Tolna Megyei Népújság, 1972. február (22. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-23 / 45. szám
f >: I / Ötvennégy evés a szovjet hadsereg A szovjet harckocsik fejlődése À fiatal szovjet állam szinte születésének első pillana- tában a békéről hozott dekrétumot kifejezve Európa sokat szenvedett néptömegeinek óhaját; szűnjön meg már az évek óta folyó, kegyetlen Vérontás. Az imperialista hatalmaknak azonban még nem kellett a béke, mert amíg addig csak egymás közt folytatták a háborút a hatalomért, most veszedelmesebb ellenség támadt fel; a győztes proletárforradalom. A német militarizmus lendült először támadásba, hogy megsemmisítse az oroszországi szocialista forradalmat. 1918 februárjára súlyos veszélybe került a szovjet állam. A Népbiztosok Tanácsa február 20-i felhívására, Lenin február 21-i „Veszélyben a haza!'’ című kiáltványára Pétervár munkásai tömegesen özönlöttek a Vörös Hadseregbe. Az akkori viszonyok között jól felfegyverzett, jól felszerelt német csapatokkal hiányos fegyverzettel álltak szembe, február 23-án megállították, visszavonulásra kényszerítették őket: a hiányzó fegyvert pótolta a forradalmi lelkesedés. Ez a nap, az első győzelem napja jelentette a szovjet fegyveres erők megszületését. A szovjet fegyveres erők számára a születésnap csupán újabb, évekig tartó véres küzdelem kezdetét jelentette. A belső ellenforradalom oldalán tizennégy imperialista állam katonai ereje próbálta megsemmisíteni a forradalom vívmányait, visszaállítani a cári hatalmat — amint a történelem bizonyította, sikertelenül. Ha 1918 február 23. a szovjet fegyveres erők megszületését jelentette, akkor most újjászületését köthetjük egy harminc évvel ezelőtti dátumhoz, 1942 februárjához. A békés fejlődés évei után, 1941. június 22-én ismét német hadsereg támadt a Szovjetunióra, a hajdani, császári hadseregnél még hódítóbb, még barbá- rabb, még korszerűbben felszerelt német hadsereg, amely addigra már lerohanta, leigázta egész Európát. Nem véletlenül kapta a „Barbarossa” fedőnevet a Szovjetunió elleni támadás. A Szovjetunió tudta, hogy a támadás előbb- utóbb bekövetkezik, viszont a felkészülésnek még csak kezdetén tartott. Hitler így — a korábbi hadi sikerektől öntelten — arra számított, hogy néhány hónap alatt megsemmisíti a Szovjetuniót, 190 hadosztály, több, mint ötvenezer löveggel, aknavetővel, 3700 harckocsival, 4000 repülőgéppel, azonkívül a modern hadviselésben szerzett tapasztalatokkal, a harckocsik, repülőgépek, gépesített csapatok tömeges alkalmazásában szerzett tapasztalatokkal zúdult keresztül a szovjet határon. A támadás csak a harceszközök számában, korszerűségében érte készületlenül a szovjet népet. Harci elszántságban, a szovjet haza iránti hűségben, áldozatvállalásban nem. Már az első napokban beírta nevét a hadtörténelembe egy XIX. században épült citadella alig kétezer főnyi legénysége; Breszté. „Mindörökre a háború rejtélyeinek egyike — Alexander Wert, angol hadtörténész írta —, miként volt lehetséges, hogy egymilliós ellenséges hadsereg hátában ez a parányi garnizon hetekig védekezzen a győzelem, a kitörés vagy akár az élet- benmaradás legcsekélyebb lehetősége nélkül. Ezt sosem fogjuk megérteni”. Azóta megértette a világ, honnan volt a szovjet katonák, a szovjet emberek ereje, amellyel végül képesek voltak a súlyos veszély elhárítására, a fasizmus teljes megsemmisítésére. Akkor, az első hónapokban ugyanúgy, mint 1918 után, súlyos szenvedéseket élt át a szovjet nép, és 1942 végére a front elnyúlott Sztálingrádig. De harminc évvel ezelőtt. a Moszkva ellen támadó fasisztákat feltartóztatta a szovjet hadsereg, majd ellentámadásba ment át és február végéig 3—400 kilométernyire előrenyomult nyugat felé. Olyan súlyos csapást mért a német hadseregre, hogy annak a katonai, politikai sikere mellett óriási nemzetközi jelentősége lett. Európa népei felfigyelhettek a szovjet állam, a szovjet hadsereg kimeríthetetlen erejére. így írt errdl Ilja Ehrenburg: „A németek megmásztak a hegyeket. Átúszták a nagy tengereket. Nem állította meg őket Thermopüliai és az Égei- tenger sem. De az emberek megállították őket — nem a hegyekben, nem a széles folyók partján, hanem a Moszkva alatti káposztáskertekben” 1918-ban még saját államának létéért harcolt a fiatal szovjet hadsereg A másolj V;J ’ _ A második világháborúban, a legendás hírű T—34-es szovjet harckocsik eljutottak Berlinig. Mozgékonyságuknál, páncélvédettségüknél, nagy tűzerejűknél fogva még évekig szolgálták az újabb katonagenerációkat. A nukleáris fegyverek megjelenése még inkább kiemelte a harckocsik fontosságát. A modern páncélosok nagy mértékben ellenállnak az atomfegyver pusztító hatásának és szennyezett terepen is képesek harctevékenységre. A szovjet hadiipar a T—34- esek után megalkotta a család újabb tagjait, a T—54- est, majd a T—55-őst. Ezek iji ■ " ‘ I ' ■ 1 ,i.D ‘ ..... l"ij m ozgékonyságban, páncélvédettségben, tűzerőiben és az irányító eszközök tökéletességében messze felülmúlják az elődöt és a NATO-ban rendszeresített típusokat is. Az elmúlt évtizedben a NA- TO-államok lázas sietséggel törekedtek arra, hogy a szovjet harckocsikkal egyenértékű páncélost építsenek. Néhány fontos műszaki jellemző tekintetében ez sikerült is, de sem NATO, sem nemzeti' méretben nem tudtak széles körűen rendszeresíthető, standard- típust gyártaniok. Ekkor tűnt fel a szovjet katonai sajtóban a legújabb típusú harckocsi fényképe, amely korszerűségénél fogva ! /.«.» ,» - i 1 H i ij h , í még inkább megfelel a vele szemben támasztott követelményeknek. Már a külseje is újdonságokról árulkodik. Valamivel hosszabb a T—55-nél, tornyát hátrább helyezték. Az ily módon megnövelt belső térben nyilván korszerű szűrő- berendezéseket helyeztek el, a személyzet nukleáris védelme érdekében. A megnövelt hatósugárról tanúskodik a nagyobb üzemanyagtartály. Különösen a megfigyelő és irányzó berendezések keltettek feltűnést: az éjszakai harcot elősegítő infratechnika mellett valószínűleg különleges távmérőt is építettek1 a harckor csiba. dik világháborúban már az egész emberiséget fenyegető veszély, a fasizmus ellen vette fel a harcot, olyan, győzelembe vetett hittel, amely már az első napon, a breszti erőd falai között is megnyilvánult. A kemény kőbe karcolt írás: „Vége — de nem volt hiába!” A szörnyű négy év alatt sok millió szovjet harcos véshette volna utolsó erejével a le- ningrádi övezet földjébe, Sztálingrád havába, a magyar Alföld homokjába. Berlin falaiba ezt a mondatot, hogy megértse az angol hadtörténész, megértse az egész világ: a Szovjetunió, a szovjet nép ereje elpusztíthatatlan. Azóta nyilván megértették. Az elmúlt két és fél évtized alatt az imperializmus sokszor akarta minden eddiginél pusz- títóbb háború szakadékéba sodorni a világot. De ellenük ott áll készenlétben a világ legerősebb hadserege, a szovjet hadsereg, oldalán a szocialista országok fegyveres erejével. A levegőből, a földről, a vízről, a tenger alól bármelyik percben kész megsemmisítő csapást mérni minden ag- resszorra. BI. A korszerű Katyusák A hidroplánt igen széles körben és eredményesen alkal. mázzák a szovjet haditengerészeti légierőknél. A harceszköz jól használható tengeri és légi felderítésre. Egyes típusait tengeralattjáróvadászatra alkalmas, különleges felderítő berendezésekkel és fegyverekkel szerelték fel» Képünk a legkorszerűbb szovjet hidroplánok egyikét, a Be—10-et ábrázolja, amely Beriev főkonstruktőr irányításával készült. A hidroplán ed., dig tizénkét világrekordot állított fel. Csúcssebesség? őrá ként 912 kilométer. Legnagyobb hasznos terhelése meghaladja a 15 tonnát. A konstrukció kiválóságát iól példázza, hogy egy rekord- kísérletnél ezer kilométeres -ávolságon, öt tonna terheléssel 875 kilométer/óra átlag- bességet ért el. H. F. Modern Katyusák egyik változata, A szovjet területre betört fasiszta csapatok, a hitszegő támadás után alig három hétre már megismerkedtek a Katyu- sának becézett szovjet sorozatvető fegyverrel. A szovjet hadsereg a meglepetésszerű csapást az orsai pályaudvar ellen hajtotta végre. A tehergépkocsira épített sínekről, egy kilövéssel 16 darab, szilárd hajtóanyagú, 132 milliméteres rakétát indítottak. A hatás leírhatatlan volt: a fasiszták utánpótlási vonalán fekvő fontos vasúti csomópont, amelyen éppen sok fegyverrel, lőszerrel megrakott szerelvény tartózko. dott, percek alatt megsemmisült. A jól bevált fegyver a második világháború után tovább fejlődött, s rendkívül fontos ! szerepet tölt be a tüzérség fegyverzetében. A konstrukció rendkívül egyszerű: mindössze vízszintes és függőleges síkban mozgatható vetősínekre, illetve csövekre van szükség, amelyeket a hordozó járműre gze. relnek. A lövedékek: önmagukat nem irányító rakéták, — erre szolgálnak a vetősínek — indításuk elektromos gyújtással történik. A természetes szóródás révén a lövedékek más-más ponton becsapódva, nagy területen fejtik ki romboló, gyújtó ég repeszhatásu- kat. Nemrég jelent meg a szovjet tüzérségnél az Ural gépkocsira szerelt sorozatvető, amely 40 csőből indítja rakétáit, űrmérete, illetve átmérője viszont csak 110—140 milliméter; A rr.éretcsökíkenés ellenére hatóereje nagyobb, mint a korábbi típusoké. Ma már alkalmazzák a Katyusát a légi- deszant csapatoknál is. E célra könnyű, ' kétkerekes alvázra szerelt, 16 csöves fegyvert szer_ késztettek, amelyet terepjáró gépkocsival vontatnak; A Katyusa mai típusai már igen fontos szerepet töltenek be a Varsói Szerződés hadseregeinek fegyverzetében, Katonai hidroplán
