Tolna Megyei Népújság, 1971. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-02 / 284. szám
DECEMBER 2 CSÜTÖRTÖK NÉVNAP: AURÉL1A A Nap kél 7,11 — nyugszik 15,55 órakor A Hold kél 15,38 — nyugszik 7,34 órakor — Madách: Csak tréfa című müvének előadása legutóbb elmaradt Saekszárdon, mert a Veszprémi Petőfi Színház dísz. letszálíító gépkocsija karambolozott. A darabot most december 7-re tűzték műsorra a megyei művelődési központban: A Babits-bérletek érvényesek. Á világmindenség keletkezésére keresik a választ a Mars-rakéták A TASZSZ, tudományos szemleírója kommentálja azt az eseményt, hogy a Mars—2 szovjet automatikus űrállomás a „vörös bolygó” mesterséges holdjának pályájára lépett és ugyanakkor folytatja útját a másik automatikus űrállomás, a Mars—3 is. Az útvonal bejárása az aszt. ronavigációs összeköttetések megvalósítása, a Mars bolygó és a környező térség tudományos kutatása — ezek a fő feladatok, amelyeket a Mars—2 bolygóközi állomás segítségével oldanak meg — írja a hírmagyarázó. A Holdnak és a bolygóknak kozmikus technika .segítségével történő tanulmányozása az egyetlen lehetőség arra, hogy kísérletileg ellenőrizzék azokat a kozmogóniai (világkelét- kezéstani) elképzeléseket, amelyek ezidáig csupán földi megfigyeléseken alapultak. Az emberiség a világűrben akar feleletet kapni olyan elvi kér-: désekre, mint a világmindenség felépítése és fejlődése, a naprendszer kialakulása, az élet keletkezése és fejlődéséllek útjai. A szemleíró emlékeztet arra, hogy a Mars részletes kutatása 1962-ben kezdődött, amikor a Szovjetunióban felbocsátották a világ' első, Mars irányába haladó automatikus kutatóberendezést, a Mars—1-et Az 1971-es év, amely a „Mars nagy szembenállásnak éve”, különösen kedvező a „vörös bolygó” tanulmányozására. Mint a TASZSZ tudományos szemleírója rámutat, utoljára 15 esztendővel ezelőtt volt ilyen .kedvező helyzet, de azóta lényegesen megjavultak a megfigyelés módszerei és eszközei. (MTI) Ttl.ll* MEQYS1 Robbanás a portásfülkében Székesfehérvárott a Széchenyi utcában a Víz- és Fűtés- szerelő Ktsz telepének portásfülkéjébe — feltehetően, az utcai vezeték meghibásodása következtében. — gáz szivárgott be, amelyet egy égő cigaretta felrobbantott. A robbanás következtében Handler Frigyesné 23 éves helyi lakos életveszélyesen, Harpauer Mik- lósné 53 éves iszkaszehtgyör- gyi lakos pedig súlyosan megsérült. Mindkettőjüket kórházba szállították és a robbanás okának, valamint a felelősség megállapításának a vizsgálata szakértők bevonásával folyamatban van. (MTI). Vilid PK31EMSKÍ KYeStUjETM» — A Thyssen-csoport üzemein belül — melyek között eddig 6 kohó szüntette be működését — további egy kohót helyeznek egyelőre bizonytalan időre üzemen kívül. Égy további kohót korlátozott kapacitással terveznek üzemeltetni. A kohók működésének beszüntetése eddig 500 dolgozót érint. — Kigyulladt kedden a Sinai-hegyen lévő Szent Katalin görög ortodox kolostor. A tüzet sikerült eloltani, de a kolostor súlyosan megrongálódott. Sztefanoisz érsek, egyiptomi kopt patriarcha kijeleri- tette: a tüzet aZ izraeliek szándékosan okozták, hogy így jussának a kolostor felbecsülhetetlen értékű kincseihez. — 1971—75 között megyénk további 30 községében van lehetőség törpevízmű építésére. — Svédországban 1972-ben ötszázezer lakás bérét emelik. A lakbéremelés főként a nagyobb városok, s különösen Stockholm lakóit érinti. A svéd fővárosban jelenleg állandó lakás nélkül lévő személyek számát hivatalosan 5000-re becsülik. — Álarcos és fegyveres banditák hattagú csoportja támadta meg és rabolta ki kedden Harlem egyik bankját. A gengszterek 16 ezer dolláros zsákmánnyal távoztak. Menekülés közben tűzharcba keveredtek a rendőrökkel, eközben legalább nyolc járókelőt és egy rendőr őrmestert megsebesítettek. — Egy asszony meghalt, 25-eri pedig megsebesültek, amikor a spanyolországi Tala- vera De La Reinaban kedden leszakadt egy gyászolókkal zsúfolt lakás padlózata. A szobában legalább 40 gyászoló siratott egy elhunytat. — Két órán át dühöngött a tűz kedd este az ismert brown- boygri gyár egyik részlegében. A tüzet nagy erőfeszítésék árán sikerült eloltani, de a károk nagysága meghaladja a több millió svájci frankot. Sérültek nincsenek. KÖDÖS 1DÖ, KÖDSZITÄLÄS Várható időjárás ma estig: Erősen felhős, párás, többfelé ködös idő, ködszitálással, esővel. Éjszaka gyenge, napközben megélénkülő keleti, délkeleti szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagaisabb nappali hőmérséklet 3—8 fok között. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja főszerkesztő: PETKITS FERENC Szerkesztősét:: Szelcszárd. Mártírok tere 15—17 Telefon: 129—01, 123—61 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd. Béla tér 1. Telefon: 120—11, 12Ö—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Indexszám: 35 069 Szexuális bűnözőket ítélt el a megyei bíróság Tegnap délután az utolsó tárgyalás perbeszédeit követőn negyvennyolc percig tanácskozott a Szekszárdi Megyei Bíróság büntető fellebvi- teli tanácsa. Dr. Zsámér György, a tanács elnöke kihirdette a megyei bíróság jogerős végzését Kovács József 32 éves őcsényi segédmunkás, Kecskeméti Józsefné 30 éves sióagárdi háztartásbeli és Varga Józsefné 19 éves sióagárdi betanított munkás ügyében. A megyei bíróság leszögezte, hogy az ügyben első fokon ítélkező szekszárdi járásbíróság, — tanácsveZetö bíró dr. Uzsák Zoltán volt —, helyesen állapította meg az egymásnak ellentmondó vallonná- sok dacára is a tényállást, s hogy helyesen szabta ki a büntetéseket. A bíróság Kovács Józsefet ötévi és hathónapi börtönre és a közügyek tői hatévi eltiltásra, Kecskeméti Józsefnét négyévi és négyhónapi börtönre és a közügyektől ötévi eltiltásra, Varga Józsefnét kétévi és háromhónapi szabadságvesztésre és a közügyektől háromévi eltiltásra ítélte. A hazai kriminalisztikában párját ritkítóan szennyes ügyet fejezett be szigorú ítéletével a megyei bíróság. Kovács József élettársi kapcsolatban élt Kecskemétjével. A férfi mértéktelenül ivott, a» asszony napokra elcsavargott. Kecskemétiné tartott a hazatéréseit követő retorziótól, ezért — mintegy engesztelé- sül — arra nyerté meg több nőismerősét, hogy Kováccsal alkalmi kalandba bocsátkozzanak, A pasai hajlandóságú Kovács később valósággal megkövetelte ezt a felhajtó! szolgálatot élettársától. Ilyen előzmények után süllyedt Kovács és Kecskemétiné addig, hogy együttes erővel vessenek a férfi prédájául egy tizenhárom éves gyereklányt. A kislány védekezését Kecskemétiné is akadályozta, miközben a férfi elérte célját. Varga Józsefné, Kecskemétiné unokatestvére. Mikor Varga József szabadságvesztés-büntetését töltötte, fejesé ge Kovácséknál lakott. Var- gáné a szállásért testével fizetett Kovácsnak. Kovács Józsefnek még ennyi sem volt elég. A házában élő nőktől azt követelte, hogy szerezzenek meg számára egy fiatalkorú lányt. Kecskemétiné és Vargáné erőszakkal taszította a leányt Kovács szobájába, s ez utóbbi megerőszakolta. Kecskemétiné kívülről rázárta az ajtót Kovácsra és áldozatára, majd a kulcslyukon leskelőd- ve figyelte a fejleményeket. — b. z. — NÉPÚJSÁG A MAOYAB SZOCIALISTA MÜNKABPABT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Haiálkrőnika m az országutakróf Miskolcon Daragics Tibor 9 éves iskolai tanuló egy álló tehergépkocsi mögül az úttestre futott és egy személygépkocsi elgázolta. A kisfiú olyan súlyosan megsérült, hogy orvoshoz történő szállítása közben sérüléseibe belehalt. Szigetszentmiklóson Szányő Pál 23 éves gépkocsivezető nyerges vontatóját nem a látási és útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette és halálra gázolta az autóbusz- megállóban várakozó Szabó Jánosné 42 éves helyi lakost, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Örizetbevétel mellett eljárás indult ellene. Szombathely határában Sza^ bó Pál 56 éves gépkocsivezető figyelmetlen tolatás közben halálra gázolta Janzsó Erzséa bet 82 éves eltartottat A rend» őrség Szabót őrizetbe vett® és eljárást indított ellene. Budapesten Berze Judit 13 éves iskolai tanuló kiesett a 30-as villamosból, és az ellenirányban közlekedő villamos) halálra gázolta. A Budafok) út—Galváni utca kereszteződésében DolányJ Ágoston 24 éves gépkocsivezető Szoboszlai Józsefné 48 éves) gyalogosnak nem adta megaa elsőbbséget és halálra gázolta) íj ABC-áruházat nyitottak meg Pakson Régi óhaja teljesült tegnap délelőtt több ezer újvárosi lakosnak. amikor átadták Pakson az új, korszerű ABC-áruházat. A Paksi Konzervgyár környékének kereskedelmi ellátottsága ez ideig igen hiányos volt, és a vásárlási gondokon segítettek az áruház felépítésével. Az ünnepélyes átadáson — melyen mintegy ötszáz érdeklődő jelent meg Alkotóház Tokajban Tőkaj és Borsod irodalmi életének továbbfejlesztésére jövőre érdekes kezdeményezést valósít meg a megyei tanács művelődési osztálya és a Hazafias Népfront-bizottság. A nagy ipari megyében élő. vagy onnan elszármazott írók és1 költők számára „alkotóházat” rendeznek be a községben. Ide két-három hétre húsz írót hívnak meg és kényelmükről messzemenően, gondoskodnak. A tanács művelődésügyi osztálya például megszervezi, hogy a Tokajban alkotó írók a nyári hónapokban találkozzanak a hegyaljai emberekkel, készülő műveikből felolvasásokat tartsanak és megismerjék a megye irodalmi emlékhelyeit többek között Kelemért, ahol Tompa Mihály lel- készkedett, továbbá Prügyöt, ahol Móricz Zsigmond élt. és Széphalmofc, ahol Kazinczy Ferenc munkálkodott^ KÉP SZÖVEG NÉLKÜL “ Juhász Károly községi tanácselnök adta át a környék új kereskedelmi egységét Sebestyén Zsigmondnak, a Paks és Vidéke Áfész igazgatósága elnökének. A 15 dolgozót foglalkoztató 360 négyzetméter alapterületű áruházat a községi tanács költségvetési üzeme építette, költsége a berendezéssel együtt 2 millió 300 ezer forint. Az áruház nagy segítséget nyújt a konzervgyár több mint ezer dolgozójának, akik ezentúl itt vásárolhatják meg élelmiszer- és közszükségleti cikkeiket. A húsárusító részleget részben központi ellátásból, részben pedig a Paksi Állami Gazdaságból látják el. Bevezették a házhoz szállítási rendszert is, egyelőre azonban csak 250 forintnál magasabb értékű megrendelések házhoz szállítását vállalják. Salgótarján—FTC 1:1 Honvéd—íjpest 1:0 •• Ötvenéves a GUM Ötvenéves a híres GUM — a moszkvai nagyáruház. A létesítéséről szóló rendeletet még Lenin írta alá. Az áruház épületében az utóbbi öt évben több mint 600 millió vásárló fordult meg. A GUM-bau 7000 alkalmazott dolgozik és a vevők naponta körülbelül 200 000 vásárlást bonyolítanak le. (TASZSZ).