Tolna Megyei Népújság, 1971. november (21. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-04 / 260. szám

A delizsánsztól az űrhajóig Ezekben a napokban ünnep­ségek színhelye egy, a buda­pesti Városliget végén, a mil­lenniumi kiállítás céljára emelt, a második világháború pusztításai után hosszú évek munkájával megújított épület. Hetvenöt esztendeje, 1896-ban rendeletet adott ki az akkori kereskedelemügyi miniszter, a Közlekedési Múzeum megala­pítására — s az intézménynek ma is ez az épület az ottho­na. A jubileum alkalmából új állandó kiállítással mutat­kozott be a nagy múltú Intéz­mény, mely már régen elis­merést vívott ki magának, tézményünk külföldi értéke­lésre utal, hogy főigazgatóját alelnökévé választotta a közle­kedési múzeumok nemzetközi társasága, az IATM —, ám egy­úttal országos esemény is hi­szen idén januártól az egész országra kiterjedő hatáskört kapott a múzeum. A múzeumlátogató természe­tesen azt kérdezi: milyen előnyt várhat e hatáskörtől? Mellőzzük tehát azt, hogy az ország különböző múzeumai­val való együttműködésben mi a jelentősége ennek, pusztán a Közlekedési Múzeum országos kiállító munkáit körvona­Omnibusz a XIX. század végéről. egyedülállóan pontos, a legap­róbb részletekig az eredeti vasúti járművekhez hű mo­delljeivel. B híres modellek­nek azonban több mint két­harmada elpusztult, vagy el­kallódott a második világhá­borúban. Utána valósággal újra kellett „alkotni” a gyűj­teményt, hogy 1966-ban meg­nyithassa kapuit a múzeum. E felkészülés során nemcsak a régi gyűjteményt állították helyre, hanem jelentősen gya­lazzuk. Egyik állandó vidéki kiállítását már eddig is sokan megtekintették a tihanyi mú­zeumban, képet kapva a bala­toni hajózás történetéről. Né­hány hónapja újabb állandó kiállítása nyílt meg Párádon. Stílszerű környezetben, a ló- tenyésztésről híres egykori Károlyi-uradalom patinás is­tálló- és kocsiszín-épületében kocsikiállítást rendeztek. Jö­1902-ből származó tehergépkocsi modellje. rapították is a múzeum anya­gát, amely már régóta nem is fér el a régi falak között. Gazdag gyűjteményének csak egy részét tudja bemutatni az állandó és a különféle Idősza­kos kiállításokon. Raktárai­ban a legkülönfélébb száraz­földi, vizi és légi közlekedési eszközök, vagy ezek modell­jei, egyéb kellékei találhatók meg dédszüleink utazóeszkö­zétől, a delizsánsztól egészen az űrhajózást bemutató anyagig. A Közlekedési Múzeum azonban nemcsak a közleke­dés egyre gyarapodó tárgyi emlékeinek tárháza, hanem a közlekedéstörténeti kutató­munka hazai központja is. E munkába nyújt bepillantást a kiállítások mellett a külföldi társintézmények képviselőinek részvételével sorra kerülő tu­dományos ülésszak. A város­ligeti ünneplés így a szakma nemzetközi eseménye is — in­vóre tervezik a helyreállítás alatt lévő nagycenki Széche­nyi kastélyban annak az ál­landó kiállításnak a megnyi­tását, amely hazai közlekedé­sünk úttörőjének, Széchenyi Istvánnak a munkásságát jele­níti meg. A távolabbi tervek­ben még érdekesebb állandó kiállítások megalapítása is szerepel. Csak egyet említünk ezek közül: a mozdonyskan­zent, amelyben mintegy 20— 25, a forgalomból kikerülő mozdonytípus egy-egy példá­nyát kívánják megőrizni az utókornak. A jubileum alkalmából mél­tán esik szó a múzeum párját ritkító gyűjteményének gazdag­ságáról és különlegességeiről, az ott folyó kutatómunkáról. NÉMETH FERENC Karikás Frigyes:-BERCI” A Jászság egyik községét rendszeresen elöntötték a kommunista röpiratok. A falu lakossága eleinte kis csopor­tokba verődve olvasgatta a tiltott gépírásos lapokat, ami­kor azonban a csendőrök haj­szolni kezdték a röplapok ol­vasóit is, már csak úgy titok­ban, párosával bújták az írást. Jó ideje folyt már ez a csendes háború a falu lakos­sága és a hatóság között, de sose tudtak nyomára bukkan­ni a röpiratok titokzatos for­rásának. Azt, hogy az írások ártal­masak, mi sem bizonyíthatja jobban, mint hogy egyre több és több baja akadt a falusi hatóságnak a jászi emberek­kel. A csendőrséget meg kel­lett erősíteni. Az eddig öt da­rab dologtalan zsandárlegény helyett most kilencnek is folytonos munkát adott a forrongó földmunkások