Tolna Megyei Népújság, 1971. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-01 / 205. szám

TOLNA MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYÉI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXI. évfolyam, 205. szám ÁRA: 80 FILLÉR Szerda, 1971. szeptember 1. A vadászati világkiállítás első Tolna megyei vendégei Amint arról már korábban beszámoltunk lapunk hasáb­jain, a vadászati világkiállítás idejére számos külföldi turista- csoport érkezését jelentették be Tolna megyébe. A vendégj látás hivatalos szerve, a Tol­na megyei Idegenforgalmi Hi­vatal fel is készült fogadásuk­mencbe, hétfőn pedig a gyu- laji rezervátumot tekintették meg. A gemenci rezervátumot hajóval és keskeny nyomtávú vonattal járták végig a turis­ták. Útközben bőven akadt élmény, mert mindenfelé na­gyon sok szarvast és vad­disznót láthattak. A gyulaji rezervátumban ugyancsak bő­ven láthattak vadat. Gemencbe sok úgynevezett spontán turista is érkezett va­sárnap. Számuk nagyobb volt a vártnál. Többségük azonban kénytelen volt megelégedni az állandó trófeakiállítás — he­lye a báró Augusz-féle fa­kastély, amelyet a honfogla­lás ezredik évfordulója alkal­mából rendezett budapesti ki­állításra készítettek — meg­tekintésével, és egy kis gya­logsétával a rezervátum be­járatánál. Az erdei szállító- kapacitás ugyanis sokkal ki­sebb, minthogy az ilyen nagy­számú be nem jelentett tu­rista részére is lehetővé tud­nák tenni az erdei kirándu­lást. A svájciak, vagyis a vadá­szati kiállítás első Tolna me­gyei vendégei, kellemes meg­elégedéssel búcsúztak Tolna megyéből. A feledhetetlen él­ményhez természetesen hozzá­járult a szekszárdi szőlőhe­gyen tett kirándulás is. B. F. ra: mind a gemenci, mind a gyulaji rezervátumban kidol­gozták a látogatás feltételeit, megszervezték a túrákhoz kap­csolódó ellátást. Az első külföldi vendégek — egy száztagú svájci csoport — vasárnap érkeztek Ge­Jumzsagíjn Cedenbal a vadászati világkiállításon Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, a Mongol Népköztár­saság Minisztertanácsának el­nöke Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának és Fock Jenő­nek, a Minisztertanács elnöké­nek társaságában kedden fel­kereste a vadászati világkiál­lítást. A verL'. geket a világ- kiállítás főbejáratánál Fehér Lajos, az MSZMP Politikai — „Az államelméletben a szocialista demokrácia válto­zatlan követelménye, hogy ha­zánkban maradéktalanul ér­vényesüljön a törvényesség. A szocialista törvényesség elen­gedhetetlen eleme egyrészről, hogy alkotmányos, törvényes rendünket senki sem sértheti meg büntetlenül, másrészről, hogy hazánkban minden tör. vényt tisztelő állampolgár, származásra, foglalkozásra, vi­lágnézetre való tekintet nél­kül. teljes védelmet élvez. A szocialista törvényesség e két követelménye érvényesül és a jövőben is érvényesülni fog”. Ezek a mondatok az MSZMP X. kongresszusán hangzottak el. A bíróság feladata a fon­tiek megvalósítása — mondja dr. Dombai István. — Dombóváron hogyan ala­kult az elmúlt félév bírói gyakorlata? — Közvádas bűnügyben 61, magánvádas ügyben pedig 54 feljelentés érkezett bírósá­gunkhoz. Ez annyit jelent, hogy ha nem is túlzottan, de megszaporodott a bíróság dol­ga, hiszen 1970. I. félévében 56 és 46 volt a feljelentések pzáma. Milyen okait . be­tudták megállapítani ennek a hely­zetnek? — Az elemzések során há­rom fő okot találtunk. Ezek: az italozás, a jogtalan anyagi haszonszerzés és az ellenőrzés elmulasztása, illetve a magán­vádas ügyekben az embei i hi­székenység és a nemtörődöm­ség. — Ezek talán az általános okok. Speciálisan dombóvári okokra nem akadtak? — Ilyenekkel is szolgálha­tok. A város két szomszédos megyével határos, nagy vas­úti csomópont, jelentős átme­nő forgalommal. A konkrét bűnügyekben felmerült ta­pasztalatok mutatják, hogy sok az idegen, a városban rö­vid ideig tartózkodó ember, s közülük többen követnek el bűntettet^ Köztük sok vissza­eső is található. A bűnesetek számának növekedése — ez világjelenség — különben az urbanizáció szinte törvény- szerű velejárója. — Hány bűntettet követtek el az első félévben Dombóvá­ron? — 1970 első felében a vá­ros területén 65 bűntettet kö­vettek el. Ebből 22 a társa­dalmi tulajdont károsította. Ez év első felében 53 bűntett eseti, amelyből 14 károsított Bizottságának tagja, a kor­mány elnökhelyettese és dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter fo­gadta. . " A vendégek a kiállítás-köz­pontjában tájékozódtak a nagyszabású vadászati-termé­szetvédelmi bemutató szakmai részleteiről, adatairól, majd körsétára indultak. Elsőnek a díszcsarnokot keresték fel, ahol dr. Tóth Sándor, a világ- kiállítás kormányfőmegbízott- jának helyettese