Tolna Megyei Népújság, 1972. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-30 / 25. szám
I ' * » JLáxur Ervins CSAPDA TAKÄTS GYULA: FEHÉR EGYENRUHÁBAN Őrségben állt... — De hol? —• Császárok, kánok és bakák s ha róluk szól, kinevetik az unokák. A gyerkőc, hogy értené, miképpen lehetett? Azt tudják csak: kaszál, — mint karddal —, a hegyen..2, — Tudás és birodalom! — Kettőre is vigyázott... Az erdőn előtte küszködöm? — Nagyobbat melyikből vágott? — Még nekünk is ismeretlen. .2 Az utolsók közül való, És elviszi, mint a nagy telet, « kis tavaszi folyó: — És hová? — Merre a tudás, világ?... A holdon járnak már... — Lehet! •— Én Kínán jöttem át haza... Tatárok.. • — Rámnéz... Csak nevet. s kaszával legyint... — De ezek, hol őrt álltam, azt se látták! Ötezer ló, akár a sárkány, lángoltak szembe a vágták..'. •— Ez is, ha jó, csak legyen! — Nézi s a hold ragyog. Fehér egyenruhában áll, mint sivatagjában azok..2 — Elszállnak?... Azt is por fedi! — Mint a semmi része, suhog az egész... És a kasza is, — hallom —, suhog a kezébe. Erasmus-kiállítás Az UNESCO Erasmus című kiállítási anyagát a fővárosi bemutatás előtt Dunaújvárosban mutatták be. A kiállítás Desiderius Rotterdamusnak, az európai humanizmus egyik legkiemelkedőbb alakjának életéről szól. (MTI foto: Szilágyi Pál felv. — KS). Történetek as Ezer egy éjszakából Belépett egy kiskölyök nevetségesen pici farmernadrágban, fehér rövidujjú trikója elején egy háromárbócos kalózhajó pompázott, kékkel volt ugyan Idvarrva, de nem lehetett más csak kalózhajó. A kocsmatöltelékek tekintete elsurrant a srác feje fölött, szakadatlan folyt tovább az elszórt rikkantásokkal, szemérmetlen röhejekkel elegy zsongás. Pedig a fehértrikós kölyök vonzotta a szemet, a füst megritkult körülötte, szégyenlősen. a mennyezet felé sompolygott. meg be a kocsma sötét zúgaiba, a füst észrevette a gyereket. Körülnézett. Arcán a hadvezérek harciassága és a titkos küldetésben járók óvatoskodó ravaszsága. Valamit forralt. Az asztalok fehér kővel lerakott utat hagyta^ a söntéspultig. Egyetlen fekete kő árválkodott közöttük, közelebb a bejárathoz, az út tengelyétől kicsit jobbra. Nagyon szerény, nem hivalkodó fekete kő. Ki törődött a létezésével? Ki vette addig észre? Nyilván senki. A gyerek azonban alaposan megnézte, előre dőlt, olyan félguggolásfélébe ereszkedett (ennek nagy mesterei a gyerekek), a kezét a térdére támasztotta. Szemvillanásig tartott az egész, mert a kölyök észrevett valakit a bejárat felől közeledni és villámgyorsan az egyik oszlop mögé ugrott. A férfi láthatta a kalózhajóval ékes gyereket, nemcsak a mozdulatot, ahogy az oszlop mögé ugrott, de a kukucskáló fejet is. De úgy látszik tudta a szabályokat. Mert kitartóan az ellenkező irányba nézett, erőlködött, hogy szemmereszt- getése tökéletesnek tűnjék, s amikor riadtságot mímelve újra meg újra végigpásztázta tekintetével a kocsmát, az oszlop mögül diadalmas vi- gyorral kandikáló fejet levegőnek tekintette. Alacsony, harminc körüli, hízásra hajlamos, de még korántsem kövér mosolyra kész arcú férfi volt. — Hol ez az A1 Capone? — tanácstalankodott az ajtóban mintegy magának téve föl a kérdést, de ahhoz megfelelő hangerővel, hogy maga a diadalmas A1 Capone is tudomást szerezzen rejtőzködése tökéletességéről. A kérdés után kettőt lépett Mind ez ideig csak kettejük magánügye volt a kisded intermezzo. a kocsma rájuk sem hederített. De a második lépésnél minden merőben megváltozott. A kölyök ugyanis előugrott rejtekéből és lenyűgöző diadallal elrikkantotta magát: — Benne vagy! Föl a kezekkel ! A férfi szerencsétlen arccal lendítette magasba a kezét, s nem lehetett tudni, ábrázata bizonytalansága fogságba esésének, vagy annak az egyszerű ténynek tudható-e be, hogy nem tudta, miben van benne. Föltartott kézzel végignézett magán, rendellenességek után kutatott, először a bal, aztán a jobb lábán siklott végig a tekintete, s akkor már fészket vert benne a gyanú. Jobb / lába ugyanis a fekete kövön ' állt. — A csapda — kiáltotta A1 Capone, miközben arcára egy csapdával vadászó indián törzs összesített ravaszsága sűrűsödött. •A Központi Sajtószolgálat 1971. évi tárca-novella pályázatán megosztott harmadik dijat nyert elbeszélés. A férfi sziszegett, fájdalmasan mozgatta a jobb lábát, fel is emelte volna, de a csapda szemmel láthatóan, nem engedte. A kocsma már figyelt. A kissé bizonytalan tekintetek gyújtópontjában állt a felemelt karú férfi és a harcias A1 Capone. A hátrébb ülőknek kissé fel kellett emelkedniük, hogy A1 Caponét is láthassák. A férfi fájdalmas ábrázata láttán A1 Capone arcára némi szánalom költözött. Lehajolt, megtapogatta a csapdát és guggoltából felnézett a felemelt karú áldozatra. — Fáj? — kérdezte. — Nagyon — mondta az áldozat. — Ripityára zúzta a bokámat. Elengedhetnél. — Fizetsz hadisarcot? — Egy málna hadisarcot kapsz. — Helyes — mondta A1 Capone még mindig guggolva — leengedheted a kezed. Szakszerű mozdulatokkal kiszabadította a csapdába szorult lábat. A férfi sántikálva odébb állt. A gyerek még mindig a csapdát fogta. — Vigyem? — kérdezte — vagy húzzam fel újra? — Nem bánom — mondta a férfi — legalább más is megtudja, mi a magyarok istene. Nem volt idejük leülni, mert egy malaclopós úr jelent meg a bejáratnál. — Figyeld — suttogta A1 Capone. A férfi figyelt és figyelt az egész kocsma. A malaclopós észrevette a rá irányuló^ figyelmet, zavarodottan megállt, végigsimított borostás egér- arcán. Netán azt hihette vol- nak, régies malaclopó ja Váltotta ki ezt a közfigyelmet, ha nem törzsvendégként érkezik, aki napjában többször is megfordul itt a legkisebb feltűnés nélkül. Segélyt kérőén nézett a söntéspultnak támaszkodó pincérre, aki olyanforma ember volt, mint ő, szikár, borostás arcú, csak kissé idősebb és persze nem malaclopót, hanem fehér pincérkabátot viselt. A pincér jóságosán, biztatóan ránevetett. de a malaclopós figyelmét nem kerülte el a mosolyában bujkáló ravasz cinkosság. De azért megindult befelé, s második lépésénél felrivallt a kocsma. — Benne van! A malaclopós megmerevedett, most már végleg nem tudta mire vélni, mi történik. — Csapdában vagy — mondta egy apró, fellüktető csend- szigetben AJ Capone és a malaclopós jobb lábára mutatott. Az lenézett a lába alá, meglátta a fekete követ. — Milyen csapda? — A gyerek... tudja hogy van? — mondta mentegetőzve a férfi A1 Capone asztalától. Az agárképen ekkor egymillió ránc gyúródott, szétívelt, harmonikus rovátkák. A vadidegen is láthatta: mosolyog. ^ — Ojjé — mondta —, kiszabadítanál? A1 Capone szolgálatkészen felugrott, kibogozta a csapdába szorult lábat, s most a malaclopóstól kérdezte meg: — Visszategyem? — Világos — mondta ő — tedd csak vissza. Sokáig nem jött senki, csak a pincér járt fel, s alá a rendelésekkel, de a veszélyes helyet valamennyiszer nagy ívben elkerülte. Aztán mégis elérte a végzet, mert egy figyelmetlen hátralépésnél (a szomszédos asztalt rendezgette) belecsúszott a sarka a csapdába. A kocsma megint felrivallt. A malaclopós arcán, ha lehet, most még több ránc gyúródott, s a tűzkeresztségen átesettek jogán oda- kiáUtott a kisfiúnak: — Ne engedd ki. csak ha fizet egy fél pálinkát. A gyerek a málnája