Tolna Megyei Népújság, 1971. október (21. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-19 / 246. szám
„A versíráshoz nagy hajlama van" József Attila egykori osztályfőnöke a proletárköltőről A közelgő műszaki könyvnapokon érdekes könyv lát napvilágot. Szerzője Eperjessy Kálmán, József Attila hajdani makói osztályfőnöke. A nagy hírű történészprofesszor, aki később több mint három évtizedén keresztül a Szegedi Tanárképző Főiskola tanszékvezető tanára volt, könyvében azonban nem a proletárköltőre emlékszik. „Városaink múltja és jelene” címmel régen nélkülözött alapművet alkotott. Több évtizedes gyűjteményének, munkájának eredményeként ez az első olyan összefoglalás, amely a magyar- országi művészet történetéhez hasonlóan a történeti Magyar- ország 75 városának fejlődését tárgyalja. * * * A történészprofesszor, a költő egykori latin-történelem tanára jegyzeteiben lapozgat, emlékeiben kutat, kedves efn- léktárgyakat mutat, — rendezi a múltat. Papírra veti-e valaha is az emlékmorzsákat? Válasz helyett most elmondja a legmaradandóbbákat. Kötelességtudó, az átlagból messze kiemelkedő tehetségű diák volt. Hatodikban már színjeles. Rajta kívül csak egy ilyen volt az osztályban. Szerette a vitát, körömszakadtáig védte igazát. Hirtelen haragra lobbant, ha ellentmondtak néki. Év végi indexébe ezt jegyezte be az osztályfőnök: „Tehetséges, kötelességtudó, bátor fellépésű. A versíráshóz nagy hajlama van.” ♦ * * . A Maros-strand volt az osztály fellegvára. — Tudsz-e úszni Attila? — De mennyire, tanár úr! — És máris eltűnt. Néhány perc múlva jelentik társéi, hogy Attilát éppen most húzták ki a mélyvízből. — Tanár úr kérem, Attila nem tudott úszni. Szándékosan ment be a nagy vízbe, kíváncsi volt rá: ha fuldokolni kezd, utánamegy-e valaki... ♦ * * Viszolygott a tornától. Ezt akkoriban játékdélutánnak titulálták, s mindig az osztályfőnök irányította. A fiúk ilyenkor futballoztak, ő sohasem állt a játszók közé. A tornalócára kuporodott az osztályfőnök mellé, s valósággal áradt belőle a szó. Ilyenkor elemében volt. — Négy névre állandóan visszatért — mondja Eperjessy Kálmán —, Arany Jánosra, Babitsra, Juhász Gyulára, meg Szabó Dezsőre, de az utóbbiból elég hamar kiábrándult. Egyszer a pálya szélén bejelentette, felkeresi Szabó Dezsőt. Erről a látogatásról sokáig nem beszélt. Mikor az osztályfőnök faggatni kezdte, így válaszolt: — Voltam nála .... Azt mondta, nem szereti a csodagyerekeket ... « * « A professzor asztalfiókjaiból meleg szavakkal ajánlott József Attila-kötetek kerültek elő, a hálós tanítvány késői megemlékezései. Dr. Eperjessy Kálmán évtizedekig nem nyilatkozott a költőről. Kapcsolata József Attilával még szakmai körökben is alig ismert. Mivel magyarázható ez a hosz- szú hallgatás? — Sohasem a tanár érdeme, hogy kit mondhat tanítványának — válaszolja. Mikolaj Kopernikusz orvosi könyve Az olsztyni Mazuriai Múzeum gyűjteménye egy rendkívül értékes orvosi könyvvel gyarapodott, amely Olaszországban jelent meg a XV. század végen. A címlap, belső oldalán lévő feljegyzésekből kiderül, hogy a könyv Mikolaj Kopernikusz, a nagy lengyel csillagász tulajdona volt, — valószínű tehát, hogy orvosi gyakorlata során többször igénybe vette. Lengyelországban igen kevés könyv maradt meg Kopernikusz magánkönyvtárából, könnyen meglehet, hogy ez az egyetlen. Kopernikusz halála után könyvgyűjteményének zöme a warmiai egyházmegye tulajdonába ment át, s a XVII. században az országra törő svéd seregek zsákmánya lett. Erdők vonulnak ezüst piperében Csuvaaföldi jegy xeieh i. Vonulnak afc erdők, vonulnak ezüst piperében és nem a vonat halad. Aztán rőt hátú, lomha dombok szakadnak bele hirtelen a mély, éles kanyaré vízmosásokba, hogy sárgára kopva erőlködjenek ki a szakadék másik oldalán, újból púpot nyújtva a fehér derekú nyárfaeídőnek. Itt nincsenek meredek sziklák rejtelmes völgyekkel a talpuk alatt, itt messzire hullámzik a táj, egészen a fátlan tatár sztyeppékig, hogy nyáron homokvihart, télen havat zúdítson a dühöd- ten sivító szél, amely akadály, talanul nyargalhat egészen az Uraitól idáig, mintha vad és apró lovon ülne. Olyan apró, szívós kis lovakon, amelyeken eleink cserkészték be valaha errefelé a