Tolna Megyei Népújság, 1971. december (21. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-08 / 289. szám

I Olvasóink véle: II esi je Még egyszer a lakótelepi életformáról . A. Népújságban november 28-án megjelent Olvasóink vé_ leménye a lakótelepi életfor­máról című összeállítás igen megnyerte a tetszésemet, és is­merőseim is hasznosnak, tanul­ságosnak tartják. Hasonló té­makörben írjanak máskor is, mert nívóssá, tartalmasabbá teszi a Népújságot. Dr. Kovács Zoltán főelőadó, Bonyhád * Szívesen adtunk helyet az érintett épületben élő Horváth Lászlóné hozzászólásának is, bár vélekedése ellentmondásos. írása első részében elismeri, csakugyan zaj van: „A cijsk első részével, a kinti zajokról írottakkal egyetértek, a ben­tiekkel már csak bizonyos mér­tékig. Délután és esténként egyesek persze olyan zajt csap­nak, hogy az embernek kedve volna lemenni és megkérdezni, hogy ők nem hallják? Mi is szeretjük a modern zenét, de állandóan Ómega-számokat hallgatni fárasztó. Hallatszik a ^kalapálás”, a ,,tűsarkú cipők kopogása”? Senki sem járkál feleslegesen azért, hogy az alul lakóikat mérgesítse. A ház­ban azonban gyermekek is vannak, és mindenki tudja, hogy ez több munkát, több járkál ást igényel. Ami a „kö­zös bizony a hálószobák intim élete is” mondato-t illeti, mi hagyon szégyelltünk volna ilyet elmondani. (A kellemetlen za­jok észleléséért senki nem hi­báztatható. Vékonyak a falak.) Nekünk is kényelmetlen vi­szont, ha egy figyelmetlen lakó 10 után hangosan beszél, dol­gozik, vagy éppen zenét hall­gat. Felijednek a kicsinyek es­te 8 után, de délután is hiába pihenne egy beteg, ha az alat_ tünk élők gyermekei a magnót bömböltetik.” Később kétségbe vonja a za­jokból adódó kellemetlenséget: „Úgy érezzük, felháborodá­sunk teljesen jogos, mivel az összeállításban közölt véle­mény csak egy, az épületben élő 47 lakóéból. Szerintünk ez a ház nem elfuserált, nekünk kellemes az otthonunk és csak a legjobbakat tudjuk róla mondani. Rettenetesen zavar bennünket egy olyan nyilatko­zat, aminek egy bizonyos ré­sze sértő'*. Horváth Lászlóné Szekszárd, Mártírok tere 18. összeállításunkban segítő szándékkal közöltük a lakóte­lepi életforma néhány olyan ál­talánosnak tekinthető hiányos­ságát, ami főként építészeti hiba következménye: véko­nyak a falak, rossz a hang-, szigetelés. A zajokról ír lénye­Az ipari szövetkezetekrő1 rendel­kezik a Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának 1971. évi 32. számú tör­vényerejű rendelete, mely ez év hovember 30-án jelent meg. s vele egyidőben jelent meg a tvr. vég­rehajtásáról szóló 40/1971. sz. korm. rendelet is. A törvényerejű rendelet hatálya azokra a szövetkezetekre terjed ki. amelyek ipari, építőipari termelő, háziipari és népi iparművészeti, továbbá javító és szolgáltató tevé­kenységet. valamint az ipari tevé­kenységgel összefüggő beszerzést és értékesítést, tpvábbá tervező, beruházó és fuvarozó tevékenysé­get végeznek. Az ipari szövetkezet megalakulásához legalább 15 tag belépése, továbbá olyan mértékű induló vagyon szükséges, amely a szövetkezet éves tervének megfe­lelő gazdálkodás kellő anyagi meg­alapozásául szolgál. Természetesen rendelkezik a jog­szabály a szövetkezeti tagsági" vi­szony keletkezéséről, ' megszűné­séről, a tagok vagyoni hozzájárulásáról. fegyelmi és anyagi felelősségükről, a szövetke­zet anyagi felelősségéről, a tagsági viták eldöntéséről. Külön fejezet foglalkozik a tagok munkavégzé­sével, s itt fokozott figyelmet ér­demel az alábbi rendelkezés: ,,A tagsági viszony létesítésekor a taggal munkamegállapodást kell kötni. A munkamegállapodásban meg kell határozni a tag munka­körét és személyi alapbérét.” Az ipari szövetkezetek megyén­ként területi szövetségeket hoznak létre, országos érdekképviseleti szervük pedig az Ipari Szövetkeze­tek Országos Tanácsa. A törvényerejű rendelet és a végrehajtására kiadott kormány- rendelet 1972. év január 1-én lép hatályba. Az egészségügyi miniszter 6/1971. Eii. M. szám alatt rendeletet adott ki a vakok személyi járadékának bevezetéséről szóló korm. határo­zat végrehajtásáról. A rendelet szerint vakok szemé­lyi járadékában kell részesíteni a 18. életévüket betöltött vak szemé­lyeket. Kivételes méltánylást ér­demlő esetben járadékban részesít­hető az a családban élő 18 éven . aluli vak gyermek, akinek nevelő­intézeti elhelyezése és oktatása nem biztosítható, gondozása, neve­lése csak családi környezetben oldható meg. Járadékban kell ré­szesíteni azokat a kisipari, magán- kereskedői, háziipari, vagy ván­doripari tevékenységet folytató vak személyeket is, akiknek szo­ciális helyzete, egészségi állapota és családi körülményei ezt indo­kolj ák. gében olvasónk is. Hogy ennek ellenére otthonával elégedett, annak örülünk. Személy szerint, és főleg sértő módon senki­ről nem vélekedtünk. A jószom­szédi viszony fokozott alkalmaz­kodást kíván mindenkitől. A járadék iránti igényt kérelem­re kell elbírálni, a kérelmet a köz­ségi tanács végrehajtó bizottsága szakigazgatási szervéhez kell be­nyújtani. Az igény megállapítását kérheti maga az érdekelt személy, de kezdeményezheti azt bármely állami, szövetkezeti, vagy társa­dalmi szerv és állaftipolgár is. A lakásberendezések felújításá­val és cseréjével kapcsolatos költ­ségekről rendelkezik áz építésügyi és városfejlesztési miniszter 28/1971. (XI. 30.) ÉVM. sz. rendele­te, mely többek között kimondja, hog^ lakásberendezés felújítására csak akkor kerülhet sor, ha a be­rendezés rendeltetésszerű használ­hatósága karbantartás útján nem biztosítható, a csere pedig akkor indokolt, ha a lakásberendezés fel­újításának költsége meghaladná az azonos jellegű új lakásberendezés fogyasztói arát. A házkezelési szervek kötelesek a kezelésükben lévő lakások berendezéseinek fel­újítása, illetőleg cseréje esetén alkalmazandó szerelési díjat ár­jegyzékbe foglalni, a rendelet melléklete pedig azt is szabályoz­za, hogy az árjegyzéket milyen árvetés alapján kell elkészíteni. A lakásberendezés felújítását, il­letőleg cseréjét végző fél (bérbe­adó, bérlő) a teljes befejezést kö­vető 5 napon belül köteles a mun­kát a másik fél részére átadni, s ezt jegyzőkönyvben rögzíteni. A rendelet 1972. január hó 1. napján lép hatályba. A munkaügyi miniszter 20/1971. (XI. 30.) Mü. M. szám alatt ren­deletét adott ki a központi fűtő- berendezéses lakóházak és lakóte­lepek fűtői munkabérének megál­lapításáról. A rendelet alapos ismerete — el­sősorban Szekszárd városban — minden bizonnyal sok vitának ve­szi elejét. DR. DEÁK KONRAD csop. vez. ügyész Mindazoknak, akik sze­retett testvérünk: DEBULAY JÁNOS elhunytával ért gyá­szunkban velünk együtt- éreztek, részvétüknek adtak kifejezést, ez­úttal mondunk köszöne­tét a gyászoló család ne­vében: Debulay fivérek. (121) Új jogszabályokról — röviden Simonfornyai bundák Szép női bundákat varrnak a Simontornyai Bőr- és Szőrmcfeldolgozó Vállalatnál. Juhszőrméből készül a sötét színű „Qualifix” bunda és a filmnyomással festett pettyes, párducbői utánzatú bunda. Nyugat-erópai megrendelésre, bérmunkában, szürke mókus szőrméket is egybedot- goznak. Az úgynevezett mókus-bodykból külföldön készül bunda. Foto: Gottvalci Károly. ... Áp ró li i r ELADÓT azonnali belépéssel felveszünk. Szakképzettek előny­ben. Cipő-nagykereskedelmi Válla­lat Szekszárd, Béke-telep. ____(04) N ÉpBÖlT Központ felvételre keres sfámlaelienőröket, és taka­rítónőket. Jelentkezés Szekszárd, Garay tér 8. ___ __ (92) TOLNA MEGYEI Gabonaíeivá- sárló és Feldolgozó Vállalat köz­ponti munkahelyre azonnali be­lépéssel felvesz képesített köny­velőt, számlázót, irattárkezelő és nyomtatványraktárost, továbbá építész- és gépésztechnikust. Je­lentkezni lehet a vállalat sze­mélyzeti előadójánál, illetve mű­szaki osztályon. Szekszárd, Mór­tírok tere 5. __________________(21) K ETSZOBA-Összkomfdrtos ker­tes családi ház melleképületekkel eladó. Szekszárd, Szőlőhegy, Új­telep 18. (114) KETSZOBA-konyhás HÄZ el­adó. Szekszárd, József u. 48. (Ili) NAGYDOROG, Batthyány u. 13. sz. alatti ház 300 négyszögöl telek­Kenyérszakaitót MINDEN MÉRETBEN MG. TSZ-EK, ÁFÉSZ-SüTÖÜZEMEK, MAGÁN KISIPAROSOK ÉS SÜTŐIPARI VÁLLALATOK RÉSZÉRE SZÁLLÍTUNK. Címünk: Épületkarbantart« Ktsz, Bátaszék, Budai u. *é. Telefon: 2«, 57, «1. (99) deté§ek... kel, melléképületekkel, azonnal beköltözhetően. 120 ezer forintért eladó. Érdeklődés: Nagydorog, Görgei u. 12. alatt. (110) ajándékozzon színes trópusi díszhalakat, madarakat. Díszállat- kereskedés, Szekszárd, Taresay u. B%______________ (109) F ELVESZÜNK gépkocsivezetőt, gépkocsikísérőt, rakodómunkáso­kat, férfiakat méglyázót • munka­körbe. valamint női és férfi segéd­munkásokat. Jelentkezés: Faipari Vállalat Szekszárd, Mikes u. 26. __________________________________Ü15) ÜRES szoba-konyha albérletbe kiadó. Szekszárd, Béri Balogh u. 53. _____________________________(117) E LSŐ OSZTÁLYÚ nád eladó. Ér­deklődés: e héten délelőtt és min­den szombat, vasárnap. Medina, Kossuth LaJo3 u. 39. Rafaeiovics E*ek. _______________________ (116) T ACSKÓ kutyák eladók. Szek­szárd. Kadarka u. 38. sz. alatt. (120) FELVESZÜNK AZONNALI BELÉPÉSSEL VARRODAI MUNKÁBAN JÁRTÁS DOLGOZÓKAT. Jelentkezni lehet: Jóreménység Tsz. Szekszárd, Bocskai u. 12. (93) Gépész- erdő- és faipari mérnököt, vagy technikust különböző munkakörbe felveszünk. „Faipar” jel­igére a Kiadóba kérjük a j elentkezéseket. (29) Wnt«pwi,!iirn«;nir -n Es most I efly W különleges meglepetés: MINDENKINEK arany MOKKA kávé­keverék A Magyar édesipar Keksz- és Ostya­gyára (49) Állami gazdaság igazgatójának, termelőszövetkezet elnökének, főagronómusának Tolna megye Örömmel értesítjük. hogy a nyugatnémet HOECHST céggel kooperálva, gyárunk a PETI N I T ROG E N MÜ. VEK már tapadásgátlóval ke­zelt, könnyen raktározható, 4—5 hónap után is könnyen szórható műtrágyákat ad a me­zőgazdaságnak. Ismerjük az ön munkaerő­gondjait és segíteni akarunk, amikor azt tanácsoljuk: kérje az AGROKER-töl a PETI NITROGÉNMÜVEK felületkezelt pétisóját. Eredményes gazdálkodást és jó egészséget kíván a PÉTI NITROGÉNMŰVEK (108) A Szekszárdi Vasipari Vállalat felvételre keres kőműves szakmunkások mellé segédmunkásokat azonnali belépéssel. Je­lentkezni lehet a vállalat Keselyűsi úti telephelyén. (88) 1971. december 8,

Next

/
Oldalképek
Tartalom