Tolna Megyei Népújság, 1972. február (22. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-08 / 32. szám
* ölvén no iij munkahelyen A régi szőrelőkészítőben ék- felen zakatolás fogad. Mintha megannyi kis kalapáccsal pü- fölnék az üllőt, olyan érzése támad a látogatónak a dombóvári Vegyesipari Szövetkezet finommechanikai üzemében. Önkéntelenül is az asszonyok fülébe nézek, vajon használnak-e ftildugaszt? Nem, — Járt már textilüzemben? — kérdezi Regényi Károly, a szövetkezet elnöke. — Ahhoz képest éz egy csöndes terem. Nézzük az asszonyokat. Dolgoznak. Tavaly még problémát jelentett, hogyan is teremtsenek munkalehetőséget azoknak, akik a szőrelőkészítőben feleslegessé váltak. A „szőrösük” ugyanis veszteségesek voltak, új munkaszervezés folyamán azonban ma 30 asszony csinálja gazdaságosan ugyanazt a munkát, amit annak idején nyolcvanon, ráfizetéssel. ötven „feleslegessé” váló asszonyról kellett gondoskodni. — Tavaly még a próbaüzemelések voltak, január 1-től azonban teljes erővel folyik a munka, — mondja az elnök. Bérmunkát vállaltunk az Egyesült Izzó kaposvári gyáregységétől, így oldottuk meg foglalkoztatási problémánkat A terem közepén asztalok húzódnak, rajtuk fúrógépek. Az egyik gépről Kloss kapitány fényképe mosolyog. A gép előtt kifakult munkaköpenyben középkorú asszony, Balogh Jenőné ül. ölében kis láda, melyben lámpafejek százai hevernek. Mozdulatai kiszámítottak, szinte óramű pontossággal, automatikusan végzi munkáját, fúrja a lyukakat a talprészbe, ö is a szőrelőkészítőből került a za- Uatolósok közé. — Jobb ez a munka, jobban Is tetszik — mondja. — Eleinte szokatlan volt, de hamar megszoktam a zakatolást is, ma már csak az idegennek furcsa ez a zaj. Eleinte kevesebbet kerestem, 6,50 volt a bérem a tanulóidő alatt, de az csak egy hónapig tartott. Azóta teljesítménybérben dolgozom. Januárban nagy hajtás volt, 2200-at kerestem, de átlagban 1800—1000-at kapok. A fúrógép mellett vekkeróra mutatja a pontos időt. — Kiszámítottam — mondja —, ha negyedóra alatt fogy Az apák és a gyermeknevelés A napokban értékes, mély gondolatokat ébresztő előadást tartott községünkben Szenezi László, a megyei művelődésügyi osztályvezető helyettese, akit a gyönki Tolnai Lajos Gimnázium szülői munkaközössége kért fel erre Apák szerepe a nevelésben címmel. Számos fórumon vita tárgyát képezi napjainkban an ifjúság magatartásbeli szokásainak alakulása, s vele párhuzamot vonva a szülői felelősség kérdése. Esetenként mi szülők is hajlamosak vagyunk látszat utáni ítéletre, vélemény- nyilvánításra. Ilyenkor — József Attila szavait idézve — „Fecseg a felszín, hallgat a mély...” — Megállapításainkban a tényeket feltáró okokat néha félve keressük. Családi környezetünkben ki- alakított szokásainkat, melyeket „nevelési céllal” végzünk, érdemes gyakorta mérlegelnünk. — Az otthon mikor jelent igazi örömet a gyermek, a serdülő ifjú számára? — Amikor anyagi javakkal el- halmozzujk őket?! — Szükséges ez a gondoskodása a szülőknek, de nem elég! Többre vágynak' — anyai szeretet és törődés mellett apai szeretetve. megértésre, serkentésre! — A nevelés akkor eredményre vezető, ha az apák is megfelelő szerepet töltenek be. Ennek fontosságát számos példa felsorakoztatásával (magnó- felvételről) mutatta be az előadó. • Az előadás a hallgatóság tetszését, érdeklődését megnyerte. Az eltűnődő tekintetek, későbbi megnyilatkozások tanújelét adták egy belső indítéknak, az elhatározásnak, a tettek próbájának. A szervezésbe bekapcsolódott a tanári testület, az általános iskola, valamint a Hazafias Népfront helyi nőbizottsága. Meghívók készültek, a tanulóifjúság vállalta kézbesítésüket. Kisdobosok, úttörők és KISZ-fiatalök részéről szavalatok, köszöntők hangzottak el. Az ünnepélyen részt vettek a község párt-, tanácsi, népfrontvezetői, nőbizottságok titkárai. A rendezők meglepő figyelmessége volt, hogy a száznál is több érdeklődő édesapát terített, fehér asztal mellé ültette, öröm volt látni együtt ások, gyermeke jövőjéért többet tenni kívánó apát. Előadás után elfogadták a nőbizottságok szerény megven- dégelését s zenét hallgatva még sokáig beszélgettek. Ezen az estén nálunk Gyünkön minden az APÁRÓL és APÁHOZ szólt.* A szívből jövő szavak, szívekhez szólva, visszhangra találtak. Tolnai Lajos Gimnázium szülői munkaközössége Gyönk el a doboz tartalma, akkor számításomnál vagyok. Azért nézem az órát, hogy ellenőrizni tudjam önmagamat, — Kloss? Nem az enyém a fénykép, a váltótársam tette a fúrógépre. Nekem nem tetszik, mindig felfelé, és nem rám néz — mondja huncutul, de máris dolgozik tovább, hiszen a percek könyörtelenül múlnak, az óra mutatója feltartóztathatatlanul halad előre. Tovább haladunk a2 asztalok között. A fal mellett a zaj erődjéhez érünk, hiszen a fúrógépek csöndesek. Bár két gép üzemen kívül van, a maradék négy viszont meglehetősen nagy ltopácsolással dolgozik. A esípkedők mellett négy fiatal lány ül. Jobb mutatóujjukra helyezik a lámpafejeket a gépek pedig lecsípik a ráégett bakelitot. Ujjúkat bekötötték. így Védekeznek, hogy a lámpafej a forgatás közben meg ne sértse őket. — Néhány napja vagyok itt, most töltöm a tanulóidőt — mondja Sebestyén József né Közel hajolunk egymáshoz, túl kell kiabálni a gép zaját. — Hatvan kiló á napi norma, a többiek annyit csinálnak. Egyelőre még sokkal kevesebbnél tartok, de napról napra nő a teljesítmény. Két hét a tanulóidőm. En kértem, hogy átjöhessek ide, két műszakban szerettem volna dolgozni. A zaj? Meg lehet szokni. Nemsokára vége a műszaknak, huszonöt asszony váltja ismét a délelőttösöket. RÓZSA GYÖRGY a Kapos partján matidu'tafa virágtik" Tízéves szakályi menyecskekórus — A Kapos völgyében én is otthon vagyok. Bár nem itt születtem, de itt nevelkedtem, diákéveimet Dombóváron töltöttem, és már 24 éve Sza- kályhan tanítok férjemmel együtt — mondja Máthé Ala- dárné, a szakályi menyecske- kórus, az ünnepeltek vezetője. — Hogyan, milyen céllal alakult meg a menyecskekórus? — A kórusmozgalomnak Szabályban nincs nagy hagyománya. Néha egy-egy alkalomra alakult kórus, de valamennyi tiszavirág életű volt. Végül az 1861-ben alakított, bizonyult életképesnek. Ez 28-as létszám, mai alakult, zömmel tsz-tagok- ból, és az fmsz patronálta, melynek jóvoltából évente egy- egy országjáró közös kirándulásra is sor kerülhetett Mivel a mi vidékünk, a Kapos- völgye igen gazdag néprajzi hagyományokban, arra törekedtünk, hogy a kórusunk is főként ebből „táplálkozzon.” A falu közönségének minden télen népdalesteket rendeztünk, s ezzel igyekeztünk az érdeklődést a néprajzi értékeink iránt felkelteni. Közben részt vettünk a járási kulturális szemléken, a testvérkórusok rendezvényein; Sajnos, 1968- ban egy kis megtorpanás következett be kórusunk életében, mert k^t értékes kórustag, Kemény Géza és Csizmadia Péter elhunyt, örökre elhagyott bennünket. Nem sokkal később azonban újra kezdtük a munkát, s ekkor alakult Vörösmarty szobájában A házon tábla, rajta ez a szöveg: „Délnek völgye, szívem titkának régi hazájg." Vörösmarty Mihály Itt élt, tanított és irta hazafias és