Tolna Megyei Népújság, 1971. október (21. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-03 / 233. szám
* Miből áll a falu termelő- szövetkezete? Leltárszerűen megpróbáltuk összegezni mindazt, amiből összetevődik e közös gazdaság. A működési engedély. amely bekeretezve az elnöki iroda falán lóg, 1959. április 20-án kelt. Ennek értelmében a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Béke néven engedélyezte Nagy- szokolyban a szövetkezeti gazdaság alapítását. Akkoriban sokkal könnyebb lett volna összeállítani a leltárt, mert a közös vagyon alig volt több a működési engedélynél... Ehhez jött a tagság bizakodása, akaratereje, szorgalma, aminek következtében minden évben többet és többet mondhatott magáénak a szövetkezeti közösség. Alig több mint egy évtized múltával a következő fontosabb adatok illusztrálják a megtett utat. összterület 3500 hold. Ebből a közös szántó 2700, legelő 105, rét 97 hold. öt holdnyi, mesterséges halastava is van a szövetkezetnek, de az idén nem kaptak bele ivadékot, ezért a vizét csak öntözésre használták. Taglétszáma 464 fő. Ebből fizikai dolgozó 203, a nyugdíjasok száma 150. Az állattenyésztésben ötvenen, a segédüzemágban ötvenheten dolgoznak, a többi fizikai dolgozó pedig a növénytermesztésben foglalatoskodik. A függetlenített vezetők a következők: Pados János elnök, Egyed János főagronómus,,Németh József főkönyvelő. Varga János segédüzemág-vezető (egyben ő látja el a párttitkári teendőket Régi századok A leletek tanúsága szerint e vidék már a kőkorszakban is lakott hely volt. A rómaiak idejében út vezetett erre, amit ugyancsak leletek bizonyítanak. Másfél évtizeddel ezelőtt római pénzek kerültek elő a Bántana nevű wrészen. A pénzek az időszámításunk utáni 176— 192-es, a 270—280-as és a 317—340-es évekből valók. A Berényi úton honfog- lalás kori sírt találtak az ötvenes években, benne nyílvesszőt, pénzt, stb. A sír szerint az egyik honfoglaló nemzetség szállás- birtoka volt ez a vidék. A régi feljegyzések igazolják, hogy Szokolyban már az Árpádok idejében templom volt, ami arra vall, hogy igen jelentős település lehetett. Egy pápai oklevél 1262-ben „Ecclesia Sancte Marie de SokoV’-t — Szűz Mária szokolyi templomát — említi, Az 1334—35-ös években Lőrinc szokolyi pap a pápai adókönyvek szerint 4 garas adót fizetett. A török időkben elpusztult e település is: a nép elmenekült. A török kiűzése után Szokolyt a lakatlan települések közt sorolták fel, de nem sokkal később már vannak lakói. Sok Tolna megyei helységtől eltérően ide nem Németországból kivándorló parasztok települtek, hanem Magyarország más részeiből érkeztek telepesek. Népújság 6 1971. október 3. is). Rajtuk kívül a tsz státuszában van dr. Lantos Miklós jogász, ő azonban nemcsak ennek a tsz-nek a jogügyi teendőit látja el. Az elnök 59, ^ főagronómus 38, a főkönyvelő 39, a segédüzemág-vezető 30, a jogtanácsos 29 éves. Az elnök, főkönyvelő és segédüzemág-vezető 1967, a jogtanácsos 1968 óta van a funkciójában, a főagronómus pedig ez év közepétől. Az irodai adminisztratív létszám 6 fő. A különböző kétkezi munkálatokat 2 növénytermesztési, 1 kocsis, 1 gépes, 3 állattenyésztő brigádvezető, a növényvédelmet pedig 1 növényvédő agronómus irányítja. A tsz-tagság átlagos életkora nem szerepel, a tsz kimutatásai közt. de több jelből némi csökkenésre lehet következtetni. Ez évben például nyolcán mentek nyugdíjba, és még egykét nyugdíjazás várható, ugyanakkor felvettek 23 új tagot és ennek több mint fele 30 év körüli, vagy annál fiatalabb. NÖVÉNYTERMESZTÉS A tsz elsődlegesen kenyér- és 'takarmánygabona termesztésével foglalkozik. Két fő terménye a búza és a kukorica. Ez, évi terméseredménye búzából holdankénti átlagban 20 mazsa 57 kiló, kukoricából pedig 30 mázsa, májusi morzsolt- rá átszámítva. Ez utóbbi adat nem teljesen pontos, mert hiszen most van folyamatban a kukorica betakarítása. Árpából 21,87, borsóból 12, napraforgóból 13, burgonyából 90 mázsás az-, idei átlagtermés. Az előirányzatoknak megfelelően végzik az időszerű betakarítási és talajmunkákat. A tsz 16 holdas kertészettel is rendelkezik. Ez főként helyi ellátási célokat szolgál. Állattenyésztés Ezen belül a szarvasmarha- és a sertésállomány a meghatározó. A szarvasmarha-állományuk összlétszáma 591. Ebből 176 a tehén, 230 hízó marha, a többi növendék állat. A sertésállomány alapja a 200 anyakoca. Jelenleg fajtaváltás van: az állományt most cserélik ki fehér hússertésre. A kocaállományhoz 9 kant tartanak. A malacok száma 800, a hízóké 1000, A tsz-nek 62 lova is van. Ebből 44 igásló, a többi csikó. Amíg a szarvasmarha- és sertésállomány évről évre növekszik, a lóállomány stagnál. A tehenészetet 1969-ben nyilvánították negatív teleppé. A tsz közös baromfiállománya 5500 pecsenyecsirkéből áll. A baromfitenyészet inkább visszafejlődést mutat. GÉPESÍTÉS A géppark nagyobb arányú felújítása 1967-ben kezdődött meg, jelenleg is tart, és a tervek szerint a következő év el- «o negyedére elérik, hogy a legidősebb erőgép sem lesz régibb 3 évesnél. Egyben folyik a tipizálás'is: az MTZ típus lesz a meghatározó. Az erőgépekhez megfelelő munka-_ gépekkel is rendelkeznek. A gépesítésnél nem csupán azt veszik figyelembe, hogy mi a Korszerű gépesítési szint, a kutatók milyen munka elvégzésére konstruáltak gépet, hanem a tagság más jellegű igényeit is. Például a kukorica szedését itt azért nem gépesítik, mert a tagok nem igénylik, ugyanis részes művelés van. A gépesítésnél egyben figyelemmel kell lenni a foglalkoztatottsági szemoontokra is. Mindez azzal jár, hogy több munkát tudnának géppel végezni, mint amennyit jelenleg végeznek. A nehezebb munkákat általában géppel végzik. A gabona betakarításához a gépi kapacitásuk olyan nagv, hogy ez évben 18 nap alatt végeztek a betakarítással, és augusztus 26-án már m^s tsz- nek segítettek. Az utóbbi években mintegy 3 millió forintot fordítottak gépesítésre. Jelenleg 14 MTZ, 3 UE 28-as, 2 RS 09-es, 3 UTOS 45-ös és egy más típusú traktorral rendelkezik a tsz. Ezen felül van 4 kombájnja, két 4,5 tonnás teherautója és egy Warsawa személy- kocsija. A kombájnokhoz nap- raforgó-betakarító adapterekkel rendelkeznek. A terület mintegy 80 százalékán görgős ekét használnak. A gépparkhoz tartozik még 2 silókom- bán, 3 műtrágyaszóró gép. 3 gabonavető gép, kukoricavető gép, és mintegy 3—400 000 forint értékben különböző talajművelő gép. Mivel már előrehaladott stádiumban van a tipizálás, a gépparkhoz mindössze 400 000 forintos raktár- készletet tartanak, ami nagyjából elegendő. Jellemző, hogy 1967-ben napi átlagban 3 erőgép állt üzemzavar miatt, most pedig nem egészen egy áll. Az erőgépek száma lényegesen nem növekszik, inkább a rendelkezésre álló lóerő és üzembizonság növelésére törekszenek. Nemrégiben kezdték meg egy új gépműhely alapozását. Ez jövőre készül el. Az állattenyésztés gépesítése hazai mércével mérve ns^'in. ból az átlagos szintnek felel meg. A fejés, takarmányelőké- szítés teljesen, az etetés, itatás nagyrészt gépesített. Az állattenyészethez vezetékes víz áll rendelkezésre. A sertéstelep nincs gépesítve. Most tervezik a modern, gépesített sertéstelepet. Nincs gépesítve , a baromfitenyészet sem, a pecsenyecsirkéket azon, ban központi fűtéssel ellátott helyiségben tartják. A segédüzemág keretében nemrégiben szerveztek egy la- katosműhelvt lakossági, szolgáltatási célokra. Ennek az üzemágnak a szakma szerinti megoszlása a következő: 23 traktoros, 9 szerelő, 4 kovács, 2 bognár, 6 kőműves. 2 ács, 2 lakatos, 4 téglaégető. 2 fűrészgépkezelő, ezen felül hárman segédmunkásként dolgoznak az építőbrigádban. ÉPÜLETEK A tsz-iroda átalakított pa- rasztház. A tsz tulajdonában van két szolgálati lakás, egy régebbi gépműhely, két új szarvasmarha-istálló, egy új borjúnevelde, egy átalakított borjúnevelde, 4 sertésfiaztató, 6 hizlalda, 3 gépszín, 1 tizenöt vagonos magtár, másutt 30 va- gonnyi gabonatároló tér. 8 ku- koricagóré és több más gazdasági épület. PÉNZÜGYEK ./ 'ry*: y.O'* A közvagyon 1967-ben 18,3 millió forint volt, a múlt év végén 26,6 millió, és nagyjából ennek megfelelő a jelenlegi szint is. Ez év végére adósságmentessé válik a tsz, visszafizeti az államnak tartozását. Utána azonban újabb hitelt kíván felvenni a gazdaság továbbfej. lesztésére. 1967-ben 6 millió forint értéket osztottak ki tagsági részesedésként, tavaly 8 milliót, ez évben előreláthatóan ennél valamivel többet osztanak. A tagok 1967-ben 61 000 munkanapot teljesítettek a közösben, tavaly 88 000-et, az idén előreláthatóan még többet teljesíte. nek. . Fontosabb adatok A falu lakossága 3650 körül ingadozik. Ez valamivel kevesebb a másfél évtizeddel ezelőttinél, de több, mint néhány éve. A felnőtt lakosság túlnyomó része a tsz-ben dolgozik. A faluból alig járnak el néhányan más helységekbe munkára. Elköltözés is alig akad. A lakosság 1965-től törpevízműből kapja a vizet. Ezt helyi összefogással építették. Ugyanebben az évben fejeződött be a falu peremterületeinek villamosítása. A falu nagyobb részében már régebb óta volt villany. Járda minden utcában van, de néhol csak az egyik soron. A következő év végére minden utca mindkét oldalán lesz járda. 1968-ban a Damjanich utcát 500 méter' hosszúságban és 4 méter szélességben lekövezték saját erőből. Uj házat viszonylag kevesen építenek, de annál több a felújítás. t Nagyszokolyban 60 személyautó van magántulajdonban. Ez azt jelenti, hogy a lakosság számához viszonyítva csaknem olyan nagy a gépkocsi-sűrűség, mint Szekszárdon. ahol egy tavalyi felmérés szerint a legnagyobb volt a gépkocsi-sűrűség az ország városai közül. Speciális gondöt jelent a falu vezetőinek a cigány lakosság sorsa. Tizenhárom cigánycsalád él a faluban, és többségük rossz, rendezetlen körülmények között. A tanács már számtalan módon próbált rajtuk segíteni. Még nagyfokú anyagi megsegítésre is lett volna lehetőség. Tavaly például 3. az idén pedig két lakás megépítéséhez kaptak volna keretet a cigányok részére a felsőbb szervektől. E két évben 5 család igen kedvező feltételek mellett juthatott volna korszerű, egészséges lakáshoz. A pénzt azonban nem tudták hasznosítani, mert az érdekelt cigányok nem rendelkeztek sem megfelelő munkaviszonynyal, sem elegendő megtakarított pénzzel, és így nem kaphatták meg kedvezményes feltételek mellett a lakásokat. (Dobos Ferencné tanácselnök és Lénárt Ádámné vb-titkár elmondása alapján.) .«J Tanácsház a ialu központjában.