Tolna Megyei Népújság, 1972. február (22. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-12 / 36. szám

> J A honyv esztendeje Szőrmék szezonja I ' Nem szomorú egy kissé, hogy az Unesco időszámításunk * esztendejét a könyv évé­ve nyilvánította? Rászorul er- re a könyv?A könyvnapok fo- ™a. mar régóta ismert, ugyanígy a könyvheteké, egyes szakterületek — mint például a mezőgazdaság, vagy a mű­szaki tudományok — pedig egesz hónapokat sajátítottak ki maguknak. Most pedig a könyv immár egész esztendővel ren- aelkezik a földgolyón. Rászo­rul? Es rászorulunk erre mi, akik közül jó néhány százmilli­ót az „olvasó” címszó alá lehet sorolni? ötszázhuszonkettedik évfor­dulója lesz az idén annak, hogy Gutenberg mester kinyomtat­ta híres bibliáját, melynek egy- egy példányát ma már dollár ezrekben mérik. Senki nem tudja megmondani azonban, hogy valamivel több mint fél­ezer év alatt a könyvek mi­lyen iszonyatos tömege áradt szerte a világba. Néhány ív, különböző méretre vágott és borítólapok közé rögzített pa- Pír. formailag csupán ennyi a könyv, formailag is sorsdöntő újításnak számított, hiszen lé­nyegesen könnyebben kezelhe­tő, mint a megelőző korok pa­pirusztekercsei, a fa-, fém- és cseréptáblákról nem is beszél­ve. Ez az „újítás” azonban jó­val megelőzte Gutenberg mű­ködésének éveit, ilyen formá­tumú lapokra rótták betűiket már a középkori kódexíró ba­rátok is. Volt idő, amikor egy- egy kötetért falvakat adtak könyvszerető főárak és rendkí­vül gazdag könyvtárának szá­mított az a kolostor, vagy kas­tély, ahol harminc-negyven kö­tet sorakozott a polcokon. Mára a helyzet jócskán meg­változott. A könyv tömegigényt elégít1 ki és ennek megfelelően azokban az államokban, ahol a széles tömegek érdekeinek kép­viselete államelv, olcsó is. Vi­lágstatisztikák igazolják, hogy évente a legtöbb könyv a Szovjetunióban jelenik meg, hozzáférhető áron. Ugyanígy Magyarországon, ahol a nyom­datechnika kétségtelenül nem olyan fejlett, mint mondjuk a Német Szövetségi Köztársaság­ban, de a könyvek átlagára annyira alacsony, hogy egy ki- eebb-nagybb könyvtár fokoza­tos összegyűjtésének luxusát elméletben mindenki megen­gedheti magának. Elméletben. A gyakorlatban ez már koránt sincs így, hiszen tudott dolog, miszerint jó ideje le kellett számolnunk azzal az illúziónkal, hogy valóban — egyetemlegesen — olvasó nem­zet lettünk. Nem lettünk és az okok kiderítésében, feltárá­sában bizonyára fontos szere­pet játszanak majd azok a ha­tékonysági vizsgálatok, melye­ket a Könyvtártudományi In­tézet, épp a nemzetközi könyv­év jegyében, országszerte vé­gez. Lapunkban hírt adtunk arról, hogy e vizsgálatsorozat­nak megyénk könyvtára is egyik fontos bázisa. Érzésünk szerint óriási tévedés lenne a nem olvasás mögött a régi tár­sadalmi kategóriákat keresni. Igaz ugyan, hogy kétségtelenül vannak könyvre pénzt nem ál­dozó kétkezi munkások, de ugyanígy ismerünk ilyeneket magasan kvalifikált, egyetemi diplomával rendelkezők között is. A könyv éve azonban nem­csak Magyarországnak szól, hanem nemzetközi. Ezzel kap­csolatban érdemes arra is em­lékeztetni, hogy a könyv for­mai és nem tartalmi megjelö­lés. Formailag joggal nevezhe­tő könyvnek a csak nagyítóval olvasható, gyufuskatulyányi, vagy akár még kisebb kiadvá­nyok épp úgy, mint az olyan monstrumok, amelyek súlya több tíz kiló. Egerben, a líceu­mi könyvtárban őriznek egy ilyen könyvmammutot. Se egyik, se a másik típusnak nincs az ismeretek közvetíté­se terén sok praktikus haszna. Ha a szakkönyveket kivesszük a sorból, sokkal inkább figyel­met érdemel minden olyan könyv, mely a