Tolna Megyei Népújság, 1971. december (21. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-02 / 284. szám

DECEMBER 2 CSÜTÖRTÖK NÉVNAP: AURÉL1A A Nap kél 7,11 — nyugszik 15,55 órakor A Hold kél 15,38 — nyugszik 7,34 órakor — Madách: Csak tréfa című müvének előadása legutóbb el­maradt Saekszárdon, mert a Veszprémi Petőfi Színház dísz. letszálíító gépkocsija karambo­lozott. A darabot most decem­ber 7-re tűzték műsorra a me­gyei művelődési központban: A Babits-bérletek érvényesek. Á világmindenség keletkezésére keresik a választ a Mars-rakéták A TASZSZ, tudományos szemleírója kommentálja azt az eseményt, hogy a Mars—2 szovjet automatikus űrállomás a „vörös bolygó” mesterséges holdjának pályájára lépett és ugyanakkor folytatja útját a másik automatikus űrállomás, a Mars—3 is. Az útvonal bejárása az aszt. ronavigációs összeköttetések megvalósítása, a Mars bolygó és a környező térség tudomá­nyos kutatása — ezek a fő fel­adatok, amelyeket a Mars—2 bolygóközi állomás segítségé­vel oldanak meg — írja a hírmagyarázó. A Holdnak és a bolygóknak kozmikus technika .segítségé­vel történő tanulmányozása az egyetlen lehetőség arra, hogy kísérletileg ellenőrizzék azo­kat a kozmogóniai (világkelét- kezéstani) elképzeléseket, ame­lyek ezidáig csupán földi meg­figyeléseken alapultak. Az em­beriség a világűrben akar fe­leletet kapni olyan elvi kér-: désekre, mint a világminden­ség felépítése és fejlődése, a naprendszer kialakulása, az élet keletkezése és fejlődésé­llek útjai. A szemleíró emlékeztet ar­ra, hogy a Mars részletes ku­tatása 1962-ben kezdődött, amikor a Szovjetunióban fel­bocsátották a világ' első, Mars irányába haladó auto­matikus kutatóberendezést, a Mars—1-et Az 1971-es év, amely a „Mars nagy szembenállásnak éve”, különösen kedvező a „vörös bolygó” tanulmányo­zására. Mint a TASZSZ tudo­mányos szemleírója rámutat, utoljára 15 esztendővel ez­előtt volt ilyen .kedvező hely­zet, de azóta lényegesen meg­javultak a megfigyelés mód­szerei és eszközei. (MTI) Ttl.ll* MEQYS1 Robbanás a portásfülkében Székesfehérvárott a Széche­nyi utcában a Víz- és Fűtés- szerelő Ktsz telepének portás­fülkéjébe — feltehetően, az utcai vezeték meghibásodása következtében. — gáz szivár­gott be, amelyet egy égő ci­garetta felrobbantott. A rob­banás következtében Handler Frigyesné 23 éves helyi lakos életveszélyesen, Harpauer Mik- lósné 53 éves iszkaszehtgyör- gyi lakos pedig súlyosan meg­sérült. Mindkettőjüket kór­házba szállították és a robba­nás okának, valamint a fele­lősség megállapításának a vizs­gálata szakértők bevonásával folyamatban van. (MTI). Vilid PK31EMSKÍ KYeStUjETM» — A Thyssen-csoport üze­mein belül — melyek között eddig 6 kohó szüntette be mű­ködését — további egy kohót helyeznek egyelőre bizonytalan időre üzemen kívül. Égy to­vábbi kohót korlátozott kapa­citással terveznek üzemeltet­ni. A kohók működésének be­szüntetése eddig 500 dolgozót érint. — Kigyulladt kedden a Si­nai-hegyen lévő Szent Katalin görög ortodox kolostor. A tü­zet sikerült eloltani, de a ko­lostor súlyosan megrongáló­dott. Sztefanoisz érsek, egyip­tomi kopt patriarcha kijeleri- tette: a tüzet aZ izraeliek szán­dékosan okozták, hogy így jus­sának a kolostor felbecsülhe­tetlen értékű kincseihez. — 1971—75 között megyénk további 30 községében van le­hetőség törpevízmű építésére. — Svédországban 1972-ben ötszázezer lakás bérét emelik. A lakbéremelés főként a na­gyobb városok, s különösen Stockholm lakóit érinti. A svéd fővárosban jelenleg állandó la­kás nélkül lévő személyek szá­mát hivatalosan 5000-re becsü­lik. — Álarcos