szerelmes verseit 1820—22-ig és 1823—24-ben Vörösmarty Mihály, a nemzeti függetlenség és haladás nagy költője. Születése 150. évfordulóján állította e táblát Bonyhád-Börzsöny községi tanácsa. A lelkesedésnek vagy száz méterrel odább keleft volna mennie, ugyanis a ház. a hajdani Perczel-kúria, melyben legföljebb megfordult az ifjú Vörösmarty, de nem itt lakott, hanem az udvar túlsó végében álló cselédházban, ami annak idején is ólak, istállók között emelkedett. Vörösmarty önélet. rajzában így emlékezik meg a Perczelek szolgálatában töltött éveiről: „Nevezetesebb változás az életem folytában, hogy 1818dikban Ts. Perczei Sándor Ur házához jutottam. Itt, három fiait tanítván végeztem el a Philosophíát három esztendő alatt, azután, hogy lement Börzsönybe Tolna vármegyei jószágába lakni, lementem én is.” Itt ülünk hát a szobában, Vörösmarty szobájában, amelyet az epület renoválásakor eredeti állapotában állítottak helyre. Nem valami nagy szoba,' az ifjú nevelőt legföljebb a szép táj vigasztalhatta, bár a tekintetnek előbb az udvar sártengerén és trágyadombjain kellett végigfutnia, hogy elérje a láthatárt lezáró szelíd hegyeket. Akárcsak ma. Papp András, az Ezüstkalász Tsz üzemegységvezetője és Erős Lajos tehenész társaságában üldögélünk a nevezetes szó. -bábán, amelyben sajnos, semmi nem emlékeztet hajdani nagy lakójára. — Nem gondoltak arra. hogy valamit jó lenne csinálni? Ha már a táblá-t rossz helyre tették, itt kellene valami emlékeztető, képek, talán néhány könyv. Gondoltak rá, hogyne gondoltak volna rá, de maguk erejéből erre nem futja Meg aztán nem is ez a dolguk. Nyolcvan tehén, 44 növendék, négy pár ló. disznó bízatott gondjaikra, de nézzük csak meg, nem fogunk csalódni. Később meg is nézzük, valóban példás rend mindenütt, s az Ezüstkalász Tsz büszke lehet a börzsönyi üzemegységre. A szép vidéken, ahol ma is annyi minden errilékeatet Vö- rösmartyra, harminchatan élnek, jobbára a hajdani Per_ czel-kúriában. — Tulajdonképpen r.™ panaszkodhatunk, — mondja Erős Lajos, aki már régj börzsönyi honos.. — Villany van. az orvos "kijár hozzánk, az autóbusz megáll itt, szóval a közlekedés is rendiben volna. Persze ez már más kérdés, hogy nem mindig férünk föl a buszra, mert néha olyan zsúfoltan érkezik. Meg váró sincs, aztán télbe, fagyba ácsoroghatunk az út mentén. — Hát éppenséggel valami kalibát már össze lehetett volna tákoini, hogy széltől, esőtől védve legyenek a várakozó utasok. Erős Lajos gondolkozik. — Éppenséggel igen. No de a tanács megígérte, mj meg fizetjük a fejlesztést, hát akkor? A buszváró egyelőre késik, a börzsönyiek pedig inkább áznak. fáznak, amihez nincs is mit hozzátennünk. Beszélgetésünk „issza- visszakanyarodik Vörösmartyhoz. Tudnak róla, számon tartják. Papp András azt is tudja, hogy megvan a lámpása, az amivel másfél százada világított. — Hol van? — Miklós Vilmosnál. Láttam is nála. Menjünk át hozzá. Átvergődünk a vendégmarasztaló sáron, s még is leljük Miklós Vilmost. Vakarja a íeiét. — A lámpás, Vörösmarty lámpása. Hót az úgy volt, hogy egyszer jött ide egy úrformájú valaki. Azt mondja, az elnök küldte, hogy adjam neki oda a lámpást. Nálunk ugye villany van, minek kellett volna, hát odaadtam jószívvel. — Ki volt az az úrformájú? — Nem tudom, nem kérdeztem. — S adott-e valamit a lámpásért? — Nem adott az semmit. Megköszönte, s „itte. — S milyen volt az a lámpás? — Szép, nagy. sárgaréz, volt vagy tízágú. Közepén meg pet- rólámpásnak való hely. De hogy nálunk bevezették a villanyt, nem kellett. A lámpás, méretét tekintve, aligha lehetett Vörösmartyé, hisz a szűk szobában tán el sem fért volna. Nyilván a Perc z el - csaiá d é volt, s ahogy Miklós Vilmos szavaiból kide_ rül, szép, értékes munka. De hova lett a lámpás? Mészáros Gyula, a szekszárdi múzeum igazgatója, nem is hallott arról, hogy ilyen van. Arról viszont tud. hogy illetéktelenek bukkannak föl időnként a megyében, népi ruhákat, gelencsérmunkákat visznek el, hol erre, hol arra hivatkozva. Börzsönyben is ez történt. Állunk a ház előtt, nézzük a táblát, ami Vörösmarty emlékét idézi, a tájat, ahol 6 járt, s azokat, akik ma itt élnek, s emlékeznek rá. Lent az úton autóbusz lassít, megáll, a börzsönyiek fölszállnak rá. Szerencsére szép nz idő. nem esik nem kell ázni. Miklós Vilmos még mindig a lámpást emlegeti, s nem érti, hogy ki lehetett a titokzatos úrformájú. — Nézzük azért meg az istállókat is, — mondja Papp András, az üzemegység vezetője. — Szép állomány, ne mulasszák el. Megindulunk Erős Lajos nyomában, aki utat próbál taposni a mély sárban. CSANYI LÁSZLÓ ki a menyecskekórus jelleg vagyis egy lépéssel tovább mentünk a Kapós-völgy népi hagyományainak ápolásában. A menyecskekórus ugyanis néma csak. Kapós-völgyi dalokat énekel, hanem helyi népviseletben lép fel. A Kapós-völgy asszonyainak jellegzetes régi népviselete a fejen a pille, és a bőszoknyás, röpikés, ropogó péntölög öltözék, őszintén szól» va nagy hatással volt ránk a sárközi folklór: ott nagyszerűen ápolják a népi hagyományokat, és úgy éreztük, hogy nekünk is van számos értékünk, amivel kiállhatunk A színpadra a közönség elé. A tíz év tulajdonképpen nertl nagy múlt, de e rövid idő nagyon sok sikert hozott.. Műsorukkal bajárták már fél Dunántúlt, felléptek a neves folk, lór-rendezvényeken, sorra megérdemelt sikert arattak, éa már több értékes díjat, helyezést sikerült elérniük. Csupa eredetiség mindaz, amivel színpadra lépnek: dalaik is, öltöző» kük is. A pillés viselet például csak a Kapós—Kopoány- völgy régi magyar településeinek jellegzetessége, és ez idő szerint csak egy együttes, a szakályi jeleníti meg színpadon. Sa jnos a Kapos—Koppány» völgy értékes hagyományainak nagyobb része még feldolgozatlan. Biztató azonban, hogy a megye illetékes szakvezetői erre felfigyeltek, és úgy tekintik mint sürgősen pótolandó hiányosságot. Bogár István, a Sárköz immár országos hírűt néprajzkutatója és népművelője a megyei tanács művelődésügyi osztályának főelőadójaként aktívan ténykedik en- . nefc érdekében. A megyei hagyományápoló közvélemény fi. “ gyelme most egy kicsit kezd a Kapós—Koppány-völgy felé terelődni. A Sárköz néprajzi értékeinek nagy részét már sikerült feltárni; megörökíteni az utókornak. Most ezt a feladatot kell megoldani a Kapos—Koppány-völgy ben. A vasárnapi jubileumi népdalest egy kicsit ennek ia szimbóluma volt. Eljött a Sárközből az őcsényi asszonykórus, hogy buzditóan köszöntse műsorával a szakályiakat. A tiszteletadás jegyében lépett fel a bátaszéki tsz székely kórusa is. Bogár István pedig a megyei tanács művelődésügyi ősz. tálya nevében errüékvázát adott át a szakályiaknak. 'S Kapos partján mandulafa ’ ' virágzik, Vízbehulló mandulája elázik. Beüzentem én a vizimónárnak, Küldjön ki egy mandulát a rózsámnak; Kapos partján van egy szomorúfűzfa'. Odakötöm a lovamat hajnalba. Odavárom a rózsámat pihenni, Érted rózsám de sokat kell szenvedni, — zengett a szakályiak Kapós- völgyi dala. A nézőtéren zsúfolódó fél falunépe pedig tapsolta, lelkesítette a kórus tagjait, BOBA FERENC Népújság 5 1972. február 8.
