Tolna Megyei Népújság, 1972. március (22. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-05 / 55. szám

%

i

Tagnap isimét megjött: Híreket hozott, meg kopott aktatáskáját. A táskában szerszámai zörögtek.

— Jó munkám volt, magának való.

— Nekem? Miért?

— Azért, mert magának való. Hallgassa.

Szekszárd hivatásos és hivatalos kasszafúrója a vendégem.

— Hogyan történt? — Úgy szokás közöttünk, hogy Pali bácsi föladja a kérdést a hírrel kapcsolatban és nekem kell végigbogozni, ha akarom. Rám bízza, mi lesz a történetből: csak egy hír, egy jó napot; vagy több, amin órahosszat mérgelődünk, aztán közösen szidjuk vagy dicsérjük a világot.

— Én is azt kérdeztem tőlük. Honnan a fenéből tudták, hogy engemet kell hívni? Azt mondták, a rendőrségtől. Jól van, így rendben vagyunk. Szóltam a fiúnak, „gyere, aztán megmutatjuk a kórháziaknak, hogyan kell megfúrni egy kasszát”.

— És megmutatták?

Rám néz csodálkozom Látom a szeméből, korán szakítottam félbe.

— Harmincán fogtak közre. Mind leste, nyújtotta a nyakát.

— Nem tetszik nekem, hogy a gyereket is magával Vitte. Még rosszra tanítja.

Nevet. Szemét összehúzza, az okulárét homlokára löki.

Szövetkezetünk

rövid

kezdési határidőre

vállal :

VILLANYSZERELÉSI,

VÍZVEZETÉK- SZERELÉSI, SZOBAFESTÉSI ÉS BÁDOGOSMUNKÁKAT.

Cím: Vegyesipari

Ktsz

Iregszemcse. Tel. :

36.

(22)

— Wem' 'im mm a z Wrem. Ezermillió fortélya van a szekrénynek.

—- Sokat kínlódtak?

— Sokat? Mit ért azon, hogy sokat? Időben vagy fejben? Kétórai fúrás-vésés volt az egész. Aztán nyitva az egész vacak.

— Könnyen elbánik egy olyan vacakkal.

— Nekem vacak, maga évekig babrálhatna vele. Ez a

mackó százharminc éves. Szép, erős, kilenc aranyérmes. Jobb, mint a legjobb bécsi Wertheim...

— És végül kaptak egy jó ebédet, rá fröccsöt.

— Uram, három szelet szalonnát adtak — „Egyek” mondták. „Uraim, otthon libahúson élek. nem szalonnán.” Fröccsről, vagy ilyesmiről szó sem volt.

Feláll a fotelból, megrázza kabátom hajtókáját.

— Az semmi. Az építők!

— Maga is épít?

— A nehézséget, van nekem házam, meg mindenem. Borom is. Tudja mennyi volt abban a mackóban? — komótosan visszaül.

— Talán háromezer forint. Nem lehet több, rendeletek tiltják.

Hirtelen haragra lobban, ismét felugrik, kézbe kapja a táskát.

— Rendelet? Rendelet! Magának az irodában, de kint az életben?! Három és félmillió volt benne.

— Az sok. Nem fe láttam még annyi pénzt együtt Talán nincs is annyi.

— Volt. Ott strázsált a mackó mellett a rendészet, mert őrizni kell. Fizetésnap előtt volt. Valaki rácsapta az ajtót, a kulcs meg bent volt. Pompásan rázáródott, ahogy az le van írva.

■— És azután?

Cigarettára gyújt. Nem törli meg szemüvegét, pedig ráférne. Olajos üjjnyomok, vasreszelék, por homályosítja Pali bácsi okuláréját.

— Jöttek, hogy „Pali bácsi legyen szíves”.

fizetés időben, pontosan.

— Lehetett fizetni. Azt mondták ott az emberek, miért nem vettem ki egy köteg- gel?

— Jói megfizetik, minek?

Csak ezt ne mondtam volna. Most végig kell hallgatnom — egyébként nagyon szívesen ráfigyelek, mert mindig élmény, különös élmény — pattogását, igazságát végig

hallgatni —, hogy nincsmeg- fizetve.

A tizenkettő ötven annyi, mint a niksz. Átképzős is kap annyit. Igaz, az közelebb van a tűzhöz. Őrá még haragszik a K. elvtárs.

— Miért?

— Meg akartam verni.

— Elhúzták volna a nótáját! Mehetne a negyvenöt éves gyakorlatával kapálni !

— Én menjek kapálni? Szóval maga is azt mondja. Tudja, mit ígért nekem a rendőrség? Nem tudja. Nem is mondom meg. Van helyem. Különben is, még ezt az évet kihúzom, aztán megyek a francba. Kétezer fölött lesz a nyugdíjam. Annyinak kell lenni. Hozzájön egy kicsi szakértői díj, szóval nem hal éhen a Pali bácsi.

Órájára néz. Úgy látszik, közeleg a vizit vége. íróasztalomhoz jön, sokáig vizsgálja olvashatatlan írásomat,

— Mi lesz az?

— Csak firkálok. Ez a szokásom, mint magának a mackófúrás. Meg aztán nem ártana egyszer megírni a történeteit. Pali bácsi, leülünk egyszer diskurálni?

— Leülhetünk. Most nem érek rá. Szaladni kell a munkásőrségre, itt a táskában a lemezszekrény zárja.

Megfogja a kilincset. Mozgatja le, föl, a kuícscímert kisújjával félrebillenti. Kinyitja az ajtót, hirtelen becsukja, visszalép. „Még egy

sztori.” Valóban az.

— A vállalatnál elküldték a gyereket kilincsért. Hozott öt- venforintosat. Azt hittem, megüt a guta. Tizennégy forintos kilincs is megteszi oda. A kartársnő a fotelből böffent rám: „Az már le van könyA vén mackós

velve, tnît s^FvôskodHt, fater?!” „Fater az anyád istene”, mondtam neki. Jelzem, már nincs a vállalatnál. Kirúgták.

Leül ismét a fotelba, lábadt keresztibe rakva mutatja, hogyan ült a „faterozó” hölgy.

— Meg tudná játszani az urat. Úgy ül, mint egy báró.

Elnyújtózik. Bitteán adódik, hogiy munkaidőben, munkásruhájában fotelban pihenjen.

— Ha már ilyen szépen ösz- szejöttünk. Tájékoztassuk a Tisztelt Olvasókat is — mondom Pali bácsinak.

— Miről? '

— A szövetkezet mackó járói például. Emlékszik rá? Mi is írtunk róla, ellopták aztán sehol semmi.

— Három cigány lopta eL Szétverték nagykalapáccsal, fejszével, vésővel. Barbár munka voit. Kilencezer forintért „dolgoztak”, annyi volt benne. Lecsúsztak a nagy pénzről, előbbre vitték a fizetési napot. Szakértőként hallgattak meg.

— Én nem vállalnék ilyen szakértői munkát. Az embert mindjárt gyanúba keverik, ha nincs meg a tettes.

— Csak egy fél szó gyanúként rám terelődne, azonnal visszavonulnék, aztán hívhatnának Pestről mackóst. Tudja, hogyan jártam a múltkor? Azt mondja az egyik bérházban S-né, hogy szereljem fel á biztonsági zárat. Megvették, ott van a hűtőgépen. Van a gépben bor is, ha akarok, igyák. Úgy, mint magánál. Emlékszik? Szóval előttem nincs zárt ajtó. Szombatra ígérkeztem. Szerdán betörtek hozzájuk. Kiderült, hogy a bejárati ajtó ablakán ment be egy huligán. Ezerszáz forintot, három magnószalagot, meg az új zár kulcsait vitte el. A tettes még mindig nincs meg. Gondolhatja, mit idegeskedtem. Négy napig még enni sem tudtam ... Nézze csak.

Hasát kezdi ütögetni, ami nem azért lapos, mert négy nabja nem evett. Pali bácsi szikár, inas. néki nem tudnak már föltalálni hizlaló szereket, hatvanöt éves lesz a nyáron. Ilyen vén lakatognak- mackósnak a húsa-ina már szívósodik, csak az esze marad olyan, mint a beretva.

— No, akkor én szaladok is. Isten áldja.

És fürgén felfut a lépcsőn, viszi a munkásőrség lemez- szekrényéhez a zárat.

PÄLKOVÄCS JENŐ

A magn6-per

Magnószalagot, amely magánbeszélgetést rögzít, átnyújthat-e valaki bizonyítékul a bíróságnak? A kérdés nemrég egész Jugoszlávia közvéleményét foglalkoztatta: a napilapok egyre-másra közölték beszámolóikat az úgynevezett „magnó-per” -r öl.

Dr. Tatjana Labej orvosnő nézeteltérésbe keveredett a bijeljinai egészségügyi központtál különösen annak vezetőjével, dr. Nebosja Ivko- vics-csal, akinek személyében a főellenfelet látta a munkamenet körül támadt vitában.

Az orvosnő egy napon vendégül látta dr. Ivkovicsot. Dallal kínálta, majd egy sereg cél- zatos kérdéssel kezdte bombázni és Ivkovics, aki mit sem tudott arról, hogy az orvosnő titokban magnetofont helyezett az asztal alá, mindinkább elvesztette uralmát a nyelve fölött.

A magnószalag ezután az ügyészségre vándorolt. Az orvosnő nem titkolta, hogy az ügyészségre juttatott szalag becsmérlő kijelentéseket őriz az állam vezető embereiről.

A jugoszláv joggyakorlat első ízben találkozott ilyen esettel. A tuzlai kerületi bíróság Ivkovicsot bizonyíték hiányában fölmentette az izgatás vádja alól. A bíróság nem fogadta el bizonyítéknak a magnószalagot, mert a felvétel a vád tanújával folytatott és érezhetően célzatosan irányított magánbeszélgetésről <t vád tanújának magánlakásán, a vendég tudta nélkül készült.

Az ítélet indoklásában Ra- dulovics bíró elmondotta, hogy „ba ilyen magnófelvételt a törvény bizonyítékként fogadna el, akkor a hallgatózást szentesítené, s ezzel az emberi méltóság összeroppanása következne be; az emberek nem beszélgetnének többé egymással. A bíróságnak éppen az emberi méltóságot kell védelmeznie. És azzal, hogy ezt védelmezi, őrzi az államrendet és egyben az állampolgár erkölcsi értékét is.”

A „magnó-perben” hozott ítéletet a közvélemény elismeréssel fogadta. Hasonló egyetértésnek adtak hangot az igazságügy neves szakemberei is. Dr. Zsivojin Alekszics, a belgrádi Kriminalisztikai Intézet tudományos munkatársa szerint például hivatalos és magánszemélyeket egyaránt felelősségre lehet vonni, ha törvénysértő módon rögzítenek kijelentéseket. Mi több, ha ezeket provokációval csalják ki, akkor a felvételt készítő tettesek minden kétséget kizáróan elítélhetők.

ZIKA LAZAREVICS