művelődést szórakozást kívánja szolgálni. Mindegyik valamilyen fokon adni akar az olvasónak. A Karenina Anna, a Karamazov testvérek, a Thibault család, az Amerikai tragédia, az Iszony, vagy a Tündérkert a maga kétségtelenül magas fokán; de adni akart Conan Doyle, Ed­gar Wallace, Berkesi András, vagy Simenon is a maga ro­konszenves Maigret felügyelő­jével. Utóbbi szerzőket még a legjobb akarat sem sorolhatja az irodalom klasszikusai közé, viszont többé-kevésbé értékes, szórakoztató olvasmányokat termeltek, lektűröket. A mun­kájában kifáradt ember egyál­talán nem biztos, hogy felüdü­lésül Kantot, Huizingát, Nietzschét kíván olvasni. De világszerte sajnos számláiba- tatlan az olyan könyv formá­ban megjelent írásos termékek száma, melyek a legalantasabb emberi indulatok felkeltésének vágyával íródtak, még a vi­szonylag jóakaratú „ponyva” jelzővel sem illethetők, viszont óriási példányszámuk, olcsó áruk révén a legszélesebb kö­rökhöz eljutnak és: — rombol­nak. Aki olvasni tud, mert megtanulta az ABC-t, még nem biztos, hogy egyben olvasó em­ber is. A könyv esztendejének a tények megállapításán kívül a tények változtatása is célja. A lehető legtöbb embert változ­tatni tényleges olvasóvá, jó könyvek olvasójává. Rászorul erre a könyv, o jó könyv? Bi­zony rászorul. Éppen ezért nem szomorú, hanem nagyon is üdvös, hogy az Unesco idő­számításunk 1972. esztendejét a könyv évének nyilvánította. (ordas) A prém, vagy szőrme az idők folyamán mindig drága luxusholmi volt, a nemes- prémdarab vagyontárgy szám­ba ment, s csupán a tehető­seknek jutott. Ennek követ­keztében egészen mostanáig — a dömping-arányú prém­tenyésztés, az olcsóbb bőrök nagyipari nemeskikészítése és a szintetikus eredetű műszőr­mék korszakáig — soha nem tudott osztatlanul viseletté, még kevésbé általános divattá válni. Ma viszont a szőrme a világ- és tömegdivat, nemcsak bundának szabva, hanem pe- lerinnek, kalapnak; sapká­nak, sálnak, kesztyűnek, csiz­ma-, kabát- és ruhaszegély­nek is. Am az is igaz. hogy a különlegesen szép perzsa-, breitschwanz-, biber- és nercbundapéldányok a mai hatalmas szőrmeválasztéknak csak igen kis hányadát teszik ki. VADASSZAK és TENYÉSZTIK A szőrmepiac megnöveke­dett igényeit vadászott és te­nyésztett szőrmékkel elégítik ki. A prémvadászok kapzsisá­ga a legjobban megfizetett bőrök megszerzésében biolóJ- giai téren szomorú következ­ményekkel járt az elmúlt év­századok folyamán. Egyes fa­jok csaknem teljesen eltűn­tek (pl. a kamcsatkai vidra, a koalamedve, a csincsilla stb.) A tenyészetek egyes or­szágokban olyan magas fokon állnak, hogy szőrmehozamuk messze felülmúlja a vadon élő állatoktól eredő mennyiséget A tenyésztéssel nyert prémek éppoly szépek, sőt gyakran még szebbek is, mint a vadon elő állatok prémjei. A te­nyésztők segítségül hívták a tudományt, s következetes ke­resztezésekkel, megfelelő sze­lektálással kimagasló ered­ményeket értek eL Kevesen tudják, hogy a szőrmeállatok lenyúzott bőre tizenöt aprólékos és bonyolult feldolgozási műveleten esik át, amíg szőrmebunda készí­tésére alkalmassá válik. Ezek közül egyik legfontosabb az utolsó művelet, az ún. nyúj­tás, melyet a szőrme egyönte­tűsége érdekében végeznek. A szőrmeállatrfk többségénél a szőrök hossza és sűrűsége nem egyforma a bőr külön­böző részein. Ezeknek az elté­réseknek észrevehetetlenek­nek kell maradniuk a bun­dán. Ennek érdekében pl. a vidrabőrt mechanikai úton hosszában egy, vagy két centi­méter széles szalagokra vág­ják fel; a szalagokat eredetük szerint osztályozzák (háti. ol­dali, farok stb. részek), majd egymás mellé varrják őket, gondosan