gom­bamódra elszaporodott, apró- cseprő bakafántoskodó cso­portja. Már nemcsak hogy a községházát ragasztották kö­rül dühös röplapjaikkal, de itt-ott a tettlegességig is el­merészkedtek. Egyszer az árulkodó kísbírót nyújtották meg egy vaksötét, esős éjsza­kán, mégpedig saját háza ka­pujában. másszor pedig a csendőrőrsvezetőt adjusztálta meg valamelyik hithű kom­munista oly módon, hogy be kellett szállítani a szolnoki csendőrkórházba. De hiába volt minden. Sem a röpiratos embereket, sem pedig a zsandár és a kisbíró keresztapját — aki kezejárá- sából ítélve egy és ugyanazon személyiség lehetett, mint­hogy corpus delictiként mind a két esetben egy-egy hatal­mas szőlőkarót és egyetlen ütéstől eredő fejsebet találtak a tett színhelyén — nem si­került kézre keríteni. Hiába jöttek az apáti csendőrök, hiá­ba szaglászott két szolnoki detektív is a titokzatos embe­rek nyomában, nem ért sem­mit. Pedig néha harminc gyanúba fogott embert is be- cípeltek a csendőrségre, ütöt- ték-verték őket nyakló nél­kül, az emberek mégis hall­gattak, akár a sír. Némelyik még csak azt sem mondta meg. hogy minek hívják. Ez se használt. A népség nem­csak hogv nem hagyta abba az urakkal való csatát, hanem egyre haragosabban okvetet- lenkedett. A jegyzőnek, a bíró­nak, a papnak, a postames­ternek, a leventeoktatónak alig köszönt már valaki, a zsandárral pedig még kérdez­ve sem állt szóba egyetlen te­remtett lélek. Adót se igen fi­zettek. A jegyző mindig fel­buzdult, hogyha valamelyik csodabogár azzal állított be a községházára, hogy hát adót akar fizetni. Az ilyen embert szivarral kínálta meg, sőt a nevét is kidoboltatta a falu­ban, követendő, de valójában elrettentő példaként. Tudniil­lik az ilyen önként fizetőnek nem volt maradása. A falu találékony népe ezer módot keresett arra, hogy az ilyen ritka féreg valahogy békes­ségben ne maradjon többé. Erre a konok, harcos össze­fogásra a postamester fiatal bojtárja hozta rá a bajt, olyanformán, hogy egyszer hosszabban eredt szóba Ve­der Mihállyal, akitől aztán olyan dolgot tudott meg, amit nem kellett volna az orrára kötni, össze is ültek az urak, a jegyző, az őrmester, a pos­tamester és takarosán kifun- dálták, hogy mit tegyenek. A többi aztán már gyorsan ment. Nemsokára Veder Mi­hály elvtárs jelenthette, hogy a postás ifjút sikerült „megagí- tálnia”. S hogy mekkora haszna lehet ebből a sejtnek, s mennyivel könnyebb lesz, ha majd postán lehet szállí­tani az irodalmat, s mennyi költségtől és fáradságtól lehet maid megkímélni a csoportot s főleg Berci elvtársat. Az elvtársak húzódoztak egy keveset, de Mihály olyan szívrehatóan tudta védeni ta­nítványát, hogy a csoport mégiscsak úgy döntött, hogy meg kell próbálni. A próba persze be is vált. Az első cso­mag rendesen megjött Pest­ről, nem volt abban semmi hiba. Veder elvtárs vette át a falu szélén késő este s bol­dogan hozta a drága holmit kopott kabátja alá rejtve. Az egyik csomagot követte a má­sik, a harmadik, végre Mi­hály elérkezettnek látta az időt arra, hogy az úi elvtár­sat bevonják a seitbe. Most aztán még kevesebb volt az ellenkezés. Egyedül Berci ka­pálózott ellene, de őt alig hallgatta meg valaki. Az új sejttag a kommunis­ta keresztségben „Laci” nevet kapott, s igen „radikálisan” látott neki a munkának. Alig merült fel kérdés, feladat, amire „Laci” ne vállalkozott volna. Az elvtársak boldo­gan állapították meg, hogy milyen nagyszerűen söpör az új söprű. Szinte haragudni kezdtek Bercire, aki nemcsak hogy nem hagyott fel ellen­séges magatartásával, hanem a leghatározottabban azt kezdte magyarázni az elvtár­saknak, hogy az új párttag, ez az igyekvő „Laci”: spicli. Olyan makacs volt, hogy ha az új elvtárs jelen volt vala­hol, Berci egy szót se szólt. Ki tudja, meddig tartott volna ez a veszekedés, hogy­ha hamarosan le nem csap közéjük a villám, ami aztán eldöntötte ezt a szomorú vi­tát. „Laci” büszkén mutatott rá minden emberre s pontos magyarázattal szolgált min­den pártfunkcionáriusrólil Vagy nyolcán kerültek csend­őrkézre. Napokig ütötték-ver- ték az embereket, de többet, mint amennyit „Laci” tudott, nem lehetett kiverni a konok földmunkás emberekből. Ne­gyednapra