Tolna Megyei Népújság, 1971. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-12 / 215. szám
Meglepetés VLAGYIMIR DEZSINl Odajött hozzám Borisz Szer- gejevics, és így szólt: — Adjál egy rubelt. Allocs- kának születésnapja lesz. Összekapartam utolsó vasaimat, de így is csak hetven kopejkát tudtam előguberálni. — Borja, harminc kopejka hiányzikI — vallottam be. — Menj, és szerezz valakitől. Feltétlen! — De kitől kaphatnék kölcsön? Fizetés előtt mindenkinek vékony a zsebe. — Ne sírj, hanem eredj. Borisz kérlelhetetlen volt. A pénz bekaszírozásában nem ismert tréfát. — Nyikoláj — mondom a barátomnak, — adj harminc kopejkát. — Egy rubelom- volt, azt már leszurkoltam. — Állocska javéra ? — Természeteim. — Mit gondolsz, kitől kérhetnék? — Nem tudom. Vakmerő lépésbe határoztam el magamat. — Állocska — mondtam, — milyen elragadóan bájos maga! ... — Legalább hét elején mondaná! — Állocska, nemi tudna kölcsön adni nekem l^trminc kopejkát? — Tudok. De mini kell ilyen sürgősen? Mondjam meg ne% i az igazat? Nem; az leheti tlenj így a plafonl nézve ezt vSlaszol- tam: — Egy doboz „Belomor” cigarettát kell vennem. Sőt, most látom, harminckettő hiányzik. —■ Oh, — mondta csalódottan. Amikor aztán leszámolta nekem a harminckét kopejkát, már rá mertem nézni, és arra gondoltam, milyen kellemes meglepetés lesz neki, amikor munka után felköszöntjük majd, átadjuk neki az ajándékokat. Figyelmesen nézett rám, megkért, hogy hajoljak még közelebb hozzá. — ön valóban nem tudja, hogy születésnapomra mivel akarnak meglepni? Én ugyanis egy pár tűsarkú cipőt szeretnék. De vajon képesek ennyi pénzt gyűjteni? ön úgy gondolja, hogy igen?. ... Fordította: SIGÉR IMRE. PÁLOS ROZITAl ELVONT IDŐBEN Talám a sorsod ez itt — gondolom, ilyen csodálatos ruhátlanul, mint lámpa ég egy benső asztalon és tö9rm áldó könnyeket tanuk Nem alszom még, de ébren sem vagyok, elvárát időben élek száz helyett, hol tszemsugár világú csillagok s ntgpok cserélnek bennünk életet. — f 1 ...................... G M-AMBOSI LASZLÖ1 meqcsOfolva t Mtgcsúfoltattam. Törvényeimen a nyugalom gyeplője szétszakadt. Mint félkezű kocsis a lovakat, fékezni bajom, gyönge a szivein; lit Mennyi boldogtalan Ősöm riad félelemből a száguldás alatt. 0, hány, ki bukott oly igaztalanj míg mások szálltak örök súlytalant SZENTÍVANYI EV A ŐRJÖNQŐ KARANQOK Őrjöngő harangok koldulása Visszhangzik elárult szivemben. Emléktől-emlékig ütő&ik Egyre csengőbben, élei eb bent Agyammal próbálom lefogni, De a harangnyelv egysre üt. Hiába utazom el messze. Harangok zúgnak mini'^nüttl Leshó Lásxlói NAPBAHARAPÓK Szeplős homlakú présház a simára gyalult, magas loezfal bokrokkal telehintett púpos hátán. Szőlő nincs, csak néhány magányos karó tűzné a hegyére a szürke eget, ha addig tudna nyújtózkodni. A domb tetejéről rálátni a tó alumíniumredőnyhöz hasonló felületére. Kora reggel van, a kékre halványodott hegyek hasztalan próbálnak felmelegedni a nap első sugarainál. A löszdomb 'bokrai között a félmeztelen Ulaci emel fel valamit, arról olvassa: „mondos aus reinem naturgumml". A másik kettő — Jece és Indián — röhög. „Barmok” — mondja Ulaci, Arcvonásai köpés előtti fintorba ránduinak. Vágta a domb szelidebb, negyvenfokos lejtőjén. Csak a lábak. A talajra biztosan érkező, majd ellendülő lábak. Toppanva csapódó tornacipők — ez Jece. Nyomukban tétova hantok gördülnek. Indiánüvöltés. Jece tornacipője belehullik a kék égbe. Napozó embereket átugorva, szinte átmenet nélkül rohannak a partról a vízbe. Az lazán, puhán magábafogadja őket. A parton. Napsütötte helyet keresnek. Indián véletlenül megbotlik egy újságpapír-fejű emberben. Az alvó arcáról telibben a papír, — Pardon, Bájgunár úr! Röhögnek. Tetszik a játék, már mindenkit megkeresztelnek:-—Jó napot, Perc úr] Hogy vannak a kis másodpercek? Tátva maradt szájú, kövér ember. Röhögnek, — Á, üdvözöljük, Kaméleon szaktárs, kedvetlen nejével együtt! Ma milyen szín a divat? Karót nyelt férfi, sivalkodó nő, Ulaciék röhögnek. — Köszöntjük a Buta Spinkók Egyletét] Négy-öt lány színes fürdőruhás csokra, mintha a homok virágzottá volna őket. Ulaciék röhögve menekülnek a strandpapucs-bombák elől. A hátukon fekszenek. Indián mellett táskarádió bömböl: „Guantanaméra,.Jece feje a homokban. Jobbra-balra ingatja a zene ütemére. Indián félig beásta magát, csak a keze ír egyre vadabbul félköröket a homok sárgájába. Ulaci elismerő füttyentése. Egy lány, aki a táskarádió I ■ «« ■ ■ ..... z enéjéi*' ringatja magát: sütőből kiemelt, friss hús, nj'á lesordító. Vakító fehér bikini rabságából akar saa bódulni a test. A kezei összefonódott ujjakkal* a magasban. A hónalj báránygöndörsége. „Gc ta ntanaméra,,A zene rásimul a lány testére, k örülfonja, ringásra kényszeríti. Az utolsó akkord pattanása. A lány feje, mintha befejezetlen n net intés közben maradt volna a bal vállára hí íjtva. Bénultan áll, gyöngyházgomb- szemein ín v elérhetetlen messzeség utáni sóvárgás fátylat l— Löstül? aba. Indián m ondja ezt nagyon visszafojtottan. Jece röhög, de X haci pillantása pulykaöblögetéssé halványítja a i "öhögést. — Löszbe ba' ■— mondja most Ulaci. — Löszbal >a — mondják egyszerre. A lány aj cán archaikus mosoly: elfogadja a nevet. Most löki fel magát a homokból, a lány fölé magasod va egy keseszőke fiú. Szemöldökű • alig látszik vízkék szeme fölött. — Hans — pautat rá a lány. — Drezdából. Ulaci elkeijr «’etlenedő tekintete. Magasra ‘.fröccsenő vízcseppek: összefüggő tömbből kip e ttanó mozaikkockák. Kemény, fémes szín, sz i nte embertelen. A fecskeszelíd vitorlások feht h • vászna az egyetlen menedéke a szemnek. A r ^ p a tetőponton izzik. öten vágjálc tenyérkalapácsokkal a vizet. Egy- egy felmerülő . fej, levegő után kapó száj. Hans már a nádasnál l jár. Felállva csörtet előre. Barna buzogányok', csapódnak arcába. A többiek a nyomában. Fel a négy ved fokos lejtőn. Lihegve nyúlnak el a présház előtt, — Hans az el.«t > — zihálja Löszbaba. Ulaciék nem áa. lelnek. A nap előtt 1 .liszkosszürke felhőrongy. Sárga szálú eső tapo 0 atja a présház előtt hasal ókat. Nem mozdulnál íj — Csipaszínű i *ső — motyogja Indián. Késő délután. 1 3ágyadt, legyek születésénél bábáskodó napfény V A zápornak nyoma sincs. Löszbabán a fiúktól fa apott szürke nadrág, az inget a melle alatt megc: se -mózta. Fekete haját fehér szalag szorítja le. (3* illyat szed. Ulaci élesztgeti a tüzet. Jece szalonul ü szel, Indián egy füzetbe ír. A német egy fa á U Xtl, botot farag. Löszbaba ledobja a rozsét Ulaci! mellé. Indiánt figyeli. — Verset ír. Két s zt ír már közölte a.. • Ulaci nem folytat jsu A présház melletti úton fekete tömeg közeledik. Elnyújtott, vonító hang lesz úrrá a monoton éneken: „Kedves édes- apáám, akit elvesztett«aim, éjjelemet nappallá tetteem, hogy fájdalmán segíthesseek. Nem tudtam a fájdalmát gyógjlítanii, elvesztettem az édesapámaat. Elment as örömbee, paradicsomnak kertjébee. Ott találta nyugodalmáét, szent anyja ölébe alussza csömles álmáét..,’’ A koporsó anyagszeri I csak, meg a mogorva arcú falusiak. A pap ési a ministránsok mintha légüres térben lépkednének. Azok öten a présház előtt kedvük szegetten figyelik, ahogy a menet «elhalad az úton. A siratóasszony jajgatását még* sokáig hallani. Jece keze a táskarádió billentyű fjén: „Guantanaméra,, Ulaci nyerítve hempergijzik meg a földön. Vör- henyes szakállábán t a ve ily lehullott levelek apró darabjai. Indián és JÍece az ütemet diktálják tapssaL Löszbaba táncol., A víz hullámzását táncolja. Ahogy hajlik a felsőteste, kibomlik az ing csomója a melle alaíü. Hans fogja át a derekát. Ulaci fintorba torzul] t arca. Jece pattanásos hátán az izmok csomósod ása, elernyedése követi tapsoló kezeinek csattan éisát, szétválását. Indián lába: mindkettővel toppantja az ütemet. Hans rácsókol a lány nyakára. Ulaci: — Nyemedde fasisztülí Ugye így tanultuk, strácok? Karót tart behajlított kírzére fektetve, géppisztolyként. A táncolok meppillnak, a rádió tovább bömböl. Ham kényszervig 3 *ora: — Oké... Ulaci mellett már ott a. másik kettő is, — Ruszki — kaput? — ifcérdezi Ulaci túlkiabál, ya a zenét. Hans áll, nézi őket, zavar az arcán. Hátrál. — Polski — kaput? Pap.3papapai*. Kelepeinek, mint a géppi sztoly, — Magyar — kaput? Papapapa.TI Hans már a löszfal szé.'lén áll. Állati félelem ül vízkék szemében. — Csak Hanzi oké? „Na l.urgummi” oké? Löszbaba sikoltása. Néznek le a löszfal pereménél. Hans moccanás nélkül fekszik a hátán a mélyben, lábai széttárva, mint a kapituláló Iái 1 yoké. — Ha minden egyszerű lenne — mondja sírásán Indián. — Mint a ke tő kenyér dagadása a szakajtóban,.. Nem fejezi be. Indulnak: lefelé Hanshoz. *
