Tolna Megyei Népújság, 1971. november (21. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-21 / 275. szám

Ssehulity Péter riportjai I Tél várás 71-]feeis beruházások főszereplői í. Akik elhatározzák í. Qp. )' -A tél fegyelem, a nyár ke­gyelem, a tavasz fáradozás, az ŐSz kívánkozás. |’A vénember, aki egyidős a századdal és decemberben pont áíon a napon hágja át a het­ven egyedik esztendőt, amelyik hápon az ötvenes évek elején á: sztálini műszak kezdődött, a 'Vénember nyugdíjas építő- ‘thíunkás és a télvárásról eny­héit mond csupán: ' ú— Várja az öregördög. Dehát jön, ha várjuk, ha ftém. Faluhelyen még mindig más, mint városhelyen. A városi ember ránéz a naptárra és így szól: Újból elszaladt egy esz­tendő, észre sem vettük. A falusi ember november végén gyakrabban nézegeti a hízók gömbölyödését, s az eget les­vén átszól a szomszédhoz: Az bizony hófelhő, higgye el, hó­felhő. No, de talán nézzük meg közelebbről ezt az idei tél- várást. ÍW 2. Iái Bemegyek az iskolába. '*— Gyerekek, ki szereti a telet. Nyújtsa fel a kezét, aki nem szereti. Falusi iskola. Osztálylét- sznm: 37. Nyolcadikosok. Egy kislány ágaskodik. *-— Te nem szereted. — Aput sajnálom. Duna­újvárosba jár dolgozni és örökké panaszkodik a vonatra. Egyszer nagyon meleg, egyszer hagyon hideg. 1 Az utazó munkást, a bejáró dolgozót a tél nagyon meg­viseli. Nyáron még elmegy valahogy, de egészen más haj-, íláli négykor kelni januárban, és' megint más hajnali négy­kor kelni júliusban. „Január­ban valahogy nehezebb el­indulni. Az ember kinéz az ablakon és tűnődik: Induljak, maradjak? Utána már megy az ember, csak elindulni, a szobából kilépni, az nehéz” — mondja Kőműves Ferenc, aki huszadik éve bejáró dolgozó. ' Hát az osztály hogyan véle­kedik? "j— Ti többiek, mindannyian áZéfetitek a telet? "‘Kórusban kiáltják: Igen. ".-4- Miért? Válaszok: — Lehet Csúszkálni. — Jön a télapó. *— Van karácsonyi szünet. — Levágjuk a malacot. — Eljön a nagymama. — A hó szép. A tanítónő elmondja: A gyerekek 90 százaléka mindig az időjárásnak megfelelően öl­tözködik. A melegítő, az megy legjobban. Esetleg duplán. A lábbeli, többnyire még a leg­nagyobb hidegben is gumi­csizma. A szülők a lábbelire panaszkodnak legtöbbet. Sok kell belőle. Némelyik gyerek lábáról tavaszig három pár „lekopik”. Szóval a 90 száza­lék az időjárásnak megfelelő­en. öltözködik. És a tíz százalék? — Szegényesen, de kényesen. — Hogy érti? — Tavaly bejött az egyik asszony cirkuszolni. Az ő gye­rekére ne mutogassunk ujjal, hogy az ő gyerekét a társadal­mi szervek felruházták. Ki­jelentette: többet nem fogad el semmit, és elrohant. Higy- gye el, nem mutogatott ujjal séhki arra a gyerekre. A nagy- öSáládosok túlságosan érzéke­nyek. •:?íÉrthetŐ, nagyon is érthető. 4 3. fii "Tapasztalatból mondom: a jótnódúak rendszerint sírnak, án szegényebb sorsűak szinte dicsekszenek. Az üzemben, a szakszervezeti titkár irodájá­ban V. József segédmunkás­sál beszélgetek. Kicsi ember. Azt mondja a cigaretta tartja benne a lelket Kossuthot szív, naponta negyvenet, olykor hat­vanak Tíz gyerek édesapja. — Mennyi közülük a kere­ső? — Kettő. A fiam nemrég lett szakmunkás. A lányom szintén itt dolgozik, 14 éves, hatórás. A többiek iskolába járnak, illetőleg öt iskolába jár,- kettő óvodába, egy böl- csődés lenne, de a húgom vi­gyáz rá. — És a kereset? — Ezerötszázharminc forint a családi pótlék. Én ezer- háromszázötven forintot kere­sek, ehhez jön az a napszám, amit az asszony hoz haza. Más nincs. A két nagyobbik gyerek magára keres. — Tizenkét; tagú családnak nem sok. — No, ez úgy van, hogy én 24 órából rendszérlnt 20 órát dolgozom naponta. — Fél a téltől? — Nem: Tessék eljönni hoz­zánk és körülnézni, és meg­látja. Szűkösen ' ugyan, de megvan mindenünk. Tüzelő, ruha, minden. Két hízót vá­gunk és talán még egyet. Az igaz, hogy a szórakozást, a kocsmát nem ismerem. — Télen hány helyiséget fűtenek? — Fűtjük a két szobát, a konyhát. — Mégis, mitől fél legjob­ban? — Sosem tudom hány pár cipő kell tavaszig. A gyerek reggel elmegy és este dara­bokban hozza haza. Jártam V. József lakásán Szűkösen ugyan, de valóban megvan mindenük. Olyan áron persze, hogy V. József a nap 24 órájából húszat dolgo­zik, s miután tanult mestersé­ge borbély, ezt a mesterséget is űzi. Hogy hogyan, miként, nem firtatom, nincs hozzá lel­kem. 4. Ez a család elismerten jó­módú. Meglátszik kívül is, be­lül is. Az asszony hellyel kí­nál, hamutartót tesz az asztal­ra és szívesen, készségesen vá­laszol a kérdésekre. — Sok a éónd? — Hát bizony nem könnyű. Két gyereket kitaníttattunk. Most szerelt le a fiam, föl köl- lött öltöztetni. A lányra meg évekig fizettük az albérletet. Nem könnyű. — A férje a termelőszövet­kezetben dolgozik. — Állandós. Télen is megy mindennap. — Megvan a téli tüzelő? — Nincs még egy szem sze­nünk sem. Olaj meg csak egy hordóval. Tíz mázsa szén elég, mert csak a konyhában tüze­lek szénnel. Tavaszig három hordó olaj kellene. Ez hatszáz liter, de nekünk mindössze egy hordónk van, mert sajnos a hordó nagyon drága. — Felöltözve várják a telet? — A gyereket felöltöztettem. Nekünk kellett felöltöztetni, mert nem kapott semmi , se­gélyt. Háromezer forintba ke­rült. Magamnak megvettem a nagykabátot, a csizmát. Az uramnak bakancs kell. ■ — Élelem? — Szeretünk enni. Két hí­zót vágunk. Az elsőt kará­csonyra szoktuk levágni, a másikat utána valahogy. Ugyan az idén hármat vágunk, mert lesznek itt majd munká­sok. Rendbe szeretnénk tetet­ni a ház elejét. — Eladásra? — Hát hogyne. Húszat ad­tunk el a nyáron, két hízó meg most megy el szerdán ál­lítólag. A telet várják itt is. 5. örömmel hallgatom a ható­ig emberét, a tanácskiren- deltség vezetőjét. Örömöm tár­gya az a reális életlátás, ami rövid nyilatkozatából kiderül. — Egyik így, a másik úgy. Az idősebbek és a nagycsalá­dosok nem a légjobb körül­mények között várják a telet. Neveket is mondhatok, de tud­ják, hogy van ez. Inkább név nélkül. Van itt egy idős, be­teges asszony. Kap járadékot, de keveset. Egyedül él, nincs senkije. Most küldtünk neki húsz kéve rozsét. Nemcsak ne­ki, másoknak is. A községben 430—450 család él. A tíz szá­zalék szerintem fél a téltől. Még az a szerenfcse, hogy van itt egy erdő, és ott az időseb- beje is beszerezhetik a tüzre- valót. Mondom a tíz százalék minden szempontból nehéz körülmények között él. És azok is félnek a téltől, akiknek mindenük megvan, csak eljáró dolgozók. A vénember, a nyugdíjas építőmunkás az idén nem vág disznót. „Felesleges. Nem megy a füstölt hús, nem bírja a gyomrom. Tej, vagy ilyesmi”. Nyolcszáz valahány forint nyugdíjat k-ap, és még mindég sokat dolgozik. A ház körül és az erdőben. A krumpli, a zöld­ségféle megterem. A kenyeret a boltban vásárolják. A fát beszerezte az erdőről. A ta­valyról maradt hat mázsa szén eltart tavaszig, mert csak es­tefelé gyújtanak be az „alvó­szobában”. „Hazanyomtam két vontatóval, a tüzelő olyan fontos, akár a kenyér. Hát így” T. Istvánná, a vegyes bolt vezetője a tél közeledtét ab­ból veszi észre, hogy fogy a só. „Előre megveszik a belet, a rizsát, a sót. A múlt héten húsz mázsa sót adtunk el, több mint háromszáz kilót naponta” — mondja. A földeken szántó trakto­rok. Még nincs baj, még nem fordult ki a földből az eke. A mezőn dolgozó ember rá­adásnak, ajándéknak tekinti a munkára alkalmas novemberi napokat. Van olyan esztendő, hogy november közepén már havazik és a kopasz ágakra röppenő varjak veszettül mondják: Kár-kár, Kár-kár, 6. A zord telek, a nagy telek, a hosszú telek egymást vált­ják, a rövid, az enyhe, meg az esős telekkel. Számon tartjuk. Tudjuk melyik évben jártunk úgy, hogy már novemberben leesett a hó, és nem ment el csak március derekán. Emlék­szünk rá, volt olyan év, hogy februárban már azt hittük ki­tavaszodik. Földbe került a mák, a borsó, ledobtuk a téli­kabátot, s erre megjött ám az idő hófúvásokkal. Ebben a században a „tél­irodalom” mutatja talán leg­jobban, hogy mit jelentett há­rommillió koldusnak a tél. Tüzelő nincs, zsírozó nincs, kenyér nincs, munka nincs. A gyerekek, a felnőttek dide­regve, fogvacogva vészelték át a telet, sokszor felváltva egy csizmában járt, s egy télika­bátot hordott az egész család. A régi nyomorúság reakciója, hogy a téli örömök, a kará­csonyi, újévi evés-ivás, az ajándékozás, a disznóölés még mindig szokatlanul nagy ter­jedelmet kap az újságokban, az útviszonyokról szóló jelen­tések mellett. Nem győzünk örülni annak, hogy a tél ezekben az évek­ben már nem csapás, nem fo­gakat csikorgató szenvedés a lakosság jelentős hányadának, hanem „csak” egy évszak a maga nehézségeivel, a maga örömeivel. Sőt, -mentőöv. Gaz­dasági életünkben egy idő óta régen várt felmentő sereg. Még júliusban is lehet rá hi­vatkozni, hogy azért mennek rosszul a dolgok, mert késett a kitavaszodás. Dehát hol vagyunk még a kitavaszodástól? Egy esztendeje lesz novem­ber végén, hogy a párt X. kongresszusa a határozatban a többi között kimondta: „...gyö­keres javulást kell elérni a be­ruházási tevékenységben, az erők koncentrálásával, jobb munkaszervezéssel keil rövidL teni az építési-szerelési időt, és véget kell vetni a költsé­gek túllépésének.” 1971. július 29- én a Minisztertanács ülése foglalkozott behatóan a be­ruházási helyzettel, majd most legutóbb a gazdasági aktíva­értekezlet. Miért a megkülön­böztetett figyelem? TÉNYEK, TANULSÁGOKKAL Évről évre folyamatosan nőtt a visszautasított igények meny- nyisége, 1970-ben csak a nem teljesíthető építési kívánalmak 10 milliárd forintot tettek ki. Gyorsan emelkedett a befeje­zetlen állomány, értéke a múlt évben már 68,7 milliárd forint­ra rúgott. Az indokoltnál más­félszer, kétszer hosszabb a ki­vitelezési idő, s ha például a harmadik ötéves tervben si­kerül minden beruházást az eredetileg tervezett határidő­ben üzembe helyezni, a tár­sadalmi teljes termelés értéke 30— 35 milliárd forinttal na­gyobb lehetett volna! De nem sikerült... A lassú kivitelezés miatt idő előtt elavulnak a berendezések, technológiák, az anyaggal, kivitelezői kapacitás­sal nem fedezett beruházási törekvések elősegítik az erők szétforgácso-lódását... A cél világos. A beruházá­sok növekedése nem haladhat­ja meg a nemzeti jövedelem növekedésének ütemét; nem csupán az igényekre, hanem azok figyelembevételével a lehetőségekre kell tervezni. Mégpedig úgy. hogy az egyen­súlyhiány fokozatosan meg­szűnjék, s nem a beruházások egyre nagyobb mennyiségével, hanem azok összetételének és hatékonyságának javításával. KONCEPCIÓTÓL az Átadásig Lényegében hat szakaszra osztható egy ipari beruházás. Ezek: a koncepció kialakítása; döntés a megvalósításról; mű­szaki tervezés; kivitelezés; pró­baüzem; a teljes termelés el­érése. Ez az, amit szaknyel­ven átfutási időnek neveznek; S ami hosszú. 1966—1970 kö­zött 362,1 milliárd forint volt az összes beruházások értéke, tehát ekkora összegről hang­zott el döntés? Nem egészen. A döntések előbb születnek, mint a befektetések. Sokszor hosszú évekkel előbb. A dön­tés és a termelés megkezdése — az átadás — között tehát sok idő telik el. A döntésnél számolni kelj ezzel. Kellene... Az üzembe helyezett beruházá­sok értéke — folyó áron szá­mítva — húsz év alatt a tíz­szeresére nőtt, a befejezetlen állományé viszont a harminc- szorosára! Amit részben indo­kol a beruházások bonyolul­tabb anyagi-műszaki összeté­tele. de amit annak számlájá­ra is írhatunk, hogy koncep­ciótól átadásig túl sok idő te­lik el, közben módosul a terv, a cél, újabb összegekre van szükség, a kivitelező a Változá­sok miatt későbbi határidőt jelöl meg... Amit már az eddig leírtak alapján megállapíthatunk: ha­tékonyabbá. gyorsabbá csakis akkor válhat a beruházási munka,' ha ott hozzák a dön­téseket, ahol azokhoz a szük­séges információk rendelkezés­re állnak, s ha a döntést ho­zók minden tényezőt mérlegel­ve, világosan meghatározták a beruházás célját. DÖNTÉS HELYBEN 'A gazdasági reform eredmé­nyeként a döntések egyre in­kább decentralizálódnak, 1975- re például az ipari beruházá­soknál a központi források ará­nya a terv szerint már csak 30—31 százalék lesz. Növek­szik tehát a vállalati tevékeny­ség szerepe. Ami viszont elő­térbe tolja a mérlegelést. Azt ugyanis, hogy tisztázzák, mire van biztos fedezetük, s ne ar­ra számítsanak, majd fizet az állam. Továbbá: csakis beruhá­zással érhető el a termelésbő­vítés? Mert ma az adott álló­alapok kihasználtsági foka is alacsony, mégis, nagy a be­ruházási kedv. Ha beruházásra van szükség, milyen összetéte­lű legyen az? 1970-ben ugyan­is a 88,4 milliárd forint összes beruházásból 43,9 milliárd volt az építés! Ha az összetétel tisztázódott, pontosan határoz­ni kell arról is, mi legyen az építés módja — hagyományos vagy könnyűszerkezet-e stb. —, a beruházási célt milyen berendezések, technológiák va­lósítják meg a legjobban, azok mennyiért szerezhetők be, de­viza szükséges-e stb. Azaz: helyes döntést csak akkor lehet hozni, ha több változat elemzi a különböző megoldások előnyeit és hátrá­nyait, ha messzemenően figye­lembe veszik a helyi adottsá­gokat, a szükségletek tényle­ges színvonalát — mind a be­ruházás, mind a beruházás eredményeként létrejövő térj melés esetében —, s ha a dönj tés nem túlméretezetten, ha­nem reális mértékben terheli az erőforrásokat. LEGFONTOSABB! AZ ELŐKÉSZÍTÉS Mindez a beruházás előkés szítésének szakaszát alkotja; azt a legfontosabb mozzanatot, ami döntően befolyásolja a ké­sőbbieket. Ezért, hogy sok eset­ben a rossz előkészítés miatt késedelmes a kivitelezés, a cél­tól eltérő a megvalósítás. S ezért, hogyha szükséges, az előkészítés akár több időt is igénvbe vehet, mint maga a tényleges építés-szerelés. (Ä feilett ipari országok gyakor­lata ez utóbbiak mellett tanúsj kodik.) Az előkészítéshez ter­mészetesen még sokféle teen­dő kapcsolódik. Tervezőt kell keresni, s dönteni arról, hogy saját lebonyolításban vagy megbízás alapján történjék-é a beruházás? A saját mellett szól, hogy közvetlenebbül ér­vényesülhet a beruházói ér­dek, az önálló beruházási vál­lalatoknak adott megbízás mel­lett. hogy ott nagyobbak a gyakorlati tapasztalatok, de ellene, hogy az érdekeltségi rendszerben a nem megfelelő súlvíí tényező az idő: mind á tervezők, mind a beruházási vállalatok dön+ően a beruházás költség alapján jutnak bévé-- telhez. Ä föntebb leírtak érzékelte­tik hogy a hatékonyabb, pvorj sabb beruházási tevékenység­hez nemcsak egy-egv megren­delő alaposabb munkája kell,' de egyértelműbb ösztönzési rendszer is — amely nemcsak büntet a kötbérrel, hanem ju­talmaz is, akár a határidő előtt átadott létesítmény több­let bevételéből adott százalé­kos részesedéssel, — a vállal^ kozói szervezet tökéletesítésé —* pl. génínari fővállalkozás —, az árfelhajtó törekvések megakadályozása, s így to-' vább. Tegyük fel: mindezeken túL jutva, megszületett a világos döntés. Az alapkőletétel azon­ban még messze van. Mészáros Ottó (Következik: Akik megtervezik)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom