Tolna Megyei Népújság, 1971. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-30 / 307. szám
1 BonyüBeedi labsBäk es olfmpi^rsB Lópalaalátét, cord-fuskó, Extra gumidugó és tapaszanyag a Bonyhádi Ruházati Kisz termékei között Bármilyen furcsán is hangzik, az 1972-es müncheni olimpia résztvevőit és látogatóit többek között a Bonyhádi Ruházati Ktsz műbőr 3-as ég 5-ös játéklabdái fogadják a városszerte felállított ajándékpavilonokban és ajándékboltokban. Most. folynak az előzetes tárgyalások, egyelőre még nem dőlt el, hogy hány labdát kérnek a nyugatnémet megrendelők, annyi azonban biztos, hogy igen megtetszett nekik ez a magyar szabadalom, amelyet Magyarországon egyetlen helyeit, a Bonyhádi Ruházati Ktsz nagymányoki részlegében készítenek. A hazai közönség már jól ismeri ezeket a labdákat, hiszen évente 30 ezer darab fogy el belőlük a belföld} piacon. Jövőre az olimpia idején olyan lehetősége van a szövetkezetnek, hogy a Divat-, sport-, és iskolatáska készítését vállalták. Évről évre ismertebbek lettek a bonyhádi táskák, ma már az ország egyik legrangosabb táskakészítője a bonyhádi szövetkezet. Ami még egyetlen évben sem sikerült, az megtörtént az idén: százezer (!) darab iskolatáskát értékesített a kereskedelemben, 1971-bén a legtöbbet az egész országban. A PlÉRT-en keresztül kerültek a táskák forgalomba. 160 dolgozó munkáját dicséri, hogy egyre keresettebbek a szövetkezet táskái. Tavaly június óta tovább bővült a szövetkezet részlegeinek száma. 180 izményi, gyö- rei és mázaj asszony nagy örömére — akik ezáltal jól megfizetett munkalehetőséghez jutottak —' megkezdték Mázán szó — 1600—1800 forint havonta. Ha ä cipőboltok kirakataiban meglátjuk a pehelykönnyű férfi- és női mokasszínokat, akkor bizonyára eszünkbe se jut, hogy ezek a termékek is a Bonyhádi Ruházati Ktsz részlegében Részűitek, pedig Mázán nemcsak ponyvát készítenek, hanem házicipőket és bébitipegőket is. Ez utóbbiak különösen keresett árucikkek, a több színű mázaj bébitipegők igen kedveltek a vásárlók körében. A szövetkezet nemcsak ezeket a cipőket készíti, Majo- son például fatalpú cipők, gyógycipők gyártása folyik. Hogy az olvasó is képet kapjon arról, mennyit keresnek a részlegekben, elmondjuk, hogy a majosiak átlagkeresete '2200 forint. A Bonyhádi Ruházati Ktsz- ben jó üzletemberek vannak! Az országban egyedül a szövetkezet nagymányoki részlegében foglalkoznak elhasznált autógumi-köpenyek feldolgozásával. Szövődé az egykori erőmű épületében Mázán. „München 72” feliratú* labdáik eljuthatnak Nyugat-Német- országból a világ minden tájára. A műbőrlabda még csak most indul „világhódító” útjára, a női, leányka- és gyermekfelsőruházati cikkek viszont már évek óta kedveltek mind a belföldi, mind pedig a külföldi piacokon. Női pantallók, szoknyák, blúzok, kötények és otthonkák tömkelegét ontják a szövetkezet. bonyhádi, zombai és nagymányoki részlegei. Szovjetunióba évente 150 ezer darab ruhát exportálnak, de megtalálhatók a nyugat-európai boltok. kirakataiban is a jó fazonú, modem, a divattal mindig lépést tartó viseletek. Événte mintegy 300—350 ezer darab felsőruházati cikk hagyja el. a szövetkezet részlegeit, ez a tevékenység a legnagyobb volumenű a szövetkezet életében. Erre utal a szövetkezet elnevezése: Bonyhádi Ruházati Ktsz, A 950 dolgozóból 320-an dolgoznak a textilkonfekció három részlegében. [Annak idején a férfikonfekcióban (195L) négyen, a női korifek- ciós részlegben (1960.) pedig hatan dolgoztak!] Most ennek a 320 dolgozónak a termékét keresi a Fővárosi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat, a Férfiruha Nagykereskedelmi Vállalat, a Pécsi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat és az ország többi nagy- és kiskereskedelmi vállalatai, mind, akik tudják, hogy a Bonyhádi Ruházati Ktsz termékei garantáltan jóminőségűek, ízlésesek, csthosak és ami számukra a legfontosabb — a vásárlók által “kedveltek és keresettek. 1960-ban új részleg kezdte el működését a szövetkezetben. a ponyvagyártást. Nem, ne értsék félre, nem a ponyvairodalom lát Mázán napvilágot, hanem a textilüzem ontja a napi háromezer méter ponyvaanya- got. A Budakalászi Lenfonótól kapott gépek segítségével szocialista brigádokban dolgoznak az asszonyok, akiknek átlagkeresetük — annak ellenére, hogy kezdő üzemről van GUMIÜZEMEK ELENGEDHETETLEN KELLÉKE az előnagyolt tapasz, amelyből korlátlan mennyiségben tudnak szállítani a megrendelőknek. Itt gyártják a csizmatalpbéléseket, sőt megrendelhető lópataalátét is. Keresett termékük a cord-tuskó, amely gépek rezgésének esillapításá- ra szolgál. Legnagyobb vásárlójuk a Ganz Villamossági Gyár, a szövetkezet kapacitása azonban még megengedi, hogy újabb megrendelők igényeit is ki tudja elégíteni. Az eddig megismert termékek között nagyon sok olyant találhatott az olvasó, amely gyártása kizárólag a szövetkezet részlegeiben történik. Ilyen termékük az Extra örökdugó is, amely kapható a boltokban. Osztrákok és jugoszlávok érUJ SZOLGÁLTATÁSOK: AUTÖÜ LÉSHUZATkészítés,' KÁRPITOSMUNKA Bonyhádon és környékén mindenki tudja, .ha elromlott az óra, férfi-, vagy női ruhát akarnak csináltatni, varrónőre van szükség, fel kell fűrészelni a tűzifát, újjá kell varázsolni a kopott, elhasznált táskát, kalapjavításra, vagy gumi javításra van szükség, ak- kór ezek nem gondok, hiszen minden ilyennemű munkát elvállal a Bonyhádi Ruházati Ktsz. Sőt, ezeket a szolgáltatásokat nemcsak a közvetlen környéken, hanem a,megye távolabb eső falvaiban, községeiben és Szekszárdon is tudják, hiszen az ott lakók gyakori megrendelők Bonyhádon. A megyében mind több lesz az autótulajdonosok száma. Mindannyiuk érdeke, hogy a A manchem olimpia aján .éktárgyai között megtalálhat k lesznek a szövetkezet népszerű műbőrlabdái is. Ebben az évben 30 ezer darabot értékesítettek hazánkban ebből a labdafajtából, A bonyhádi konfekcióüze nben. Népújság 4 1971. december 30, deklidnek a praktikus dugó iránt, és ha az üzlet létrejön, ismét egy termékkel több hirdeti külföldön is a Bonyhádi Ruházati Ktsz jó hírnevét. Bonyhádi táskák gépkocsi ülését megóvják a piszoktól, szennyeződéstől. A védekezés legegyszerűbb módja; autóüléshuzatot kell készíttetni, Bonyhádon a Bajcsy- Zsilinszky u. 5. szám alatt á napokban kezdte meg működését a szövetkezet legújabb' részlege. Gyors határidővel, minőségi munkát végeznek, a megrendelő olyan üléshuzatot kap, amely teljesen megfelel az ízlésének. Szőrmés, műszőrmés, bútorhuzatos műbőrbetéttel, és még számtalan más va-. riáció lehetséges, ön megmondja elképzelését, a ktsz rö-' vid idő alatt ezt teljesíti! Ha kárpitosmunkát akar végeztetni. szintén nem gond választani: a Bonyhádi Ruházati' Ktsz szakembere minden kérésének eleget tesz. Mindenfajta felvilágosítást' kérjen a szövetkezet, központ-’ jától! Címe: Bonyhádi Ruházati Ktsz Bonvhád, Szabadság' tér 9. A Bonyhádi Ruházati Ktsz. az ország legjobb kisipari szövetkezeteinek egyike! Terme-' kei, szolgáltatásai/ alapján 10' alkalommal nyerte el a kiváló. kisipari szövetkezet címet.