Tolna Megyei Népújság, 1971. december (21. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-08 / 289. szám

186 brigád — 2000 dolgozó Tanácskoztak Tolna megye kereskedelmi dolgozóinak szocialista brigádvezetői Kilencen vesznek részt az országos tanácskozáson Felhívás Tolna megye valamennyi kisdobosához, úttörőjéhez Pajtások! Ma kezdődik idősebb testvéreink, a KISZ-esek nagy számve­tése. 1971. december 8—12-ig Budapesten, az Építők Rózsa Fe­renc művelődési házában tanácskozik a Kommunista Ifjúsági Szö­vetség Vili, kongresszusa. A kongresszusi küldöttek értékelik a VII. kongresszus óta eltelt időszak munkáját, s a tapasztalatok alapján megszabják az ifjúsági mozgalom további feladatait. Kisdobosok) Űttörők! Testvéreink kongresszusa a mi kongresszusunk is. Tanácskoz­ni fognak úttörővezetőink is, megtárgyalják, hogyan lehet még szebbé, jobbá, még színesebbé tenni az úttörőéletet. A Magyar Úttörők Szövetsége Tolna megyei Elnöksége felhí­vással fordul hozzátok. Az úttörőpróbák követelményeinek szín­vonalasabb teljesítése, KISZ-es testvéreink munkájának alapo­sabb megismerése érdekében: — Tettekkel köszöntsétek a KISZ Vili. kongresszusát! — Szervezzétek meg a sajtó, rádió, tv figyelőszolgálatát, néz­zétek együtt a tv kongresszusi adásait! — A faliújságon tegyétek közzé a kongresszusról szóló új­ságcikkeket! — Testvér KISZ-alapszervezetekkel közösen szervezzetek kong­resszusi délutánt, beszélgessetek a KISZ-tagok munkájáról, a KISZ-esek jogairól, kötelességeiről, a kongresszusról. — örökítsétek meg a csapat-, rój- és őrsi naplóban 9 kong­resszus tiszteletére végzett munkátokat, a testvér KISZ-aLapszer- vezettel végzett közös akciótokatI Jobb munkával, nagyobb tudással a szocialista Magyaror­szágért! cialista brigádvezetők IV. or­szágos értekezletén. RÓZSA GYÖRGY Magyar Űttörők Szövetsége Tolna megyei Elnöksége Dr. Molnár Frigyes SZÖVOSZ-elnök Tegnap délelőtt a szekszárdi Gemenc Szállóban rendezték meg a kereskedelmi dolgozók .szocialista brigádvezetőinek megyei értekezletét. Dr. Füzék Árpád, a KPVDSZ megyebizottságának elnöke köszöntötte a több mint 100 megjelent brigád­vezetőt és a meghívott vendé­geket, majd Horváth József, a megyei tanács elnökhelyet­tese elemezte a szocialista bri­gádmozgalom 1969 óta elért eredményeit. Elmondta, hogy megyénkben 186 szoc;alista brigád működik közel 2000 dolgozóval. Ezek a számok olyan bázist képviselnek, amely biztosítéka a szocialis­ta brigádanozgalom további fejlődésének. Egyetlen korábbi mozgalom sem volt ennyire alkalmas arra, hogy a dolgo­zókban rejlő alkotóenergiát, tehetséget felszínre hozza. E nagyszerű mozgalom társadal­mi méretekben is befolyásolja az emberek gondolkodását, a szocialista rendszerhez fűződő viszonyát. A szocialista bri­gádmozgalom fejlődésünk nagy erőforrása és hajtóereje. A brigádvezetők harmadik országos tanácskozása óta to­vább javult a lakosság ellá­tásának színvonala. A tapasz­talatok azt bizonyítják, hogy ha nem is kielégítő mérték­ben, de bővült a vá’aszték, javult a termékek minősége, lassan kiteljesedik a fogyasz­tói érdekvédelem és javulnak a vásárlási körülmények is. Megyénkben a kiskereskedel­mi forgalom ebben az évben valamivel magasabb, mint az országos átlag. Ezeknek az eredményeknek az elérésében nagy szerepet vállaltak a szo­cialista brigádok. A Drigád- mozgalom a szocialista humá­numon alapuló emberi kap­csolatok fejlesztésének eszkö­ze, valamint jelentős szerepe van a fiatalok pályaindításá­ban is. Horváth József a pak­si és dombóvári áfészek pél­dáival bizonyította előbbi ki­jelentéseit. Molnár Lajos, a 'KPVDSZ megyebizottságának titkára el­sősorban olyan kérdésekről beszélt, amelyek értelmezése és gyakorlata nem mindenütt egyértelmű és amelyek lassít­ják a mozgalom előrehaladá­sát, tartalmasabbá tételét Ezek a kérdések: a szocialis­ta brigádok erkölcsi és anya­gi elismerésének jelentősége és a brigádokkal szembeni Népújság 3 1971. december 8. követelmények és a teljesít­mények elbírálása, értékelése. Megállapította, hogy nem csu­pán szocialista öntudatra van szükség, hanem az erkölcsi és anyagi ösztönzés serkentő ha­tását is figyelembe kell ven­ni, ha eredményesebb mun­kát várnak a dolgozóktól, akik nemcsak elért eredményeikre büszkék, hanem arra is hogy azokat észreveszik és kellő­képpen méltányolják. A vál­lalt feladatok elbírálásánál a brigádok eredményeit nem egymáshoz, hanem a saját maguk által vállalt feladatok­hoz, illetve önmaguk korábbi eredményeihez célszerű viszo­nyítani. Értékes vállalások vi­szont csak úgy születhetnek, ha a brigádok ismerik az üzem, szövetkezet vagy válla­lat gazdasági, fejlesztési, szak­képzési feladatait és az illeté­kesekkel ezeket a vállalások előtt pontosan megbeszélik, így találkozik az egyén, a brigád és a munkahely közös érdeke. ' Horváth János, a MÉSZÖV elnökhelyettese elmondta, hogy évről évre növekszik a falusi áruforgalom, amely az ott dol­gozó szocialista brigádok jó munkáját dicséri. Szintén megemlítette, hogy a mozga­lom élővé tétele, kiszélesítése az anyagi bérrendszerek fo­lyamatos megvalósítása nél­kül nem lehetséges. Érvénye­síteni kell az erkölcsi és anya­gi megbecsülés harmóniáját. Fékezi a brigádmozgalom ki- szélesedését, ha — csak azért, mert szocialista brigádról van szó — aránytalanul magas feladatok megvalósítását Vár­ják tőlük. A vitaindító előadások után a brigádvezetők a mozgalom­mal kapcsolatos tapasztala­taikat mondták el. Mrnden hozzászóló ismertette a részt­vevőknek azt a szokványostól eltérő vállalását — idős emberek segítése, kulturális és sporttevékenységi formák, stb. — amelyek további ér­telmet adnák a szocialista brigádmozgalomban vaió rész­vételnek. Dajka József, a KPVDSZ központi vezetőségének tagja részletkérdéseknek tűnő, de annál nagyobb jelentőségű kérdésekkel foglalkozott, mint például a brigádnapló veze­tése, a szakmai becsület vé­delme és irányt mutatott 3 brigádok tevékenységének ér­tékelésében és az anyagi el­ismerés elosztásának módjá­ban. Az értekezlet végén a jelen­levők megválasztották azt a kilenc brigádvezetőt, aki kép­viselni fogja megyénket a jö­vő év elején sorra kerülő szo­Dr. Molnár Frigyes, a SZÖ- VOSZ elnöke kedden sajtótá­jékoztatót tartott a Gundel étterem dísztermében az áfész- kongresszus előkészületei rol. A sajtótájékoztatón részt vett a SZÖVOSZ-elnök két helyette­se, dr. Kovács Sándor és Bar- tolák Mihály is. Amint dr. Molnár Frigyes sajtótájékoztatójából kitűnt, a decemberben sorra kerülő he­tedik áfész-kongresszus külö­nösen nagy jelentőségű lesz a mozgalom életében; betetőzése lesz annak a több éves demok­ratizálódási folyamatnak, amelynek talaján korszerű alapokra helyeződött az egész áfész-hálózat, előtérbe került az önállóság és ezzel pár­huzamban a tagsági érdekelt­ség. Az előző kongresszus óta eltelt négy évet a szocialista demokratizmus kibontakozása jellemezte, és ez lehetővé tette az áfész-mozgalom gyors fej­lődését is. — A gazdaságirányítás re­formja szélesebb területen tet­te társadalmi érdekké a szö­vetkezést — mondotta a SZÖ- VOSZ elnöke. — A reform alapelveivel összhangban a szövetkezeti mozgalom szocia­lista továbbfejlesztésére kidől, gozott szövetkezetpolitikai el­veket a X. pártkongresszus megerősítette. Ezzel párhuza­mosan haladt előre a szövetke­zeti jogalkotás. Ennek a nagy jelentőségű munkának az ered­ményeként ez év szeptemberé, ben az országgyűlés megalkot, ta az egységes szövetkezeti törvényt. A törvény biztosítja, hogy a magyar szövetkezeti mozgalom és valamennyi ága­zata — a tagsági igényeik ha­tékonyabb kielégítésével egy időben — a szocialista népgaz­daság célkitűzéseivel össz­hangban, és társadalmi-gazda, sági jelentőségének megfele­lően fejlődjék. Részletesen ismertette a SZÖVOSZ elnöke a mozgalom szervezeti felépítésében végbe­ment változásokat, a szövetsé­gi rendszert. Ez messzemenően kifejezésre juttatja az elmúlt években bekövetkezett demok­ratizálódást. A megyei szövet­ségek és a SZÖVOSZ a szövet­kezetek által demokratikusan létrehozott érdekkéoviseleti szövetségek. A SZÖVOSZ-t ko. rábban a megyei szövetségek hozták létre, most közvetlenül a fogyasztási szövetkezetek a tagiai, azaz a megalapítói. Ez a demokratizálódás jut kifeje­zésre a hetedik kongresszus új vonásaiban is. Ezúttal a fo­gyasztási, takarék- és lakás- szövetkezetek tartanak kong. resszust, míg korábban SZÖ- VOSZ-kongresszusok voltak. A fogyasztási, takarék, és lakásszövetkezetek ■ tevékeny­sége fontos részé pártunk és kormányunk életszínvonal-poli­tikájának. Az a hálózat felada­ta, hogy segítse a széles körű ellátási és szolgáltatási igények kielégítését, és ez a sokoldalú munka ennek jegyében kapcso. lódik egész népgazdasági, tár­sadalmi rendszerünkhöz. A gazdasági feladatok ellátása mellett mindinkább előtérbe kerül a mozgalmi jelleg: a szövetkezetek sokoldalú kultu­rális és ismeretterjesztő tevé­kenységet fejtenek ki, és egész tevékenységükkel segítik a szo­cialista tudatformálást. Az ország 3200 helysége kö­zül 3000-ben találhatók szövet, kezeti boltok, áruházak. Ezek jelentős része — főként a ki­sebb. eldugott településeken lévők — veszteséges, vagy se nem nyereséges, se nem vesz­teséges. Mégis fenntartják eze­ket is, mert megkívánja a tag­ság, a lakosság érdeke. A ke­reskedelmi tevékenység összes, ségében természetesen nyere­séges, és állandó fejlődést mu­tat. Az elmúlt négy évben a szövetkezeti kiskereskedelem forgalma mintegy 60 százalék­kal. növekedett. Újabban a városokban is mind szélesebb körben terjed az áfész-mozgalom. Uj vonás­ként terjednek a munkás- és ifjúsági szövetkezetek. A tag­sági, illetve lakossági igények, nek megfelelően mind széle­sebb körű ipari termelési és szolgáltató tevékenységet fej­tenek ki a fogyasztási szövet­kezetek. Jelenleg ez a leggyor­sabban fejlődő ágazat. 1967- ben 700 millió forint volt en­nék az ágazatnak a termelési volumene, ez évben pedig már mintegy 3 milliárd forintot 'ki ■ Külön szólt a SZÖVOSZ el­nöke a fogyasztási szövetkeze­teknek a mezőgazdasági háztá­ji termelés szervezésével, a termékek forgalmazásával kap­csolatos munka iáról, feladatai­ról. Megemlítette, hogy a gaz­daságirányítási reform beveze­tésével a fogyasztási szövetke. zetek számos új lehetőséget kaptak ehhez a népgazdasági­kul igen fontos feladat ellátá­sához. A sajtit munkatársa! számos kérdést tettek fel a SZÖVOSZ sajtótájékoztatója elnökének. Munkatársunk a szövetkezeti bank létesítésé­vel, a takarékszövetkezetek te­rületi elhatárolásának meg­szüntetésével és a lakásszövet, kezetek perspektíváival kap­csolatban tett fel kérdést. A SZÖVOSZ vezetői elmondot­ták, hogy több helyen felvető­dött javaslatként egy szövet­kezeti bank létesítésének szük­ségessége, amely intézné az áfész-mozgalom mindennemű pénzügyeit. Ilyen bank szer­vezése azonban ez idő szerint nincs napirenden, mert ez nem lenne összhangban a nálunk kialakult gazdasági rendszer­rel. A takarékszövetkezetek tevékenységi körére vonatko­zóan számos kötöttség meg­szűnt. Jelenleg városokban is alakíthatók takarékszövetkeze­tek, ennek a feltételei azonban meglehetősen nehezen teremte hetők meg. Ennek ellenére vannak már takarékszövetke­zeti bázisok városokban is. Je­lenleg azonban nem a „terjesz­kedés” az elsődleges cél, ha­nem a meglévő hálózat meg­szilárdítása, a munka javításai A lakásszövetkezetek az Utóbbi években kezdtek erő­teljesebben fejlődni. Képvise­lőik ezúttal vesznek részt első ízben szövetkezeti kongresz- szuson. A lakásszövetkezetek iránt mind nagyobb az érdek­lődés, és mivel ez szerves ré­szét képezi a negyedik ötéves terv lakásprogramjának, a SZÖVOSZ és a megyei szövet­ségek minden lehető támoga­tást igyekeznek megadni e mozgalom terebélyesedéséhez. Jelenleg a technikai jellegű problémák áthidalása jelent nagy nehézséget: a lakásépítő szövetkezetekbe mindenütt sok a jelentkező, kivitelezőt azon­ban annál nehezebb találni. Ugyanígy problémá a lakás- fenntartó szövetkezetek kar­bantartó részlegének a kialakí­tása; Az önálló karbantartó­részleg megteremtése helyett célszerűnek mutatkozik a már meglévő és hasonló tevékeny­séget folytató szervekkel való együttműködés. A SZÖVOSZ elnöke részlete­sen beszélt az áfész-mozga­lom nemzetközi kapcsolatairól.' A ‘SZÖVOSZ jelenleg 60 ország 80 szövetkezeti szervével tart kapcsolatot, mindenekelőtt ter­mészetesen a szocialista orszá­gok szövetkezeteivel. Az áfész­ek hetedik kongresszusára kö­zel húsz külföldi szövetkezeti delegációt várnak. BŐD A FEREfiÖ

Next

/
Oldalképek
Tartalom