Tolna Megyei Népújság, 1971. november (21. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-21 / 275. szám

Pálkováes Jenő riportjat

Árverés a gáton

Nyolc óra.

Az öreg Lukács komótosan bezárja a „szolgálati szobát”, a kulcsot zsebredugja és kiáll a kapuba. Feje fölött a szőlő- indákon nagy fürtű saszlát lóbál a csípős novemberi szél. A gáton minden sorompó nyitva. Két motor porzik a szivattyúház előtt. A gátőrháznál — a Lukács-féle gátőrháznál — fékeznek, úgy esnek le a motorról. Hideg van. Hideg, novemberi reggel. Rosszabb ez, mint amikor fagy. A szél hideg — ahogy a cigány is mondja; átfúj mindenen. Pufajkán, az öreg Lukács posztókabátján, a motoros nylon anorákján.

Kezüket combjukhoz csapkodják. Piros arcukon könnycsepp gurul végig.

— Ezek már jártak itt. Nézték, vizsgálták, mérték, hogy mi jönne ki belőle. Azt morfd- ták, visszajönnek. Hát itt vannak. Volt egy úr is, Wartburg.’ gal. Idehajtott és azt kérdezte: „öregem, melyik az a ház?” Mutattam, hogy az ott ni, ide nyoloszáz méterre. „Az?” — kérdezte. Az, mondtam. Beült az autóba, ott volt vagy órahosszat, aztán úgy elment, hogy nem is köszönt. Bátai emberek is jártak itt. Azért csak láttassák magukat, hogy ők is szóbajönnek majd a licitnél. Mert ugye, őnekik nem kell vizsgálni a házat, meg a ■hozzávaló épületeket. • Ök ismerik... No, jön megint egy autó — mondja Lukács, a gátőr.

Taxi kanyarog a töltésen, a ■gátőrháznál se áll meg, tovább hajt.

— Na, nekünk itt nem sok

babér terem. Megjött a Tischler.

A három fiatalember — a szekszárdi TÖVÁLL-tól — közösen akarja a házat megvenni : az anyag víkenház - építéséhez kellene... Vizsgálódnak, beszélgetünk. Lukács József jön a hírrel, „Elindultak”.

— Fél óra, s itt vannak — közli egy most érkező fiatalember, Wartburg gépkocsijából kiszállva.

— Ez nem az, akiről beszél- / tem — mondja Lukács József.

Aztán kismotorral jön egy negyven körüli férfi.. Majd egy öreg Warszava- autó kanyarog a töltésen.

Mi lesz itt a töltésen? Autó- vásár?

A hangosbemondó idáig hallatszik: „Értesítjük a lakosságot, a gátőrház árverezése kilenc órakor kezdődik, gyülekező a Lukács-féle gátőrháznál.”

— Na, mehetünk is tán — mondja Lukács József, és a csapat elindul: motoron, autón, kerékpáron. A gátőr kerékpárt hajtva vezeti a menetet, szépen, lépésben.

A száz éves körüli, most árverezésre kerülő ház előtt taxi áll. A sofőr felnyitja a csomagtartót. Megtérít. Fehér konyharuhán friss kenyér, főtt sonka, cseresznyepaprika.

Tischler is eszik. Az érkezők sanda szemmel nézik.

Az épületek mögül előjön még egy, ember. Valaki morog: „Ez is .itt van ?” Gyűlik a nép. A bőrkabátos kezében collsto- kot forgat, a sapkás, meg a pulóveres Tischlerrei diskurál. A bátaiak külön csoportban. A három fiatalember — a két Máté, meg a sógor — szintén külön. Külön a két gátőr is: Reiter, aki a vevőt váró gátőrházban lakott 28 évig, és júniusban ment nyugállományba, meg Lukács József. „Itt volt az ágyam, nézze meg, 28 évig állt itt.” Még a helye is kihűlt: fél év óta semmi élet Még a pókok és bogarak is eltűntek.

— Jönnek. — Reiter szól, és mutatja, ott jön a vízügyi igazgatóság autója,

A szakaszmérnökség vezetői szállnak ki az autóból, meg az igazgatóság jogásza. Köszönés, kézfogás. (Hogy megy a nyugdíja; Mi újság Lukács bácsi; Együtt vagyunk emberek?)

A figyelem az érkezőkre terelődik. Dossziét hoz a sofőr, a gyorsíró papírt vesz kezébe.

— Várjunk még, hátha jönnek — mondja Góts Kálmán főmérnök.

Várunk.

Az öreg Lukács sietve becsapja az istállóajtőt. „Egészséges, erős fából van az is emberek, az szakramentum” — mondja.

Kínálja az igazgatóság portékáját.

— Negyed tíz, kezdjük. Ismertetem az árverezéssel kapcsolatos tudnivalókat — Góts Kálmán felolvassa a szerződést. — Megértette mindenki? Kinek van kérdése?

— Csak annyi, hova kell rakni a szemetet? *

A társaság felkerekedik, szemlére indul. A ház mögött lévő gödröt alkalmasnak tartják. Jó. Akkor Ide kell teríteni.

— Több kérdés?

A vásárnak fortélya van, az árverezésnek technikája.

— Van-e valaki, aki az egész épületcsoportra igényt tart?

Néma csönd.

— Mennyi a kikiáltási ár? — az egyik bátai ember kérdi.

— Harmincezer.

Megint csönd. Cigarettára gyújtás, toporgás, susmogás. A töltésen tehergépkocsi jön. Két ember ugrik ki a fülkéből, éppen csak odafigyelnek a csoportra, körbeszaladják az épületet és amikor visszajönnek,

az egyik megszólal, jó hangosan:

A Tolna Textilgyár az egész mindenséget megveszi így, ahogy van.

— Harmincezer forint először.

— Sajnos, a textilgyár visz- szaáll, csak tizenötezer forinttal engedtek el.

— Azt javaslom, külön árverezzük az épületeket — szél a colls tokos.

— Egyetértenek vele?

Mindenki egyetért.

— A lakóház. Húszezer forint először.

— Tartom — a coliatok magasba emelkedik.

Szünet.

— Húszezer másodszor.

Senki nem szól egy árva

szót sem.

Az igazgatóság emberei ősz- szedugják a fejüket. A licitálók fülelnek.

— Szóval emberek, volt egy ajánlat,, negyvenezer forintért az egész dologra. Nem árverezünk külön.

— Negyvenezer az összesért először.

A fehérpulóveres megszólal:

— Külön kellene értékelni az egészet...

— Tischler negyvenet ad érte.

— Negyvenkettőért tartom az egészet. — Kövér ember, szájában cigeratta, zsebében aprópénzt csörget, ö is bátai.

— Sok a munka vele — a Wartburgos csendes megjegyzése elúszik a csoport fölött.

— Megér nekem negyvenötöt, többet egy fillért sem — Tisch’.er fordul egyet cipője sarkán, rákacsint a taxisra.

Bognár István riportja:

Egy szakmunkás elképzelte,

a kollektíva elkészítette

Az öntözés hasznosságát,, gazdaságosságát aligha kell bővebben magyarázjii. Elég csak a kiskörei épülő vízlépcsőre utalni, amely teljesen megváltoztatja majd a Tiszántúl képét, mezőgazdaságának termelési szerkezetét. Szűkebb pátriánkban a Sió-torkolati zsilip, majd a következő években épülő újabb zsilipek is több ezer hektár termőföld öntözését teszik lehetővé. Az öntözéshez viszont újabb, és főleg korszerűbb berendezések kellenek.

Az ország öntözőcső-gyárában, a Szekszárdi Mezőgép Vállalatnál évente egymillió, egymillió-kétszázezer méter cső készül. A vállalat látszólag tehát egyeduralkodó — számára mégis annyira fontos a korszerűsítés, mintha több versenytárs lenne. A „versenytárs” a gazdaságosság, a termelés fejlesztése, a gyártás korszerűsítése, automatizálása, az önköltség csökkentése.

Az egész ország mezőgazdasága ismeri a szekszárdi öntözőcsöveket, így nem lehet közömbös az, hogy most, illetve az elkövetkező hónapokban a gyártási technológiában lényeges változás megy végbe. Ennek a változásnak kedvező hatásait nyilván majd észreveszik a felhasználók is.

A vállalat jövőre már korszerűbb, kapcsolószerkezettel felszerelt öntözőcsöveket hoz forgalomba. De ennek a kapcsolószerkezetnek hosszú története van. Ebben a történetben összesűrítődik egy üzem kollektívájának alkotó kedve, újat teremtő készsége, az, hogy egy új megoldás hogyan ragad magával fizikai munkást, mérnököt egyaránt.

Zsigovits Ferenc igazgatói

— Az öntözőcső lényeges szerkezeti

eleme a kapcsolószerkezet. Eddig tem- peröntvényből készült; évente 6—700

tonnát kitevő mennyiségben kaptuk az Öntödei Vúllalgttól. Kaptuk, úgy, ahogy, sohasem olyan mennyiségben és olyan minőségben, amely számunkra lehetővé tetté volna a folyamatos termelést. Kézenfekvő volt tehát olyan megoldást találni, amely kiküszöböli a temperönt- vényt, illetve a teljesen megbízhatatlan kooperációs partnert. Olyan, acéllemezből préselhető szerkezetre gondoltunk, amelyet házon belül is gyárthatunk.

— Megbíztunk egy tervezőintézetet; dolgozzon ki az elmondottaknak megfelelő kapcsolószerkezetet, úgy, hogy az egyúttal alkalmas legyen a mezőgazdaságban mái használatban lévő csövekhez való kapcsoláshoz, és használható legyen az új gyártmányhoz, az alumínium csőhöz is.

Wéner Zoltán,' a technológiai osztály Vezetője:

l%5 á álM km&néP

kapcsolószerkezet nem váltotta be a reményeket. A kísérletek során kiderült: nem volt megfelelő a tömítés, de a legnagyobb hiba az volt, hogy nagyobb nyomásnál már deformálódott az anyag. Ezzel tehát kudarcot vallottunk.

— A vezetés ezek után jutott arra az elhatározásra, a múlt év közepén, hogy „házon belül” ír ki pályázatot, viszonylag rövid, másfél hónapos határidővel.

Zsigovits Ferenc igazgató:

. — A pályázók számára ötezer, kétezer

ezer forintos díjakat tűztünk ki. A beérkezett munkák közül Kovács Józsefét találtuk a legmegfelelőbbnek. Illetve, az elméleti megoldást, mert hogy ebből gyakorlatilag hasznos szerkezet lett ahhoz kellett az a kollektív munka, amelyben részes volt a technológiai osztály, a szerkesztés, a szerszámműhely, a kísérleti műhely.

A pályázat nyertese, Kovács József, a szerszámműhely azóta már nyugdíjba vonult szerszámlakatosa. Pályázata egy mintadarab volt, és két oldalon, kézzel papírra vetett gyártási leírás. (Nem lehet meghatottság nélkül kézbe venni az idős szakmunkás szálkás betűivel telerótt papírlapokat.)

Kovács Győző szerkesztési osztályveiető:

— Józsi bácsinak a reszelő volt a ceruzája. Ahhoz, hogy az elképzelésből valóság legyen, el kellett készíteni a megfelelő rajzokat, megszerkeszteni a gyártáshoz szükséges kísérleti szerszámokat.

Wéner Zoltán:

— Amikor a szerkesztés az elképzeléseket rajzra „lefordította”, következett a kísérleti munka. A kapcsolószerkezet négy darabból áll: a gyűrűből, a kiskörömből, a nagykörömből, a karból. A gyártáshoz tizenkét szerszámot kellett készíteni, illetve a 85-ös és a 130-as átmérőjű csőhöz huszonnégyet. Amikor a mintadarabok elkészültek, elküldtük vizsgálatra a Mezőgépfejlesztési Intézethez, amely megvizsgálta mind szilárdsági, mind tartóssági szempontból. Az alumínium csőnél külön fárasztó vizsgálatnak vetették alá, nyomás alatt végeztek nyolcezer kapcsolást. Ez a gyakorlatban 8—9 éves használatnál: felel meg. Az intézet vizsgálata kedvező ered- mlnnyel járt, így hozzá lehetett fogni a végleges szerszámok elkészítéséhez, amelyekkel akár több százezer alkatrészt is gyárthatunk. A 85 milliméteres cső gyártásához a felszerszámozással készen vagyunk, megkezdjük a sorozat- gyártást. Amint a temperöntvény kifut, már az új, acél kapcsolószerkezettel szereljük fel a csöveket.

Decsi László, « szp’szómmű^ly

'msmsk “

— Az egész műhely nagy kedvvel vett részt a szerszámok kidolgozásában Ha kellett, munkaidőn túl is. Nagy szakértelmet, türelmet kíván egy-egy ilyen présszerszám kialakítása, ráadásul nagyon szép munka volt.

Háromházi Ferenc, a horganyozó mű vezetője:

— Felületvédelmi szempontból js jobb az új szerkezet, mint a temperöntvény. Azt csak festeni lehetett ezt viszont tü zihorganyzással lehet kezelni, így tar tósabb, szebb is.

— Végül is, mi a gyakorlati haszna az új kapcsolószerkezetnek?

Wéner Zoltán:

— A partnernek, az Öntödei Vállalatnak nem valami kimondottan jó üzlet nekünk szállítani. Ennek jeleit éreztük is állandóan. Az öntvény készült Sopronban, Mosonban, Kisvárdán, temperálták Salgótarjánban, olyan hosszú úton érkezett hozzánk, hogy állandóan késett. Bennünket viszont szorítcgÉ » határidő, gyakorlatilag sohasem ttötyir. hogy a kereskedelemnek tudunk-e időarányosan szállítani, vagy sem.

— Az acél kapcsolószerkezet alkalmazása azt jelenti, hogy megszabadulunk egy rapszodiku* partnertől, üzemen belül tudjuk előállítani, olcsóbban, tehát kedvezőbb önköltséggel. Azonkívül a gyártást a következőkben automatizálni lehet. Óriási előny az ia, hogy présgépen elő lehet állítani, és az sem lebecsülendő szempont, hogy esztétikailag is megfelelőbb, mint. az ormótlan öntvény.

Kovács Győző:

Az öntvény eddig nem csupán a késedelmes szállításban jelentett hátrányt, hanem a minőségben is. Bármilyen magas selejtszázalékkal kaptuk, nem mertünk reklamálni, örültünk, hogy egyáltalán kapjuk. No és, a rengeteg utólagos munka... Az öntvénytisz títás — mert azt js nekünk kellett végeznünk gyakorlatilag — volt az egyik legrondább és az egészségre ártalmas munka. Szinte erőltetni kellett az embereket, hogy ezt a munkát elvégezzék. Tegyem hozzá azt. hogy a csőre való felszerelést végző dolgozóknak többki, lós kalapácsot kellett naphosszat emelgetni? Most ezt a munkát préseléssel is el lehet végezni. Ez a műszaki megoldás nagyon nagy előrelépést jelent a gyártmányfejlesztésben. Még csak anv- nyit: ennek a kapcsolószerkezetnek fele annyi a súlya, mint az öntvényé.

A végső összegezés; nehéz megtenni úgy, hogy ne tűnjék frázisnak. A Szekszárdi Mezőgép Vállalatnál egy idős szakmunkás ötlete, a szellemi és a fizikai munkások összefogása új, korszerűbb gyártási eljárást, új műszaki megoldást hozott. Hosszú hónapok izgalmas munkája után ott az új termék, az első, néhány ezer alkatrész már kikerült a hor- ganyzóból — ha a temperöntvény elfogyott, már Csak ezt aModmaraáfc

, __ ; tv

4

,ÍA folyamatos caSgy&tfe»

— Negyvenöt először.

— Mondom, megér nekem annyit

— Kérem, figyelmeztetem az urakat, hogy a huszonöt százalékot készpénzben kell Jeten-; ni, most

— Százasban, vagy ötszázasban? — a taxis megjegyzését derültség fogadja.

— Na, emberek, egy kis szünetet tartunk.

A csoportok ismét kialakulnak. A Máté-fiúk, meg a sógor, a hátsó sorokból figyelik az árverést: „Nekünk harmincat ért volna az egész, több pénzünk nincs.’’ Tischler a colls tokossal, a pulóveressel tárgyal. A bátai ember továbbra is az aprópénzt rázza«

— Szóval, egy kis figyelmet kérek. Negyvenötezer másodszor.

Ismét csend.

Tíz perc múlva: „Negyvenötnél tartunk”.

— Negyvenhatot adok ért* •— a bátai ember rágyújt.

— Hogy hívják, kérem, mert ugye — a gyorsíró kérdezi a bátai embert

— Oláh István.

Tischler megkerüli a házat.

— Negyvennyolc. Kalapigazítás, cigarettára’

gyújtás, tanakodás.

— Annak éri meg, aki eladja — mondja a tolnai ember, szorongatja a kis noteszt.

— Negyvennyolc először.

— ötvsnet adok érte. Tischler megemeli a kalapját.: „A magáé”.

— Ötven először..

Csönd«

— ötvenezer másodszor. Ismét csönd. Oláh István

arca fehéredni kezd.

— ötvenezer forint harmadszor, uram, az öné a gátőrház. Megértette a feltételeket?

— Igen, minden rendben van, minden. Csak elszaladok a postára pénzért.

— Ne gyalogoljon, elvisszük autóval.

Tischler elköszön. „Uraim, kerestem a cégnek húszezer forintot” — kalapot emel, s elhajt a taxival. A Máté-fiúk szorosan a fal mellé állnak, utána begombolózkodnak ép elindulnak haza.

Csak a két gátőr „akadékoskodik" még. „Góts kartárs, legalább két oszlopot vigyünk el, hiááprsik amott.”

— Emberek, innen már egy fél téglát sem. Ez már Oláh fatváaé. Majd ő elvisz min*

te kite mű