ügyelve, hogy min­den esetben egy oldalszalagot rakjanak egy hátiszalag mel­lé, aztán ismét egy oldalsza­lagot, és így tovább. Minden egyes szalagot egymáshoz vi­szonyítva kb. egy centiméter­rel tolnak el. így végülis hosszú szőrmeszalago! ta ti lop­nak, amelyek tökéletesen egy­öntetűek, s amelyekből függő­legesen való egymás mellé so- rakoztatással „építik fel” a bundát. Egy vidrabunda el­készítése kb. 14 kilométer hosszú varrófonalat igényel a 85 darab állatbőr összefogásá­hoz, amennyit átlagosan tar­talmaz. VIGYÁZAT, UTÁNOZZÁK! Abban, hogy a szőrme „demok­ratizálódhatott”, _ jelentékeny szerepe van a kikészítési eljá­rások tökéletesedésének. Pu­haságban, könnyedségben, fényben és színben sokféle változatot tudnak előállítani a szűcsök, akik az utánzások­nak is mesterei. A kutyából fókát, farkast, rókát tudnak csinálni; farkasból rókát; kecskéből farkast, majmot, medvét; medvéből skunk sőt, skunksból cobolyt; macská­ból menyétet, nyusztot; nyest- ből nyusztot; mormotából hó­Á halálra ítélt hóhér Lóti-fuli napom volt, egyik helyről a másikra rohantam, s feliből- harmadából sem jár­tam még a végére a dolgaimnak, amikor már delet kongattak. Korgott a gyomrom, a sok bagó is marta a számat, harapni kellett volna valamit, s egy kis öblögetés sem ár­tott volna. Ugyancsak megörültem hát, ami­kor cégtáblán akadt meg a szemem, rajta a fölirat: „Falatozó". Az ajtó nehezen nyílt, préselödnöm kellett, hogy bejussak. Nem csoda. Akkorka volt csak a helyiség, hogy — mint mondani szo­kás —, ha ketten vol­tak benne, egyiküknek távozni kellett, hogy egy harmadik betérjen. Most meg legalább tí­zen szorongtak a pará­nyi pult s a falra sze­relt polc előtt, sörös­üvegek, fröccsöspoha- rak és stampedlik tár­saságában. Senki sem falatozott Kedvetlenül furakodtam a pulthoz, véltem, száraz pogá­csánál s szikkadt kifli­nél egyéb nem lesz kapható ebben a fa­latozóban, amely tal­ponálló voit a javából, Valóban, csak egy sza­lámivég, s néhány szál avasodó gyulai pácoló- dott a füstben, egy csorba tálkán azonban friss, ropogós sóskiflik halma kellette magát. Kértem belőlük, hozzá egy fröccsöt, s helyet kerestem, ahová lete- hetném a poharamat. Befurakodtam egy pu- fajka meg egy bőrka­bát közé; kelletlenül nyitottak akkora rést, hogy a karom befér­jen, s kinyújtva elérje a polcot. Bizalmatlanul szemrevételeztek. Nem sokat ügyeltem rójuk, tömtem magamba a sóskiflit. Ök is folytat­ták a félbehagyott dis­kurzust. Valaki azt jósolta egy fenegyerekeskedő- nek: magasan fogja végezni. Egy másik megtoldotta : még an­nál is magasabban. Ebből parázs vita tá­madt; lehet-e valakit paoál is magasabbra >v húzni. A fenegyerek mindenkit letorkolt: nincs teteje a vitának, hiszen okit akasztanak, nem is húzzák. Ebben ő szakértő, mert már látott akasztásos kivég­zést. A kétkedőket azzal némította el, hogy rész­letesen elbeszélte egy állítólag Győrben meg­esett kivégzés lefolyá­sát. A leírás gyomrot kővárán részletes volt, drámaian ecsetelte oz aktust, szinte demonst­rálta a hóhér tényke­dését. Azzal folytatta, hogy a halál bekövet­kezte után, úgymond, előállt az ügyész, gyil­kossággal vádolta Bo­gár Imre állami ítélet- végrehajtót és halált kért rá. Egy pufajkás fiatal­embernek a szája is tátva maradt — Miért? — kérdez­te döbbenten. — Hát csak azért, kiskomám, mert a hó­hér is ölt, neki is kijárt a kötél. Persze, helyben föl is mentették, hogy csak □ kötelességét tel­jesítette. Szóval, forma­ság az egész. Dehát, így írja elő a törvény. — Bizony — erősítet­te meg borzongva a termetes csaposnő —, a hóhért, ahányszor csak akasztják, mindig halálra ítélik utána. A talponálló elcsön- desedett, mindenki □ poharáért nyúlt, hogy leöblítse a meghökken­tő értesülést. A csapos- nő nyelvbotlását senki Sem vette észre. — Randa mesterség — szögezte le egy bo­rostásképű atyafi. — Jól megfizetik — állította egy viharkabá­tos. — Tudja maga, mit keres egy hóhér? Nem vártam meg a szimpozion folytatását, a nevetéstől fuldokolva kioldalogtam. így való­színűleg sohasem fo­gom már megtudni, mennyiért vállalja a hóhér, hogy évente többször halálra ítéljék — az akasztása után.7 Ellenben pontos értesü­lést kaptam arról, mi­lyen előadások íolynuk a csehó-akadémiákon, 1972 februárjában. Homoródi József dot... és még nagyon sokáig folytathaitnánk a felsorolást. Ezek a „helyettesítések” a tartósság szempontjából vég­eredményben gyakran igen szerencsések. így például a patkányt, melynek tömött sző- re nagyon ellenálló, vidra módjára lehet felhasználni, és szemre éppoly csinos, de jóval tartósabb bundát ad, mintha igazi vidrabőrből készült volna. Egyébként eze­ket a pótbőröket ugyanolyan gondos munkával dolgozzák fel, mint azokat, amelyeket helyettesíteniük kell. Ez ma­gyarázza néha majdnem olyan magas árulcait is. A szakértő általában szabad szemmel is meg tudja külön­böztetni az egyes szőrméket. Nem így a laikus. A mikrosz­kópos vizsgálat azonban min­denkor határozott választ ad az eredetre vonatkozóan, ugyanis minden állat szőré­nek megvannak a maga jel­legzetességei. A SZINTETIKUS SZŐRME Bármilyen szépek és tartó­sak legyenek is az eredeti szőrmék, vagy utánzataik, ma félelmetes vetélytárssal talál­ják magukat szemben: a szintetikus szőrmével. A ku­tatóknak ugyanis sikerült olyan új anyagokat előállíta­niuk, amelyek az állati szőr­me minden előnyével rendel­keznek, annak hátrányai nél­kül. A szintetikus szőrme tö­kéletesen elszigeteli a hide­get és teljesen áthatolhatatlan a nedvesség számára. Ez utób­bi tulajdonsága különösen ér­tékes. A természetes szőrmék ugyanis hidegben, főleg zúz- marás. vagy havas időben át­nedvesednek. Mikor fütött helyiségbe lépünk velük, a hó, vagy a zúzmara elolvad. Mikor újra hidegre megyünk, a víz jéggé fagy meg. megke- ményíij a szőrmét, toredezővé teszi. A nylonból, cellulózacetát- ból és sokféle más műanyag­ból készített mesterséges szőr­mék gyakorlatilag elnyühetet- lenek, egyszerű módon mos­hatók, jól színezhetők, a mo­lyok nem tesznek kárt ben­nük. Sajátos tünet, hogy mi­közben az állati eredetű szőr­méket a legkülönbözőbb szí­nekre festik, a szintetikusokat természetes hatásúra gyárt­ják, sőt meghatározott jelle­gű szőrmeutánzatként állítják elő. (Érdekes viszont, hogy Kanadában érdekes kísérletek folynak az élő állatok szőrme­színének megváltoztatására; különböző táplálási eljárások­kal és keresztezésekkel kékes és zöldes tónusú nercszőrmé­ket nyernek.) NERCFARM BIHARBAN Azt jelenti-e ez, hogy a ter­mészetes szőrme fölött a mű­szőrme meghúzta a lélekha­rangot? Bizonyos, hogy nem; az állati szőrme még nagyon sokáig meg fogja tartani fel- sőbbségét és értékét — leg­alábbis a nemesszőrme. Hazai vonatkozású az a hír. hogy ez évben norvég szak­emberek irányításával nagy nercfarmot létesítünk a bihar- ugrai erdőben. A norvég te­nyésztőknek sikerült darált húsból és vitaminokból olyan táplálékot készíteniük, amely tökéletesen pótolja a világ legszebb szőrmés állata, a nerc természetes étrendjét. A nerc szőrméjének minősége ugyanis 80 százalékban a táp­lálkozástól függ, s csak 20 százalékban a klimatikus té­nyezőktől. Hazai viszonylat­ban egyébként ez utóbbi is adva van. B. L

Next

/
Oldalképek
Tartalom