aztán mégis Össze­szedték azokat, akiket „Laci” érdemesnek tartott arra, hogy Szolnokra kerüljenek. Két asszonyt eresztettek útjára csupán, az egyik Varga Gá- b°mé, a másik pedig Berci, polgári nevén Balog Mária volt — Ez a két lotyó — mon­dotta „Laci” a jól értesült ember fölényességével — csak strózsákja volt a sejtnek. So­se szóltak ezek egy szót se. Kár velük bajlódni. Veder Mihályt, Varga Gá­bort, Fábián Imrét viszont főcinkosoknak állította be az újdonsült Sherlock Holmes, így jutott a hat jászsági kom­munista a szolnoki ügyészség kezébe. Pontosan hat hétre rá Var- gáné meglátogatta az urát Szolnokon, s egy szerencsés pillanatban el tudta neki mondani, hogy a múlt hét kedden este „Lacit” valaki el­náspángolta. Mégpedig tisz­tességesen. Eltörték a jobb karját, kiverték két fogát és két ökölnyi daganatot vertek a szájára. Futótűzként terjedt a hír a börtönben a jászsági kommunisták között, akik boldogan nevettek össze a reggeli séta közben s öröm­mel sugdosták egymásnak: — A Berci. — Betyár egy vászoncseléd. ♦ — Nyolcvan esztendeje, 1891. november 4-én született Kari­kás Frigyes, a magyar munkás- mozgalom kiemelkedő harcosa, a Tanácsköztársaság híres 39-es dandárjának politikai biztosa, a kommunista szellemű ma­gyar elbeszélőirodalom egvik megteremtője. Ebből az alka­lomból közöljük fenti írását. J. Kotljarsxkijt • • Üzemi demokrácia Az üzem műkedvelő festői tárlatának meg­nyitása előtt két nap­pal a rendezőbizott­ság stúdiójába te-, kerccsel a hóna alatt belépett egy férfi. — íme — szólt té­tován —, én is elhoz­tam önökhöz a fest­ményemet. Azzal ki­bontotta a tekercset. A képzőművészeti stúdió vezetője és munkatársa helyéről felugorva, szinte esze­lősen sietett a kép fo­gadására. A munka­társ rohant a villany­kapcsolókhoz, hogy felgyújtsa a központi, és az oldalvilágítást, no meg a rejtett vilá­gítás fénycsöveit; a vezető pedig áhitato- san ingatva fejét, re­megő hangon mondta: — Szinte hihe-he- hetetlen! Ezt ön alkot­ta? — Igen, én — fe­lelte szemlesütve a férfi. — És az égegy vi­lágon senki sem segí­tett önnek ebben az alkotásban? — Senki. Az égegy világon senki. —■ Már korábban is próbálgatta az ecse­tet? —. Nem. Korábban soha sem fogtam a kezembe ecsetet, _ vi­szont — tette hozzá — ceruzával azért rajzol- gattom olykor. De el­ső jelentős művem — ezt Szinte hihetetlen!—- kiáltott fel a stúdió vezetője, majd tekin­tetét munkatársára emelve így szólt: — Ide nézz Petya, milyen friss színek! Nem csak a szeme, de a lelke is gyönyör­ködik az embernek. — Lenyűgöző színek! — hogyta jóvá a mun­katárs. — Es mind­ehhez járul még a ra­gyogó kompozíció! Csak nézze, milyen lágy vonásokkal ábrá­zolja a tehenet, és mi­lyen nagyszerűen he­lyezi el a kép bal felső sarkában I Ennek a tér­beli megoszlásnak kö­szönhető, hogy mi az egész képet a tehén szemével látjuk. — Elbűvölő kompo­zíció — erősítette meg a képzőművészeti stú­dió vezetője. — Mi a véleményük, méltó-e az én képem a kiállítás többi képé­hez? Egyáltalán kidl- litható-e? — érdeklő­dött a kép tulajdono­sa, szerényen tartózko­dóan. — Méghogy mél­tó-e? A főhely illeti meg a képek között! Ez, ez egy valóságos Geraszimovl ön való­ban soha sem fogott eddig ecsetet a kezé­be? — Soha! — állítot­ta a kezét a szivére téve. — íme megvan, aki­től példát vehetnek a mi üzemi festőművé­szeink! — mondta ün­nepélyesen a képző- művészeti stúdió veze­tője. Van végre. aki-. tői tanulhatnak, akire felnézhetnek! Ez az al­kotás elhalványítja a többi képet. — Ez a szent igaz­ság —• helyeselte Pé- tya. — Mondtam én. hogy piktorokkal és mázolókkal, no meg piktolmányokkal meg mázol monyokkal va­gyunk tele — folytat­ta az előbbi. — Ha tőlem függne, akkor az egész galériába egyedül ezt oz egy festményt állítanám ki! Nekem aztán hihet: ön egy igazi őstehet­ség! — Valódi zseni! — tóditotta Pétya. — Titán! — Ha így látják, akkor függesszék ki jól látható központi helyre — mondta most- már távozóban — ma­gabiztosan, tekintélyé­nek súlyát is fitogtat­va a kép festője. — így hajtjuk vég­re, igazgató kartórs! — mondták egyszerre, szemükkel kísérve a tá­vozót. Fordította! Sigér Imre

Next

/
Oldalképek
Tartalom