fölül az apjára nézett. — Mit bámulsz, tied a csapda, — Most lépjen le. aki nem akar fizetni. Csapdában van a pincér. — rikkantott valaki. — Hó, engedj ki gyorsan — mondta, már szinte nem is tettetett rémülettel a pincér — meglógnak a pénzemmel. — Fizetsz: neki egy fél pálinkát? — kérdezte hivatalos hangon A1 Capone. — Fizetek — mondta sietve a pincér, mire A1 Capone kiszabadította. A pincér jobb lábát szemmel láthatóan húzva, oda- sántikált a pulthoz és azt mondta a csaposnak: — Egy felet az úrnak. Az ezerráncú boldogan a fiú felé emelte a poharat és • azt mondta: — Egészségedre Hüvelyk 'Matyi. De már jött is a következő áldozat, egy daliás úr, látszott, most lépett ki az autójából, nemcsak abból, hogy lóbálta a slusszkulcsot. Lélegzetvisszafojtva figyelték. s mikor a slusszkulcsos köny- nyedén átlépett a csapdán, csalódottan morajlott a nép. Aztán egy vállig érő hajú huligán jött. Beletrafált. A hangorkántól, megmerevedett, kicsit meg is ijedt. De aztán nagyon könnyen rájött, hogy csapdában van, majdnem olyan könnyedén, mint a malaclopós. Aztán egy szenesember. egy katona, egy réz- óraláncos, meg egy fülessipkás léptek a csapdába. A katonát Ai Capone kénytelen volt elsősegélyben részesíteni, mert valószínű, eltörte a bokáját a csapda. Az injekció azonban használt, a katona viszonylag peckes léptekkel jutott el a pultig. Aztán egv kövér, dup- latokás, kopasz úr jött, ő volt az első, aki bal lábbal lépett bele. Annikor a tömeg felvisított az örömtől, ő is megállt. „Csapdában van”, mondták neki, de a kövér úr lebiggyesztette a száját, azt mondta: „Marhák” és tovább ment. A pincér arcán méla undor vibrált, amikor az asztalához ment és oda se nézett, amikor megkérdezte: „Mi tetszik?” A duplatokájú úr kétségtelenül rontott a mulatságon, de mikor újabb gyanútlanok estek áldozatul, látszott az arcán, szégyelli magát, bánja már, hogy nem hagyta magát megfogatni a csapdával. Aztán fölállt a férfi meg a gyerek. A1 Capone az ajtóban megfordult és a csapdára nézett. — Itt hagyjuk? —- kérdezte az apját. — Miért, arany? — Az — suttogta titokzatosan a gyerek — meg ezüst. — Akkor hozd. A1 Capone visszament, fölmarkolta a csapdát. Mikor az apjához ért, jobb kezéből a baljába tette, hogy megfoghassa az apja kezét. így mentek el kézenfogva. A1 Capone kissé görnyedten lépkedett. — Ni csak — mondta valaki — úgy megy az a gyerek, mintha cipelne valamit. — Hát persze, hogy cipel. Nem látja, egy csapda van nála. — mondta szomorúan a malaclopós. Nemzedékek kifogyhatatlan kincsestára az Ezeregyéjszaka; minden kor, minden nép megtalálja benne a maga szórakozását. A mese varázsa? Minden bizonnyal. Pontosabban: az is. Mert ugyanakkor e történet-füzér vonzásában része van annak is, hogy a mesék mögül kibukkan a reális tanulság. a Magyar Helikon gondozásában most megjelent szép kiállítású kötet az Ezeregyéjszaka két történetét tartalmazza: a teherhordóról és a három lányról, illetve a tengerjáró Szindbád utazásairól szólót. A két, önmagában is kerek egészt alkotó mesecsokor olvasásakor nemcsak arra vagyunk kiváncsiak, miként került a három lány házába a három koldus, fél szemmel, nyírott szakállal mindhárman, hanem arra is, hányféle formában bukkan föl a jó és a rossz, a hűség, és hűtlenség, igazság és gonoszság összecsapása. Ahogy tengerjáró Szindbád sem csupán hihetetlen kalandjaival szórakoztat, hanem példázatokkal is szolgál: kitartásra, a barátság becsületére, a mindenhatónak tartott pénz való értékére. A két történetet Honti Rezső fordította, a kötetet Würtz Ádám színes nyomatú illusztrációi díszítik.
