Tolna Megyei Népújság, 1971. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-03 / 207. szám
'«MU IHUi motövnottfjniMesresníKtei lUEPUJSAfi A MflqvAB szocialista monk Asp Art tolna megyei bizottbAoAnak lapja •• Ülésezett a TIT Közgazdasági Szakosztálya Megkezdték a Koppenhága mellett szerencsétlenül járt MALÉV repülőgép roncsainak kiemelését. A rossz idő nehezíti a munkálatokat. (Telefoto—AP—MTI—KS) SZEPTEMBER Névnap: Hilda. A Nap kél 5.04, nyugszik 3 18.22 órakor. A Hold kél 17.30. nyugszik PÉNTEK 2.27 órakor. Csütörtökön délután a TIT székhazának klubtermében vezetőségi ülést tartott a TIT Tolna megyei Szervezetének Közgazdasági Szakosztálya. Első napirendi pontként megvitatták az 1970/71-es év munkájával foglalkozó beszámolót, melyből kitűnik, hogy ezen. időszak alatt a szakosztály fő feladatának a negyedik ötéves terv gazdaságpolitikai céljainak és a közgazdasági szabályozórendszer továbbfejlesztésének ismertetését tekintette, de más témakörökkel is foglalkozott. Százhuszonhat előadást tartottak, melyen 4551 hallgató vett részt. Csütörtökön, délelőtt súlyos baleset volt Hőgyészen, az Ady Endre utcában, amely egyben a Szekszárd—siófoki forgalmat lebonyolító út is. Schumacher János 21 éves kisdorogi lakos motorkerékpárjával előzés közben összeütközött a Zsolnai János hőgyészi lakos által vezetett vontatóval, és olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy kórházba szállítása közben meghalt. Ez a baleset is épp elég fejtörést okoz mindazoknak, akik vele részletesebben foglalkoznak. A vontató balról került egy teherautót, amely az út szélén állt. A kerülést irány- jelzővel jelezte. Nem sokkal a teherautó után viszont balra kívánt kanyarodni, ezért nem tért vissza az út jobboldalára, és az irányjelzőjét sem kapcsolta vissza, hanem folyamatosan jelzett vele, majd megkezdte a kanyarodást balra. Az áldozatot — a motorost — nem lehet megkérdezni, hogy hogyan is történt a baleset. Elképzelhető a következő: esetleg arra gondolt, hogy a vontatás nem szándékosan jelez, hanem egyszerűen elfelejtette visszakapcsolni az indexet. A közutat járó emberek nagyon jól tudják, hogy ilyen eset elég gyakran előfordul, és nem is csak kezdő vezetőkkel, hanem néhanapján még „öreg rókáknál’ is megesik. A motoros úgy gondolhatta, hogy az úttest balszéle és a vontató közti keskeny sávon elfér, balA napokban rendkívüli ülést tartott Rijekában a magyar—jugoszláv gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési vegyesbizottság közlekedési és postaügyi albizottsága. Az ülésen a két ország kormánymegbízottal államközi' egyezményt parafáltak. — A rendkívüli ülés kizárólag a magyar—jugoszláv közös vasúti határállomások kérdésével foglalkozott. A határállomások a megnövekedett személyforgalmat bonyolítanak le, ezenkívül évente több százezer tonna magyar áru megy Rijekába, illetve érkezik a jugoszláv tengeri kikötőből, s több millió tonna árut szállítanak Jugoszláviába hazánkon keresztül. Jelenleg mindkét oldalon van vám- és útlevélkezelés, a te. Ezt követően az 1971/72-es év feladatait tárgyalta meg a vezetőségi ülés. A munkaterv szerint a szakosztály nem törekszik az előadások számának növelésére, és célul tűzi ki, hogy az előadások kapcsolódjanak a mindennapi munkához, segítsék a termelést és a dolgozó^ szélesebb körű köz- gazdasági ismeretszerzését. Bővítik a fiatalok körében végzett ismeretterjesztést is. Az előadásokon kívül titkárnőképző tanfolyamot szerveznek és tárgyalások 1 folynak egy ügyvitelkezelési tanfolyam beindításáról. ról megkezdte az előzést, s eközben vágódott a vontató első részének. E baleset elemzésénél az egyik fő tényező az, hogy balra kanyarodó járművet balról nem. hanem csak jobbról szabad előzni. A másik viszont az, hogy a balra kanyarodó jármű vezetőjének a kanyarodás megkezdése előtt megkell győződnie arról, hogy járműve előzésébe nem kezdett-e bele más jármű, s annak elsőbbséget kejl adnia. Egyébként ugyancsak Hőgyészen — pontosabban a falu melletti kalaznói elágazónál — következett be egy másik hasonló baleset is a közelmúltban. Egy motor egy balra kanyarodó teherautót — balról! — előzött, és mind a motoros, mind pedig pótutasa életét vesztette, A vizsgálati adatok alapján bűnvádi eljárás van folyamatban a teherkocsi vezetője ellen. Az idén 5881 fiatal kérte felvételét a pedagógusképző intézményekbe. A tanárképző főiskolákra 3013-an (51,3 százalékuk fizikai dolgozó gyermeke), a tanító- és óvónőképzők, be együttesen 2868-an (52,4 százalékuk fizikai dolgozók gyermeke) pályáztak. herfuvarozásban árukezelés stb, s ez lassítja a forgalmat, hosszú veszteglésre készteti a tehervonatokat. Mindez indokolja a közös határállomások kialakítását. — A megállapodás értelmében a magyar oldalon Gyékényesen és Murakeresztúron, a jugoszláv oldalon Szabadkán létesítünk közös vasúti határállomást. A közös határ- állomások révén a két ország között személyforgalomban a vonatok menetideje egy órával csökkentheti. A teherforgalomban azáltal, hogy nem két, hanem egy helyen, közösen történik az árukezelés 6 órával, pontosan a felére csökken a szerelvények átlagos várakozási ideje, a megállapodást a két kormánynak még jóvá kell hagynia, (MTI). Néprajzkincsünk gyarapításáért Szeptember 1-től kezdve néprajzi és honismereti felügyelői munkakört rendszeresített a Tolna megyei Tanács, művelődési osztályán. Az országban az elsők közé sorolható kezdeményezést Tolna megye néprajzi kincseinek további feltárása és védelme, a már világhírű sárközi folklóron kívül elsősorban a Kapos és Koppány völgye, a megyében új otthonra lelt székelyek, s megyebeli etnikai csoportok gazdag népművészeti hagyományainak a felkutatása és ápolása indokolja. Ennek összefogására és ösztönző irányítására Sárköz nagy tekintélyű néprajz-kutató pedagógusát, Bogár Istvánt, a sárpilisi iskola korábbi igazgatóját és a sárközi népi együttes vezetőjét kérték fel. Bogár István elfogadta a megbízatást és megkezdte új munkáját. ^.407:000 f-o r I nt 2 millió 102 ezer forintot nyert Tolna megye lakossága! Ennyi pénzt takarítottak meg ugyanis a vásárlók, akik az auv'zh's p’tá i-éf h-rt’-T- megrendezett nyári vásár időtartama aia^ vásárolták meg szükséges ruházati cikkeiket. Elkészítették a vásár forgalmának értékelését, megyénkben összesen 6 millió 509 ezer forint értékű áru talált gazdára, melyek a 20—30—40 százalékos árengedmény után 4 millió 407 ezer forintba kerültek. A vásár legkeresettebb árui a lábbelik — egymillió forintért vásároltak — és a női konfekcionált felsőruházati cikkek voltak. Ha az mei vasárt összehasonlít juk a tavalyival; akkor megállapíthatjuk, hogy az idén nem értük el a tavalyi értékesítést. A jelentkezők közül 2446-ot vettek fel: 1135-öt (50,3 százalékuk fizikai dolgozók gyermeke) a tanárképző főiskolákra, 1311-et pedig a tanító- és óvó. nőképzőkbe (az utóbbiak 60 százaléka fizikai dolgozók gyermeke). A fellebbezések elbírálásának eredményeként további 166 tanár-, 90 tanító- és 25 óvónőjelölt felvételére került sor. Velük együtt 2727 leendő nevelő kezdi meg tanulmányait az 1971—72-es oktatási évben a tanárképző főiskolá. kon. a tanító-, illetve az óvónőképzőkben, nappali tagozaton. A különböző pedagógusképző intézményekben szeptember 6. és 15. között lesznek a tanévnyitó ünnepségek. (MTI) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspár Tolna megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: PETRiTS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere IS—17 Telefon: 129—01. 123—81. Kiadja: Tolna megyei Lapkladc vállalat. Szekszárd. Béla tér 1 Telefon: 120—11, 120—10. Felelős kiadó: KATONA JOZSEI Készül a Szekszárdi Nyotndábai Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 F Indexszám: 20 06» — Sikerrel szerepeltek a Sárközi Népművészeti és Háziipari Termelőszövetkezet termékei a Duna menti folklór fesztiválon Kalocsán. A látogatókon kívül megtöbbszöröződött a decsiek kereskedelmi tevékenysége is, a tavalyinál több mint tízszeres bevétele volt a szövetkezetnek. — 1975-ig a tanácsok fejlesztési alapjából 15—17 km hosszúsági lakótelepi és egyéb út, továbbá 125—130 kilométer járda épül — Az elkövetkező években több mint 5 millió forintot fordít a megye a községi tanácsok épületeinek felújítására, korszerűsítésére. — Szeptembertől új színfolttal gazdagodik a faddi művelődési ház ’ élete. Minden hónap utolsó keddjén könyvtári esteket rendeznek a könyvtárban. A könyvtári esték tervezett programjában esetenként író—olvasó találkozók is szerepelnek. — A KISZ megyei bizottsága ismét megrendezi az 1971. évi szekszárdi szüreti napok alkalmával a falusi fiatalok életével foglalkozó írók tanácskozását. A meghirdetett pályázat alapján most kerülnek először kiosztásra azok az írói ösztöndíjak, amelyek tulajdonosai hosszabb-rövidebb időt töltenek majd megyénkben. — Fadd testvérközségéből, Péterrévéről (Jugoszlávia) az ottani vadásztársaság 8 tagja látogat Faddra a közeli napokban. A vendégek Gemenc megtekintése után utaznak a vadászati világkiállításra, Budapestre. — Műszaki konferencián értékelték a Bonyhádi Cipőgyár első féléves termelési tevékenységét. A jónevű üzemben 9,4 százalékkal emelkedett a munka termelékenysége, 26 százalékkal sikerült csökkenteni az állásórák, és 43 százalékkal az igénybevett túlórák számát. — A negyedik ötéves terv során épülő lakások építési költségeihez 23 millió forinttal járulnak hozzá a megye mezőgazdasági üzemei. Ebből az összegből 86 lakás épül. A lakások ily módon történő biztosításával a szakemberek letelepítésének gondjai enyhülnek. — Tolna megyében az ipari munkahelyek száma várhatóan 7400-zal növekszik a negye_ dik ötéves terv végére. — A Kisipari Szövetkezetek Tolna megyei Szövetsége szeptember 3-án tartja a kongresszusi küldöttválasztó közgyűlését. — Fűszerpaprika fajtabemutatót tartott szeptember 1- én a Paksi Konzervgyár a mözsi Uj Élet Termelőszövet, kezeiben. — Szójatcrmesztési bemutatót és tanácskozást rendeztek szeptember 2-án Iregszemcsén a Takarmánytermesztési Kutató Intézetben. — Afész-áruház Tolnán. Tegnap délelőtt megbeszélést tartottak a tolnai községi tanács és az áfész vezetői. Megállapodtak, hogy a területet a tanács, a mintegy 20 millió forintos beruházást pedig az áfész biztosítja. A kétszintes áruház építését 1972-ben kezdik meg. Ez az áruház nagymértékben segíteni fogja Tolna és a környék iparcikk-ellátását — A szakma ifjú mestere verseny elméleti döntőjét szeptember 5-én — vasárnap — rendezi meg a Bonyhádi Cipőgyár KISZ-bizottsága az üzem művelődési otthonában. Az elméleti döntőn kiállítják a versenyben részt vevő 50 fiatal szakmunkás vizsgamunkáit is. — A Bonyhád—Dombóvár közötti részleges korszerűsítést még ebben az évben végzi el a KPM Szekszárdi Közúti Igazgatósága. Az út nagy- mányoki átkelési szakaszának szélesítéséhez szükséges élőké, szítési munkálatokat a helyi tanács vállalta. A jelenlegi nyílt árkok helyén zártrendszerű csapadékcsatornát építenek. 4597 IFJÚSÁGI TAKARÉKBETÉT TOLNA MEGYÉBEN A KISZ VII. kongresszusa határozatban mondta ki: „Olyan kereteket kell létrehozni, melyek a fiatalokat ösztönzi a takarékoskodásra.” Ennek elősegítése érdekében szervezte meg az OTP a 14— 26 évesek részére az ifjúsági takarékbetétet. Ha a fiatal vállalja, hogy öt éven át havonta rendszeresen 100, 200, 300 vagy 400 forintot helyez el betétként, az OTP az 5 százalékos kamaton felül évi egy százalékos prémiumot fizet, és állami szervtől történő lakás- vásárláshoz kölcsönt is ad. Hogy ez a pénzgyűjtési forma mennyire népszerű, az is bizonyítja, hogy megyénkben 4597 ifjúsági takarékbetétet tartanak nyilván. így az 5620 betétes borsodiak és a 4938 betétes Győr—Sopron Tiegvei- ek után országos viszonylatban Tolna megye a harmadik helyen áll. IDŐ JÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás péntek estig: Kisebb felhőátvonulások, legfeljebb egy-két helyen kevés esővel. Mérsékelt, időn. ként megélénkülő nyugati, északnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8—13, legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 22—26 fok között. Ismét egy halálos baleset Több mint 2700 pedagógusjelölt „startol” a főiskolákon, a tanító- és óvónőképzőkben Üj magyar—jugoszláv vasúti határállomásokat létesítenek