határt. Tudom, nevetséges, mégis úgy bámulom az elsuhanó tájat, mint ahogyan felnőtt lesi izgatottak a gyermekkora óta nem látott egykori szülőhazáját. Ibuszút, repülőgép, vonat, tranzisztor, újság, zónaidő: turista-útlevéllel vissza az őshazába. Repülőgéppel Moszkva alig több, mint két óra, onnan vonattal Csebok- szári, a csuvas főváros 21, — összesen 23 óra számunkra az út. Jó eleink mokány kis lovaikon hol hajtva, hol hajtatva, azaz vagy menekülve, vagy ők is valakiket menekülésre késztetve, mennyi idő alatt értek el mai hazánkig?! „Nem merek vitatkozni a tudósokkal. Történészek, nyelvészek, etnográfusok vallják és bizonyítják, hogy valamikor a Volga mentén létezett egy hatalmas, gazdag és kulturált ország. Ezt az országot Arany Bulgáriának nevezték. Határai messze terjedtek, népe szabad volt és független. Más történé_ szék, nyelvészek és etnográfusok viszont azt állítják, hogy mindez legenda. Ilyen ország nem létezett. Bulgáriának nevezték ugyan a Volga vidék népeinek államát, de ez egyáltalán nem az, amiről a fent említett tudósok beszélnek. Megint mások azt mondják, hogy ezek is tévednek. Létezett valamikor az Arany Bulgária, de nem Dzsingisz kán előtt, hanem jóval később és határa valdhöt messze Keleten, Szibériában volt...” E meditáció a csuvas nép és Csuvasia múltját illetően egy magyar embertől való. Egy meg nem jelent cikkből. Megírásának dátuma 1933. Az ok: Csebokszáriba hívták össze annak idején az útépítés élenjáró dolgozóinak kongresszusát. Ezen a kongresszuson a fenti sorok írója, a magyar Zalka Máté, Lukács tábornok is részt vett. Zalka Máté csuvas földön kereste, kutatta és szolgálta is annak idején a történelmi barátságot. Kodály Zoltán itthon adta ki kis füzetét, amelyben másfél száz csuvas népdalt jegyzett le, dolgo. zott fel nemcsak keresve, de meg is találva a népi dallamok mélyén az ősi párhuzamosságot. És ismét csak Zalka Máté az, aki pompás hasonlattal, egyetlen mondatba sürítve fogalmazta és rajzolta is meg csuvasföldet. „Csuvasföld, ha a térképen nézzük, olyan mint egy vékony ágon függő nagy levél. Az ág a Volga, Gorkijtól Kazányíg. És Csuvasföld úgy terül el a Volga ahyács- kától délié, mint egy szív alakú levél...” Remek és telibetalált hasonlat. Ez a föld, ahol az évi csapadékmennyiség átlagosan alig haladja meg a 400 millimétert, ahol a jégkorszak hordta kemély és köves anyagon ujjnyi vastag csak helyen- kint a termőtalaj, a Volga adta és adja az életet. Itt lelkesedik ugyan még két folyócska, a — keleties hangzású Szura és a dallamosan lágy, szláv hangzású Szvijaga, — de a víz, a folyó fogalma, az egy és oszthatatlan a Volgával. A jelenlegi fővárosa. Cse- bokszári is jó négyszáz évvel ezelőtt a Volga magasabb partján létesült és a város jelenlegi igen gyors ütemű fejlődése sem nyújtóztatja át csápjait a Volga másik oldalára: az már nem Csuvasföld. Mert itt az Adil (a Volga) mellett élnek már hét évszázada a csu- vasok, az északi, egykor erdős területeken. Annak idején átkelvén a Volgán túlra még magyar szót hallhattak volna* hiszen Juliánus barát még szót értett az őshazában rharadtak- kal. De ez már nem monda. ha. nem történelem. * A csinos, egyenruhás földi kisasszony körbehordja a teát. Még van idő hörpölni az illatos, forró csájából. A vonat nem döcög, zakatol, inkább siklik a széles nyomtávú síneken. Egy óra még, vagy annyi sem és megérkezünk Csebokszáriba. Kereken háromezer kilométer hazulról. Messze elkerültünk. Akkor innen, most onnan ide. Itt húzódhatott valamikor, a cári idők alatt, a vlagyimiri országút: a száműzöttek útja volt, ezen vonultak tovább, egyre tovább, az Uralon túl is néha. Vagy csak ide a környékre, Szimbirszkbe például. A vonat ablakában valóságos erdei tűnnek fel az almafáknak. S a fák tövében apró kis dácsák. Az almafák haragos zöldek, az almák rajtuk pirosak, vakító sárgás-fehérek, a dácsák a fák alatt meg kékek. az ablakukon fehérre ci. zclláltak: festő ecsetjére való kép. Piros motorkerékpár hever a töltés oldalán, fehér hajú öreg csuvas piszmog rajta. Fel sem figyel a vonatra, amint elzakatol a háta mögött ... És messziről feltűnik a csuvas televízió hatalmas adótornya. Megérkeztünk. A jelenbe. GYURKÖ GÉZA (Folytatjuk)
