Tolna Megyei Népújság, 1971. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-17 / 271. szám
Becsüljük meg harcosainkat! Kocsi«! Albert és Szabó Csilla szonátaestje — Jó szakmám volt. Kerestem is rendesen. A gépszerelőket megfizetik. Mindig érdeklődő ember voltam, önként, minden rábeszélés, unszolás nélkül mentem az esti egyetemre. Elvégeztem. Akkor hívtak: menjek tanácselnöknek. Nem volt könnyű a döntés. Az ember hiú is. A szereléstől az elnökségig, — felemelkedés. Vállaltam. Eladtam a házam, s költöztem. Az új község lett az otthonom. Bejáró is lehettem volna. De joggal nem tetszett volna a községnek, hogy ilyen „kétlaki” elnökük van'. Hát ezért választottam a hivatallal együtt új „hazát” is magamnak. És most? Őszinte legyek önmagamhoz? Mert az ember önmagához legyen legalább őszinte! Várhatom, hogy egy napon közük velem: nem vagyok alkalmas a funkció betöltésére. Ötven éves elmúltam. Egyszer voltam nagyravágyó életemben, amikor úgy döntöttem, elnök leszek. Nem magamtól eszeltem ki. Megfértem a munkámmal, jól megvoltam a szakmámmal. Ha másoknak nem szúrok szemet, ha nem „emelnek ki” a régi helyemen várnám a nyugdíj idejét. De most már? Most már félek, a szakmámhoz sem értek. Hát így állunk ... A „rendcsinálás” — amelynek célja, hogy minden szinten alkalmas, foglalkozásukat értő, bíró, önálló munkára képes emberek dolgozzanak — a. tanácsi aoparátusban kezdődött és alakul intenzíven napjainkban. így lett egy tanácselnökből. aki több mint 10 évig volt e funkcióban, egy vidéki viszonylatban nagyüzem portása. Mások meg másutt helyezkedtek el, van aki azért kifogott úgynevezett „jobb” állást, s van akinek pozíciója, s ezzel együtt fizetése és életnívója is esett. A rendcsinálásra másutt is szükség van. Mit lehet tenni? Aki nem felel meg annak a beosztásnak, funkciónak, amelyben van, — azt le kell váltani, s helyébe alkalmas embert kell tenni. Olyan vezetőt, akinek politikai megbízhatóságához nem fér kétség, akinek szakmai felkészültségét az iskolai papírok mellett a gyakorlati tevékenység is igazolja, s aki vezetőkészséggel bír. A munkatársaknál, a beosztottaknál az utóbbira nincs szükség. A szákmai félkészültség talán a legfontosabb, s jó ha a politikai tájékozottság, tisztánlátás is minél kifinomultabb. Ők — fiatalok, . vagy középkorúak, pelyhes állúak, rövid szoknyásak, vagy deresedő fejűek, akik nappali vagy esti oktatás keretében iskolapadokban, vagy továbbképző tanfolyamokon szerezték meg újonnan, vagy korszerűsítették a kor követelményeihez igazítva a régen megszerzett ismereteket, — helyet kérnek. S ha felkészültségük korszerű, indokolt és jogos is helykövetelésük. Egyéni érdekük teljes összhangban találkozik azzal, amit közösségi érdeknek nevezünk, mert az alkalmasabb ember munkájának haszna az országé. Tehát, ne értelmezzük félre a humanizmust! Ne „pátyolgassuk” azokat, akik e pátyolgatásra méltatlanok. Nem maradhatnak tartósan a helyükön azok, akik már nem képesek kielégíteni a közösség igényeit, akik munkájukat nem képesek korszerűen elvégezni. Milyen egyszerű is ez! Helyet a rátermetteknek! Aki nem bírta a követelmények diktálta iramot, félreállhat. Elmehet portásnak. Talán, az én „kiemelt” tanácselnököm is?! Fáj érte a szívem. Látom töprengő arcát. Rajta a ráncokat, a gondot, a gondolatot, amely, lyel tudja, érti, megérti milyen helyzetben van. Amíg tes_ Bőt ül a Dunai Vasmű A Dunai Vasműben 1970-ben kezdték meg a folyamat"« acélöntőmű építését. (MTI foto — Bisztray Károly felv.—KS) ti és szellemi ereje bírta, haladt a mával. Ha elmaradt, azért akkor érhetné szemrehá- - nyás, ha egy embertől teljesítőképessége maximális határán felül is követelhetnénk. Róluk van szó. Róluk, akik égő sebek. önmagukban, környezetükben, az országnak. Mit diktál ilyen helyzetben a humánum?! A munkahelyen tartani azokat, akik már alkalmatlanok az adott munkakör betöltésére, — antihumánus. Nemcsak a közösség szemszögéből nézve — hiszen ilyen emberek helyett esetleg a kollégák dolgoznak, az érdemtelenül felvett pénz rontja a közhangulatot, s lehetne folytatni a sort — emberellenes, s ál ez a szem- hunyásos humanitás. Lelki válságnak tesszük ki ezeket az embereket. Érzik, hogy mi alakul ki körülöttük. Tudják, hogy erejüket túlhaladó teljesítményt kellene nyújtaniok, s nap mint nap bevallják önmaguknak, hogy erre képtelenek. De mivel nincs, vagy nem látnak kiutat — hiszen nem lehet visszamenni gépszerelőnek, lakatosnak, boltosnak, földművelőnek, mert már ott is új „módi” járja, nem az a 10— 15—20 éve otthagyott régi, s már ott is új és értő nemzedék nőtt fel — iparkodásuk fontoskodássá lesz, csendes megtűrtségük a mellőzöttség elégedetlenségét szüli. Megtűrni valakit annyi, mint megalázni. A humanitás, — ezzel a . • helyzettel szembenézni és szembenézetni az érdekelteket, ji Nagyon nehéz .dolog,—de tisztességes. És akkor jöjjön a portási állás?! Nem. Az ilyen megoldások nyomában is csak a félreállítottság érzése fakadhat, és gyakorta fakad is. Valami, valóban humánus, emberi, őszinte segítség kellene. Esetleg korai nyugdíjaztatás, vagy valami más megoldás, képességének megfelelő munkakör, amelyből lehetséges a becsületes és tisztességes megélhetés. Úgy érzem, foglalkozni kell tanácselnök ismerősöm — és a hozzá hasonlók — gondjaival, mert ez a gond, az ő őszinte aggódó gondja, nemcsak az övé. Mindannyiunké. Hiszen az a rendszer, amely nem becsüli meg saját harcosait, az a rendszer nem becsüli meg önmagát, önmagunk megbecsüléséről pedig nem mondhatunk le. MÉRY ÉVA Az Országos Filharmónia és a művelődési központ idei második hangversenyén hétfőn este Kocsis Albert és Szabó Csilla hegedű-zongora szonátaestjét hallottuk. Műsoruk első számaként Schumann egy késői szonátájának feltámasztásával kísérleteztek. A mű azonban minden zenei mozgalmasság ellenére nem sok visszhangot keltett. A hangzás és a faktúra szükségessége, az emocionális töltés kuszasága szinte légüres térben kongott. Egyszeriben más világ tárult ki Brahms hegedű-zongora művében. A költészet legmagasabb csúcsán, a bölcs derű, a lírai szemlélődés, a modern ember belső vívódásai, megtorpanásai, megbocsájtó, simogató hangja talált méltó visszhangra Kocsisék nagyszabású művészetében. Szünet után Franck Cézár GAZDASÁGI HÍRADÁS - MÓRÁGYI VÁLTOZÁSOK November 7-én fotót közöltünk a Bátaszéki Fémipari Szövetkezet Mórágyra telepített, új üzeméről. A szövetkezet évek óta állítja elő, az országban egyedül, a különféle gépekhez, járművekhez szükséges zsírzógombot. A Mórágyra helyezett új üzemben háromféle ilyen zsírzógomb készül. Termelésük februárban 17 dolgozóval indult és kezdeti nehézségeik ellenére, máris szép eredménnyel. A 33 főre emelkedett létszámmal, akik főként nődolgozók, a szeptemberi termelésük 104,8 százalékra alakult, októberben szintén 1Ö0-on felül, 101,2 százalékra. Ez annyit jelent, hogy a nyolcórás, két műszakos üzemben napi 12 ezer, havi 300 ezer darabot teljesítenek. Az üzem kilenc hónap elteltével kicsinek bizonyul. Fejlesztésre szorul, de ennek korlátái vannak: kicsi az épület, szűk a telek. A fejlesztésre pedig nemcsak a szövetkezetnek, de a községnek is — mivel nagy a munkaerő-kínálat — szüksége lenne. A jelek szerint a ktsz készül a bővítésre. A kis üzemet máris ellátták a legfontosabb szociális létesítményekkel: külön női és férfiöltöző, hideg-melegvizes zuhanyozó, étkezőhelyiség áll a dolgozók rendelkezésére. Márciusban megalakult a 16 tagú szocialista címért küzdő brigád. Ez nemcsak a termelési program teljesítésében, de a társadalmi munka végzésében is eredményeket hozott. Minden jel arra mutat, hogy a brigád teljesíti vállalt kötelezettségét, s célba érnek a szocialista brigád cím várományosai. Ide tartozik, hogy a dolgozók 80 százaléka tagja a szakszervezetnek. Van szakszerszonátájával folytatták műsorukat. A Brahmséi'al rokon elé_ gikus tűnődések, ugyanakkora gall szellem világos, áttetsző szellemisége éppúgy kidomborodott a nagyszerű előadásban, mint a második tétel elementáris lendülete és az utolsó tétel idillikus hangvétele. Kocsis Albert sokszor megcsodált művészete úgy tűnik, fejlődésének újabb csúcsára érkezett. Tomisa még gazdagabb, árnyaltabb lett. Hangzásának szépsége és lenyűgöző ereje pedig most még fogékonyabb lett a lélek ezer színű rezdüléseire. Szabó Csilla, ha nem is olyan sok színű lírikusa hangszerének, mint múvésztár- sa, temperamentumban, fölényes hangszertudásban azonban méltó partner és részese volt az est nagy sikerének. A műveket Thész László ismertette. H u r vezeti bizalmi és nőtanácsr megbízott is. Megkezdődött a szakmai és politikai oktatás. Ez a körülmény is hozzájárul ahhoz, hogy az aránylag nagy zajjal működő, s a dolgozók idegeit igénybe vevő gépek mellett eddig csupán két esetben fordult elő kisebb üzemi baleset. Ehhez még hozzá kell tenni, hogy az itt foglalkoztatott dolgozók zöme eddig ipari üzemben soha nem dolgozott, tapasztalatlan. Munkájukkal a központban is elégedettek. Erre vall, hogy a központból tapasztalatcserére Iá* togattak ide más brigádok: Az üzemi kollektíva kezd hatást gyakorolni a község társadalmi életére is. Az üzem dolgozói kollektiven vesznek részt a község társadalmi rendezvényein. Tervezik, hogy jövőre szocialista szerződést kötnek a mórágyi iskolával. Közös társadalmi munkaakciókat indítanak gyermek- játszótér bővítésére, új iskolai napközi létesítésére. Egyre sürgetőbbé vált az állandó bölcsőde, éves napközi létesítése is. LOVAK ANDRÁS Mórágy NÉPMŰVELÉSI TANÁCSKOZÁS MÄZAN Az 1972. évi kulturális program megbeszélésére és a megyei szak- szervezeti napok előkészítésére hívta tanácskozásra a Bányaipari Kulturális Intézmény az üzemi, vállalati szakszervezeti titkárokat, tanácselnököket, művelőd esi intézmények igazgatóit. A terüleú tanácskozás célja volt a környék népművelői közt a jó kapcsolat kiépítése, közös rendezvények megszervezése is. A megbeszélés részvevője volt: a Bonyhádi Cipőgyár, a szászvári bányaüzem. Szászvár Község Tanácsa, a mázai Ruházati Ktsz, a Váraljai Tanácsi Kirendeltség, Máza Község Tanácsa, és a mázai Szakmaközi Bizottság. Metz István, igazgató Máza Olvasóink írták Másokon segíteni... Nagyon, sokan és különböző formában kötöttek már szerződést, de van ennek egy olyan változata, amelyet valószínűleg kevesen ismernek. A szekszárdi Bőrdíszmű és a Balassa János kórház között már korábban olyan megállapodás jött létre, mely szerint az üzem dolgozói bizonyos időközönként — ha szükséges, rendkívüli alkalmakkor is — vért adnak, amit az újszülöttek vércseréjénél használnak fel. Legutóbb a múlt héten hívtak be tíz önkéntes jelentkezőt térítés mentes véradásra. Tegnap az évenként szokásos véradónapot tartották meg az üzemben. A 122 rendsze- ••ns véradóval együtt 229-en 'ntkeztek. A pá-ürodáVm az" egyik fő szervező. Sági Istvánná osztogatja a kartonokat. Akárcsak Bércéii Istvánné, ő is birtokosa az ezüstkoszorús jelvénynek, melyet azok kapnak, kik már legalább tizenöt esetben adtak vért. Egymás után, csoportosan érkeznek a különböző brigádok dolgozói. Legtöbbjüknek nincs is szüksége új kartonra, hiszen nem először járnak itt. Természetesen az is előfordul, hogy némelyik jelentkezőt bátorítani kell. — Látod, én hatvan éves vagyok, mégsem félek — fordul 17 év körüli kollégájához az egyik idősebb néni, mikor észreveszi, hogy annak arcszíne a szokásosnál halványabb. Az orvosi és laboratóriumi vizsgálatokat követően fehér köpenyt húznak az „önkéntesek” és már tartják is a karjukat. Néhány perc múlva az ebédlőnek berendezett tanműhelyben a véradóállomás, meg a vállalat vendégeként kanalazzák a jóízű halászlét. A biztonság kedvéért azért itt is van egy ágy. Mikor ott jártunk éppen két fiatalember ajánlkozott ápolónak. Szándékukat senki sem vonta kétségbe, csak a rosszmájúnk gondolhatták, hogy a nagy szolgálatkészség az éppen gyengélkedő kislány csinosságának köszönhető. Bárkit kérdeztünk is, hogy miért vállalkozott az önkéntes véradásra, a válaszok lényege mindig ugyanaz volt: — Másokon segíteni mindig jó érzés. — sy —
