Tolna Megyei Népújság, 1972. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-30 / 25. szám

* I 1 1 '■y 4 T Tath-Máthé Miklós s Né Gusztáv-napra a körorvo­sék rántott csirkével várták az állatorvosékat. A körorvos- né rácsos linzert sütött és vettek öt üveg Kinizsi sört. Cigaretta kétféle volt: Kos­suth, meg Munkás! Az előző évben került abba a faluba a körorvos és ez volt az első Gusztáv-nap. Csak az állatorvosékat hívták meg, akikkel egyébként kómaság- öan is voltak. — Nahát — csapta össze a kezét az állatorvosné éjfél után, amikor már szedelőz- köditek — istenien éreztük magunkat! — Gusztikéin — szorongat­ta a körorvos kezét az állat­orvos — Aladár-napkor repe­tázunk ! Aladár-napra az állatorvo­sék kacsát sütöttek, három­féle torta került az asztalra, húsz üveg sör és öt liter to­kaji, A cigaretták mellett szi­var is volt. Havanna. — Gyújts rá egy Havanná­ra — kínálta a körorvost az y nap állatorvos — ilyen menü után ez illik! A körorvos kivett egy Ha­vannát, rágyújtott és füstjé­ben már a következő Gusztáv- nap menüje kezdett kibonta­kozni. És mikor egy év múl­va elkövetkezett, a követke­zőkkel várták viszont az ál­latorvosékat: liba-, pulyka- és fácánsült. hatféle ital, köztük két külföldi, az egyik francia pezsgő és nyolcféle torta, meg különfajta markolós sütemé­nyek. A körorvos Guszti vacsora után pipát nyomott az állat­orvos Aladár kezébe. — Füstölünk egyet — mond­ta és rámutatott a pipa­tóriumra, amit egy év alatt gyűjtött — különben azt vá­laszthatod, amelyik neked tet­szik! Az előszobában cigányzene- kar zendített rá, az állat­orvos megtömte a pipát és füstjében már az Aladár-nap körvonalai kezdtek előbondo- rodni. o k Amikor is két sült malac pi- roslott a meglepett körorvo- sékra, torta húszféle volt és a sok kisebb-nagyobb sütemény egy ládát töltött meg. Italban Napóleon-konyak nyitotta a sort, de fölszolgáltak kubai rumot, martinit és még vagy ötféle italkülönlegességből le­hetett választani. Sörben csak kezet mostak vacsora előtt! — Búr nőt! — tartotta a körorvos orra alá a szelencét az állatorvos. — Prüszköljünk öregem, az egészségemre! De ha akarsz, ott van pipa, szi­var, vagy kotorj bele vala­melyik doboz külföldi ciga­rettába. Népi táncosok sorjáztak be és csárdást roptak, a külön erre a célra tákolt dobogón. A körorvos szippantott a burnótból, prüsszentése mesz- sze hangzott és ebben a prüsz- szentésben benne csattant a fenyegetés is: No várj csak!, te lódoktor, jössz te még Guszti-napra! Mint ahogy mentek ís egy év múlva! De már a kapuban földbe gyökeredzett a lábuk! Egy akikora disznót perzsel­tek az udvaron, hogy a hen­tes törpének látszott mellet­te. Falusi asszonyon*; kouasz- tották a tyúkokat és a falusi vadásztársaság elnöke, a nép­boltvezető nyolc nvulat von­szolt maga után. Bent pedig egy olyan nagy tortát vakolt be épüen krémmel négy cuk­rász. hogy nyugodtan kiad­hatták volna kollégiumnak ta­nyasi gyerekek számára. — Istenem! — jaidult fel az állatorvosné az irigységtől, és mintha ez lett volna a jel, tíz ágyúlövés dördült és az egybegyűltek elénekelték a Himnuszt. — Az anyád! — vakarta a feiét az állatorvos. — Ne gon­dold, hogy csak neked telik ilyesmire, te böllér! Lesz még Aladár-nap is! És valóban lón Aladár-nap is! Tűzoitózenekar fogadta az érkező körorvosékat, maid fehérruhás lánvok gurították eléjük a bordó bársony sző­nyeget. és amikor azon végig­botladoztak, a meglepetéstől iátva maradt a szájuk. Az udvar közepén egykedvű beletörődéssel egy ökör for­gott nyárson. Hatalmas ökör volt. az előző évben első dí­jat nyert a mezőgazdasági ki­állításon. — Ne azt bámuljátok! — üvöltötte túl a hatalmas zene­bonát az állatorvos — Felfelé nézzetek! A körorvosék felfelé néztek. Fölöttük a magasban kivilá­gított repülőgépek köröztek a februári sötétben, majd szép lassan betűikké rendeződtek, és az ámuló körorvosék ezt a szól olvashatták: ALADÁR. — Nem baj — szorította össze a fogát a körorvos — a következő Gusztáv-napig még van egy évem! Esküszöm, ezek a bitangok szívsaélhüdést kapnak a meglepetéstől! A faluban úgy suttogják, Afrikába készül elefántvadá­szatra, és ha már ott van, hoz néhány strucctojást is! Ele­fántpörkölttel akarja meglepni az állatorvosékat és strucc- toiásból készítenek majd tojás­likőrt, de hogy még milyen más meglepetések lesznek, az egyelőre titok! Egy azonban biztos, hogy ki fognak tenni magukért ! Ha belegebednek, akkor is! Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza! Csak olyan irodalmi munkákra vá­laszolunk, amelyekben a tehet­ség jelét látjuk. Anneliese Meiner t» MEGE Hetene praktikus nő volt, vett tehát egy öngyújtót. Kiszámította, hogy hónapok alatt úgyis meg­térül a gyufa árából. Az eladó egész sor öngyújtót tett elébe. Végül egy kis laposra esett a választása. — Itt kell lenyomni — mutatta az eladó —, s vidám, sárga fény villant fel. Az irodában odatette az asz­talra, a cigarettásdoboz mellé. Először a hivatalsegéd vette ész­re, amikor hozta a postát — O, öngyújtói Megengedi? Kézbevette, de nem gyújtotta meg, hanem kivette egyik csavar­ját. — Rendben van — bólintott —, de a benzintank nem valami nagy. Gyakran kell majd utána- tölteni. Nálam mindig van ben­zin, szóljon csak nyugodtan. — Aztán visszarakta a csavart és otthagyta a csodálkozó Helént. Péter volt a következő érdeklő­dő. Helene már évek óta együtt dolgozott vele. Neki is volt ön­gyújtója, háromszor akkora, mint Heléné. — Aha —• szólt elégedetten —, rájött, mi a praktikus? — Felkattintotta az öngyújtót és megrázta a fejét. — Valami bója van, majd rendbe hozom. Pillanatok alatt alkatrészek he­vertek az asztalon, Péter egy kis tűzkövet tartott a világosság felé. — Túl kicsi. Becsapták! Men­jen vissza az üzletbe és kérjen egy másikatl ‘ — De Péter, az istenért, meg­éri ez, hogy egy órát szaladgál­jak, vitatkozzak és bosszantsam a másikat? ,ŐZÉS A férfi hallgatott, de egy Idő múlva megszólalt: — Otthon vannak szerszámaim, ha bármi problémája lenne, szól­jon csak. Délután Tomival futott össze a presszóban. Tomi nagyon rendes fiú. Nemcsak beszélni tud, mint a férfiak általában, de hallgatni is. Mihelyt azonban megpillan­totta az öngyújtót, már nem is látta Helénát, meg se hallotta, hogy szólt hozzá. Meggyújtotta az öngyújtót egyszer, kétszer, há­romszor. — Hányszor még? — kérdezte Helene türelmetlenül. — Kilencszer kell meggyújtani — magyarázta Tomi, — Akkor biztosan működik. Este Hansot várta Helene. Hans volt a nagy Ö. S mialatt vacsorához terített, elgondolko­dott. Mit csinál majd Hans? Olyan lesz ma is, mint mindig? Kedves, figyelmes? Beszél majd a jövőnkről, az otthonunkról? Vagy szétszedi az öngyújtót és a benzintankot fogja nézegetni? Hihetetlen, mi mindent tudnak kezdeni a férfiak egy ilyen va­cakkal! Nem, én biztos fonto­sabb vagyok Hansnak, mint ez a tárgy. Hiszen Hans nem tiszt­viselő, nem munkatárs, és nem ismerős. Hans szeret engem. Ezt biztosan tudom. Kint csengettek. Ebben a pillanatban félni kez­dett. S mivel Helene egy prak­tikus hölgy, fogta az öngyújtót és kihajította az ablakon. HEGEDŰS LÁSZLÓ: VADKÖRTEFA Évek után itt kellett megtalálnom, a múlttól terhes várfalak alatt, hol fény és árny, dicsőség s gyász színében telt el egyszerre minden pillanat. Hétszázesztendős kút, Zách Klára vére, Mátyás pompája, könyvek, fegyverek, zord páncél, kődísz, — a szél együtt hordott lantpengést és müezzin-éneket. Mindez együtt élt föld és kőhalom közt, meredő, csonka várfalak között. A táj félig fénybe s pár, messzi orma esőutáni ködbe öltözött. Padra leltünk a kerengő tövében, út mellett, — körül bokrok, sűrű fák. Pár lépésre mint rég látott barátot láttam meg a görbe vadkörtefái. Meleg futott át rajtam, mintha régi szívbéli jóbarát, elfeledett szerelmünk toppan elénk. Állt ott némán, s úgy láttam, mosolygott, integetett. Míg párom haját rendezte, cipőjét, föltolultak gyermek-emlékeim: a régi öreg vadkörtefák árnya, lombja, gyümölcse rétek szélein. Számban a vadkörte fanyar ízével, csak néztem hatalmas elődei korcs utódját, azon is meghatódva: már látszanak apró gyümölcsei,­Visegrádi 197í. augusztus Varga János, fametszete Fordította: STEINER KATALIN MISZLAI GYÖRGY: KASZÁL A HOLD Suhintja sarlóját az égmezőn, s hullanak rendre a fű-fellegek. A földről nézi szemem könnyezőn, amint körötte ködfátyol lebeg. Kaszál a hold az égi réteken megállás nélkül, fáradhatatlan. Elnézem innen én révetegen: gömbölyödik a rend, mint a paplan Nemsokára az ég aljára ér... Mind fáradtabban kaszál a keze. S mire az éjjel a hajnalba ér: ezüst teste elszáll a semmibe!...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom