Tolna Megyei Népújság, 1971. október (21. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-31 / 257. szám
© D e meddig még?!.— ordítja káromkodással cifrázva a termelőszövetkezet elnöke és haragja alig száll alább, amikor a kopog, tatás nélkül kivágódó ajtó nyílásában megjelenik az az adminisztrátor lány, aki beadta a kávét. — Valami baj van, elnök elvtárs? — Baj? Nahát ez a Giziket — Nincs semmi baj. A lány megnyugodva kapkodja össze az üres csészéket és úgy hátrál kifelé, hogy még egyszer körülnézhessen. Csakugyan rendben minden, senkinek sincs átharapva a torka. — Akkor én talán mehetnék is — pattan föl a fiatal agronómus, akinek mintha kapóra jött volna az iménti eszmecsere fölfüggesztése — délig be kell járnom a fél határt. Elnéznék Rázóba is, hogy kit lehetne ott nélkülözni. Az elnök bólint. • - ■ Persze, hogy menni kell, értelme nincs, hogy moralizálgatással teljék az idő. Az ember - csak fölhergelődik, majd ázétvetl a tehetetlen méreg, zabálja a nikotint, önti rá a kávét, aztán mi a vége? Nulla. Pocsékba megy az idő és a világ- annyira se hagyja megváltani magát, amennyire jó lehetne a tsz-nek. Nem az! Makacsul megköveteli a szövetkezettől, hogy. lekötelezze'a vele kapcsolatban álló vállalatokat. Most éppen úgy, hogy embéreket adjon kölcsön, ha azt akarja, hogy terményei időben, megfelelő minősítéssel kerüljenek átvételre. Ha nincs kölcsön-munkáskéz, nincs átvétel — mondják — és a' hülye is tudja, hogy a béralapjukkal manipulálnak az embereket kérincsélő vállalatok, mert mit nekik, hogy betakárodáskor megszakad a tsz? — Ne írjon erről elvtársnő, elromlana a jó kapcsolat, mi húznánk a rövidebbet. Hát így. Itt, a napráforgö, a tizedik, századik helyen valami más „indokolja” a kényszerű ügyeskedést. — Ez van, ezt kell szeretni — fanyalogják a különféle előjelű meggondolások után és nyűvőd- nek az emberek, mert nem lehet büntetlenül befelé és kifelé élni! Tudni valamiről, hogy nem tiszta munka és mégis segédkezet adni hozzá. Hogy enyhítő körülmény mindig akad? © Az országos építőipari vállalat adminisztrátora meséli, ő aztán tudja, amit tud és ha egyszer megírná ... — Miért nem írja meg?! A válasz mellbevágó. — Mert a macska se tojik abba a tálba, amelyikből eszik! A vidékre helyezett részleg adminisztrátora négy év óta dolgozik a csoporttal. Ennyi idő alatt se vette be a szakik gyomra a könyveket búvó, magánakvaló embert. A főnök távollétében ő a kisfőnök és nem a szálláson lakik, hanem az irodájában. A háta mögött őrmester a neve és föllélegeznek, ha befut az építésvezető, akit más fából faragtak. Belevaló gyerek.. Ordít, ha nem tetszik neki valami, de meg lehet hívni egy féldecire és hagyja magát meggyúrni, legalább időközönként. Ilyenkor aztán föl a Zill-re és irány, Darányi Ide harminc kilométerre való a szerelőbrigád. Szívesen látják, nem is eresztik el üres kézzel. Legutóbb is. Pucolt kacsa, egy demizson bor, fél zsák dió.. A másnap esti indulás előtt csak ennyit vetett a mindenesének . — Akkor, a megbeszéltek szerint, szakikám, fölkötni a gatyát, a jövő héten számlázunk! És mielőtt elfelejtem, Szabót nem helyezzük át, szükségünk van rá itt is. Szabó marad. Jó a bora, a kacsa sem utolsó, amit a felesége . tömött. A központ majd megmozgat egy másik szerelőbrigádot. Ráadás, talán a dióért; Szabó hétfőn csúsztat. Le kell adni a szerződött bikát, ami nem asszonyi munka. Amikor az adminisztrátor meséli otthon, hogy megint mitől hánytorog a gyomra, az asszony kurtán intézi el. — Mi közöd hozzá?! Akkora vagy te ezekhez a dolgokhoz, mint bolhaszar a lepedőn! Igaza van az asszonynak. Szemesnek áll a világ, vaknak az alamizsna, több is veszett Mohácsnál, mint amennyit el tudnak jótékonykodni egyesek az államéból a maguk hasznára. Azt meg ritkán kérik számon, hogy ki hogyan csinálja meg a maga kis szocializmusát, ha nem rugdossa félre a paragrafusokat. — Január elején — meséli savanyúan — amikor cipóra dagadt pofával virrasztottam át az éjszakát egy rohadt fog miatt, hajnalban mit látok az ablakon kitekintve? Hárman is rakják díszkivilágítás mellett az öreg tsz-fogatos szánját a mi brikettünkkel. Pattanok ki az ajtón. — Hát maguk mit csinálnak? — Láthatja, ha nem vak. Adunk az öregnek egy kis tűzre valót. Van itt elég. S jönnek nekem mind a hárman, hogy mit idegeskedek, akkor miért nem szóltam, amikor a főnök átvitette soha vissza nem adásra a fölvásárlónak az öt zsák cementet? Na, ha erre nincs mit mondanom, akkor húzzam meg a törkölyt, ott van a demizsonban. Az öreg hozta. — Nem látott semmit. Értjük, szakikám? Megértettem. Szél ellen bolondság zongorázni. 0 Negyedik éve tart az özvegyasszony pere. Egyedül fejezte be annak a lakóháznak az építését, amibe még a férj halála előtt kezdtek. Földszintesre zsugorodott az eredetileg emeletesre tervezett épület és nem csoda, hogy ez az asszony akkor sem kezdene többé házépítésbe, ha fölvetné a pé.iz, vagy földönfutóként kellene élnie. A jótevő rangjára is igényt tartó kisiparos nem többel és nem kevesebbel csapta be, mint ötvenezer forinttal. Ilyen meg hogy történhetett? íme: A szorongatott helyzetben levő ember jóhiszeműsége, tökéletes hozzá nem értése az egyik oldalon. Gátlástalan lelemény, pontos helyzetfölismerés a másik oldalon. Ez utóbbi képességek „engedték” meg, hogy munkáját befejezve úgy számoljon a mester, ahogy három dupláért a nagyvonalú pincér: — Sokszor nyolc, hetvennyolc, pont, pont. pont, meg a fekete, az annyi, mint 160 forint tíz fillér kéremalássan. Az előzményekről. A ktsz kezdte építeni a házat és álltak a falak, amikor kenyértörésre került a dolog. A földszintesre módosított lakóház felépítése nem volt cikk, nem is tudta szavatolni a ktsz, hogy őszre beköltözhető lesz a ház, márpedig az özvegynek valahol laknia kellett volna. Mint vendég megfordult hozzátartozóknál és barátoknál. Betegen. Minden átmeneti megoldás szimpatikusabbnak látszott, mint az, hogy hosszas szanatóriumi ke. zelés után abba a szolgálati lakásba térjen visz- sza, amiben húsz évig élt a megboldogulttal. — Látja, vannak még önzetlen jóbarátok — gyen és bérmentve csinálta meg a tervmódosítást és akinek egyetlen szavára elvállalta az építés befejezését a nagymenő kőművesmester. Ez ideig négy műszaki szakértő felmérése bizonyítja, hogy mennyiért mérte a mester az úri gesztust, s ebből kifolyólag milyen vastagon fogott a ceruzája. Mégis késik a sima polgári per ítélete, pedig a járásbíróság is unja már az aktahegyet. Nem különben a felperes is. Az alperes viszont fütyül az egészre, vagy ő nem jelenik meg a tárgyaláson, vagy valamelyik fontos tanúja. Közöttük az az úr is, akinek rejtélyes indítékú szívességet tett a kőműves, amikor elvállalta az özvegy házának befejezését. A tisztességtelen haszonszerzésnek megannyi változata van. A felelősség megállapításának elnapolására kétszer, ha nem háromszor annyi változat szolgálhat. © Napok múltával sem lohadt le az újságíró harci kedve, amikor közölték vele, hogy amiről írt, az tabu, az egészségügy belső ügye, mert az Orvosi Rendtartás nem tiltja az ajándék elfogadását. Egyébként pedig, micsoda dolog nem újságíróként, hanem a hálás beteg szerepében kinyomozni, hogy mit rejt a FŐORVOSI-KOSÁR kereskedő berkekben oly régóta ismert fogalma?’ Pedig ez a kosár fogalom. Olyan ismert és kedvelt, mit az Üjházi-tyúkleves, Gundel-palacsinta, vagy Eggü-cipőkrém. Ára 600-nál kezdődik és van, akinek egyszerűen nem illik ezer forinton aluli értékű ajándékkosarat küldeni. A pénzügyi előadó nekivörösödve védi nem éppen hibátlanul fölfogott szabadságjogait. — Az én pénzemből, annak veszek ajándékot, akinek kedvem tartja. ő is, mások is azzal érvelnek, hogy az ilyen ajándékozás nem egyéb, mint gesztus. Istenkém, hogy a címzett csak az angol és francia italokat kedveli és a magyar konyakot csak akkor veszi konyakszámba, ha az márkás? Na és aztán! Ki az ördög venné meg a drága külföldi italokat és cigarettákat, ha nem az, akinek — föltételezések szerint — még a bőre alatt is pénz van? Stopp! Nem az veszi, hanem azok, akiknek csavaros módon a tudomásukra hozták, hogy illő és üdvösséges nem vatikáni valutában fizetniük, mert igaz. igaz, hogy az egészségügyi ellátás ingyenes, de nem árt megszerezni a megszerezhető külön előnyöket. Sok keserves tapasztalatunk van társadalmi szinten, hogy mi mindenné tud fajulni az előnyök mértékevesztett hajszolása. Az a legkevesebb, ha duplájára rúg év \. én az az üs-zeg, amit ez vagy amaz a vállalat reprezentációra költött. Az elhalleathatónál több, a törvénybe ütköző se kezdődi!; másként, mint ajándékozással, az ajándékozás átkos ti' icitálásával. Az ilyen ügyek leleplezésénél; menetrendjét ismerjük, a megannyi „emberi színjáték” végkifejlete sem új; amint a törvénykezés befejezte a munkáját, becsukódik a börtönkapu, s következnek, az újabb licitálók. Kényszeredett mosollyal méreget a szakszervezeti tisztségviselő. — Amíg az orvosok fizetésrendezésénél is szempont, hogy kinek van módja a paraso:Vandára és kinek nincs, ki jut hálapénzhez, ki nem, addig itt rend nem lesz. De vegye úgy, hogy ezt nem én mondtam. Minek úgy venni? Meg aztán ezt hála Istennek nemcsak ő mondja, sokan valljuk, még tán maguk az orvosok is. Az ipari munkás: — Nézze, nekem az orrom alá dörzsölik, ha a brigádomba olyan embert juttatok kicsit is jobban fizető melóhoz, akitől elfogadom munka után az egy-kát fáldedt. Mindjárt az erkölcseimet kezdik firtatni. Mit csodálkozik? Lefelé könnyebb a taposás, még az újság is tízszer megír ilyet, mint azt, hogy valaki, nagyobb ember kiprovokálta, hogy megajándékozzák. E témakörben mindenkinek van a társadalmi érdekekkel egybehangzó észrevétele, véleménye. Nem furcsa hát, hogy némelykor a bűnt meg- bocsáthatóbb elkövetni, mint publikálni? © Ida húgom, aki emlékezetem szerint még egyszer sem adta tanújelét annak, hogy tiszteli az újságíró mesterséget, mostanában mind többször int arra, hogy írjak vízállásjelentéseket, mert azokból nem származhat semmi baj. A féltésben és csúíondárosságban egyaránt fáradhatatlan. — Megint olyan vagy, mint egy nyúzott macska. Mibe keveredtél? Meglátod, egyszer nyakig maradsz a kakaóban! Hagyd békén az embereket, az emberek, emberek és nem angyalok. Amikor így oktatgat, úgy érzem, mintha reménytelen távolság ékelődött volna közénk. Mióta kitalálta, hogy veszélyes mesterséget űzök, azóta az ész érveit kihajíthatom az ablakon. — Hát persze, hogy vannak disznó alakok! De figyeld csak meg, amikor ki kellene tálalni a többieknek, akiknek lenne erkölcsi alapjuk, a leghangosabbak sietnek vissza leghamarabb az elővigyázatosság sündisznóállásaiha, hogy ők nem tudnak semmi biztosat, nem láttak semmit. — Szóval? — Szóval is, tettel is, jobb a békesség. Gyere, főzzük meg a gombapörköltet, vacsora után elkísérlek a postára. Alig látunk hozzá a gombatisztításhoz, csöng a telefon. Egyedül maradok azzál a keserves gondolattal, hogy még a gyerekeink gyerekeinek is jut abból az etikai nagytakarításból, amibe akár akarunk, akár nem, szükségképpen bonyolódunk bele. Takarító szerszámainkkal csakugyan nehéz „benyúlni” a társadalom minden eresztékébe, hogy ott a takarítás után rosszul érezzék magukat az élösdiek. Lám, a termelőszövetkezet elnöke igaza tudatában is tart attól, hogy ha kinyitja a száját, ki- babrálnnk vele a vállalatok és annak a közösség issza meg a levét. »vVií? Az adminisztrátor megint másért hallgat. Egy- húron pendülni nem tud, de élnie kell. Azt hiszem, néha leköpi a tükörképét. — Gyáva kukac! Jobb napokon viszont megrázza magát: — Na én aztán? A kukacnak is egy élete van. Úristen, hány arcú az igazság? Annyi, ahány oldalról megközelíthető? Nem ugyanaz, ha bárki közelíti? Csapódik az ajtó, ragyog a húgom arca. — Nem találod ki, hogy kivel beszéltem! Saj- dikkal a háikezelőségtöl. Tudod, ott dolgozik a felesége nálunk, a bérszámfejtőben. Holnapután küldi a kályhásokat. Két nap csatatér, már csak a falbontás miatt is, de kész lesz a banyakemencénk mire fűteni kell. Úgy örül, hogy pucolatlanul dobálja a tálba a gombát és nem veszi észre, hogy utána kell csinálnom. — Te nem mehetnél a postára reggel? Jobb lenne elszaladni Gyuri bácsihoz az ötliteressel egy kis rizlingért. Tudod, ha van nyakolaj, gyorsabban megy a munka. így is kell majd adnom még valamit, hogy lehordják a törmeléket és ne csapják össze a kályhát. Nincs kedvem az ellenvetéshez és ha szólnék, csal; azt mondhatnám, ami napok óta nyugtalanít, hogy tulajdonképpen megérdemeljük a sorsunkat. Vagy mégsem? LÁSZLÓ IBOLYA \
