Tolna Megyei Népújság, 1971. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-03 / 181. szám

Döntetlent hozott a találkozó Megyebajnokság válogatottja—ISB III válogatott 1:1 (1:0) Vasárnap délután Pakson mérkőzött Tolna megye NB 111-as csapataiból összeállított válogatott a megyebajnokságban szereplő válogatottal. A találkozó ismét -- a tavalyihoz hasonlóan — nagy érdeklődés nyilvánult meg. Több mini ezer néző volt kíváncsi a mérkőzésre. Rózsa játékvezető sípjelére így kezdett a két csapat: Megyebajnokság válogatottja: Árki — Kerekes, Bölcsföldi, Kővári, Cseke. Gáncs III., Fazekas II., Bányai, Krödi, Jilling, Keresztes. Csere: Stölkler, Molnár. Gáncs II., Domokos. NB III-as váloga­tott: Bancsi — Hegyi II., Tapasza, Potó, Ambrus, Steib, Wágner. Varga. Tárnok. Barabás, Szőts. Csere: Szulics, Farkas, Fehér. Szabó. A megyeválogatott kezdett .job­ban és az NB III-asok az első percekben védekezésre kénysze­rültek. A 8. percben Varga le­futotta a védelmet, önzetlenül Wágner elé játszott, de Árki ki­tűnő érzékkel avatkozott közbe. Ebben az időben változatos, jó iramú volt a játék, de főként csak a ke? 16-os között pattogott a labda. ÁT 12. percben, majd nem sokkal később Bányai kapta a labdát, de mindkét esetben ki­várt, nem vállalkozott lövésre, és a védők közbe tudtak avatkoz­ni A 17. percben Varga már csak 10 méterre volt a kaputol, de ő sem vállalkozott lövésre, igy oda lett a kínálkozó helyzet. Három perc múlva a rendkívül sokat mozgó és nagy lelkesedéssel ját­szó Fazekas II. okozott meleg pillanatokat Bancsi kapuja előtt. 20 perc eltelte után esett az iram, pontatlan átadások tarkították a küzdelmet. A 25. percben Varga 25 méterről éles lövését a védők szögletre tisztázták, de néhány perc múlva már vezetési szerzett a megyebajnokság válogatottja. Kródi kapta a 1' ódát, felnézett és meglátta, hogy Jillinget őrzői sza­badon hagyták, odagurított, aki néhány lépés után a kapufa és Bancsi között a hálóba lőtt. 1:0. Közvetlen kezdés után az NB III-asok gyors ellentámadása pil­lanatnyi zavart okozott Árki ka­pujánál, de végül felszabadítot­tak. A következő perc ismét gól­helyzetet hozott, de Fazekas II. elől nagy nehezen tisztázni tud­ták az NB III-as védők. Feltűnt, hogy Bányai őrzői jól \ égezték el feladatukat, így a paksiak gól­zsákja ezúttal nem tudott ered­ményes lenni. Sokat cselezett és általában ilyenkor elvesztette 'a labdát. A 38. percben Tapaszti jó szerelését tapsolhatta a közön­ség, amikor Fazekas II. elől men­tett. A félidő befejezése előtt 3 perccel Banyait szerelték a 16- osnál szabálytalanul. A labdát Cseke nagy erővel kapu fölé küldte. A 45. percben szép táma­dás futott a pályán, de Barabás elől Árkinak sikerült menteni. A szünetben, illetve a máso­dik félidő első perceiben mind­két csapatban cserékre került sor. Először Jilling került Jó hely­zetbe, de az alapvonalról küldött beadását Szulics ártalmatlanná tette, majd Wágner adott mun­kát a nagymányoki Szulicsnak. A 10. percben Varga tisztán kapta a labdát és közelről küldött éles lövésével szemben Árki már te­hetetlen volt. 1:1. A gól után va­lamit élénkült a játék, de az még mindig nem érte el, amit a kö­zönség várt. A 15. percben Gáncs II. pontosan adta a labdát Bá­nyai elé, de ó a biztos gólhely­zetben is lövés helyett tétovázott és felszabadított a vedelem. Két perc múlva Domokos szánta rá magát a lövésre, de a labda kapu mellé ment. A félidő közepétől az NB III-asok támadtak többet, és Stölkler kapujánál többször adó­dott meleg helyzet. A 40. perc­ben Stölkler kifutással mentett, de a labdat ismét kapura lőtték, amikor Kródi a gólvonalról vág­ta azt ki. A 42. percben Molnár fejelt, de kapu mellé, majd Fe­hér lövése — ami szintén kapu mellé ment — volt a mérkőzés utolsó eseménye. A mérkőzés nem hozta és nem is hozhatta azt a színvonalat, melyet vártak tőle. Valamennyi ; csapat az alapozási időszakban van, és ez meglátszott játékukon. A megyeválogatott nagyobb lel­kesedéssel küzdött, míg az NB III-asok nagy rutinjukat kama­tozhatták és nem is eredmény- telénül. A helyzetek alapján a megyeválogatott közelebb állt a győzelemhez, ennek ellenére az eredmény igazságosnak mondható. Kitűnt: Árki, Bölcsföldi, Kródi, Gáncs III., Fazekas II., illetve Szulics, Tapaszti, Steib, Ambrus, Farkas és Varga. Még két esemény volt vasárnap délután. Előmérkőzéskcnt Paks csapata — a válogatottak nélkül — Pálfa ellen mérkőzött és 1:0-ás félidő után 4:l-re győzött. Gól­lövők : Hanoi. Kiss, Bagó, Hor­váth, illetve Lakos. A másik esemény: szünetben a pécsi úttörőzenekar vonult a pá­lyára és szórakoztatta a közön­séget. A paksiak szerint labda­rúgópályájukon hasonlóra még nem volt példa, így érthetően nagy tetszést arattak a pécsi út­törők. Az NB III-as válogatott: balról jobbra, álló sor: Far­kas (Nagymányok), Tapaszti (Dombóvár), Varga (Bony- hád), Tárnok (Sz. Vasas), Fehér (Sz. Vasas), Steib (Nagymányok). A kép szélén Fertőszögi Béla, a csapat edzője. Alsó sor: Barabás (Bonyhád), Wágner (Bonyhád), Hegyi II. (Sz. Vasas), Szabó (Dombóvár), Szőts (Dombó­vár), Potó (Dombóvár), Ambrus (Bonyhád). A két kapus: balról Bancsi, jobbról Szulics. A megyei ajnokság válogatottja: balról jobbra álló sor: Kővári (Pcks), Cseke (Kisdorcg), Kródi (Paks), Bányai (Paks), Jilling (Tengelic), Fazekas II. (Kisdorog), Bölcs­földi (Tengelic), Gáncs Hl. (Tengelic), Domokos (Kis­...............—......* d örög). A sor végén Szcbó Elemér, j csapat edzője. Al­só swr: Keresztes (Paks), Kerekes (Kisdorog), Árki (Paks), L.ölkler (Kisdorog), Acsádi (Szedre;)., Molnár (fengelic), Gáncs li. ___________________ K osárlabda A sportág fejlődését segítette elő a paksi torna Jenczer János edző gratulál játékosának, Parraghy Erzsébetnek, a Baranya megyei csapat legeredményesebb játékosának, aki a tor­nán 52 pontot dobott. Ünnepélyes eredményhirdetésen Herczig Gábor, a KISZ Tolna megyei Bizottság sportfelelőse átadja a kupát, melyet a KISZ Tolna megyei Bizottsága ajánlott fel, valamint az oklevelet a győz­tes Bács megye csapatkapitányának, Zakián Évának, a Kecskemé­ti Dózsa NB I-es játékosának. A KISZ Tolna megyei Bizottsá­ga, az MTS Tolna megyei Taná­csa és a megyei kosárlabda-szö­vetség közreműködésével rendez­ték Pakson hat női ifjúsági ko­sárlabda-válogatott tornáját, mely nagy sikert hozott. A kétnapos versenyen részt vesz Raffael Zoltán, a Magyar Kosár­labda Szövetség ifjúsági bizottsá­gának vezetője is. Elmondta: örül a tornának, mert így láthatta, az ifjúsági válogatottban szereplő já­tékosok milyen formában vannak. Sok ilyen tornára lenne szükség, hogy e sportágban előbbre tud­junk lépni, nemzetközi mezőny­ben is. Sok hasznos tapasztalatot szereztem, s remélem, ezeket a közeljövőben hasznosítani is tu­dom — mondta Raffael Zoltán. A válogatott csapatok többsége 1—2 szakosztályra épült, ezért si­került minden különösebb fel­készülés nélkül is biztosítani a jó játékot. Budapest válogatottjában az MTK és a BSE. Bács megyé­ben a Kecskeméti Dózsa és a Kis­kunfélegyházi Vasas, Baranya megyében Szigetvár és a Pécsi így kellett volna 1. FÖSPED—Ózd 0:1 2 2. Pécsi B.—Bp. Spart. 1:3 2 3. Esztergom—Dorog 2:2 X 4. Győri D.—Várpalota 0:3 2 5. Gyöngyös—Lehel 2:2 X 6. Balassagy.—Kister. 0:0 X 7. Máza-Szászv.—Z. Dózsa 0:2 2 8. KISTEXT—Ikarus 4:4 X 9. KKFSE—Budafok 1:0 1 10. Borsod—DEAC 3:2 1 11. MGM—S.-új hely 1:0 1 12. Szí.-vár MÄV—BVSC 1:5 2 13. Miskolc—Szegedi VSE törölve 14. Újlaki FC—III. kér. +1 0:0 X 15. Táncsics—Rákóczi —----- __ 2:1 1 7 VSK, Fejér megyében a Székes­fehérvári Videoton és a Székesfe­hérvári Építők, Komárom váloga­tottjában a Komáromi VSE, míg Tolna megye válogatottjában a Szekszárdi Vasas és a Paksi Kini­zsi játékosai kaptak helyet. A végső sorrend kialakulásában döntően közrejátszott, hogy me­lyik csapat rendelkezik olyan já­tékossal, akiknek NB I-es rutin­juk van. A torna színvonala ki­elégítette a szakembereket — íi- gyelembevéve azt is, hogy a leg­több csapatban most folyik az ala­pozás. Elsősorban a küzdöjelleg domborodott Ki a technika és tak­tikai tudás melleit. A döntő mérkőzés (Bács—Buda­pest) minden igény kielégített. Az edzők a zónázástól az emberfo­gásig, a letámadásig minden tak­tikát alkalmaztak. A jó iramú és színvonalás mérkőzés minden szempontból megfelelt a követel­ményeknek. Végül, de nem utolsó sorban meg kell emlékezni a Paksi Kini­zsi, valamint a Paksi Konzerv­gyár vezetőinek lelkes szervező munkájáról, mellyel nagyban hoz­zájárultak a torna sikeréhez. Néhány érdekesség a tornáról: a legjobb teljesítményt nyújtó játé­kos tiszteletdíját Szabó Györgyi (Budapest) kapta. A legtöbb pon­tot a harmadik helyezett Bara­nya megye válogatottja érte el, számszerint 176-ot. A leskevesebb pontot kapta a második helyen végzett Budapest. A legszimpati­kusabb játékosnak a budapesti Nagy Éva bizonyult, aki jó játé­ka mellett távolról dobott ..csontnélküli” kosaraival aratott sikert. A torna legeredményesebb játé­kosai: 1. Parraghy (Baranya) 52, 2. Zakián (Bács) 49. 3. Nagy E. (Budapest) 41. 4—5. Binder és Sát­rán (Tolna) 37—37, 6. Skoda (Tol­na) 32 ponttal* *

Next

/
Oldalképek
Tartalom