Tolna Megyei Népújság, 1971. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-18 / 298. szám
Azt tartja a szólásmondás, hogy suszternak jó cipője, a szabónak szép ruhája soha nincsen, Trázer Jakab 77 esztendős bátaszéki kőművesmester mégis csinos házban lakik. Miközben felesége előszólítja a kertből, tudtunkra adja azt is, hogy az 6 férje életéről nem hogy újságcikket, de regényt is lehetne írni. Trázer bácsi szavai nyomán valóban nem mindennapi életpálya képe bontakozott ki előttünk. Az idős emberek emlékezetére jellemző pontossággal idézte fel az 50—60 év előtti eseményeket, mintha csak tegnap történtek volna. — 1906-ban kezdtem a szakmát. Még 13 éves sem voltam. Három esztendővel később szabadultam egy vasárnapi napon. Este már Pest felé vitt a vonat. Hétfőn reggel a munkavezető rám mutatva azt mondta a többi kőművesnek: — Jól nézzétek meg ezt az embert! Tegnap szabadult, aztán ma meg már dolgozni akar. Nem is ment a munka. Akárhogy fogtam a szerszámot, nem tetszett a mesternek. Mondom a bátyámnak, aki szintén ott dolgozott: Már pedig én megyek haza. — Van pénzed útiköltségre? — Nincs. Ott kellett maradnom. — Nagyon rossz évek voltak ezek. Csak protekcióval lehetett munkához jutni. Ráadásul lSll-ben sztrájkba léptünk. A szakszervezeti ház elől indult a felvonulás. Kiabáltuk, hogy „Munkát, kenyeret!” Szembe velünk meg már kivont karddal jöttek a lovasrendőrök. Feldöntöttük a villamost, aztán menekült, ki merre látott Az egyik kollégám éppen be akart szaladni egy üzletbe, mikor lehúzták a redőnyt. Félig bent volt, félig kint. A rendőr kardlappal akkorát vágott a hátsó felére, hogy egy ideig ülni sem tudott. Az öreg mester mé-* akkor is nevet az egykori cimbora rovásán, mikor elmondja, hogy másnap azzal fogadták: „Oda menjen dolgozni, ahol sztrájkolt !” — De hát miért egyek én ilyen kis darab kenyeret, ha a többiek nagyobbat követeltek! Előbb hazajöttem, aztán meg hajóval Pozsonyig, onnan pedig Bécsbe. Rossz volt a munka, keveset fizettek. Vissza mégse jöhettem, hiszen itthon nem volt semmi. Szegény édesanyám özvegyen maradt, az öt testvéremnek meg enni kellett. Mentem Németországba. Tizennégyben aztán mégis haza kellett jönnöm. Besorozta'.; katonának. Háromszor sebesültem. Előbb tüdőlövést kaptam, aztán egy dumdum-szilánkot a fejembe. Most is láliszik a helye. — A háború után Zágrábban, meg Belgrádban dolgoztam. A Nemzeti Bankot építettük. Télen mindig itthon voltunk. 23-ban meg 24-ben az tán Bukarestbe mentünk. Itt munkavezető lettem. — 1930-ban megint csak nem találtunk itthon munkát. Men'ünk Törökországba. 230 fi kereskedelem erőpróbája A kereskedelem nagy erőpróbája, a karácsonyi csúcsforgalom előtt felhívással fordulta belkereskedelem dolgozóihoz a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége. A felhívás hangsúlyozza, hogy az eladók helytállása ebben az időszakban túlnő a napi kötelességek keretein, hiszen a vásárlók az üzletekben szerzett tapasztalataikból — nem egyszer egész társadalmi rendünkre vonnak le következtetéseket. anyák, háziasszonyok s az otthon gondja is főleg őket terheli. A kereskedelem dolgozói évek óta mégis sokszor bizonyították, hogy az ország lakossága számíthat rójuk. Ha szükséges — mint most a csúcsforgalomban — latbavetik minden fizikai és szellemi erejüket a vásárlóközönség szolgálatában. A viláffiáró kőműves pengő volt az útiköltség Kons- tantinápolyig. Áthajóztunk a Boszporuszon, onnan meg vonattal utaztunk Ankarába. Né- zek kifelé az ablakon, látom, hogy a házak mindenhol csak 4 tapasztott falból állnak. Még a tetejük is sárból volt. Na mondom magamban, itt még annyi pénzt sem keresünk, amivel visszamehetnénk. — Ankarában egy kórházat építettünk. Egyszer kérdezem a vállalkozót — Aladinnak hívták —, mikor kapunk már fizetést? Néhány párát adott, ami még kennyére Bem volt elég. Egy másik bátaszéki kőműves nem nyugodott bele, bement hozzá az irodába. Az meg csak előkapja a fiókból a revolvert, ráfogja, aztán megkérdezi: „Mennyit kérsz? Egyet, kettőt, vagy ötöt?” Otthagytuk a pénzünket. Ezután Kirklareliben egy gyár építkezésén dolgoztunk. Az egyik bátaszéki ács felesége főzött ránk. Az élelmiszer olcsó, a fizetés meg sok volt. Háromszor annyit kerestünk, mint itthon. Dollárban kaptuk a pénzt, küldtük haza a bank meg pengővel fizetett a családnak. Karácsony táján jöttünk vissza Magyarországra. 1— A következő évben levelet kaptam egy grazi ismerősömtől. Ö már Svájcban dolgozott, hívott engem is. Itt egy elmegyógyintézetet csináltunk. Szerettek bennünket, mert nem lazsáltunk, mindig tisztességesen dolgoztunk Azért november 1-én mindenkit hazaküldtek. Télen nem volt szükség lézengő, csavargó embereikre. — A háború előtt még Drá- vasztárán építettünk egy templomot. Márciusban kezdtük, novemberben meg már felszentelték, pedig alig négyen- öten voltunk ott kőművesek. Ezután már csak itt-ott akadt egy kis javítanivaló, egészen 1943-ig. Akkor kerültem Komlóra. Nem volt ott más, mint egy kis iroda az építésvezetőnek, meg benne két íróasztal. Először egy asztalosműhely készült el, utána a vájáriskolát és a bányaszlürdőt építettük fel. 1954-ben hazajöttem, mert megoperálták a feleségemet. Két év múlva megkaptam a nyugdíjat, 580 forintot. Most 928-at hoz a postás. Ha hívnak, néha még elmegyek, megcsinálom a kisebb javításokat. Lenne munka bőven. Kár, hegy eljárt fölöttem az idő. GYURICZA MIHÁLY Beszéljünk a gyógyüdültefésről Beszéljünk, mert nem fölösleges. Nem fölösleges először azért, mert néhány nap múlva zárjuk az 1971-es évet és nem érdektelen számunkra, hogy 1971-ben Tolna megyéből hány szakszervezeti tag jutott el gyógyüdülőink valamelyikébe. Nem hivatkozom itt a különféle fórumoknak címzett bejelentésekre, amelyeknek a tárgya egy-egy kért, de meg nem kapott beutalás. Elég a szerkesztőségi postára gondolnom, ami éves viszonylatban igen tekintélyes mennyiséget képvisel; és meg kell állapítani máris, hogy nemcsak a sajtónak vannak „örökzöld” témái, hanem az olvasólevelek íróinak is. A gyógyüdülés ilyen „örökzöld” téma. De nézzük a mérleget. A Szakszervezetek Megyei Tanácsa 1971-ben 700 darab gyógyüdülőjegyet tudott juttatni az alapszervezeteknek, számolva az innen időben jelzett igényekkel. Az elmúlt évben, 1970-ben 600 beutalóval gazdálkodhatott a szakszervezet. A növekedés föltehetően nem áll meg és jövőre még több szervezett dolgozó részesülhet a gyógyüdülésben. Bár ha arra gondolunk, hogy Tolna megyében 58 528 a szakszervezeti tagok száma, az évi 700 beutalót sem tekinthetjük csekélységnek. Az egészségügy bonyolításában folyó állami, tehát jobbára szanatóriumi gyógyüdül- tetésben háromszáznyolcvanan részesültek az idén. A jóval alacsonyabb keretszámmal tehát az egészségügy gazdálkodik. Itt fekszik előttem egy levél, írója nyugdíjas és igen el lehet keseredve, mert egyrészt ez orvosak „lelkiismeretlenségét” bizonygatja, másrészt a társadalom „kegyetlenségét” Többek között ezt írja „...úgy van, mint a közmondás mondja, hogy legfőbb érték az ember. de csak addig, amíg dolgozni tud”. A levélíró nyugdíjasként is szakszervezeti tag. Ha van arról tudomása, hogy gyógy- ' üdülői beutalásért fordulhat az alapszervezethez is, nyilván nem születik meg igaztalan. levele. És nagyon sok hasonló témájú és hangvételű levél nem íródna meg, nem indítaná el a hivatalos — a végén fölöslegesnek minősülő — vizsgálódások láncolatát, ha az, akinek valóban szüksége van és egészsége helyreállítása miatt van szüksége a gyógy- üdülésre, tudja hova kell fordulnia. Mint fentebb jeleztük, az egészségügy gyógyüdülői beutalókerete az alacsonyabb, ezért az egészségügyet kötik legjobban ezek a keretek, következésképpen nagyon szigorúan kell differenciálnia, hogy a kevés gyógyüdülői, szanatóriumi (beutalóból kinek adjon. És még valamiről, ami szintén sok problémát okoz és inkább a szakszervezeti gyógy- üdültetés területén. Nem egy és nem is csak két nyugdíjas utasítja el a beutalót, ami az utó- és előszezonra szól, nem értve meg, hogy a főszezonban a dolgozó emberek üdültetése folyik. Van tehát, aki még válogat is, és ha emiatt marad ki az akcióból, évekre szólóan megsértődik. Évekig melengeti szívében a köznek szóló haragot. Alapjában véve ok nélkül, mert ebből a kicsi megyéből évente több mint ezren kereshetik föl vagy a szakszervezetek, vagy az állam jóvoltából gyógyüdülőinket, szanatóriumainkat. Olyan tény ez, amit meg kell becsülnünk! — óa — Tízezer külföldi vendéget várnak karácsonyra A karácsony úgy él a köztudatban, mint bensőséges családi ünnep, amelyet többnyire otthonában tölt mindenki. Az utazási irodák karácsonyi programjai szerint azonban a hagyomány már lassan átalakulóban van — ezt mutatja a bel- és külföldi társasutazások iránti érdeklődés. Alkaloida-üzem Tisza vasváriban Az IBUSZ Egerbe, Pécsre, a Győr—Pannonhalma—Fertőd —Sopron útvonalra, valamint Esztergomba és a Mátrába szervezett karácsonyi túrákat, amelyeken már csaknem minden hely elkelt. Hévízen és Keszthelyen a Coopturist szövetkezeti utazási iroda rendez immár hagyományos karácsonyi ünnepséget. Négyszázan utaznak karácsonyra a Magas- Tátrába, Krakkóba, Zakopané. ba és Párizsba a szövetkezeti iroda szervezésében. A szakszervezet elnöksége ezért kéri a kereskedelem minden dolgozóját, hogy a következő napokban tegyenek meg minden tőlük telhetőt a bőséges áruválaszték biztosítása érdekében. Az elnökség bízik abban, hogy a szakma minden dolgozója átérzi munkája politikai jelentőségét és olyan légkört teremt a karácsonyi csúcsforgalomban, hogy az ünnepekre készülő lakosságnak öröme teljék a vásárlásban. Különösen fontos most, hogy a belkereskedelem egész kollektívája megsokszorozott figyelemmel, türelemmel és segítőkészséggel könnyítse meg a napi cikkek, az ajándékok kiválasztását és vásárlását. De legalább ilyen fontos, hogy a vendéglátó egységek dolgozói biztosítsák a zavartalan szórakozást és családias légkört azoknak a dolgozóknak, akik az ünnepeket vendéglátóipari egységekben, szórakozóhelyeken töltik majd. Számítunk arra — emeli ki a szakszervezet felhívása —, hogy a munkában, a kulturált, udvarias magatartásban élen járnak a szocialista brigádok tagjai, akik az eddigiekhez hasonlóan most is kiérdemlik munkatársaik és a vásárlók elismerését. Tudjuk, hogy a munka ezekben a hetekben a szokásosnál is feszítettebb, több áldozatvállalást követel, elsősorban a szakmában dolgozó nőktől, akik feleségek, Korszerű alkaloida-gyár dolgozik kétezer munkással. Az alkaloida-gyárban az elmúlt öt évb “n 600 millió forin -js rekonstrukciót hajtottak vegre, termékeiket — értékes gyógyszeralapanyagokat — azó .a 50 országba exportálják. Az idegenforgalmi vállalatok javában készülnek a szilveszterre is, ekkorra mintegy tízezer külföldi vendéget várnak. A fővárosi idegenforgalmi igazgatóság három közkedvelt fővárosi szórakozóhelyen, a Citadella, a Régi országház és a Garzon étteremben rendez mintegy 1200 külföldi vendég számára nemzetközi szilveszteri bált. A helyek 70 százalékát lengyel, NSZK-beli, osztrák, jugoszláv, román és csehszlovák turisták foglalták le. A Budapestre érkező külföldiek számára az óév utolsó hetében három- és négynapos országjáró túrákat is szervesnek. A szilveszteri idegenforgalomban a vadászati világkiállításra elkészült új szállodák is részt vesznek. Az IBUSZ a korábbi éveknél jóval több külföldi vendégre számít. Húsz budapesti étteremben és szállodában rendeznek nemzetközi szilveszteri bált, ezekre az NDK-ból, Lengyelországból, Olaszországból, Franciaországból, Ausztriából, Jugoszláviából és az amerikai kontinensről 6000 vendéget várnak Azok a magyarok, akik külföldön akarják búcsúztatni az óévet, sokféle külföldi társasutazáson vehetnek részi.
