Tolna Megyei Népújság, 1971. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-21 / 222. szám

Üj ének egy régi hajóról Százhuszonöt éves a balatoni gőzhajózás A Pesti Divatlap újdonásza így írta le a nevezetes ese­ményt: „A Kisfaludy gőzös múlt hó 21-én bocsáttatott a Balatonra, éppen gróf Széche­nyi István születésnapján. Ez érdekes ünnepélyt a Balaton partján mozsárdurrogások hir­dették. 9 órakor a füredi temp­lomban áldásért könyörgő is­teni szolgálat tartatván, innét a vidék minden részéből ösz- szesereglett nagyszámú közön­ség a karzaton helyet foglalt hajóhoz tolakodott: s miután ez fölszenteltetett, a jelenvol­tak áldásától kísérve ereszke­dett le a magyar tenger tük­rére”. A gróf, akinek születésnap­ját ilyképpen megtisztelték, 1846. szeptember 21-én, a Ba­laton Gőzhajózási Társaság el­nöki tisztét is viselte. Számos, az utókor tiszteletét kivívó al­kotása között az egyik a bala­toni gőzhajózás megteremtése, amelynek most ünnepeljük 125 esztendős jubileumát. Széche­nyi, mint a Helytartó Tanács közlekedési osztályának elnö­ke, valósította, meg a tervet, de a balatoni hajózásra már régebben gondolt. Amikor Gö­rögországban járt, ezt írta naplójába: „Az egész világon a tavakat hajón lehet bejárni, vagy bevitorlázni, csak az én szegény hazámban nem tudták annyira vinni. Talán a tavak nem elég mélyek?” A tó mély volt. De éppolyan elhanyagolt, mint ez időben az egész magyar haza. Kossuth Lajos, amikor 1842-ben Bala­tonfüreden nyaralt, a csodála­tosan szép tónak és környéké­nek elhanyagoltságában is meglátta az egész nemzet problémáit. Fürdőlevelet írt a Pesti Napló 1842. augusztus 7-i számába: „Szép ez a Balaton, szép mindenkoron; szép, mi­dőn csendes s foltonkint szí­nét változtatgatja; szép, midőn medre mélyéből a vihar közel- getését haragos zöld színt ölt­ve jelenti; de legszebb, múl­hatatlanul szép, midőn a kelő Nap az első sugárt, vagy a te­li Hold a bájos fénycsomót göndör vízszínén végiglöveli. Ki a mindenható mosolyát egy földi képben látni sóvárog, ezt nézze meg. — És mégis az em­bernek szíve fáj, midőn e rop­pant vízre tekint. Oly holt, minő csak Palesztinában a megátkozott Holttenger lehet! 20 mérföldnyi sima út, na­gyobb, mint némely vármegye, mint némely fejedelemség, s a honnak legszebb vidéke által körítve, s rajta mégis egyetlen­egy hajó sem libeg, kivevén talán a füredi sétaladikot, vagy egy nyomorult halászcsó­nakot. — Volna csak másutt e tó, amarra nyugat felé, s vi­rító városok körítenék, s für­ge gőzösök ünnepelnék rajta az emberész diadalát: nálunk! hacsak egy bogarászó fecske­csoport nem röpköd fölötte, élettelen s henye, mint egy roppant sír. Mi isten átka van e nemzeten?” Hertelendy Károly, Zala me­gye alispánja Kossuth fördő- levelén felbuzdulva fordult Széchenyihez. Ekkor látott hozzá a közlekedési osztály el­nöke a balatoni gőzhajózás megteremtéséhez. Sok és ne­héz akadályt kellett legyűrni. Mindenekelőtt: Széchenyi úgy vélte, hogy a balatoni gőzhajó­zás önmagában nem kifizetődő. Jelentősége abban áll, hogy segít fellendíteni a balatoni fürdőéletet, amely akkor még csak Balaíonfüredre korlátozó­dott. Deákhoz írt levelében a „legnagyobb magyar” így ér­velt: „A gőzös a Balatonon egész új és alig kiszámítható életet és élénkséget hozna Ma­gyarország e kies vidékének... Erről én tökéletesen meg va­gyok győződve, mihezképest rajtam nem is fog múlni, hogy életbe lépjen az eszme, és ha ön nem vonja meg attól pár­toló kezét, én sikerén mitsem kételkedem.” A fáradhatatlan Széchenyi — ne feledjük: erre az időre esik több más nagy alkotása, többek küz'J a magyar vasút megterem:,'. — ezúttal is eredményesen tevékenykedett. Megalakult a Balatoni Gőz- hajózási Társaság. Számos mágnás, nagybirtokos, kisne- mes, polgár jegyzett részvényt. Széchenyi előbb tíz, majd negyven részvényt kötött le, abban a tudatban, hogy áldo­zatot hoz, s nem gyümölcsöző üzleti befektetésbe vág bele. A társaság előkészítő ülésén tizenhét tagú választmány ala­kult. Az alapszabályok előké­szítését Kossuth Lajosra bíz­ták, aki ekkor elkeseredett sajtóháborút folytatott Széche­nyivel. Mégis az alapszabály 15. paragrafusában Kossuth Széchenyit ajánlotta a társa­ságnak, mintegy örökös elnö­kéül. Az alapszabály-tervezetet el­fogadták az 1846. április 5-én tartott pesti közgyűlésen. Ezek után Széchenyi kiadta Balato­ni gözhajózás című röpiratát. Közben készült már a hajó. A gőzgépet az angol Penn-gyár késztette Londonban. A hajó fatestét az óbudai hajógyár­ban rendelték meg. A tervezők szerint a hajó háromszáz em­bert szállíthat, vagy fél se­bességgel kétezer mázsa ter­het vontathat. Elhatározták, hogy az új gőzhajót — ez volt a kor legfejlettebb technikája — a kegyelet jeléül a Balaton költőjéről, Kisfaludy Sándor­ról nevezik el. A Kisfaludy gőzös hatalmas ünneplés közepette érkezett meg Keszthelyre. A nevezetes eseményt Keszthely város ta- nácsülési jegyzőkönyvben örö­kítette meg, „Gőzös utcának” nevezvén el a Kisfaludy kikö­tőjéhez vezető utat. 1888-ig ringatózott a Balaton hullá­main, de 1869-ben eredeti fa­testét vastestre cserélték ki. A kutatók a Somogy című lap 1889. március 5-i számában találtak utoljára néhány sort a Kisfaludy gőzhajóról: „Még egyszer, talán utoljára szól az ének a jó öreg Kisfaludy gő­zösről, mely annyi éve hordta Balaton Füredre a vendégeket Siófokról, a mint tőle tellett a maga módja szerint: lassan, de bizonytalanul. Csúf volt a sze­gény gőzös mindig, ormótlan és nehéz járású, szinte sántí­tott volna a hullámokon, ha teheti vala, s lassanként úgy megrokkant, hogy már mászni sem tudott, pedig azt kívánták tőle, hogy olyan gyorsan rö­püljön, mint a sirály és legyen kecses, mint a hattyú ...” Nos, amit a Kisfaludy gő­zöstől kívántak, azt teljesítet­te. Erre a hajóra, a balatoni gőzhajózás megteremtésére so­káig fognak emlékezni a hálás magyarok. Mindazok, akik is­merik és szeretik a Balatont. Vagyis, most már, egy egész ország... PINTÉR ISTVÁN Korszerű nyelvoktatás a paksi gimnáziumban A paksi Vak Bottyán Gim­náziumban a tagozatos osztá­lyokban, a német és orosz nyelv oktatása kabinet rend­szerben folyik, ami nem is lenne különös, hiszen nagyon sok iskolában a nyelveket így tanítják. Eredményeik azon­ban kitűnnek a többi közül. öt évre visszamenőleg nem fordult elő, hogy a tagozatról jelentkezetteket ne vették vol­na föl valamilyen felsőoktatási intézménybe, ahol orosz is sze­repelt a felvételi tárgyak kö­zött. Vajnai Jánosné és Koch Jó- zsefné orosz szakos tanárokkal beszélgetünk az ilyen rendsze­rű nyelvtanítás előnyeiről és hátrányairól. — Az előnyök eltörpülnek a hátrányok mögött — mondja Vajnai Jánosné. — Hadd kezdjem mindjárt azzal, hogy az óraszám a nem tagozatoso­kénak háromszorosa. Heti két órában nagyon nehéz nyelvet tanítani. Hat’órával már lehet mit kezdeni. A tagozatos osz­tályokba már eleve olyanokat veszünk csak fel, akiket érde­kel a nyelv és az általános is­kolában legalább négyes ered­ményt értek el belőle. — Valószínűleg a tanárnak is többet kell dolgozni egy- egy óra előkészítésén. — Igen — veszi át a szót dr. Koch Józsefné. — Egy tanóra előkészítése nem egyszer több órát vesz igénybe. Gondolok itt a szemléltető anyagok, ké­pek, az irodalom, újságkivágá­sok összeválogatására. Különö­sen a harmadik-negyedikesek esetében. Két éve tanítok, gyakran eszembe jut, hogy kö­zülünk még az egyetemen is csak azok tanultak magnetofon segítségével, akik az utolsó évet a Szovjetunióban végez­ték. Most már az elsős gim­nazisták is használják és hasz­nosítják. Természetes, hogy a követelmények a tanárokkal szemben egyre nőnek. Becsengetnek. Vajnai Já- nosnénak órája van a második B-ben. Közben egy múlt évi statisztikát nézegetek a felső­fokú tanintézetekbe jelentke­zők gimnáziumi, és felvételi átlagáról. Ebből kiderül, hogy előkelő helyet foglal el a me­gyében a paksi gimnázium. Vegyünk egy példát: a 69— 70-es tanévben jelentkezettek közül a hét, Paksról induló, orosz átlaga 4,86 volt, ugyan­ezeknek a felvételi átlaga 3,57. Álljon mellette a (jó) Dombó­vári Gőgös Ignác gimnáziumé, ahonnan kilencen jelentkez­tek, 4,69-es átlaggal, a felvé­telin 2,69 volt az átlageredmé­nyük. Az elért eredményekben — ezekhez tartoznak még a kö­zépiskolai tanulmányi verse­nyeken elért helyezések és a szovjetunióbeli ösztöndíjat nyert tanulók is — minden bizonnyal része van a nyelvi munkaközösségnek. A munka- közösséget Vajnai János veze­ti, a törzsgárda tagja még a beszélgetésben részt vevőkön kívül dr. Koch József, aki a német tagozaton tanít. Össze­jöveteleiken megbeszélik a tennivalókat, átadják egymás­nak tapasztalataikat, informá­ciókat az osztályokról. Ezen kívül minden évben orosz és magyar nyelven tanulmányo­kat készítenek az idegen nyelv tanításával kapcsolatban vá­lasztott témáról. A munkakö­zösség egyik formája az ön­képzésnek. Formálisan az ál­talános iskolai orosztanárok is ide tartoznak, de csak néhá- nyan vesznek részt, esetenként a munkában, pedig sokat je­lentene a gimnázium számára az együttműködés, mert így már az általános iskolában se­gítséget kapnának a jó nyelv­érzékű tanulók. A II. B-nek a következő órája is orosz. Látogatásom nem feszélyezi őket. Mások is sűrűn járnak ide, hisz a mun­kaközösség tagjai hozzászoktak az érdeklődéshez, ha tehetik, belátogatnak egymás órájára. Az első pillanatban szembetű­nik a gyerekek beszédkészsége, mernek oroszul beszélni. Az óra után majdnem mindenki azt mondta a tanulócsoport­ból, hogy szereti a nyelvet, az orosz órát, leveleznek a Pio- nyerszkaja Pravdával, és szov­jet fiatalokkal, (Ihárosi) PAUL ANDERSON novellája alapján rajzolta; SCHUBERT PÉTER - ' *

Next

/
Oldalképek
Tartalom