Tolna Megyei Népújság, 1971. december (21. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-28 / 305. szám

DECEMBER 28 KEDD NÉVNAP: KAMILLA A Nap kél 7.31 - nyugszik 16.00 órakor. A Hold kél 12.43 — nyug­szik 3.50 órakor. — TJj állategészségügyi léte­sítmény. Elkészült Szekszárdon az állategészségügyi állomás. Áss új létesítményt — amelyet a tsz-ek szekszárdi építőipari társulása épített 4,5 milliós költséggel — a napokban ad­ták át rendeltetésének. —■ Az 1973. év első félévé­ben négy előadásra kötött szer­ződést a Kecskeméti Katona József Színhát; és a faddi tsz művelődési háza. Az előadan­dó darabök között szerepel G. B. Shaw; Varrenné mestersége js. — Madocsán új irodaépület­tel gyarapodott a dunaföldvári takarékszövetkezet kirendelt­sége. Felsőnyéken jövőre ké- •vül el a már tető alatt lévő takarékszövetkezeti irodaház, bombán és Bátaszéken pedig most alapozzák. — Készül a zárszámadás a megye több mint 120 mező- gazdasági társulásában is. Je­lenleg az értékek számbavéte­le. és ezzel párhuzamban a következő évi pénzügyi terv készítése folyik. — Ünnepi társulati ülést tart december 29-én, szerdán á szekszárdi szövetkezeti, 30-án. csütörtökön pedig a dombóvári Kapos táncegyüttes. Ezúttal •adiák át az együtteseknek a SZÖVOSZ-elnök kitüntetését. — Több mint 30 millió fo­rinttal nőtt ez évben Tolna megye takarékszövetkezeteiben 0 a betétállomány, és a legutób­bi összesítés szerint megköze­lítette a 260 millió forintot, ' — Figyelemre méltó kezde­ményezés: a gyönki ÁFÉSZ évente 3—3 gy'ümölcsfacseme- tét ad a tagjainak díjmente­sen. A tagok ezzel szemben szerződéses kötelezettséget vál­lalnak, hogy termőre fordulós - után a szövetkezeten keresztül • értékesítjk a felesleges termést. — Faddon tegnap kezdte meg munkáját a Tv stábja, mely a .január második vasárnapján sorra kerülő A HÉT részére készít riportot a faluról, ter­melőszövetkezetéről és a közös fenntartású művelődési házról \ műsor szerkesztője Sóbók Ferenc, rendezője Radó Gyula riportere Horváth János. — Öten nyertek könyvjutal­mat december 12-j kereszt- rejtvényünk megfejtői közül. Karácsonyi számunk 12- oida- . Ián csak négy név szerepel. Az ötödik: özv. Kiss Ferenofté Szekszárd, Kálvin tér 8. — Rosszul világított moéor- , kerékpáriával ütközött Vidá­kovics Ferenc paksi lakatos Galambos Ferencivé dunaföld- , vári lakos kivüágítatlan lovas kocsijának. Vidákovics utasa megsérült. A szekszárdi járás- bfjróság Vidákovicsot hathónapi ) ■ javító-nevelő munkára ítélte tízszázalékos bércsökkentés .mellett., Galambosné négy­hónapi szabadvesztés-büntete- Sfnek végrehajtását a bíróság próbaidőre felfüggesztetté. — Lottónyeremények. Az 52. játékhéten öttalálatos lottó- szelvény nem akadt, A négy- találatos szelvények száma IC darab, a nyeremény egyenként 31 512 forint, a három! alálato- sókra egyenként 314 forintot fizetnek, a két tálál at os szel­vény nyereményösszege lő fo­rint TARTÓSAN KÖDÖS IDŐ Várható időjárás ma estig; párás, sokfelé napközben is ködös idő. Többfelé ködszitá- lás, zúzmaralerakóétás. Éjszaka gyenge, napközben kissé élén- kebb szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet a tartósan ködös helyeken 0 fok körül, máshol kevéssel 0 fok fölött. Majoriul var a Gemenc előtt A megye legszebb szállodá­ja, a Pannónia Vállalat által üzemeltetett Hotel Gemenc, főbejáratának környéke esős időben erősen emlékeztet egy traktorok és szekerek által alaposan felszántott major­udvarra. Az ott parkírozó autók valóságos dágványt hor­danak a felhajtóútra, de e. gyalogjáróra is, melyen száraz lábbal átkelni képtelenség. A szálloda presszó felőli frontját bőségesen felszórták folyami kaviccsal. Nehéz elképzelni, hogy ebből a nem ritka és nem túl drága termékből ne jutott volna még egy-két vontatónyi a másik oldalra is. Igaz ugyan, hogy a Hotel Gemenc nem olcsó szállóhely és vendégei­nek jó része gépkocsival érke­zik, de talán, gyalogos látoga­tókkal sem lenne célszerűtlen számolni az egyébként kedvelt és kitűnően működő üzemben... Az ünnepek alatt több ezer úttörő volt a Télapó vendé­ge az Országházban. \ színpotnpásan feldíszített. 18 méte­res óriásfenyő körül vidám órákat töltöttek el a kék és pi­ros nyakkendős pajtások. Ünneprontás December 22-én mentők szálé lítottak a szekszárdi kórházba egy nyolcéves kisfiút Faddrót. A gyerek itteni rokonainál akarta tölteni a szünidőt. Elsősorban egvi ismeretlen felnőtt felelős azért, hogy ehelyett kórházba került, aki úgy leitatta konyakkal, hogy csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg az életét. Az alko­hol felnőtt szervezetnek sem jó4 tétemény, a fiatalkorúnak azon­ban méreg. A közelgő szilvesz­ter, vagy a már folyó disznóölés sek, később a farsang során na­gyon sok fiatal juthat abba a helyzetbe, hogy szeszes ital* igyon, a felnőttek felelőtlenségé­ből. Az említett esetben a roko­nok rendőri feljelentést tettek. Nem ünneprontás a hasonló ese­tek ismétlődésének veszélyére fi­gyelmeztetni, hiszen tulajdon­képpen az ilyen alkoholfogyasz­tás végeredménye az igazíf ün­neprontás. TOTÓNYEREMÉNYEK 13 találatát 227 fogadó ér fi el, szelvényenként! nyeremény 2796 forint. 13' plusz 1 találata 91 fo­gadónak volt, szelvényerikinti nyeremény a jutalommal együtt 8024 forint. 12 találatos szelvé­nyek 4029 darab, szelvényén- kinti nyeremény 105 forint. 11 találatot 32 259 fogadó ért el, szelvényenkinti nyereményük 16 forint. 10 találatos szelvé­nyek száma 127 943 darab, szelvényenkinti nyeremény 6) forint. voiaa Htani. ’ILAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK•. NEPUJSAi A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BÍZOTT» AO AM AK LAPJA Desszert szalonén kor ürömmel Kellemetlen meglepetésben volt részük azoknak, akik ka­rácsonykor megkóstolták a. Csokoládés desszert szaloncukor nevű „minőségi” édesipari ter­méket. A Csemege Édesipari Gyár készítményeként árult krémszaloncukorka olyan kő­kemény és avult volt. mintha tavalyról maradt volna vissza. A gyártási keltezésről ugyan kiderült, hogy 1971. májusá­ban készült, nem csoda, hogy osztályon alulivá vált decem­berre, s így minőségben jó­val felülmúlta például a nála többszörösen olcsóbb Buda­pest konzumszaloncukorka. Ennek ellenére a csokoládés desszert szaloncukrot minőségi áron: 62 forintért hozták for­galomba, kilós dobozonként. Furcsa, hogy a selejtessé vált desszert szaloncukrot nem leértékelt áron árusították, ha­nem a gyanútlan fogyasztók­kal fizettették meg a minőség- romlást. Sajnálatos, hogy ’ a gyártó cég így ürömmel ízesí­tette Karácsonyi szaloncukrát. Találóbb lett volna rá a Zsák­bamacska. szaloncukor megje­lölés. (-só) Eszperantisták nemzetközi téli találkozója A Magyar Eszperantó Szö­vetség budapesti bizottsága december 28-tól január 2-ig nemzetközi téli eszperantó­találkozót rendez, amelyre 14 országból várnak vendégeket. Legtöbben, több mint százan, Lengyelországból érkeznek. Á vendéglátók az első téli. talál­kozóra változatos, színes prog­ramot állítottak össze. Ismerkedési est, magyaros vacsora és borkóstoló kereté­ben városnézések, a Magyar Államj Operaház előadásának megtekintése szerepel az ese-' mények között. Megismerked­nek a budapesti eszDeramó- klubok munkájával, a Promon- tor ifjúsági csoport budafoki kísérleti lakótelepi klubjában, és' a vasutas klubnál történő látogatások alkalmával. A Magyar Nemzeti Galéria kiál­lításain magyar eszperantista képzőművészek kalauzolják a vendégeket. Az eszperantó ét­teremben nemzetközi szilvesz­teri bállal zárul a csapcrtokat foglalkoztató - eseménysorozat, január 1-én, s 2-án már szak­jellegű összejövetelek lesznek. A TMDB grnkorlátából Egy körülmény csak egyszeresen értékelhető Az alsótengelic: kísérleti gaz­daság Ruca nevű tehenének el- lése esedékessé vált. Mezei Jó­zsef brigádvezető a vemhes jó­szágot annak ellenére kienged­te a karámba, hogy annak az istállóban kellett volna marad­nia. A karámban megkezdő­dött, de be nem fejeződött el- lég következtében a borjú el­pusztult. A gazdaság igazgatója Mezeit az így keletkezett kár felének, 1770 forintnak meg­fizetésére kötelezte. A gazdaság munkaügyi dön­tőbizottsága e kötelezettséget felére csökkentette. • A Tolna megyei Területi Munkaügyi Döntőbizottság megváltoztaíla a gazdasági MDB határozatát, s ezzel aa igazgatói határozatot tette vég­érvényessé. A TMDB azt senj hagyta, figyelmen kívül, hogy Mezei — akit adott esetben a teljes kár megtérítésére is le-» betett volna kötelezni —, ha­nyagul végezte munkáját, kéz» alatt a borjait elhullása aa utóbbi évben megtízszerező-» dött. A szociális körülménye­ket már az igazgató is mérlel gélte a kártérítési határozat) meghozatala előtt — mutatott rá a TMDB —, helytelen vol­na ugyanazt az enyhítő körül* mányi kétszeresen Jatt» rtílmm Tanuló, vagy munkás A MEZŐGÉP gyönki javító állomásán Volt harmadéves ipari tanuló ifjú M. Ádám. A fiatalember a gyakorlati- vizs­gán megbukott. A gépjavító állomás betanított munkásként foglalkoztatta. -Ifjú M. Ádám szakmai ismereteinek fogyaté­kossága miatt 115 persely esz- tergálását hibásan végezte, s ezzel 2300 forintot meghaladó kárt okozott. A gépjavító igaz­gatója a „betanított munkást” félhavi átlagkeresetének meg­felelő 530 forint kártérítés fi­zetésére kötelezte. A Tolna megyei Területi Úttörők karácsonyi ünnepségének második napja az Országháziban A gyermekek hagyományos karácsonyi ünnepségének má­sodik napján, vasárnap dél­előtt kisdobosok; délután úttö­rők népesítették ismét be az Országház kupolacsarnokát és szomszédos termeit. E napon is mintegy háromezer gyerme­ket látott vendégül a budape ti KISZ-bizotLság és ., a buda­pesti úttörőelnökség. A Télapó — ez alkalommal is Hadics László, az Operettszínház mű­vésze — köszöntötte az Ifjú vendégsereget, amelynek tisz­teletére az óriás fenyő szom­szédságában felállított színpa­don vidám műsor pergett. Ne­ves ' művészek,' sportolók, az artistaképző iskola növendékei, zenekarok, szórakoztatták a gyermekeket. A színpadi mű­sort követően a szomszédos termekben filmvetítések, báb­műsorok, vetélkedők, ügyessé­gi versenyek, különféle játé­kok gondoskodtak a gyermekek vidám időtöltéséről. (MTI) Munkaügyi Döntőbizottság megsemmisítette a vállalati, MDB törvénysértő határozatát, s rámutatott az igazgatói ég a vállalati munkaügyi döntő­bizottsági döntés alapvetően téves voltára. Mind az igaz­gató, mind a vállalati MDB helytelenül szóit ifjú M. Ádám szabadságáról- — ugyanis a harmadéves ipari, tanulót nem szabadság illeti meg, hanem felkészülési idő a vizsgára. A munkajog nagy fokú nemisme­rése derült ki abból, hogy ipa­ri tanulót betanított munkás­ként foglalkoztattak; egy sze­mély ugyanis nem lehet egy­idejűleg tanuló is, munkás is. S mindezen túl: ellentétes a szocialista ifjúságpolitika elvei­vel, hogy — bármilyen jogcí­men — a tanulmányok befeje­zésénél fontosabbnak tekintsék a termelésben való részvételt. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon: 129—01. 123—61 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120—íl, 120—10. Felelős kiadó: KATONA JOZSEP Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 4«. Telefon: 129—21. Felelős 'vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető Dármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 FI Indexszám: £5 066 t

Next

/
Oldalképek
Tartalom