ismertette a pavilon anyagát. A magas «■rangú vendégek nagy érdeklő­déssel tanulmányozták az egyes országok vadászat) kul­túrájára leginkább jellemző, nagy gonddal válogatott gyűj­teményeket. amelyek egyúttal ízelítőt adnak az országok ter­mészetvédelmi eredményeiről és vadászati témájú népművé­szetéről. A körséta után Kádár Já­nos és Fock Jenő megtekintet­te a kiállítás lovaspályájának keddi versenyeit és bemutató­it. Képviselők a néphadsereg egyik kiképző bázisán Katonai bemutatót tekintett meg kedden az országgyűlés honvédelmi bizottsága nép­hadseregünk egyik dunántúli hegyi kiképző bázisán. A lá­togatáson részt vett dr. Be- resztóczy Miklós, az ország- gyűlés alelnöke és Oláh Ist­ván vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes, kiképzési főcsoportfőnök is. A bizottság tájékoztatót hallgatott még a bázis tevékenységéről, a ki­képzés programjáról, majd megszemlélte a bemutatót. En­nek során a képviselők meg­győződhettek arról, hogy nép­hadseregünk katonái képesek minden olyan harci feladatot megoldani, amit a kiképzési tervek előírnak. Az erdős, he­gyes terep különösen nagy fi­zikai felkészültséget igényel a katonáktól — ezt bizonyítot­ták a honvédelmi bizottságnak bemutatott gyakorlatok. A honvédelmi bizottságnak bemutatott gyakorlatok arról tanúskodtak, hogy a felkészí­tés rendkívül alapos és ered­ményes. Ezt láthatták a kép­viselők a hegyi akadálypályán, a hegyi lőelükészítő pályán, a függőhídon. A bemutató leg­érdekesebb és legizgalmasabb része volt, amikor 2U0 méleres hosszúságú drótköt élpályán kelt át az egyik alegység, tel­jes felszereléssel. Mindez mintegy 140 méter mély sza­kadék felett történt. Befejező mozzanatként ugyancsak nagy bátorságot, fizikai erőt igény­lő feladatot — sziklamászást — hajtottak végre a katonák. A bemutatót követően a képviselők és a jelenlevő ka­tonai vezetők szívélyes, baráti beszélgetést folytattak. A közrend, a közbiztonság és a bűnözés helyzete Dombóváron Ülést tartott Dombóvár Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága Gépi „hagymaszüret46 Mözsön társadalmi tulajdont. — vála­szol Szabó István. — Mindeh­hez hozzá kell tennem, hogy a j?ará;"'as:''Pt kivéve a bűn­cselekmények valamennyi for_ májában csökkenés tapasztal­ható. — A városban hogyan ala­kult a közbiztonság helyzete? — A város rendészeti hely­zetére, a jobb közbiztonsági viszonyok kialakítására ked­vezően hatott, hogy a szemé­lyi állományunk többsége ha­tározottan, az udvariasság1 szabályait figyelembe véve, a fennálló törvényes előírásokat betartva lépett fel olyan je­lenségekkel szemben, ame­lyek természetüktől eredően képesek kedvezőtlen irányban befolyásolni a lakosság nyu­galmát, morális hangulatát. — Számadatokat hallhat­nánk? — 1970. első felében 254, ez év első felében pedig 407 sza­bálysértési feljelentés volt. A növekedés oka, főként az ur­banizáció. No meg az is, hogy rendelkezünk olyan rendőri állománnyal, amely képes a szabálysértés felderítésére. — A közlekedésrendészet területéről miről számolhat be? — A városban csökkent a balesetek száma. Az előző év­ben 18, az első félévben 10 baleset történt Dombóváron. A balesetek alapvető oka: fi- gye’metL-nség. gondatlan ve­zetés, — szabálytalan előzés, kanyarodás, gyorshajtás — és nem utolsó sorban az ittas járművezetés. A makói gépgyár által gyártott félautomata hagyma- szedőgéppel takarítják be a 20 holdon termesztett vörüs- hagymát a mözsi Üj Élet Tsz-ben. Ilyen gép meg csak kí­sérletként, kevés működik az országban; a mözsi r.c:ti kö­tött talajon nagyon jól bevált, naponta négy hold termését szedi fel, szinte veszteségmentesen — Arany fsívan tsz- elnök véleménye szerint. Egyébként kiemelkedő. 159—173 mázsa holdanként át­lagtermést mutat az U.j Élet Tsz magról vetett olasz fajtá­jú YÖröshagyrhája, olyan hozamot, amely hagymater-voz- tő vidéken is figyelmet keltene. Tavaly alig tíz holdon termesztett a mözsi közös gazdaság vöröshagymát, jóval kevesebb terméssel, s az idei kiváló eredményen felbuz­dulva, jövőre bővíti a hagymatermő területet. Gottvald Károly felvétele Tegnap a délelőtti órákban ülést tartott a Dombóvár varos! Tanács Végrehajtó Bizottsága Bo rnzs Barnabás tanacselnok-lie- Uettes vezetésével. Az ülés elé köt napirend került. Dr. Dómba! István a bíróság elnöke adott tájékoztatást a bíróság _ ítélkezési gyakorlatának alakulásáról és a bűnözés helyzetéről. Szabó István, a rendőrkapitányság vezetője pedig a közrend, a kozbiztonsá, LívzetéOől számolt be. A két napirendet a téma rokonsága miatt egyszerre tárgyalta a vb. Ezt követően különböző bejelentések es int a mai tárlók hangzottak még el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom