Tolna Megyei Népújság, 1971. október (21. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-01 / 231. szám
A nürnbergi ítélet Huszonöt évvel ezelőtt, 1946. október elsején utolsó — 403. — ülésére ült össze a Nemzetközi Katonai Törvényszék, hogy ítéletet hirdessen a hitleri Németország főbűnösei felett. Az első tárgyalási napon, 1945. november 20-án huszonegyen ültek a vádlottak padján; Hermann Göring birodalmi marsall, a német légierő főparancsnoka, a birodalmi gyűlés elnöke — és a Reichstag felgyújtásának, majd az azt követő pernek értelmi szerzője ... Rudolf Hess, Hitler sze* mélyi titkára, a pártkancellária vezetője, 1941-ig Hitler helyettese, Joachim von Ribbent- rop, egykori borkereskedő, 1938-tól külügyminiszter, aki fenyegetésekkel és zsarolásokkal kényszerítette a kis országokat a náci birodalom uszályába, Wilhelm Keitel vezér- tábornagy, az OKW — a vezér — főnöke, dr. Ernst Kal- tenbrunner, Himmler jobbkeze, a birodalmi biztonsági főhivatal és a Gestapo vezetője, Alfred Rosenberg, a náci párt főideológusa, a Szovjetunió megtámadása után a megszállt keleti területek birodalmi biztosa, dr. Hans Frank, a náci hatalomátvétel előtt Hitler ügyvédje, majd birodalmi miniszter, a jogtudományi akadémia elnöke, a törvény nélküli „jogrend” megteremtőfje, dr. Wilhelm Frick, 1933 és 1943 között birodalmi belügyminiszter, Julius Streicher, aki már 1923-ban együtt menetelt Hitlerrel Nürnbergben, a fajelmélet egyik teoretikusa, a „Stürmer” című antiszemita, pornográf szennylap főszerkesztője, dr. Walter Funk 1938-tól gazdaságügyi miniszter, dr. Hjalmar Schaht, a „pártonkívüli” pénzügyi szakember, Hitler egyik uralomra segítője, akit 1944-ben a fíit- ler elleni merénylet miatt börtönbüntetésre ítéltek, Kari Dö-^ nitz vezértengernagy, 1943-tol’ a haditengerészet főparancsnoka — a totális tengeralattjáróháború elrendelője —, Hitler halála után húsz napig az „utód” Flensburgban, Erich Raeder vezértengernagy, Dö- nitz elődje 1936 és 1943 között, Baldur von Schirach, birodalmi ifjúsági vezér, bécsi helytartó, Fritz Sauckel, a kényszerűm nka táborok megszerve- zője, Alfred Jodl tábornok, az OKW hadműveleti osztályának főnöke, Franz von Papén, Hitler előtt kancellár, bécsi követ — részes az Anschluss-ban, majd ankarai követ, dr. Arthur Seiss-Inquart, Ausztria, majd Hollandia birodalmi helytartója, Albert Speer, építészmérnök, haditermelési miniszter („sajnos, kétévi hátrányunk volt az atombomba- gyártásban'’), Konstantin von Neurath báró, 1933—38 között külügyminiszter, majd a „cseh- morva protektorátus protekto- ra”, Hans Fritzsche, Göbbels legközvetlenebb munkatársa, a nácik egyik főpropagandistája. AKIK HIÁNYOZTÁK A VÁDLOTTAK PADJÁRÓL A vádlottak padjáról hiányzott Hitler, Göbbels — az első számú náci uszító —, Martin Bormann, Hitler közvetlen munkatársa, a „szürke eminenciás”, Heinrich Himmler, akik az összeomlás végóráiban öngyilkosok lettek, vagy eltűntek, és hiányzott számos tábornok, gazdasági szakember, po. litikus. Olyan törvényszék hozott olyan ítéletet, amelyre a jogszolgáltatás több ezer éves Népújság 1971. október 1. történetében még nem volt példa és az elmúlt huszonöt év alatt — különösen a hidegháború éveiben — legalább annyian vitatták az ítélet jogosságát, mint amennyien bizonyították; valóban igazságot szolgáltatott a népek ítélőszéke. A második világháború ötödik esztendejében, 1943. október 30-án Moszkvában a Szovjetunió, Anglia, az Egyesült Államok és Kína kormányainak képviselői közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben a fasiszta Németországgal és szövetségeseivel harcban álló, valamennyi nemzet nevében kijelentették, hogy azokat a háborús bűnösöket, akik háborús bűncselekményekért közvetlenül felelősek, azokban az országokban vonják felelősségre, amelyekben a náci megszállás alatt a bűntetteket elkövették. A német birodalom és a náci párt vezetőit —akiknek bűncselekményei nemcsak egy meghatározott megszállt területtel függnek össze, a szövetséges kormányok közös döntése alapján vonják felelősségre. Énnek az elvnek a végrehajtásaként született meg 1945. augusztus 8-án a londoni egyezmény, a háborús főbűnösök megbüntetésére. Ez három csoportba sorolta azokat a bűncselekményeket, amelyek a Nemzetközi Katonai Törvényszék ítélkezésének alapját képezték: béke elleni bűncselekmények — az agresszív tervek elkészítésében, végrehajtásában való közreműködés — miatt; háborús bűncselekmények — olyan kegyetlenségek, amelyeket a hadműveletek és a megszállás alatt a nácik a polgári lakossággal, a hadifoglyokkal szemben elkövettek, továbbá csaknem egész Európa kirablása, esztelen rombolások, pusztítások — miatt; végül az emberiség — a háború kitörése előtt, vagy után a polgári lakosság ellen elkövetett gyilkosságok, elhurcolások, száműzetések, akár politikai, faji, vagy vallási okokból — ellen elkövetett okok miatt. A TANÜK A törvényszék hatalmas munkát végzett; a vádlottak alapos kihallgatásán kívül személyesen hallgatott meg 116 tanút, megvizsgált mintegy kétezer tanúvallomást, bizonyítékként rendelkezésére állt az OKW — a német vezérkar — irattára, Marburg várából előkerült Ribbentrop és a náci külügyminisztérium teljes, bizalmas iratanyaga, egy bajor vár pincéjéből Rosenberg irattára. Mindegyik vádlott saját maga választhatta meg a védőjét. Fritz Sauckelnek, a kényszermunkatáborok szervezőjének a védője ugyanaz a dr. Servatius volt, aki tíz évvel ezelőtt, Eichmannt több millió zsidó gyilkosát védte az izraeli bíróság előtt. A vádlottak padján tehát ott voltak a katonák, a politikusok, a gazdasági, pénzügyi szakemberek, akik kritika és ellentmondás nélkül kiszolgálták Hitlert. A tárgyalás folyamán viszont mindegyik azt bi_ zonygatta, hogy parancsot hajtott végre, vagy engedelmeskedett a Führer akaratának. Némelyik náci hatalmasság olyan szánalmat igyekezett kelteni, mint valami kis tyúktolvaj. Szinte tragikomikus Volt, ahogyan a per végső szakaszában „rádöbbentek”, milyen mérhetetlen szenvedést zúdítottak Európára és magára a német népre. Érdemes felidézni a nürnbergi per első számú vádlottjának, Göringnek a mentalitását. A tárgyalás egész menete alatt a hős pózában próbált tetszelegni, gyáváknak, árulóknak titulálta azokat, akik úgy- ahogy beismerték bűnösségüket. Végül olyan szánalmas figurává zsugorodott össze, mint az 1933-as lipcsei perben, amikor koronatanú volt, a Reichstag felgyújtásával vádolt Georgi Dimitrov perében. Dimitrov akkor emelt fővel jelentette ki: — Én itt nem adós, hanem hitelező vagyok! Védelmezem eszméimet, kommunista meggyőződésemet. Védelmezem életem értelmét és tartalmát. Nürnbergben nem volt mit védelmezni Göringnek, Rib- bentropnak, Keitelnek, Kalten- brunnernek. Miféle eszméről vallhatták Auschwitz, Majdanek, Oradour és Lidice után, a parancsukra lemészárolt embermilliók, a végigrabolt Európa után? Nem tudtak más mentséget felhozni, csak azt, hogy Hitler akaratát teljesítették, Hitler parancsait hajtották végre. Elképzelhető, hogy az egyébként tehetséges német tábornokok, gazdasági szakemberek bűne csupán az volt, hogy olyan szerencsétlen, őrült flótás volt a vezérük, mint Hitler? Nem. Mint ahogyan az 1946. október elsején elhangzott ítélet hangsúlyozta, nem. Az ítélet elhangzott. A Nemzetközi Katonai Bíróság halálra ítélte Göringet, Ribbentro- pot, Keitelt, Kaltenbrunnert, Frankot, Rosenberget, Strei- chert, Sauckelt, Jodlt, Seyss- Inquartot, Fridiét. Életfogytig- lanra Hesst, Raedert, húsz évre Baldur von Sclurachot, Speert, tizenötre von Neura- thot, tíz évre Dönitzet. Felmentette Schahtot, von Papent, Fritzschet. (őket viszont szabadlábra helyezésük után nyomban letartóztatták a német polgári hatóságok, hogy felelősségre Vonják a német nép elárulásáért.) AZ UTOLSÓ SZÓ JOGÁN Az ítélet elhangzása után, az utolsó szó jogán a vádlottak egyike-másika a megbánás pátoszával próbált szónokolni, és nem meglepő, hogy szavaik ma is időszerűek. Seyss-Inquart: — Németországnak saját érdeke, hogy ne kívánjon háborút. Ügyelnie kell arra, hogy senki ne adjon fegyvert a kezébe. Speer, a fegyverkezési ipar volt minisztere: — Mint az igen fejlett fegyverkezési ipar egykori minisztere, utolsó kötelességemnek tartom kijelenteni: egy újabb világháború az emberi kultúra és a civilizáció megsemmisítésével fog végződni... E pernek hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a jövőben elejét vegyék a pusztító háborúknak és lerakják a népek békés létezésének alapjait... A per anyagáról az elmúlt huszonöt év alatt számos könyv, tanulmány, visszaemlékezés jelent meg, pro és kontra. Nürnberg tanulságai viszont különösen ma, napjainkban időszerűek. Végérvényesen megérett az idő, a feltétel arra, hogy hosszú távra béke legyen Európában. Rendszerek, ideológiák, államok közötti vitákat ma már nem lehet — világméretű katasztrófa előidézése árán — fegyverekkel, és főleg olyan barbár, szeny- nyes módszerekkel eldönteni, mint ahogyan a náci Németország megkísérelte. A fegyverek békéjét fel kell váltani az emberek békéjével. BL Jegyzet A közvélemény félrevezetéséről Az éles hangú felszólalást jogos felháborodás követte. Ety hihetetlenül antihumánus eljárássorozatot mondott el az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete legutóbbi megyei elnökségi ülésén az egyik jelenlevő. Röviden így hangzott a felszólalás: egy harmincnégy esztendős nő súlyosan megbetegedett. Egy éven át táppénzen — javarészt kórházban — volt. Amikor letelt az év, megszűnt a beteg nő munkaviszonya, státuszát azonnal betöltötték. Rokkantsági nyugdíjat nem kap, mert az egy év letelte előtt sem a kórház, sem a Társadalombiztosítási Intézet nem hívta fel a figyelmét, hogy kérheti nyugdíjaztatását. A beteg jelenleg is kórházban fekszik — természetesen kételyek között él, hiszen nem tudja, hogy fogja fönntartani magát ezután. Természetes, hogy az eset a jelenlevőkből erős indulatokat váltott ki. Az is természetes, hogy az ügyet többen nem hagyták szó nélkül, s megkezdődött a kivizsgálás. Többek között az egészségügyi megyebizottság is felkereste a beteg asszony volt munkahelyét, és a Társadalombiztosítási Intézet nyugdíjosztályát a kérdéssel: „Hogy történhetett mindez? Hányán fordították el fejüket a bizonytalan sorsú asszony láttán?” Ilyen közömbösek lennénk? Nem! Közömbösségről szó sincs. Áz elmondott történetet pedig egyszerűen el kell felejteni. Ugyanis az a valóságban egész másként zajlott le. Az asszony volt munkahelyén elmondták, hogy a megüresedett állást — a törvényeknek megfelelően — betöltötték, de figyelemmel kísérték a beteg nő sorsát. Többször meglátogatták, több alkalommal kapott segélyt, a szakszervezeti titkár levélben és telefonon értekezett az ügyben a Társadalombiztosítási Intézettel. A Társadalombiztosítási Intézet illetékesei pedig a hivatalos kartonokkal, papírokkal bizonyították be, hogy alkalmanként csupán néhány napot kellett várakoznia az asszonynak, s ügye annak rendje, módja szerint elintéződött. Egyébként külön levélben hívták fel figyelmét, hogy az intézettől is kérhet segélyt — amit meg is kapott. Az asszonyt leszázalékolták, s rendesen kapja a rokkantsági nyugdíjat. Az esetet azóta másutt is hallottam. S az a szomorú, hogy nem a valóban megtörténtek, hanem az elferdített változat száll szájról szájra. Ki tett hozzá, ki elvett belőle itt é> n ; ■ • • . . Htu&űtí e Az eset nem egyedi. Gyakran fordul elő, hogy megalapozatlan, fél füllel hallott történetek kelnek lábra, járnak házról házra, faluból faluba, megyéből megyébe. Es sajnos, az emberek hajlamosabbak a rosszról beszélni, mint a jóról. A hamis információ „terjedési sebessége” talán a hang sebességénél is gyorsabb, s az a baj, hogy mire megállítanák, szinte utolérhetetlen. Ilyenkor a legnehezebb feladatok közé tartozik a közvélemény megfelelő tájékoztatása. Hiszen minden embernek megmagyarázni az igazat lehetetlen is, kockázatos is, mivel minden megmagyarázás' kimagyarázás-ízű lesz. Mielőtt valaki felelősséget akar ébreszteni másokban, a társadalomban, először saját felelősségtudatát kell levizsgáztatnia, magában kell felébreszteni a felelősséget. Ha nem így tesz, akkor felelőtlenségével számtalan embernek szerez kellemetlen órákat és elköveti azt a jóvátehetetlen bűnt: amit a közvélemény félrevezetésének nevezünk. V. HORVÁTH MÁRIA A tamási ÁFÉSZ és az ifjúság A tamási KOP-KA Áfész eredményei megyeszerle, sőt országszerte ismertek. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a KOP-KA nemcsak szövetkezeti munkáját végzi kiválóan, de példát mutat a kulturális munka területén is, és állandóan kapcsolatot tart fenn az iskolákkal. Évekkel ezelőtt a tamási általános iskolával közösen úttörő fúvószenekart alakítottak, mely ma is működik — nem is akárhogyan. A szálak azonban még messzebbről indulnak. Már az ötvenes években az általános iskola tanulóiból a szövetkezet anyagi és szakmai támogatásával, irányításával nagyszerű eredményeket elért úttörő labdarúgócsapat alakult. , Amellett, hogy a jó kapcsolat a támási iskolásokkal változatlanul fennáll, a szövetkezet néhány éve patronálja Páli általános iskoláját is. Alig pár éve egész garnitúra labdarúgó-felszerelést és egy sárga bőrfocit ajándékoztak az iskolának. A focit a pari srácok rég szétrúgták, a szerelés is hiányos, viharvert és erősen szakadozik, de a kapcsolat azóta is fennáll. A joggal nagy sikerű „Televíziót minden iskolának” felhívásra az áfész-tól kapott az iskola egy tévét. Amikor pedig a szövetkezeti tanulók vetélkedőjére éppen egy magnó kellett, a páriák készséggel adták kölcsön készüléküket. Most, szeptember elején az áfész megint kitett magáért. Tudjuk, a tanévkezdéskor nagy gondban vannak a szülök, különösen azok, akiknek csemetéje első osztályba lép. Nekik nyújtottak segítséget azzal, hogy a szövetkezeti tagok gyermekeinek füzetcsomagját, tanszereit ingyen megkapták a KOP-KA ajándékaként — nemcsak Páliban, hanem a szövetkezeihez tartozó valamennyi községben. Azt mondják, a rossz példa ragadós. Remélhetőleg ezúttal a jó is! Németh Tamás
