Tolna Megyei Népújság, 1972. március (22. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-03 / 53. szám
*/• r I f MÁRCIUS 3 FENTEK NÉVNAP: KORNÉLIA A Nap kél 6,21 — nyugszik 17,32 órakor A Hold kél 21,25 — nyugszik 7,07 órakor — A* MSZMP Szekszárd Járási Végrehajtó Bizottsága a bátaszéki nagyközségi párt- bizottság helyiségében tartotta tegnap délelőtt soron következő ülését. Az ülés első napirendjének két előadója volt Majzik László és Mácsik István, a pártbizottság munkatár. sainak személyében. Az általuk előterjesztett napirend a következő címet viselte: „A KB. 1971. december 1-én hozott határozatából adódó feladatok. A járás 1971. évi gazdasági fej- • lődése, az 1972! évi népgazdasági tervből adódó járási feladatok.” Ezt követően a végrehajtó bizottság Vaszkó Lajosnak, a pártbizottság csoportvezetőjének „Az alapszervezetek kádermunkájának értékelése” címmel beterjesztett jelentését vitatta meg. — Dohánytermesztési együttműködés. A Nagydorogi Dohánybeváltó és a helybeli Uj Barázda Tsz megállapodást kötött. A tsz hetven holdon termeszt dohányt, az üzem pedig gépeket bocsát kedvezményes áron a termelők rendelkezésére. Tervezik, hogy a gépesített dohánytermesztést más gazdaságok vezetőinek is bemutatják. — A Biztosítási és önsegélyző Csoportnak Tolna megyében jelenleg 42 851 tagja van. Az elmúlt évhez képest nőtt a taglétszám, de ezen kiéiül is nőtt azoknak a száma, akik a magasabb szolgáltatást nyújtó formába léptek át. — A növényvédelem fejlődése címmel tart előadást Elekes Eduárd, az AGROKER munkatársa, mezőgazdasági szakemberek részére ma délután 5 órakor Bonyhádon a Vörösmarty járási művelődési központban. — Vágott virág — hűtőszekrényből. A szekszárdiak régi gondja volt, hogy ünnepek, névnapok alkalmából nem tudtak vágót szegfűvel, rózsával kedveskedni ismerőseiknek. A szekszárdi virágboltban most egy nagyméretű hűtőszekrényt helyeztek üzembe. így már raktározni tudják a hetenként három alkalommal érkező virágszállítmányokat. Remélhetően így mindig lesz a városban vágott virág. — Cigánybált rendeznek ismét Szekszárdon. Március 4- én este hét órakor kezdődik a Sió-csárdában a műsorral egybekötött cigánybál, melyen másfél órás műsort mutatnak be a Tolna megyei cigányok. Az esten természetesen sor kerül a hagyományos bőgőtemetésre és a bálkirálynő-válasz- tásra is. FELHŐS, PARAS, KÖDÖS IDŐ Várható időjárás ma estig: változóan felhős, párás, ködös idő. Néhány helyen kisebb eső, ködszitálás. Gyenge, napközben kissé élénkebb szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 6—11 fok között. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség : Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon: 129—01, 123—61 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120—11. 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon : 129—21. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Indexszám: 29 Oíf Felszámolták a tolnai Rakéta Vegyiműveket Vizsgáit a népi ellenőrzés — Rossz portéka jó haszonnal A tokiad halászati termelőszövetkezet melléküzemági tevékenységét vizsgálta a Szekszárdi Járási-Városd Népi Ellenőrzési Bizottság. Mimt a népi ellenőrzés megállapította: a melléküzemágak több célt szolgálnak ; így a szövetkezet gazdasági megerősödését, a szövetkezeti családtagok folyamatos foglalkoztatását, sőt annak az esetleges jövedelemkiesésnek ellensúlyozását is, amely a halállomány váratlan pusztulása miatt keletkezhetne. Az említett elem-; kár megtérülése érdekében a jelenleg érvényes szabályok szerint az Állami Biztosítóval nem lehet szerződést kötni. A htsz az alaptevékenységre vonatkozóan a paksi halászati szövetkezettel, vegyi anyag gyártására a tolnai, műanyag gyártására pedig a solymári tsz-szel kötött egyszerű ■gazdasági társasági szerződést. Tény: a szövetkezet igyekszik kiaknázni a gazdasági együttműködésben rejlő lehetőségeket. Hangzatos elnevezés, silány termék Rakéta Vegyiművek nevet kapott a tolnai htsz és téesz szerződése alapján létrejött üzem. Valójában csak szerény felszereltségű üzemecske. Az ott gyártott fagyálló folyadék legfontosabb paramétereit — dermedéspomt, fajsúly, forráspont, üledéktartalom — a szük- szëltes műszerek hiánya miatt nem lehetett megfelelően ellenőri zni. A fagyálló folyadék Veszprémi István találmánya alapján készült, — pontosabban : annak szabadalmi leírása alapján kellett volna készülnie. A szabadalmi leírás a folyadék előnyeit a glieerin-etiléngliikol- etilalkohol hármas rendszerének tulajdonítja. A Tolnán gyártott termékből az etilalkohol kimaradt. Veszprémi IstVisszajöttek a csonttollú madarak vén szerint, — említi a NEB —, az etilalkoholt a bővebben adagolt etiléngliko! pótolja, „s egyébként sem lehet alkoholt az emberekre bízni.” Érdemes megjegyezni, hogy az etilalkohol kilogrammonkénti ára körülbelül száz forint, az etiléngükolé pedig csak tizenhárom. Noha a szövetkezet a receptorában megjelölt anyagnál olcsóbb anyaggal dolgozott, termékének árát nem csökkentette. A Kereskedélmi Minőségellenőrző Intézet rendszeresen vizsgálta a Rakéta Vegyiművek fagyálló folyadékát. A KERMI még a múlt év februárjában forgailombahozatal- ra alkalmatlannak minősítette a termékeit. Ugyanabban a hónapban a SZÖVOSZ Tájékoztató publikálta, hogy a vegyiüzem által gyártott fagyálló folyadékot ki kell vonni a forgalomból. Jelenítette ezt a Nagyító című lap is. Nem törődtek a tilalommal A KERMI vizsgálati eredményeit — természetesen — ismerték a vegyiüzem vezetői, de tilalmát semmibe vették. A „vegyiüzem” nem csupán a silány termék gyártását folytatta, hanem forgalomba hozta azt a fagyálló folyadékot is, amelyet rossz minősége miatt visszáruztak a megrendelők a folyadékot korábban előállító ráckevei téesznek. Veszprémi István mint a vegyiüzem vezetője havi 5300 forint fizetést és 1500 forint költ. ségtérítést kapott. Az utóbbi juttatás ellenére a htsz Tolnán havi 700 forintért szobát bérelt számára. A népi ellenőrzés — az elmondottakon kívül — arra is rámutat, hogy a fagyálló folyadéknak nemcsak hűtőtulajdonsága nem felelt meg a szabvány támasztotta követelményeknek, de egyes elemei a járművek motorjaiban is károsodást okozhattak. A Szekszárdi Járási-Városi Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálatának megállapításait közölte a htsz-szel. Ezt követően a Rakéta Vegyiműveket megszüntették. Az ügynek azonban még nincs vége. A NEB Kern Ferenc szövetkezeti elnök, Uj- falussy András főmérnök és Veszprémi István vegyiüzemvezető ellen rossz minőségű ipari termék forgalombahoza- talának alapos gyanúja miatt büntető feljelentést tett. Az ultrahang újabb szerepben Bécsben létrehozták Európa első olyan orvosi diagnosztikai központját, ahol a betegek vizsgálatát kizárólag ultrahanggal végzik. Az ultrahang kevésbé káros a röntgensugaraknál. Másik előnye, hogy a beteget előzetesen nem szükséges felkészíteni a vizsgálatra, nem kell például kontraszt, oldatot juttatni a szervezetbe. Az emberi testen áthatoló ultrahangot visszaverik a szövetek és szervek, és a visszaverődés képe megjelenik az oszcillográf ernyőjén. Ennek segítségével állítja fel az orvos a diagnózist. — borváró — TOLD« KIOTO VILÁG PROLETÁRJAI EGyESÖLTETEIl HTEPCJSAG A^iflLÚYjtáBZOCinllBTn MDNKABPAbT TOLNA MEGYEI BIZOTTBAoAmAK LAPJA Hétfőn este : Ruska Csarakcsijeva hangversenye Az Országos Filharmónia és a Babits Mihály megyei művelődési központ „Négy zongoraest’’ bérleti hangverseny- sorozat harmadik estjét 1972. március 6-án, hétfőn este fél nyolc órakor rendezik meg a márványteremben. A vendégművésznő Ruska Csarakcsijeva a Bolgár Rádió és Televízió korrepetitora. Tizennégy éves . kora ■ óta koncertezik. Vendégszerepeit már Angliában, az NDK-ban, Japánban, 1961-ben a bukaresti Enescu-versenyen oklevelet, 1963-ban a zwikaui Schumann- versenyen második díjat nyert. A zongoraest műsora a következő: Schumann: C-dúr arabeszk; Schumann: Davids- bündlertänze; Chopin: b-moll scherzo; F-dúr ballada; Asz- dúr polonaise. Türelem, nem tart már sokáig ! Május elején új helyére költözik a megyei Bőr- és Nemibeteg Gondozó Intézet Pihenőállomásnak használják Szekszárdot a tavaszias időben most már dél felől észak felé visszavonuló csonttollú madarak. Debulay János, a Madártani Intézet megfigyelője a napokban mintegy kétszáz ilyen északi madarat látott a Mártírok terének parkjában, ahol tegnap is körülbelül száz hívta fel a figyelmet síró hangjával. Az átvonuló madárvendégek különösen a Babits Mihály művelődési központ előtti terebélyes platánfa ágai között pihentek előszeretettel, valamint a járdát szegélyező ostorfák termését csipegették. Vidám fiatalember lépett ki tegnap délelőtt a Szekszárdi Városi és Járási Rendőrkapitányság ajtaján: Gyenes Ká. roly, a Vasipari Vállalat dolgozója. Jókedvének oka, hogy három nap alatt kétszer lett motorkerékpár-tula j donos. — Kedden vettem egy Ko- mart, — mondotta. — Szerdán este otthagytam a 160 lakásos épület előtt, csütörtökön reggel hiába kerestem. Most pedig újra megvan. Szerdán késő este a Marx Károly utcában haladt a rendőrjárőr. Fiatalembert látott bajlódni egy motorral. Gondolta, segíthet... A következő percben már tudta, hogy a szeMint azt érdeklődésünkre a megyei Bőr- és Nemibeteg Gondozó Intézet főorvosa, dr. Horváth Mária mondotta, országosan évek óta stagnál a hálózat intézményeinek beteg- forgalma. Megyénkben viszont a betegforgalom növekedésének pegő legénykének nem az az egyedüli baja, hogy a gép nein szuperál, hanem az is, — hogy lopta. Horváth József István 19 éves szekszárdi lakos, foglalkozás nélküli, otthagyta édesanyját, mivel az asszony .helytelenítette, hogy csak szórakozni jár, de a múlt év novemberének közepe óta nem dolgozik. Horváth Bátaszékre költözött ismerőseihez. Szerdán délután mozira még összekoldult pár forintot, ám a vasúti jegy megváltására már nem maradt pénze. Ekkor kötötte ei a Ko- mart. Büntetőeljárás indult ellene. tényével kell szembenéznünk. A pillanatnyilag korszerűtlenebbnél is korszerűtlenebb körülmények között működő megyei gondozó 1971 évi beteg- forgalma egész pontosan 35 327 fő volt. Kereken ötezerrel több, mint 1969-ben, amikor is 30 384- en keresték föl az intézetet. A gyarapodásban jelentős szerepet játszanak a kötelező szűrővizsgálatok, de méltán riasztó az az adat, ami arról vall, hogy nőtt a bőr. és nemibetegek forgalma. A gondozóintézet jelenlegi helyén elismerten nehéz munkát végez, hiszen talán egyik egészségügyi intézményünk sem „dicsekedhet” olyan mostoha munkahelyi körülményekkel, olyan veszélyes zsúfoltsággal, mint éppen ez. Az is igaz, hogy kevés egészségügyi intézményünk zsúfoltsága miatt esett mindeddig tömeges méretű zúgolódás. Nos, az áldatlan állapotok nem tartanak már sokáig, mert mint ezt közel egy éve jeleztük már, a Bőr- és Nemibeteg Gondozó Intézet május elejétől új helyén, a régi kőrház épületének Hirling Ádám utcára néző frontján dolgozik tovább. Mint ezt Töttös József, a Tolna megyei Festő és Lakás- karban' ;.\ó Iíísz műszaki vezetője kérésünkre elmondotta, jó ütemben haladnak a rendelkezésre bocsátott helyiségek átalakítási munkálatai, bár az okozott némi megtorpanást, hogy a kivitelező ktsz csak a napokban kötötte meg a szerződést — helyi fűtésszerelői kapacitás hiányában — a Bajai Fémipari Ktsz-szel. A 630 000 forintos költséggel átalakított épületszárnyban két rendelő kap helyet a szükséges öltözővel. Külön helyiségben működik majd a fizikotherá- pia, hasonlóképpen a laboratórium is és végre nem kell nélkülözniök a gondozó dolgozóinak a jelenlegi helyen nélkülözött szociális helyiségeket sem. Ami pedig a várót illeti, a folyosói részen alakították ki, és nagyságrendjét tekintve szerencsére nem emlékeztet a régi gondozóintézet néhány négyzetméteres alapterületű, levegőtlen váróhelyiségére. Végül, a fentiek ismeretében azt kérdeztük a kivitelező műszaki vezetőjétől, van-e előrelátható akadálya annak, hogy április 30-án átadják rendeltetésének az új bőr- és nemibeteg-gondozót ? A válasz: — Az átalakítás munkálatai a tervezettnek megfelelő ütemben haladnak, április 30-án átadjuk a létesítményt, nem hiszem, hosy e szándékunkba bármi beleszólhat. Úgy legyen! Félórán belül elfogták a tolvajt