Tolna Megyei Népújság, 1971. október (21. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-23 / 250. szám
Barbárok a dunaszentgyörgyi temetőben Huszonkét ledöntött sírkő — Ki Nem csak diákoknak ! Ahol csokoládét ettek a tanulók Hasznos kezdeményesés a kereskedelemben Dunaszentgyörgy, ez a rangos nagyközség, a hét elején kétes értékű szenzációra ébredt. A temetőben, melynek íoútja részben közlekedéskönnyítésül is szolgál két utca 'között, huszonkét sírkövet feldöntve, helyéről kiborítva találtak a járókelők. Akit a természet törvénye arra szorított, hogy apját-anyját el- hantolja, legalább a maga és gyereke életében szeretné, ha sírjaikat tiszteletben tartanák. Mint a bushmannoknál, vagy az emberi lét legprimitívebb fokán álló ausztrál-négereknél. De nem úgy, mint Duna- szentgyörgyön. Aki tegnap a temetőbe lépett, nyomban egy feldöntött szürke kőtáblába botlott. Majd az 1850-től 1925-ig élt Katona Istvánéba, vagy hitvese emlékébe, akinek tizeneggyel több esztendőt adott az idő. „Ezen sírhalomban nyugszik” — csakugyan nyugszik, mert éppen nem ásták ki — „Hegyi István”. Kecskeméti László 1937-ben, felesége évtizedekkel később távozott a sírba. Kál- di József 1959-ben, de neje, Gondos Lídia, aJki gondosan fel- vésette születése évszámát arra a kőre, mely most felborítva pihen, férje nyughelye mellett áll. — Sokba került! — mondja. Háromezer forintba, a maga idején, de egyáltalán nem ez a lényeges. Ezt özvegy Káldiné is tudja. Itt érzelmekbe gázoltak, méghozzá gáládul. Nehéz lábra kelteni a képzeletet. Ittas fiatalok? Valószínűleg. Sőt, a község forron- góvá vált közvéleménye szerint majdnem bizonyosan Ittas fiatalok tehát, akik egy borforrta estén átvonultak a temetőn és belekapaszkodtak az első útjukba eső sírkőbe, kidőlt. A második? A harmadik? A tizenhetedik? Dr. Csók Sándor, a községet egy életen át szolgált orvos tízegynéhány mázsás fekete kőemléke kinek vétett? Nincs az átvezető út vonalán, attól jobbra, egy halmocskán, tuják mögött búvik meg. Ledönitöt- ték. Ez még idáig a kívülálló adatgyűjtése, aki persze —ezt nem is óhajtja álcázni — felháborodott. A helyiek: — „Nedényesség” volt, semmi más! — mondja özvegy Cser Ferencné, akinek fia sírjáról már korábban is levertek egy kőigalambot, (Népszokás ?) Egy néni, aki nyolcvan évesnek vallja önmagát: — Lánykoromban előfordult, hogy döntöttek sírkövet. Egyet- kettőt. De ennyit...? A „de ennyi” mögött Oláh bácsinak személyesebb emlékei rejtőznek: — Ez Halász Bálinté... Rendes, munkásember volt egész életében. Ez Tigyi Istváné. Anyai nagyapám nekem... Ez szegény Kecskeméti Lászlóé, aki előre megvette a sírkövét, otthon lazsnafckal takarta és időnként megnézte... Ez Haypál Rozikáé, aki valamikor lúgkövet ivott... De régen volt! A tett azonban nem régi. Friss, és természetesen nyomozza a rendőrség.' Valószínű, hogy a „garázdaság” fogalma ilyen esetben nem sokat mond. Magyar István, aki a temető mellett lakik, újboros részegekre gondolt, amikor éjnek évadján a temető felől daná- szást hallott. Aztán aludt tovább. Sírgyalázókra ő se gondolt. A faluban senki. Abban a faluban, melyet (erre büszke) joggal minősítettünk rangosnak az imént. Ugyanabban a faluban azonban, amely hallgat. — Kötelet kéne rakni a nyakukba! — Deresre velük! Ezek a legszerényebb vélemények, melyek elhangzanak. Azirányba azonban, hogy az ország egész nyilvánossága előtt szégyenbe került sír- gyalázó falu a hatóságok előtt, a nyomozók kérdéseire is őszinte választ adott volna, idáig még nem került sor. Saját halottjaik sírkövei dőltek porba. Állítólag (amíg ez 1 Berúgtam. No, nem voltam részeg, csak egy kicsit spicces. Igaz, nem szoktam hozzá a szeszes italhoz, ezért a 2—3 deci pálinka megtette hatását. De milyen pálinka. Gyakorlatom sincs, hogy megállapítsam, állami, vagy házi főzetet ittam, de igen büdös volt. Hogy a boltban nincsen büdös pálinka? Nem is a boltban ittam, hanem házaknál Kajdacson, ahol vígan élik világukat a zugkimérések. Az isten bora is kevés lenne a kajdacsiaknak — tartják a helybeliek, és büszkék rá, hogy a környék elismerten legjobb ivói nem másutt, hanem Kajdacson laknak. Az alig több, mint 600 családból álló faluban 300 szőlősgazda szüreteli mostanában a hegy levét. Közülük mintegy 40—45 személy nem csupán az élvezetért, hanem komoly üzleti bevételért préseli a szőlőt. — Tud valahol eladó jó bort? — állítottam meg egy helybelit. — Van egy pór hely, talán próbálja meg Deákéknál. — Égy félliteres üveggel megindultam a jelzett házhoz. A konyhában 3 férfi, meg egy asszony. Az asztalon csatos üvegben bor, mellette poharak. Bementem, bort kértem. Az asszony tanakodva nézett az egyik férfire, majd kibökte. — Nincs borunk. Tudja, nem adhatok, maga idegén ... Meg aztán jönnek a fináncok. — Itt hát kísérletem nem sikerült, a tettes ? nem tény, nem mondhatjuk a bizonyosság erejével) saját gyerekeik egy részének erejével. — Az igazgatóhelyettes-nő az általános iskolából, aki 1948 óta itt tanít: — Sajnos mi neveltük őket! Ugyanígy sajnos azonban, hogy a falu — azt mondják, fél (kitől?), de nem beszél? A maga becsülete érdekében végre beszélnie kellene. a szomszéd házban azonban kérdően néztek rám. — Hát a Deákéknak nincs boruk? Reggel korán indulnak Kajdacson is munkába az emberek. öt óra felé a hideg, csípős szél szinte átfújja az ember testét. Jólesik ilyenkor a pálinka. A kerékpárok, vasvillák azonban érdekes módon nem a presszó, hanem néhány házzal arrébb, Török Józsefék portája előtt sorakoznak. Elsétálok én is Törökék felé. Mint a vad, mely idegen szagot kap, úgy jöttek Ki körülnézni, milyen ismeretlen, nem falubeli tart feléjük. Más módszerhez kell folyamodni, barátot, segítőtársat, törzsvendéget kerestem. Aki keres, az talál, egy óra múlva már az ő társaságában iszogattam a pálinkát Törökéknél. — Nesze egy fütty — kapja a szeszt Füttyös. akit kedvenc űrmértékéről neveztek el a faluban. Egy fütty — azaz' két" cent — pálinka valóban nem sok, a fütty elnevezés igazán •jól jellemzi az ital mennyiségét. — Adj nekem is — tért be a konyhába Recege, azaz Gazdag Ferenc. — Hitel nincs, meg aztán nem tudod kihajtani az állatokat sem, — mordult rá a tulaj, bár az állatvédelem inkább a vendég pénztelenségének köszönhető. — Adj neki, én kifizetem, nekem majd megadja. De megadd ám! Sok diák irigyelheti a szekszárdi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola harmadéves tanulóit. Újszerű oktatási formában ismertették meg velük a Magyar Édesipar szakemberei a cukorkák, csokoládék, különböző édességek és a kávé készítési módjait, csomagolási technikáit, tárolását és élettani hatásait. Székely Péter, a Budapesti Csokoládégyár fővegyésze és a minőségellenőrző osz— Igyon még, jót tesz — invitál az egyik asszony, és máris újra tölt, a pénzt pedig egy bögrébe dobja. — Ilyen jó termés már régen volt. Lesz bor bőven az Örömhegyen — mondja a gazda, aki szőlőjét nem véletlenül nevezi Örömhegynek. — Aztán majd ordítozod, hogy „a borjádi hegytetőn", de akkor már tudom, hogy részeg vagy — szólt neki kísérőm. — Pénze van ennek még a bőre alatt is — súgja hozzám hajolva — a szakmája hentes. Törökéktől a termelőszövetkezetbe mentem. Útközben megtudt"m, hogy közvetlenül az istálló mellett lakik az Egyes. A faluban ugyanis számozva vannak a zugkimérések, Régi Lajcsiké az egyes, Törökébe a kettes, Palkááká a hármas, ha a bögre-csárdát emlegetik, akkor mindenki -tudja, hogy Deák Jánosékról van szó. Vizet itt csali mosdásra használnak, — hallottam a faluban, és egyre inkább bebizonyosodik, hogy ez mennyire igaz, Voltak a pénzügyőrök vagy tízszer is, nem találtak azonban soha semmit. A vendégek közül ugyan ki állítaná, hogy pér adott a pálinkáért, a feleségek pedig — bár nagyon segítenének felszámolni a ki_ rnkbskst — tartva a családi vhzűlv! él, inkább csendben maradnak. A szövetkezetben megint találtam segítő partnert, és — természetesen ismét nem mint újságíró — betértünk Régiékhez. Fél 9 volt. — Óvatosnak kell lenni — mondja kísérőm —, sok már az ellenőrzés. Inkább csak hajnalban jönnek a vendégek. Réginé bizalmatlanul tekint rám, miközben kiméri a pálinkát. Fizetek. — Kilenc forint a két fél- deci ’— mondja, majd megköszöni a tízest. Frissen megismert kísérőmtől elbúcsúzom, ideje hazamennem, ha nem akarok teljesen elázni az italoktól. Ha tovóbb- mennék, találnék még másokat is, a teljes felderítés azonban a hatóság feladata. Mj csupán jelezni akartuk, sok zugkocsma van Kajdacson. RÓZSA GYÖRGY Azonnali belépéssel felveszünk SEGÉDMUNKÁSOKAT. RAKTÁRI SEGÉDMUNKÁSOKAT ÉS ASZTALOS SZAKMUNKÁSOKAT. Jelentkezés: Faipari Vállalat Szekszárd, Mikes u. 26. (306) tály vezetője a Magyar Édesipar képviselőjeként igen érdekes, magas szintű, de a diákok számára is teljesen közérthető előadásban foglalkozott az iparág jelenével, jövőjével. A hallgatók igen sok olyan hasznos, új információkat kaptak. amelyekkel nem foglalkoznak a tankönyvek sem. Természetes volt, hogy előadását nem a szürkébbnek tűnő áru- ismereti órák figyelmével, hanem megkülönböztetett érdeklődéssel hallgatták. Érdekes adatként említette, hogy Magyarországon átlagosan 1.63 kilogramm kávéfogyasztás jut egy főre évenként (Budapesten 3,45 kilogramm), míg az Egyesült Államokban több mint 12 kilogramm. Forgalomba kerül a kakaós süteménypor, amelyhez csak vizet kell tenni és a sütőbe téve máris kész a torta tésztája. Kidolgozták a külföldön népszerű rizses csokoládé gyártási technológiáját és valószínűleg nemsokára gyártani is fogják. Szerencsen új csokoládégyár épül, 1975-ben kezd üzemelni, évi termelése el fogja érni a 3000 vagont. Kávé, csokoládé, cukorka, rágógumi, keksz és ostyafélék gyakorlati bemutatása és kóstolása tette számukra még érdekesebbé, maradandóbb élménnyé az előadást. A tájékoztató a gyerekek gyárlátogatásra való meghívásával fejeződött be. — Nem csupán a tanulók, hanem a már kereskedelemben dolgozó szakemberek számára is szerveznek előadásokat — kaptuk a felvilágosítást dr. Tóth Rudolfnától, a megyei tanács kereskedelmi osztályának főelőadójától. — Országos szinten a Kereskedelmi Továbbképző és Módszertani Központ irányításával egyes iparágak jól képzett szakemberei áruismereti továbbképzéseket tartanak a jelen és jövő szakemberei számára. Ezeket használják fel arra, hogy bemutassák iparáguk új termékeit. Az előadások nagymértékben hozzájárulnak a kereskedelem színvonalának emeléséhez, melynek természetesen a lakosság veszi hasznát. Egyelőre a tejipar, édesipar és a cipőipar tart ingyenes továbbképzéseket. Ezeket a vállalatok, szövetkezetek a megyei tanács kereskedelmi osztályán keresztül igényelhetik. Eddig a dombóvári áfész dolgozói és a szekszárdi kereskedelmi szakmunkásképző iskola tanulói hallgatló.k meg a tejipar érdekes előadását, a mostani édesipari előadást pedig nyolc másik követi november hónapban. Dombóvár, Bátaszék, Szekszárd, Hőgyész, Tamási, Dunaföldvár és Tolna áfészei jelentették már be eddig ilyen irányú kérésüket. Rendkívül fontosak ezek a bemutatók, különösen a kis települések boltosai számára, akik rendeléseiket papíron küldik be. így lehetőség nyílik számukra is, hogy megismerjék az újonnan forgalomba hozott árucikkeket. A tanfolyam módot ad a dolgozóknak arra, hogy az iparcikkekkel kapcsolatos észrevételeiket közvetlenül az ipar képviselőinek mondhassák el, akiktől választ is kaphatnak. Kezdetén vagyunk a tanfolyamoknak, ezeknek tapasztalatai alapján azonban elképzelhető, hogy más iparágak is bekapcsolódnak az újszerű bemutatók sorába, melyek nem csupán növelik a bolti dolgozók áruismeretét, hanem elősegítik az új árucikkek mielőbbi népszerűbbé válását és elterjedését. . > • '■ús.'-í.’i' *"• R —* , .< .oe ' Vitaveszély az olaj kutaknál Október 15-től az olajkutakon csak „tűzveszélyes" jelzéssel ellátott kannákba adnak olajat. Ebből kifolyólag az elmúlt napokban sok bonyodalom származott az eladók és a vásárlók között. Húszadikán este Szekszárdon, a Széchenyi utcában többen álltak sorban, köztük egy férfi is, aki közületi rendszámú Warsza- wával érkezett, s valószínűleg magáncélra olajat akart vásárolni. Amikor rá került a sor, az eladó annak rendje-módja szerint közölte, hogy olajat csak „szabályos" kannába adha.t. A férfi felháborodva kezdett kiabálni a fiatalemberrel, hogy elege van az ilyen „taknyosokból", s ha nem ad olajat, majd ő elintézi, hogy kenyerét már ne sokáig keresse ezzel a munkával. A kutas a rendeletnek megfelelően ragaszkodott a szabályokhoz, s felajánlotta a vásárlónak a piros festéket, ami az olajkút mellett „várta" azokat, akik még nem tudták az új előírást. — Ha nem tetszik, majd ráfested magad! — mondta a Warszawás, s számtalan udvariatlan, sértő megjegyzéssel illette a fiút. Ezután elkérte a panaszkönyvet, s többek között ezt írta: „Az ilyen viselkedésű ember nem felel meg eladói állás betöltésére.” A fiatalembert többen védelmükbe vették, s véleményüket szintén rögzítették a panoszkönyvben. Beírták, hogy az eladó udvarias volt, s éppen őt sértegették. Valóban kellemetlenül érintheti az embert, ha egy rendeletről nem tudva kétszer kell megtenni az utat egy ügyben,Jelen esetben kétszer kell elzarándokolnia az olajkúthoz. De a kétszeri útért nem az olájkutast kell hibáztatni, hanem mindenkinek saját magát, mégpedig tájékozatlanságáért. Csupán azt kérdeznénk meg az AE 13—36 rendszámú Warszawa vezetőjétől, hogy milyen jogon mert olyan sértő hangon beszélni egy dolgozótársával? Mit szólt volna ahhoz, ha a benzinkutas helyéberí ő áll, és egyik ismeretien vásárló trágár szavak kíséretében letegezi, még ha a korkülönbség alapján „fia is lehetne"? >— vhm — ORDAS IVÁN Vendég voltam a kajdacsi zugkocsmákban
