Tolna Megyei Népújság, 1971. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-05 / 183. szám
«rat»* martt -vMAntoiaimeamvUm» NÉPÚJSÁG OVAH SZOCIALISTA MONKASPAKT TQfcHflMEOYEl BIZOTTBAOáNflK LAPJfi A jövőben minden megyében szerveznek nyári egyetemet Keszthelyen szerdán, dr. Be- - Iák Sándor, az agrártudományi egyetem rektora ünnepélyesen megnyitotta a Georgikon nyári egyetemet. A rektor utalt a világ első felsőfokú mező- gazdasági tanintézménye, az 1972-ben 175 éves fennállását ünneplő Georgikon haladó hagyományaira, s hangoztatta, hogy a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem az oktatómunka és a kutatók közötti információcsere szerves részének tekinti a nyári egyetemet. Az immár hét esztendeje életre hívott Georgikon nyári egyetem, — amelynek programja mezőgazdasági és agro- nómai témákra épül —, az idén, főleg a. szaktanácsadást tűzte napirendjére. A nyári egyetem befejező eseményeként augusztus 18—20-án e témakör megvitatására rendezik meg a nemzetközi rangú Georgikon tudományos napokat. A Georgikon nyári egyetem 11 országból érkezett, több mint 200 hallgatója előtt dr. Vonsik Gyula, a TIT főtitkára tartott bevezető előadást, hazánk társadalmi és gazdasági fejlődéséről. Előadásában kitért az ismeretterjesztés feladataira és méltatta a nyári egyetemek jelentőségét, amelyek nagy szerepet töltenek be a nemzetközi információcserében. Hazánk 10—12 nyári egyetemén évente 30 ország mintegy 1500 hallgatója gazdagítja ismereteit. A nyári egyetemek amellett, hogy idegenforgalmi értékük is számottevő, gazdagítják a magyar szellemi életet és elősegítik az azonos tevékenységi körben dolgozó külföldi és hazai szakemberek tapasztalatcseréjét. Ennek felismerése ösztönözte eddig is a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatot a nyári egyetemek nemzetközileg is mind szélesebb körű szervezésére. A társulat tervbe vette, hogy a nyári egyetemek szervezését kiterjeszti hazánk 19 megyéjére. A Georgikon nyári egyetem hallgatói csütörtökön szabad programmal kezdték meg a kéthetes kurzust. (MTI) Mezőgazdasági gépbemutató Dalmandon Tegnap tanácskozással egybekötött, takarmány-betakarítási és növényvédelmi gépbemutatót tartottak a Dalmandi Állami Gazdaságban. A tanácskozáson Somorjai Sándor, a Tolna megyei Tanács VB mező- gazdasági és élelmezési osztályának vezetője „Szálas takarmányok termesztésének helyzete megyénkben, és fejlesztésének irányvonalai” címmel, Göbölös János, a Mezőgazda- sági Gépkísérleti Intézet gépészmérnöke „A szálastakar- mány-betakarítás gépesítésének jelenlegi rendszere, és korszerűbb lehetőségei” címmel, Csányí Sándor, a BMG műszaki igazgatója „A takarmánybetakarítás gépesítésének, valamint a nagyüzemi növényvédő gépek gyártásának alakulása a BMG-nél” címmel tartott előadást. Ezt követően Lamberi Ottó, a Dalmandi Állami Gazdaság főmérnöke a Dalmandi Állami Gazdaság üzemi tapasztalatairól és a szálastakarmány-betakarítás ' gépesítéséről beszélt. Az előadások után gyakorlati gépbemutatóra került sor a Dalmandi Állami Gazdaság területén. Rohamosan apad a Tisza A Tisza vizének rohamos apadása egyre nehezebb feladat elé állítja a MAHART hajóit. Szerdán Tiszafürednél már mínusz 76 centimétert mértek, de Szolnoknál sem emelkedett magasabbra a vízszint mínusz 93 centinél. Jelenleg különösen a Tiszafüred feletti úgynevezett valki gázló okozza a legtöbb gondot. Ezen a szakaszon a tokaji rakodóból követ szállító önjáró uszály már csak félterheléssel közlekedhet: 42 vagon helyett 22 vagon követ tudnak csak átúsztatni a gázlón. Tiszafüred és Szolnok között szerdán még teljes terheléssel közlekedtek a szállító uszályok, de ha a vízállás tovább csökken, akkor számítani lehet a teherszállítás teljes megbénulására. A hajósok Tiszafüreden kívül Aranyosnál, Tiszaderzsnél, Kiskörénél és Tiszabőnél erősítették meg az ellenőrző szolgálatot, mivel az ottani gázlók is akadályozzák a közlekedést. A vízi szállítás nehézsége elsősorban a kiskörei vízlépcső építőinek jelent gondot, mivel Tokaj környékéről kapják az építőanyagot. Eltűntek a vadvizek Baranyában Baranyában a hosszan tartó nagy mennyiségben kerül a szárazság és a nagy forróság napvilágra mezei pocok, gilisz- hatására sokfelé eltűntek a ta és más föld alatt lakó állat, vadvizek: kiszáradtak a vízfolyások, a holtágak és a lápok s emiatt elpusztultak az itt élő víziállatok is. Emiatt vándorlásra kényszerültek a gólyák, amelyek rendesen ezeken a területeken szokták beszerezni napi táplálékukat. Az éhség az emberekhez hajtotta őket: a gabonatarlókat szántó traktorosok „vendégszeretetét” élvezik most. A talajforgató tárcsák és ekék nyomán ugyanis s ezeket ügyesen összekapkodják a hosszú csőrű madarak. Gyakori látvány ezekben a napokban, hogy egész csapat gólya „legelészik” a friss szántásban, ügyet sem vetve a közelben berregő traktorra. A szülők mellett ott láthatók már az idei fiókák is, mégpedig eléggé soványan, ami ugyancsak a szűkös élelemszerzési lehetőségekre vall. Szélvihar Párizsban ítéletidő tombolt a Párizsi-medencében és Közép- Franciaországban. A 110 km-es sebességgel száguldó szélvihar Párizs közelében felborította az egyik építkezés daruját. A daru kezelője szörnyethalt, egy munkás súlyosan megsebesült. 2100 munkás- és parasztgyerek a KISZ egyetemi, főiskolai előkészítő táboraiban Felhívás l A dombóvári gimnáziumban 1921-ben és 1931-ben érettségizettek ez év szeptember 3—4-én tartják ötven-, illetve negyvenéves találkozójukat, Dombóvárott. Kérem, hogy az 1921-ben végzettek, rímüket dr. Kovács (Polecsák) Vendel nyugalmazott főügyésszel közöljék (Budapest, I. Mária tér з. Telefon: 156—943,) illetve az 1931-ben érettségizeitek Majoros (Haász) Lászlónál jelentkezzenek (Dombóvár, Jókai u. 7. Állami Mentőállomás). Majoros László segítőtársa a rendezésben Buru János dr. (Budapest, X. Teherkocsi и. 10 C. Telefon: 470—544). Egyben kérjük, hogy a régi, úgynevezett „közös értesítőket” is küldjék meg a jelzett címekre, mivel az iskola 60 éves jubileumára emléktáblát szeretnénk csináltatni, a második világháborúban eltűnt tanáraink, diákjaink részére, „Viventes obligati raortuPJ jelszóval. örülnénk, ha találkozónkon a szekszárdi és a bonyhádi öregdiákok is részt vennének. Buru János dr. Ismeretlen Zichy- kép Grúziában Tbiliszi (MTI) Egy grúz magángyűjteményben Zichy Mihály eddig ismeretlen akvarelljére bukkantak. Zichy járt Grúziában és Sota Rusztaveli, a nagy grúz költő „A tigrisbőrös lovag” című elbeszélő költeményének egyik első illusztrátora volt. (A költő a XII. században élt.) Grúziában ápolják a híres magyar festőművész emlékét. Tbilisziben utcát neveztek el róla. Zichy Mihály életéről és munkásságáról közös magyar— grúz televíziós dokumentumfilmet forgattak. A művész alkotásait grúz múzeumok és képtárak őrzik. — Moszkvában a Puskin Múzeumban augusztus 12-én nyílik „A magyar művészet ezer évének műkincsei” című kiállítás, amely a honfoglalástól napjainkig mutatja be a magyar művészet történelmi fejlődését. — Ez év augusztusában emlékezik az ország a magyar nyelvújítás úttörőjére, Kazinczy Fe- rencre halálának 140. évjordulója alkalmából. Kazinczyt szoros kapcsolatok fűzték az akkori Zemplén megye központjához, Sátoraljaújhelyhez. A város az idén megrendezendő művészeti hetek középpontjába a nagy magyar nyelvújító emlékét állítja. A megemlékezés során a hajdani zempléni megyeház boltíves szobáiban elhelyezett levéltárban — amelyet egykor Kazinczy Ferenc rendezett be — bemutatják az általa rendszerezett levéltári iratokat. Széphalom községben a hajdani lakóháza helyen létesített mauzóleumban újjárendezett kiállításon mutatják be életét és müveit. — „Télies” esemény tanúi lehetnek a Velencei-tavon csó- nakázók ezekben a napokban: az egybefüggő nádasokban nádvágó gépek dolgoznak. A rendhagyó nyári aratás azonban nem a termés betakarítását szolgálja, hanem a tó vízmozgásának a serkentését. Az egybefüggő nádassal borított vízrészeken utat nyitnak a szélnek, hogy a keskeny sikátorokban, szélfolyosókon szabadon száguldozó tavi szél megmozgassa a pangó vizet, s ez által gátolják a tó további elöregedését. ORSZÁGOS TÜZOLTÖVERSENY Mint minden évben, idén is megrendezik az önkéntes tűzoltók országos versenyét. A csapatok augusztus 8-án a budapesti Népligetben mérik össze erejüket. Megyénket négy tűzoltóraj képviseli: az aparhanti általános iskola leányraja, az őcsé- nyi Önkéntes Tűzoltó EgyesüSzerdán Dunaújvárosban Szűcs Istvánná, a KISZ Központi Bizottság osztályvezetője sajtótájékoztatón ismertette az ifjúsági szövetség egyelet női raja, a 11-es számú Volán fiúraja és a Paksi Állami Gazdaság női raja. Az érdekesnek ígérkező versenyt vasárnap délelőtt 9 órától a televízió is közvetíti. — A szombathelyi Savaria Múzeum néprajzi osztálya összegyűjtötte a Vas megyei népi gyógymódok leírását. A vidék jellegzetes szubalpin flórája kedvez a gyógynövények elterjedésének. Szinte megszámlálhatatlan azoknak a növényeknek, fáknak, gyümölcsösöknek, virágoknak a száma, amelyeket hajdan gyógyításra használtak. Az czerjófü, a farkasalma, a lósóska, a székfú- vírág volt a leggyakoribb ,.vadon termo gyógyszer" a 230 vasi faluban, — A 75 éves Lengyel József köszöntése. Lengyel József Kossuth-díjas írót, a szocialista magyar irodalom kiemelkedő egyéniségét 75. születésnapja alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága levélben köszöntötte. A Központi Bizottság üdvözletét és ajándékát Aczél György, a Központi Bizottság titkára adta át. — A harmadik Duna-menti folklór-fesztivál rendezvénye- nyeit az idén augusztus 19-én, 20-án és 21-én a Szelidi-tó- nál, a soltvadkerti tónál, Hajóson, Kiskunhalason, Bácsalmáson és két Duna menti városban, Kalocsán és Baján bonyolítják le, A nagyszabású seregszemlére tíz ország nemzetiségű együttesei neveztek be. ' MEGNÖVEKVŐ FELHŐZET Várható időjárás csütörtök estig; átmenetileg megnövekvő felhőzet, több helyen záporral, zivatarral. A Dunántúlon élénk északnyugati, északi, máshol átmenetileg megélénkülő és nyugatira forduló szél. A zivatar idején átmeneti szélerősödés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 27—31 fok között. temi előkészítő akcióját. Azi egyetemi KlSZ-szer vezetek kezdeményezésére — mint elmondotta — 1968-tól segítik szervezetten a fizikai dolgozók gyermekeinek továbbtanulását: egyetemi előkészítő tanfolyamokat és téli-nyári elő-, készítő táborokat szerveznek’ Tavaly 1800, az idén 250® tehetséges munkás-paraszt származású középiskolás diák végzett kilenc felsőoktatási intézményben egyetemi előkészít tő tanfolyamot. Tavaly óta három központi nyári tábort nyitottak Dunaújvárosban) Hódmezővásárhelyen és Vácott az egyetemek hatósugarából kieső területek Középiskolásai számára. Az oktatást egyetemi tanárok, és egyetemisták végzik. Az idén ősz- szesen 2100 fizikai dolgozd gyermeke vett részt a KIS# KB előkészítő táborain. Dunaújvárosban például három turnusban 380 középiskolái tanul. A KISZ KB által szervezett egyetemi előkészít# tanfolyamok és táborok egy4 séges tematikával dolgoznak \ a matematika, fizika és affd politikai gazdaságtan tantár-ír; gyalcból és jegyzetet is bizto-é| sítanak. A humán tárgyakig valamint az idegen nyelvel? oktatása már kötetlenebb és- kevésbé egységes. A KISZ KB egyetemi előkészítő akcióját az idén 1,6 millió forinttal támogatják az állami szervek! Az akció eredményességéről tanúskodik, hogy az egyetemi előkészítőt végzett diákok 97 százaléka megjelenik a felvételi vizsgákon, és 70—71 százalékukat felveszik a felső- oktatási intézményekbe. (MTIJj TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: PETRITS FERENCS Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon: 129—01. 123—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1- Telefon: 120—11, 120—10. Felelős kiadó: KATONA JOZSEB Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Indexszám! 25 06» AUGUSZTUS Névnap: Krisztina. A Nap kél 4.26, nyugszik 5 19.13 órakor. A Hold kél 18.36, nyugszik CSÜTÖRTÖK 2.11 órakor. C