Tolna Megyei Népújság, 1971. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-20 / 196. szám

le sem húzva a bankjegyeket visszarakosgatta a borítékba.

— Ne feledd — szólalt meg von Vormann —, hogy a megadott határidő az utolsó és meg nem hosszabbítható. — Majd szokásos, udvariaskodó stílusában hozzátette: — Iszol valamit?

— örömmel — válaszolta Kloss. Kihasználta a pillanatot, amíg amaz elfordult, hogy a szekrényből elővegye az üveget, a dollárral degeszre bélelt borítékot a díványhuzat alá nyomta, jó mélyre, ahogy csak tudta.

*

Elért ezredes az íróasztalra terített hatalmas, vezérkari térkép fölé hajolva Anglia és Wales déli partjait tanulmányozta.

A legjobbkor — gondolta Kloss. A térkép még segít is fantáziája megmozgatásában.

— Jöjjön csak, Kloss, éppen hívatni akartam. Már kijelöltem az átdobás időpontját. A parancsot majd Vormann-nal eggyütt dolgozza ki.

— Attól tartok, ezredes úr, hogy az időpontot meg kell változtatni. — Elért kérdő pillantására hozzátette: — Azért jöttem, hogy bejelentést tegyek egy fontos ügyben, ezredes úr.

Elért szivarra gyújtott, tisztjének arcát nézegette.

— Hallom, hogy gyakori vendége a „Le Trou” panziónak. Sikere lehet a nőknél.

— Éppen ebben az ügyben zavarok.

— Ugyan! Szívügyeiben talán bizalmasának akar fogadni? — Elért hangjában érezni lehetett a leplezetlen gúnyt.

Kloss szó nélkül benyúlt tárcájába, és egy selyempapírba csavart mikrofilm-darabkát vett elő. Átadta Elértnek.

— Mi ez?

— Äz ezredes úr előtt kiterített térkép egy részlete, az Angliába indítandó német csoportok átdobási pontjainak bejelölésével.

— Ezt honnan vette? — kérdezte suttogva. Arca vérvörös lett.

— Szívügyeim eredménye — felelte Kloss nyugodtan. — A „Le Trou” panzió tulajdonosának, bizonyos Jeanne Mólénak a púderdobozában találtam.

— Akkor hát mégis... — lassan leereszkedett íróasztalánál a székre.

— Természetesen csak ezt a kis darabkát szakítottam le.

— Tudom — mondta Elért

, azaz sejtem. Maga szakember, Kloss főhadnagy. Bárcsak előbb kaptam volna meg magát... Ezt a hölgyet nem tévesztjük szem elől. — Dühösen lökte le a térképet az íróasztalról. — Most már semmi értelme. — Tudja, hogy csak kik férhettek hozzá a térképhez? Én, maga és Vormann. Ez azt jelenti, hogy hármunk közül egyikünk... Van valami elképzelése?

— Úgy kell tenni, mintha mi sem történt volna. Az átdobási pontokat természetesen meg kell változtatni. Vormann- nal közölni az időpontot, persze a hamisat, és várni, amíg több adat gyűl össze.

— Helyes. De azt hiszem, érdemes volna elbeszégetni ezzel a mademoiselle Mole-lal is. Ha jól tudom, Vormann nem jár oda. Másként tarthatja vele a kapcsolatot.

— Ezredes úr nagyszerűen tájékozott.

— Vormannra nem gondoltam, de a panziót régóta figyelem. Akár indulhatunk is.

Jeanne nyitott ajtót. Kloss lépett be elsőnek, mögötte Elért haladt kezét a pisztoly- táskán tartva. Elért három munkatársa, polgári ruhában, követte őket. Jeanne nagyszerűen játszotta a meglepettet.

— Nem értem, mit jelentsen ez?

— Vezessen, Kloss. ön pedig, Mole kisasszony, mindjárt megérti, miről van szó. Fegyver van magánál?

A lány még válaszolni sem tudott, az egyik titkosszolgálatos hozzálépett és szakszerűen megmotozta, majd fejét taga- dólag megrázta.

— Mivel vádolnak a!z urak? Kloss főhadnagy a tanúm ...

Bementek a szobába. Kloss észrevette a púderdobozt a toalettasztalon és szó nélkül átnyújtotta Elértnek. Elért megtalálta, amit meg kellett találnia.

Jeanne lerogyott egy székre, arcát a kezébe temette.

Micsoda színészi tehetség — ámuldozott Kloss.

— Kitől kapta a mikrofilmet? Kihez kellett volna eljuttatnia?

— És ha nem mondom meg? •— kérdezte Jeanne halkan.

— Nincs választásod, Jeanne — mondta Kloss. — Én találtam meg a mikrofilmet a púderdobozodban. Ha mindent szépen elmondasz, esélyed van arra, hogy életedet megmented.

Minden a forgatókönyv szerint pergett. Jeanne rövid vonakodás után elmondta, hogy a mikrofilmet, éppen úgy, mint más anyagot is, az összekötő- ládikóban találta, amely nem egyéb, mint egy kis romos házikó, a Corniche-ba vezető úton. Azt nem tudja megmondani, hogy ki tette oda, csupán annyit tud, hogy az illető német tiszt, aki már régóta az angoloknak dolgozik, és úgy tervezi, hogy hamarosan Angliába szökik. Tengeralattjáró jön érte. Jeanne még be sem fejezte vallomását, amikor az egyik civilruhás diadalmas áb- rázattal sietett Elérthez és egy papírlapocskát nyújtott át, rajta gépírt szöveg. Kloss fellélegzett, mert hiszen ő hozta a papírt tegnapelőtt Jeanne lakására. Von Vormann irodájában álló géppel írták. Elértnek felcsillant a szeme.

— Olvassa!

— Nem értem — mondta Kloss nyugodt hangon. — „Várlak.” Csak ez áll rajta. Mi van ebben rendkívüli?

— Az aláírás. Az aláírás a fontos. „J—23.” Nem érti?

— Nem.

— Ember! Ezta„ J—23-as”-t, ezt az istenverte „J—23-as”-t kerek egy éve hajkurásszuk. De most elkapjuk — fordult Jeanne-hoz: — Kihez továbbította a kapott anyagot?

— Mindig a temetőbe — mondta Jeanne meghunyászkodva. — A kapucinus templom mögötti temetőbe hordtam. Azt nem tudom, hogy onnan ki vitte el.

— És ezt miért nem vitte oda?

— Éppen vinni készültem.

— Rendben van, Mole kisasszony. Elviszi ezt is, mint a többit. Aztán hazajön és ki sem moccan. Ha szökést kísérelne meg...

Von Vormannt meglepte Kloss korai és váratlan látogatása.

— Ö, hát te vagy az — kapta fel köntösét pizsamájára.

— Érezd magad otthon. — Bútorokkal telezsúfolt, szentképekkel teleaggatott szobába vezette. A szoba meglehetősen sötét, barátságtalan volt, agyonhasznált bútorzattal. Felhasadt huzatú díványra ültette Klosst. A lyukakon át itt is, ott is kikandikált az afrik. — Mi járatban vagy? — tette fel monokliját.

Pózol, vagy csakugyan rövidlátó? — tűnődött Kloss. Szó nélkül egy szürke, jól kitömött borítékot nyújtott át Vor- mann-nak.

— Máris? — csodálkozott Vormann. A boríték tartalmát az asztalra öntötte. Hosszú uj- jai fürgén dolgoztak. Befejezte a számolást és az utolsó bankjegyet dühösen az asztalra csapta.

—- Mondd, Kloss, te tulajdonképpen mit gondolsz? Itt csak háromezer van, és én tizet mondtam.

— Egyelőre nem sikerült többet szereznem.

— Még négy napod van. Az egész összeget kérem, vagy...

— a köteg dollárbankjegyet Kloss elé tolta. — Vidd.

Kloss alig tudta leplezni örömét. Éppen így gondolta ő is. Jól számított. A gőg legyőzte a kapzsiságot. A von Vorman- nok nem alkusznak. Ha Vormann elvette volna a pénzt, akkor nem maradt volna más hátra, mint azonnal megölni őt. így azonban még el lehet játszani egy kissé. Csakhogy Vormann nem tudja, hogy ebben a játékban ő lesz az egér. és Kloss a macska.

— Ahogy parancsolod — mondta közönnyel. Kesztyűjét

— Hova tudnék szökni? —« kérdezte Jeanne. — Mindenütt maguk vannak. — Teljesen összetörtnek látszott.

— Ha jól tudom — szólalt meg Kloss —, ezredes úr el-: lenőrzésre küldte ma von Vormannt a cornichei körzetbe. Távollétét érdemes volna kihasználni és körülnézni nála a lakásban.

— Annyira ostoba volna? —1 kérdezte Elért. — Elmehetünk.'

— Mégis ostoba — állapi-: tóttá meg két órával később; amikor a dívány felhasadt huzata alól egy köteg dollárt vett elő. — Az ujjlenyomatok a bankjegyeken elegendő bizonyíték lesz — jelentette ki.

Elért ezredesnek azonban mégsem sikerült hadbíróság elé állítania von Vormann hadnagyot. Amikor a kapucinus temetőben késő éjszakáig várt az akció kimenetelére, s egyik szivart a másik után szívta, kapta az értesítést, hogy a partizánok tűzzel árasztották el az úton von Vor-; mann ' motorkerékpárját. Furcsa véletlen folytán a vezető sértetlenül úszta meg a támadást, de a hadnagy a helyszínen meghalt.

Még ugyanezen az éjszakán; amikor a helybéli csendőrség a temető körül állt készenlétben, a kapucinus templom mögött a francia partizánok egy csoportja a város másik végén megtámadta a börtönt, és kiszabadított minden foglyot. Ami még ennél is rosszabb, mademoiselle Jeanne Mole kicsúszott a rá vigyázó titkosrendőrök keze közül és szó sze-* rint eltűnt, mint a kámfor.

Ez már annyira felbőszítette Eiertet, hogy embereivel minden házat átkutatott, az egész várost átfésülte. Azoknak a házaknak a kivételével, természetesen, amelyekben német tisztek voltak elszállásolva. Sajnos, fáradozása eredménytelenül zárult. Egy hétig még őrizték a temetőt. De a Mole kisasszony által ott elhelyezett mikrofilmért senki sem jelentkezett.

— Egy kissé elsiettük a dolgot — mondta Elért Klossnak, amikor rájött, hogy kár vadászzsákmányt remélni. —• Csupán azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy ez az átkozott J—23-as végre egyszersmin- denkorra eltűnt.

Kloss főhadnagy fejbólintásJ sál helyeselt.

Vége a II. résznek.

A Középület Tervező Intézetben elkészült a Roosevelt téren felépülő külkereskedelmi irodaház makettje. Az épület tervezője Hoffer Miklós építőművész.

(MTI foto — Balassa Ferenc felv„ = KS&,

A Kőbányai Gyógyszerárugyár a IV. ötéves terv időszakában fejlesztésének jelentős részét a dorogi gyáregységében valósítja meg.

Képünkön: Szeparátor-terem a dorogi gyógyszergyár-