és fegyveres ban­diták hattagú csoportja támad­ta meg és rabolta ki kedden Harlem egyik bankját. A gengszterek 16 ezer dolláros zsákmánnyal távoztak. Mene­külés közben tűzharcba keve­redtek a rendőrökkel, eközben legalább nyolc járókelőt és egy rendőr őrmestert megsebe­sítettek. — Egy asszony meghalt, 25-eri pedig megsebesültek, amikor a spanyolországi Tala- vera De La Reinaban kedden leszakadt egy gyászolókkal zsúfolt lakás padlózata. A szo­bában legalább 40 gyászoló si­ratott egy elhunytat. — Két órán át dühöngött a tűz kedd este az ismert brown- boygri gyár egyik részlegében. A tüzet nagy erőfeszítésék árán sikerült eloltani, de a károk nagysága meghaladja a több millió svájci frankot. Sérültek nincsenek. KÖDÖS 1DÖ, KÖDSZITÄLÄS Várható időjárás ma estig: Erősen felhős, párás, többfelé ködös idő, ködszitálással, eső­vel. Éjszaka gyenge, napköz­ben megélénkülő keleti, dél­keleti szél. A hőmérséklet ala­kulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagaisabb nappali hőmérséklet 3—8 fok között. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja főszerkesztő: PETKITS FERENC Szerkesztősét:: Szelcszárd. Mártírok tere 15—17 Telefon: 129—01, 123—61 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd. Béla tér 1. Telefon: 120—11, 12Ö—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Indexszám: 35 069 Szexuális bűnözőket ítélt el a megyei bíróság Tegnap délután az utolsó tárgyalás perbeszédeit köve­tőn negyvennyolc percig ta­nácskozott a Szekszárdi Me­gyei Bíróság büntető fellebvi- teli tanácsa. Dr. Zsámér György, a tanács elnöke ki­hirdette a megyei bíróság jog­erős végzését Kovács József 32 éves őcsényi segédmunkás, Kecskeméti Józsefné 30 éves sióagárdi háztartásbeli és Var­ga Józsefné 19 éves sióagárdi betanított munkás ügyében. A megyei bíróság leszögez­te, hogy az ügyben első fokon ítélkező szekszárdi járásbíró­ság, — tanácsveZetö bíró dr. Uzsák Zoltán volt —, helye­sen állapította meg az egy­másnak ellentmondó vallonná- sok dacára is a tényállást, s hogy helyesen szabta ki a büntetéseket. A bíróság Ko­vács Józsefet ötévi és hathó­napi börtönre és a közügyek tői hatévi eltiltásra, Kecs­keméti Józsefnét négyévi és négyhónapi börtönre és a köz­ügyektől ötévi eltiltásra, Var­ga Józsefnét kétévi és három­hónapi szabadságvesztésre és a közügyektől háromévi el­tiltásra ítélte. A hazai kriminalisztikában párját ritkítóan szennyes ügyet fejezett be szigorú íté­letével a megyei bíróság. Ko­vács József élettársi kapcso­latban élt Kecskemétjével. A férfi mértéktelenül ivott, a» asszony napokra elcsavargott. Kecskemétiné tartott a ha­zatéréseit követő retorziótól, ezért — mintegy engesztelé- sül — arra nyerté meg több nőismerősét, hogy Kováccsal alkalmi kalandba bocsátkoz­zanak, A pasai hajlandóságú Kovács később valósággal megkövetelte ezt a felhajtó! szolgálatot élettársától. Ilyen előzmények után süllyedt Kovács és Kecske­métiné addig, hogy együttes erővel vessenek a férfi prédá­jául egy tizenhárom éves gye­reklányt. A kislány védekezé­sét Kecskemétiné is akadá­lyozta, miközben a férfi el­érte célját. Varga Józsefné, Kecskemé­tiné unokatestvére. Mikor Varga József szabadságvesz­tés-büntetését töltötte, fejesé ge Kovácséknál lakott. Var- gáné a szállásért testével fi­zetett Kovácsnak. Kovács Jó­zsefnek még ennyi sem volt elég. A házában élő nőktől azt követelte, hogy szerezze­nek meg számára egy fiatal­korú lányt. Kecskemétiné és Vargáné erőszakkal taszította a le­ányt Kovács szobájába, s ez utóbbi megerőszakolta. Kecs­kemétiné kívülről rázárta az ajtót Kovácsra és áldozatára, majd a kulcslyukon leskelőd- ve figyelte a fejleményeket. — b. z. — NÉPÚJSÁG A MAOYAB SZOCIALISTA MÜNKABPABT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Haiálkrőnika m az országutakróf Miskolcon Daragics Tibor 9 éves iskolai tanuló egy álló tehergépkocsi mögül az úttest­re futott és egy személygép­kocsi elgázolta. A kisfiú olyan súlyosan megsérült, hogy or­voshoz történő szállítása köz­ben sérüléseibe belehalt. Szigetszentmiklóson Szányő Pál 23 éves gépkocsivezető nyerges vontatóját nem a lá­tási és útviszonyoknak megfe­lelő sebességgel vezette és ha­lálra gázolta az autóbusz- megállóban várakozó Szabó Jánosné 42 éves helyi lakost, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Örizetbevétel mellett eljárás indult ellene. Szombathely határában Sza^ bó Pál 56 éves gépkocsivezető figyelmetlen tolatás közben halálra gázolta Janzsó Erzséa bet 82 éves eltartottat A rend» őrség Szabót őrizetbe vett® és eljárást indított ellene. Budapesten Berze Judit 13 éves iskolai tanuló kiesett a 30-as villamosból, és az ellen­irányban közlekedő villamos) halálra gázolta. A Budafok) út—Galváni ut­ca kereszteződésében DolányJ Ágoston 24 éves gépkocsiveze­tő Szoboszlai Józsefné 48 éves) gyalogosnak nem adta megaa elsőbbséget és halálra gázolta) íj ABC-áruházat nyitottak meg Pakson Régi óhaja teljesült tegnap délelőtt több ezer újvárosi la­kosnak. amikor átadták Pak­son az új, korszerű ABC-áru­házat. A Paksi Konzervgyár környékének kereskedelmi el­látottsága ez ideig igen hiá­nyos volt, és a vásárlási gon­dokon segítettek az áruház felépítésével. Az ünnepélyes átadáson — melyen mintegy ötszáz érdeklődő jelent meg Alkotóház Tokajban Tőkaj és Borsod irodalmi életének továbbfejlesztésére jö­vőre érdekes kezdeményezést valósít meg a megyei tanács művelődési osztálya és a Ha­zafias Népfront-bizottság. A nagy ipari megyében élő. vagy onnan elszármazott írók és1 költők számára „alkotóházat” rendeznek be a községben. Ide két-három hétre húsz írót hív­nak meg és kényelmükről messzemenően, gondoskodnak. A tanács művelődésügyi osz­tálya például megszervezi, hogy a Tokajban alkotó írók a nyári hónapokban találkoz­zanak a hegyaljai emberekkel, készülő műveikből felolvasá­sokat tartsanak és megismer­jék a megye irodalmi emlék­helyeit többek között Kele­mért, ahol Tompa Mihály lel- készkedett, továbbá Prügyöt, ahol Móricz Zsigmond élt. és Széphalmofc, ahol Kazinczy Ferenc munkálkodott^ KÉP SZÖVEG NÉLKÜL “ Juhász Károly községi ta­nácselnök adta át a környék új kereskedelmi egységét Se­bestyén Zsigmondnak, a Paks és Vidéke Áfész igazgatósága elnökének. A 15 dolgozót fog­lalkoztató 360 négyzetméter alapterületű áruházat a köz­ségi tanács költségvetési üze­me építette, költsége a beren­dezéssel együtt 2 millió 300 ezer forint. Az áruház nagy segítséget nyújt a konzervgyár több mint ezer dolgozójának, akik ezen­túl itt vásárolhatják meg élel­miszer- és közszükségleti cik­keiket. A húsárusító részleget részben központi ellátásból, részben pedig a Paksi Állami Gazdaságból látják el. Beve­zették a házhoz szállítási rend­szert is, egyelőre azonban csak 250 forintnál magasabb értékű megrendelések házhoz szállítását vállalják. Salgótarján—FTC 1:1 Honvéd—íjpest 1:0 •• Ötvenéves a GUM Ötvenéves a híres GUM — a moszkvai nagyáruház. A lé­tesítéséről szóló rendeletet még Lenin írta alá. Az áruház épü­letében az utóbbi öt évben több mint 600 millió vásárló fordult meg. A GUM-bau 7000 alkalmazott dolgozik és a vevők naponta körülbelül 200 000 vásárlást bonyolíta­nak le. (TASZSZ).

Next

/
Oldalképek
Tartalom