Tolna Megyei Népújság, 1972. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-30 / 25. szám
vi TOLNA MEGYEI A— VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MDMKASPART TOLNA MEGYEL BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXII. évfolyam, 25. szám Ara: 1.20 Ft. ■ awjWWBfcüg Vasárnap, 1972. január 30. kiállás forradalmi, politikai demonstrációt jelentett A városi-járási Cséby József munhásöregység ünnepi ülése Szombaton délután a szekszárdi Babits Mihály művelődési házban tartotta meg ünnepi gyűlését a szekszárdi városijárási Cséby József munkásőr. egység. Az egység paranesnokhelyet- tese, Simon József jelentette Tatár Lajosnak, a járási párt- bizottság első titkárának, hogy az egység személyi állománya a tizenöt éves jubileumi ünnepségre együtt álL A járási pártbizottság első titkárának köszöntése és az egység válasza után felhangzott a Himnusz. Utána a gyűlés elnöke, Györgv József emelkedett szólásra. méltatva a munkásőrség és a szekszárdi városi-járási egység életében annyira nevezetes évfordulót. Köszöntötte a megjelent vendégeket, az egység személyi állományát és külön a megielent családtagokat: szülőket, feleségeket, gyerekeket, köztük Bolvári Józsefnét, a megyei párt-vb tagját, országgyűlési képviselőt. Ezt követően Gál Antal, az egység parancsnoka ismertette a munkásőrség országos parancsnokságának ünnepi dísz- parancsát. A díszparancs elhangzása után Tatár Lajos, a járási pártbizottság első titkára adta át a munkásőröknek a kitüntetéseket. A munkásőrség országos pa. rancsnoka a Szolgálati Érdemérmet adományozta tizenöt év után huszonkilenc munkásőrnek, köztük Bölcsföldi Ferenc, nek, az ötszörös kiváló báta- széki szakasz parancsnokhelyettesének, Hujbert Ferencnek, az idős tolnai halásznak, Zilahi Istvánnak, a faddi termelőszövetkezeti öntöde vezetőjének, Lestár Vendel kistor- mási rajparancsnoknak, aki a megye egyik legjobb traktorosa volt a gépállomások megalakulását követő időkben. (Lestár Vendel jubiláló munkásőr külön jutalma a tavasz folyamán egy szovjetunióbeli utazás.) A tíz év utáni szolgálati érdemérmet három munkásőr kapta, köztük Töttög János, az első szakasz parancsnoka. Ezt követően adta át a járási pártbizottság első titkára a Haza Szolgálatáért érdemérem bronz fokozatát Horváth Józsefnek, a bátaszéki szakasz ötszörös kiváló parancsnokának. azonkívül a munkásőrség országos parancsnoka által adományozott munkásőr-em- lékjelvényt — a munkásőrség, gél való együttműködésért — Bognár Istvánnak, a Tolna megyei Népújság munkatársának. A munkásőr-emlékérmet nyolc tartalékba vonuló, illetve leszerelő munkásőr kapta meg. A kitüntetések átadása után Tatár Lajos, a járási pártbizottság első titkára emlékezett meg a tizenöt éves jubileumról és a Cséby József városi- járási munkásőrszá7ad elmúlt évi munkájáról. Megemlékezett arról, hogy tizenöt évvel ezelőtt milyen körülmények után hívta életre a párt a munkásőrséget, milyen feladatokkal bízta meg és hogy azóta hogyan teljesítették a párt által támasztott követelményeket. — Mintha tegnap történt volna, hogy százak és ezrek álltak a szekszárdi utcákon, a megyeháza felé haladó menetet figyelték, a sorokban ismerősöket kerestek és találtak, s közben erőt merítettek abból a sziklaszilárd keménységből, elvhűségből, áldozatkészségből, erőből, amely a menetben haladókból kisugárzott. Ez a kiállás nagy politikai, forradalmi demonstrációt jelentett szocialista rendszerünk, a prole, tárdiktatúra mellett. A járási pártbizottság első titkára ezek után utalt arra a sok vívmányra, amelyek népünk életében kiemelkedő, történelmi jelentőségű, örökre maradandó események voltak. Ezek az események, vívmányok bizonyították pártunk politikád jának helyességét, amely megnyerte az egész nép bizalmát. Megemlékezett a munJcásőr- egység személyi állományának szolgálatban vállalt és szolgálaton kívül végzett helytállásáról. Ennek számszerű bizonyítéka. hogy az egység munkásőrei közül százhetvennyolcan viselnek különböző kitüntetéseket. — A városi és a járási párt- bizottság az egység személyi állományának erkölcsi politikai helyzetét jónak értékeli. A munkásőrségben szolgálatot teljesítő párttagok és párton- kívüliek becsületesen teljesítik önként vállalt kötelezettségüket — fejezte be ünnepi megemlékezését Tatár Lajos elvtárs. Az ünnepi gyűlést köszöntőt, ték a KISZ-szervezetek, az út. törők, a fegyveres testületek, valamint a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet hadsereg képviselői. Hét munkás- őrnek adták át a „Szovjet hadsereg kiválója” jelvény; és oklevelet, köztük Zilahi István szakaszparancsnoknak, Kiss József szakaszparancsnoknak, Katus József és Acsádi Gyula munkásőröknek. A személyi állomány nevében Gál Antal mondott köszönetét az ünnepi megemlékezésért, a köszöntésekért, majd ismertette az egységben folyó szocialista verseny eredményeit és adta át a vándorzászlót a legjobb szakasznak, a legjobb rajnait, és adta át a kiváló parancsnoki, kiváló munkásőr jelvényeket. Egyúttal ígéretet 4 Központi Statisztikai Hivatal jelentése az 1971. évi népgazdasági terv teljesítéséről és a társadalmi, gazdasági élet fejlődéséről A gazdasági fejlődés összefoglaló adatai 1971-ben — a IV. ötéves terv első évében — fontos gazdasági feladat volt, hogy a termelés növekedési üteme továbbra is erőteljes legyen, a társadalmi munka hatékonysága és a gazdasági egyensúly javuljon, a lakosság életszínvonala emelkedjék. 1971-ben a népgazdaság ösz- szes termelésének növekedési üteme mind az előző évinél, mind' a tervezettnél gyorsabb volt. A fogyasztás és a felhalmozás együttvéve a hazai termelésnél jobban emelkedett, amit az 1970. évinél nagyobb behozatali többlet tett lehetővé. A népgazdaság helyzete 1971-ben több vonatkozásban javult. A gazdaságpolitikai célkitűzéseknek megfelelően és az adott igényekhez való alkalmazkodás hatására folytatódott a termelés szerkezetének átalakulása. Javult a munka hatékonysága : a termelés és a forgalom növekedését s korábbinál kisebb munkaidőtöbblet, tel értük el. A nemzetközi munkamegosztásban való részvételünk — többek között a szocialista nomzetk'zj gazdasági együ.. működés fejlődése révén — fokozódott. A lakosság jövedelme és az áruellátás az egész év folyamán lényegében egyensúlyban volt A korábbiakhoz képest javult az anyagellátás. A gazdasági élet kedvező irányú változásában szerepe volt a gazdaságirányítás javításának, a közgazdasági szabályozók fejlesztésének, az objektív gazdasági folyamatok és a gazdaságpolitika javuló összhangjának. Egyes központi, tanácsi és vállalati döntések azonban a népgazdaság ki- egyensúyozott fejlődése elle(Folytatás a 2. oldalon) tett, hogy az idén a kiváló egység címért indul harcha az egység. Az ünnepség az új munkásőrök eskütételével folytatódott, amelyét az egység csapatzászlaja előtt mondottak el, A csapatzászló előtt a tartalékosok nevében Körösztös György MÁV-dolgozó adta át jelképe sen géppisztolyát az újonnan felesküdött Balogh József munkásőrnek, az MHSZ gépjárműiskola oktatójának. A 15 év óta szolgáló és tartalékos munkásőröknek Palkó vies István megyei parancsnok átadta a munkásőrt ábrázoló emlékszobrot. A csapatzászló elvonulása után az ünnepség az laterna cionálé elhangzásával ért véget. Szadat moszkvai útja előtt Kairó (MTI) A legfrissebb jelentések sze-, rint Szádat elnököt csupán néhány közeli munkatársa, így Hafez Izmail nemzetbiztonsági tanácsadó és dr. Murad Gha- leb külügyminiszter kíséri el küszöbön álló moszkvai útjára. Az MTI kairói tudósítója úgy értesült, hogy a látogatásra Szadat személyes kezdeményezésére kerül sor, s ennek megfelelően a szovjet vezetőkkel folytatandó tárgyalások nem kötődnek előzetesen rögzített programhoz, témakörhöz. Az arab és a nemzetközi közvélemény nagy várakozással tekint Szadat moszkvai útja elé. A fokozott érdeklődés mindenekelőtt annak köszönhető, hogy az Egyesült Államok minden eddiginél mész- szebb ment el az izraeli agresszió támogatásában: az elismert katonai fölény ellen-re további Phantomokat szállít Izraelnek, s lehetővé teszi, hogy az izraeli hadiipar amerikai fegyverek, repülőgép- motorok gyártására rendezkedjék be. Kairó ebből a lépésből vonta le azt a következtetést, hogy az Egyesült Államok immár közvetlenül is részt vesz az arab népek ellen irányuló agresszióban. Washington fokozódó elkötelezétt- sége nvíltan a békés rendezés szabotálására bátorítja Izraelt. Golda Meir legutóbbi nyilatkozatában határozottan kijelentette: Izrael hajlandó tárgyalni az arabokkal, de nem hajlandó visszatérni az 1967. előtti határokra. Lelepleztek Garay Janos mellszobrát Befejeződött a Garay Gimnázium jubileumi ünnepségsorozata A fennállásának 75. évfordulóját ünneplő szekszárdi Garay Gimnázium jubileumi ünnepségsorozatának befejezéseként tegnap délelőtt az iskola épületében leleplezték a névadó, Garay János mellszobrát. A pirogránit szobrot, Búza Barna szobrászművész alkotását a városi tanács ajándékoz, ta az iskolának. Az ünnepségén a gimnázium tanulóin és tanárain kívül többek között részt vett Császár József, a városi tanács elnöke és Lencsés László, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője. Jánossy György, az iskola KISZ-titkára emlékezett meg Garay Jánostól* Szekszárd szülöttéről, majd Császár József mondott ünnepi beszédet és leleplezte a költő mellszobrát. Fenyvesi János, a gimnázium igazgatója köszönte meg a város ajándékát. I