Tolna Megyei Népújság, 1971. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-02 / 206. szám

■ • s • • Népművészeti háznak is beillik a Gemenci Ál­lami Erdő- és Vadgazdaság Keselyűsben meg­nyílt kétemeletes Szarvas Csárdája. Hevesi fabú­torzat, sárközi kerámiák és szőttesek díszítik a hangulatos helyiségeket. Faragott tölgyfabútorok: asztalok, székek, tálas szekrények, tulipános láda, tükrös fali téka, eredeti decsi szőttesek láthatók a sárközi szobában. Steig Istvánnak, a népmű­vészet szekszárdi híres mesterének mintegy száz­ötven szép sárközi tányérja, korsója, s más szép kerámiája ékesíti a falakat, a polcokat, az aszta­lokat. Az emeleteken különlegesség-számba men­nek a csomoros nyárfából vájt asztalok, háromiá. bú székek, s a modern kagylófotel nyárfából fa­ragott másai. Kuriózum a sárközi tányérszemes cserépkályha is, amelyet Török Zoltán szekszárdi mester épí­tett fel a csárda múzeumszerű, reprezentatív szo­bájában. Ma már talán egyedüli mestere az ősi cserépkályha rakásának. A sötétzöld színű, tete­jén tulipánnal és margarétával díszített gyönyörű csempéket külön megrendelésre a romhányi ke­rámiagyárban készítették. Képünk a befejezés előtt álló tónyérszemes kályhát és a Steig-tányé. rokkal díszített egyik falat ábrázolja. (-só) (Gottvald Károly felvételei) Bélyegcentenár I um A megyei könyvtárak helyzetéről Beszélgetés Vadóc Kálmánnal, a megyei könyvtár igazgatójával A black pennytöl A bélyeg, amit a leveleink­re ragasztunk, annyira meg­szokott, mindennapi dolog, hogy átérezni is nehéz a cen­tenárium jelentőségét, amely­nek alkalmából szeptember 4-e és 12-e között nemzetközi bélyeg- kiállításnak ad otthont a budapesti Szépművészeti Múzeum. Bizony átéreznénk a bélyeg fontosságát, ha nem volna! Mert volt ilyen időszak is, például a második világhábo­rú végén, a felszabadulást kö­vető első hetekben, hónapok­ban, amikor még nem állt • helyre a központi bélyegkibo­csátás, s nem egy postahiva­talban kézzel írták a boríték­ra, hogy a levelet feladója készpénzzel bérmentesítette. Valamikor azonban minden levelet készpénzért továbbí­tottak. Bonyolult és hosszadal­mas volt így a feladás és a levél kiváltása. Érthető, hogy hamar elterjedt a világon Rowland Hill angol tanító el­gondolása, aki 1837-ben adta közre postai reformtervét. Az angol parlament három év múlva elfogadta a javaslatot, amely a levelek súly szerinti, bonyolult tarifájú díjazása he­lyett bevezette az 1 pennys bélyeget, a black pennyt, amellyel fél uncia súlyig min­den levelet továbbítottak. A reformernek még húszezer font nemzeti jutalmat is megszava­zott a parlament. Tegyük hozzá, amilyen ha­mar elterjedt a bélyeg, olyan hamar lábrakapott a bélyeggyűjtés is, már a múlt század ötvenes évei­ben. Az angolokat követték a fran­ciák, a belgák s a kontinens többi népei. Ausztria 1850-ben bocsátot­ta ki az első bélyeget, s mond­hatjuk: a magyar szabadság- harc bukásán múlott, hogy nem egyidejűleg vagy azt megelőzve született meg a magyar postabélyeg. Filatelis- táink kutatómunkájának ered­ményeként előkerült ugyanis a kétkrajcárosig az a terv, amelyet Than Mór — Barabás Miklósnak, a kor híres festőjének tanítványa — készített 1848 júliusában. Ez az „egy krajczár”-os bé­lyeg lett volna a „Magyar ál- ladalmi posta” első levél­bélyege. Ehelyett azonban — drágult közben az élet is — első forgalomba került hazai bélyegünk legkisebb címlete kéíkrajcáros lett, de addig is rögös volt az út. A szabadság- harc bukása után hosszú ideig szóba sem kerülhetett a ma­gyar bélyegkiadás ügye. Csak az 1857. évi kiegyezés­sel fogalmazták meg ismét ezt az igényt. Majd több mint há­rom évi alkudozás után sike­rült ebben az ügyben meg­állapodásra jutni. Nagy mun­ka volt még hátra: a bélyeg megtervezése és — főleg — kivitelezése. A bélyegnyomta­tás igényes munka — nyomda­iparunk pedig fejletlen volt, hiszen az ország iparosodása csak ezután bontakozott ki. Az első bélyeget réznyo­matosra tervezték, de az­tán először — ideiglenesen — kőnyomással kerültek forgalomba. Nemzeti vívmány volt ez ab­ban a korban, ha a kiegyezés alapján is. Ez utóbbit jelké­pezte, hogy a magyar felirat fölött Ferenc József képe állt, s nem a magyar címer, mint az 1848-as bélyegterven. A bélyeg ilyenformán törté­nelem is. De nemcsak törté­nelem. Emlékszem tanyai ta­nítókra, akik bélyegek képei­vel szemléltették várainkat, városaink nevezetességeit, a növényeket és az állatokat az iskolában. Erre is alkalmas a bélyeg. S nem véletlenül a Szép­művészeti Múzeum adott a ki­állításnak otthont: a bélyeg műalkotás is. Sajátos kisgrafi- ka, amelynek megvoltak min­den korban az igényes művé­szei. Az igényességből ma sem szabad engednünk, hiszen túl­zás nélkül milliók ízlését fi­nomíthatja vagy zavarhatja ez a kicsi, de nagy példányszámú műalkotás. Németh ferenc .. . .IxiEOOtaj. Egy ideje le kellett számol­nunk azzal a kellemes illúzi­ónkkal, hogy egyetemlegesen olvasó nemzet lettünk. A könyvolvasásnak még szép számú fehér foltja van ha­zánkban, ezek megszünteté­séért állandó, céltudatos harc folyik. Az informálódási lehe­tőségek özönében már a köny­vek válságáról is szó esett, nem kevés vitát váltva ki szakberkekben. A megyei helyzetet tudakolandó keres­tük fel Vadóc Kálmánt, a me­gyei könyvtár igazgatóját, hogy képet kapjunk Tolna megye tanácsi könyvtaraik helyzetéről. — Hány könyvtár van a me­gyében? — A megyein kívül négy járási, kilencvenkilenc közsé­gi és ötvennégy fiókkönyvtár, illetve kölcsönző. — Sok ez, vagy kevés? — Elfogadható, de termé­szetesen lehetne több is. — A megye lakossága a nép- számláláskor 259 267 volt. Közü­lük hányán nevezhetők könyv­tárlátogatóknak? — Beírt olvasóink száma a múlt évben 43 931 volt. A „be­írt” kifejezést azért hangsú­lyozom, mert ez a szám sehol nem fedi a tényleges olvasók számát, ami kideríthetetlen. Az a tapasztalat ugyanis, hogy az egy kölcsönző által hazavitt könyveket otthon a család más tagjai is olvas­sák. — Ez bizonyára így van, még­is meg kell elégednünk a hoz­záférhető számokkal. Ilyesfor­mán a megye lakosságának 16,9 százaléka volt könyvtári tag. Hol a legtögben? — A paksi járásban. A leg­kevesebben pedig a szekszárdi­ban. — Mekkora a könyvtárak könyvállománya? — Az említett időszakban megközelítette a hatszázezer kötetet. Olvasóink 197ű-ben 1 267 946 kötelet kölcsönöz­tek. — Ez mintha arra vallana, hogy a polcokon sok olyan könyv is lehet, melyek iránt nem érdeklődik senki. Hiszen a kölcsönzött kötetek száma alig valamivel több a teljes állomány duplájánál... — Van benne igazság, de csak részigazság.• Az általános gyűjtőkörű megyei könyvtár például mindenféle könyvet gyűjt, olyanokat is, melyek felé ritkábban fordul az olva­sók érdeklődése. — Gyarapodott az olvasók szá­ma? — Csökkent. Nem sokkal, az előző évhez viszonyítva egy százalékkal, de természetesen erz sem okoz nekünk örömet. Meg kell azonban mondani, hogy az elvesztett 747 olvasó nem egyenletesen oszlik meg az egész megye területén, amiből — ha így lenne — ke­serű következtetéseket kelle­ne levonni. Egy-egy község­ben bekövetkezett visszaesés tükröződik az egy százalékos csökkenésben. Például Mözsé, ahol ez az arány negyvenhá­rom, szakcsé, ahol majdnem ötvenhat százalékos volt. — Milyen lehetősége van ilyen esetekben önnek, mint a me­gyei könyvtár igazgatójának, a beavatkozásra? — A megyei könyvtár háló­zati és módszertani központ, de nem főhatóság. Szerepünk tanácsadási, javaslattételi, a közvetlen beavatkozásra azon. ban nincs módom. A segítsé­get a tanácsok, a könyviárak gazdái, általában szívesen fo­gadják. ­— Jó ez? — Ilyen a könyvtárak szer­vezeti felépítése. — Ki lehet könyvtáros? — Aki a megfelelő szakké­pesítést megszerzi, lévén a könyvtárosi állás képesítés, hez kötött. A képesítés meg­szerzése elképzelhető azonban menet közben, tehát az állás betöltése után, levelező úton is. — Milyenek az arányok? — A negyvenöt főhivatású megyebeli könyvtáros közül felsőfokú iskolai végzettsége és ugyanilyen szakképesítése volt hatnak, öten rendelkez­tek felsőfokú iskolai végzett­séggel, de szakképzettséggel már nem. A többség, tizenki­lenc személy, középfokú isko­lai végzettségű és képesítésű volt. Középfokú iskolai vég­zettséggel és alapfokú szak- képesítéssel dolgozott négy, míg szakképesítés nélkül ti­zenegy, de természetesen ezek is középfokú végzettségűek voltak. Nyilvánvaló, hogy az utóbbi területen kell a leg­többet tenni, a helyzetet javí­tani. — És még hol? — Áz olvasók kor szerinti tagozódásának szerkezetért. Az, hogy a fiatalkorúak szá­ma magas, örvendetes. A meg- letebbeké szintén elfogadható. Van azonban egy közbenső időszak, nagyjából a KISZ- korosztály, amelyben egész­ségtelenül kevesen tartoznak a beiratkozott olvasók közé. Ez változtatást igényel. — Milyen módszerekkel? — A könyvtárosi munka módszerei fejlődnek, csiszo­lódnak. A valamikor valóban csak könyveket tároló könyv­tár ma már információs köz­pont, referensz szolgálattal, könyvtárközi kölcsönzési le­hetőségekkel. Könyvtáraink rendszeresen szerveznek író— olvasó találkozókat, gyermek, könyvtárunk foglalkozásairól pedig már önök is írtak a Népújságban. Állandóan ke­ressük az új, hatásosabb módszereket — Elégedett igazgató elvtárs a megyei könyvtárak jelenlegi helyezőiével? — A megtett útra vissza­nézni jó érzés. Az elégedettség azonban a megállás veszélyét rejti magában, így inkább nem használnám ezt a kife­jezést. Annak azonban vala­mennyi kollégámmal együtt örülök, hogy augusztus húsza­dikán egy megyebeli könyvtá­ros kapott „Szocialista kultú­ráért” kitüntetést és hat mi­niszteri dicséretet. ORDAS IVAN IHepmllweszet m ESsarwcss CSsasrglfiilsssBi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom