzik 10 órakor. V: "Bálint. A Dombóvári VSE Lábodon mérkőzik, kezdés: 15 óra. V: Szőke A Szekszárdi Vasas Moiiácsi'a látogat. Kezdés 15,30. V: Bóna. A Máza-Szászvári Bányászhoz a Pécsi EAC látogat. Kezdés: 15.30. V: Király. (A Nagymányok—Steinmetz mérkőzést március 19-re halasztották.) Labdarúgó megyei I. osztály. Dunaföldvár—’Hőgyész 15,30. V: Kiss II., Gyönk—Szedres 15,30. V: Szabó A., Dombóvár—Tamási 15.30. V : Kleiber. Fadd—Tolna 15.30. V : Takács J. Bölcske—Si- montornya 15.30. V: Andorka. Kis- dorog—Bátaszék 15,30. V: Takács Gy. Alpári SE—Dózsa II, 10 V: Újvári (Dózsá-pályán). Fornád— Tengelic 15,30. V: Szalai. Labdarúgó megyei B. Nagy- dorog—Pálfa 15.30. V: Pető Sz. Építők—Sióagárd 10,30. V: Váradi Döbrököz—Ma jós 15,30. V: Keller' Bogyiszló—Cikó 15,30. V: Király' Ozora—Kölesd 15,30. V: Pech! Zomba—Pincehely 15,30. V: Mérges. Decs—Győré 15,30. V: Aknai. Labdarúgó megyei II osztály. Kurd—Te vei 15,30. V: Korvicska. Dalmand—Izmény 15,30. V : •*Léhd- vai. Kocsola—Tolnanémedi 15.30. V. Baráth J. Báta—Szakály 15^30 V : Antlfinger. Kajdacs—öcsény 15.30. V: Kunfalvi. Madocsa—Dunaszentgyörgy 15.30 V: Simon. Szakcs—Harc 15.30, Vr ■ ■•Vicze Aparhant—Kajmád 15,30. V: Pap- lauer. Labdarugó járási bajnokság: Pusztahencse—Dunákömlőd 15,30. V : Bencze II. Németkér—Gerjen 15.30. V : Pápista. AlsótengelicVárdomb 15,30. V: Bíró. Külonbusz Kaposvárra A Szekszárdi Dózsa — április 2- án — minimum 44 fő jelentkezése esetén — külünautóbuszt indit Kaposvárra, a Táncsics elleni mérkőzésre. Viteldíj belépőjeggyel együtt 81 forint. Indulás 13 érakor a BM-klub elől. Jelentkezés március 21-én és 22-én 18 és 20 óra között a BM-klubban Lerch Dénes sporttársnál. A viteldíjat a jelentkezéssel egyidőben keli befizetni. I. osztályú atléták Deé Mária —>*{-> vtv.gyne (Szup.ics Magdolna) Kovács Éva (érdemes sportoló) Győrfi Katalin Petrits Juciit Megyénkben hét atléta ért el I. osztályú minősítést. Mind a hét versenyző a Szekszárdi Dózsa atlétikai szakosztályának tagja. Közülük négy középiskolás és tanulmányi átlaguk 4,4. Győrfi Katalin, a Szekszárdi Kereskedelmi Szakközépiskolában tanul, átlaga 4,9. Petrits Judit és Kovács Klára a Szekszárdi Garay Gimnázium tanulója 3,8, illetve 4,5-es átlaggal. König Katalin, a tolnai gimnáziumban végzett 4,5-es átlaggaL König Katalin Kovács Klára A Pamuttextilművek Toluai Gyára FELVESZ 16 évet betöltött lányokat — fiúkat betanuló szövőnek az alábbiak biztosításával: —* betanulási idő 3 hónap — vidékieknek szállást adunk — naponta bejárók utazási térítést kapnak — évi 2—3 alkalommal kedvezményes áruvásárlás lehetősége a vállalat termékeiből (ágynemű, frottíráru, asztalnemű) — modern új gyárban kifogástalan munkakörülmények — betanulási idő után 1600—3300 Ft-ig terjedő kereseti lehetőségek — szakmai és állami oktatásban való továbbtanulás lehetőségei biztosítottak. Jelentkezni lehet : Tolna, Marx Károly u. 63. munkaügyi iroda (9)