Tolna Megyei Népújság, 1971. július (21. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-04 / 156. szám

A vadászati világkiállítás előkészületei Folyamatosan érkeznek a jelentkezések Vadászati világkiállítás első ízben kerül megrendezésre és a megrendezés jogát Magyar- ország kapta. Ez egyben azt is jelenti, hogy hazánkban nem volt még ilyen rangos kiállítás, mint ez lesz. Nem véletlen, hogy ezt össznemzeti feladat­ként kezeljük, s már évekkel ezelőtt megkezdődtek az elő­készületek. A kiállítás időpontja 1971. augusztus 27 — szeptember 30. Tehát már nem sok az idő a kiállítás megnyitásáig. Ez ér­ződik az előkészületeken is: majd minden napra akad va­lamilyen említésre méltó elő­készületi esemény. Tolna me­gye különösképpen érdekelt e kiállítás gazdag programjában, hiszen itt terül el a világ leg­híresebb dámvadas rezervá­tuma, a gyulaji és a szakiro­dalomból és a filmekről is jól ismert gemenci erdőség, a dunaártéri gímszarvasok re­zervátuma. Éppen ezért me­gyénkben is bőségesen akad előkészületi esemény. A Tolna megyei Idegenfor­galmi Hivatalhoz nap mint nap érkeznek a jelentkezések a megye két rezervátumának csoportos megtekintésére. — Éppen most érkezett te­lexen bejelentés egy újabb csoport érkezéséről. Nemzeti­ségét még nem is közölték... Az a lényeg, hogy számítsunk rájuk — így dr. Bercsényi Vin­ce hivatalvezető. Eddig svájci, svéd, francia, cseh, szovjet, nyugatnémet és spanyol csoportok jelentették be érkezésüket. Spanyol tu­ristacsoport egyébként eddig még nem járt Tolna megyé­ben. Már ezrekre rúg a rezer­vátumok megtekintésére me­gyénkbe várható turisták szá­ma. Az előkészületi tervezésnél vitatott kérdés volt, hogy a szakmai programot — például a csoportok rezervátumi ki­rándulásait — mennyire kös­sék össze nem kimondottan vadászati, inkább szórakoz­tató és folklór jellegű rendez­vényekkel. A programba ki­egészítésként ilyen jellegűeket is felvettek, az egyik kirándu­lási műsorba többet, a má­sikba kevesebbet. Az eddigi megfigyelések szerint nagyon sokan csak rövidebb időre ér­keznek hazánkba és a rendel­kezésükre álló néhány napot mindenekelőtt a vadászathoz közvetlenül kapcsolódó ren­dezvényekkel kívánják eltölte­ni. Ezért viszonylag nagyobb az érdeklődés a folklórral ke­vésbé dúsított program iránt. Ennek megfelelően a vendég- fogadó szervek újabban több, a vadászat témakörére leszűkí­tett programot is propagálnak. Gemencben néhány héttel ezelőtt megnyílt a világkiállí­tás előkészületei jegyében az állandó trófeakiállítás. Amint ■azt már megírtuk, e célra Szekszárd városból ideszállí­tották az Augusz-féle fakas­télyt, amelyet a múlt század végén a millenniumi kiállításra készítettek. Ez ad helyet a rég­óta hiányolt állandó trófea­kiállításnak. A megye vezetői a napok­ban megtekintették Szekszár- don a Gemene-szálió építését. A kiállításra érkező vendégek ellátásánál már ezt a szállót is figyelembe vették, ennek te­hát addigra el kell készülnie. A munkálatok jelenlegi állá­sából Ítélve minden remény megvan arra, hogy a Gemene- szálió kellő időben rendelke­zésre álljon. Egyébként au­gusztus 17-re már kitűzték a nyitását. B. F. mii&> m Vk . .. WmMiWmMíBMSHKM Trófeakiállítás a gemetici vadrezervátumban. (MTI foto — Csikós Gábor felvétele) Ne haragudj hérlek, ha nem teszek eleget harci fölhívásodnak és távol tartom ma­gamat attól a porondtól, amelyre az „üsd, vágd, nem apád” jegyében invitálsz, mivel néhány nappal ezelőtt még az epéd is felforrt, amikor lent a Balaton partján és egy könnyű, nyári műsor nézőiéként úgy hallottad emlegetni a Tolna megyei Népújságot, hogy viszketni kezdett a markod. Igen, nem a tapsolhatnéktól, hanem annak a harsogó, sikerre pályázó, ta­gadhatatlanul tehetséges paroáistának az igyekezetétől, aki a jelek szerint még máig is „perben és haragban” van a Tolna megyei Népújsággal, mivel ez volt az az újság, amely közel egy évvel ezelőtt tudósított simontornyai vendégszereplésének balsikeréről. A publikáció alapját egy kollektív levél képezte, ami arról szólt, hogy a jeles parodista Simontornyán nem jeleskedett. Ezt kifogásolta a nagyérdemű közönség. Az ere­deti levelet a szerkesztőség megküldte az Országos Rendező Iroda igazgatójának, aki nemcsak megköszönte a jelzést, ha­nem válaszlevelében azt is közölte, hogy a jeles parodista nem kerüli el a felelősségre vonást. Nos, nyilván az utóbbi miatt haragudott meg az ambiciózus ifjú parodista az ,.újságocská- ra” és az „újságírócskákra”, „riportocskákra” és „riporterecs- kékre”, s nyilván e nemes harag ösztönözte öt repertoárjá­nak fönt említett gazdagítására, örülünk neki, hogy néha egyáltalán nem könnyű és hálás munkánk melleit még ma­gánszámokhoz is Szállítunk ötleteket, de nem eszünk paro- distát, kedves Barátom, mert nem feltételezzük róla, hogy a kritika és egy politikai napilap hitelének, rangjának meg­ingatására törekszik újsütetű magánszámával, tudniillik, ha erről lenne szó, akkor az, Shakespeare szavaival élve: „gyalá­zatosság, s igen nyomora becsvágyra rajtat”. Akkor az ifjú parodista még többször üti majd orrát a mennyezetbe, de végül csak megtanulja, hogy a komédiúzásnak az a fajtája, amely főként utánzókészségből áll és sokszor a szituáció, az alapmondanivaló ellenére is csak a harsány derűre (ruszíiku- sabban: röhögésre) pályázik, igen olcsó dolog, az olcsó dolgo­kat pedig nem „eszi” meg mindig a közönség. Rétin, nem kell neki. Ne haragudj, kérlek, mi se együnk parodistát! Abban vi­szont értsünk egyet, hogy a kritika klasszikus szabályai sze­rint — amelyek nemcsak jogokat tartalmaznak, hanem köte­lességeket is — a jövőben sem hallgatjuk el, mi a köz vé­leménye és mi a mi v é l e m é ny ü n k. Tudniillik, aki dudás lett, nem fújhatja örökétig hamisan a hangszerét. Ki­vált akkor nem tehet ilyet az a dudás, ha nagybecsű figyel­mét igen sokszor fölhívták már különböző fórumok a hamis­ságra. Annyit még azért mondanék, hogy inkább sajnálatos, mint bosszantó, hogy az ifjú parodista nem Cyrano modorá­ban vív, ő a „versek” végén esedékes, könnyed és szellemes döfés helyett taglót ragad. Ez a tagló viz ont üres belül. Ó, igen! Üres bizony. De ki tehet arról? Forgatójának mondták már sokszor, hogy üre::! Ügy látszik, nem jól hall. Ó, igen! És üresen könnyebb is forgatni a taglót. Hogy neked is ez a véleményed? Nagyon örülök! LÁSZLÓ IBOLYA A romai vendégszereplés után Látogatóban a Madrigálkórusnál Jk zt is mondhatnánk, hogy beteglátogatóban, de nem a kórusnál, hanem a kó­russal. Természetesen nem mind a harmincán gyűltek össze dr. Partos János karnagy lakásán, aki egy autóbaleset következményeképpen hónapok óta nyomja az ágyat. A beszélgetésben részt vett rajta kívül Gerse József, a pedagóguskórus karnagya, aki Partos János betegsége idejé­re vállalta a madrigál veze­tését is. Ű kísérte őket Ru- mába is, Theisz Lőrinc, az együttes elnöke, dr. Lakatos István megbízott titkár, Hoh- mann Ferencné, Kamarás Jó- zsefné, aki mindkét kórusnak tagja, Kutasi Károlyné és Sárközi István őcsényi tanár, aki mint tolmács kísérte az együttest. A rumai fesztivál egy or­szágos, minden évben meg­rendezésre kerülő folklór­találkozó vajdasági döntőjének is felfogható. Részt vesznek rajta különböző nemzetiségű énekkarok és zenekarok. A Madrigálkórus mint meghívott vendég, versenyen kívül sze­repelt, viszonozva ezzel egy kinti táncegyüttes látogatását A madrigáléneklés száza­dunkban újra divatos lett. Va­lamikor olasz népdal volt ezért lényegi és történeti ro­konságban is van a népzené­vel. A kórus fő profilja a madrigáléneklés, régi és el­felejtett, vagy kevésbé ismert művek előadása, de énekel­nek modern kórusműveket és népdalokat is. Repertoárjuk mintegy negyven műből áll, amelynek sokszínűségét a Ru- mába vitt műsör is bizonyítja. Első számuk Spontone — Dobos — Jöjj el szép május című műve volt, ezt követte J. Arcadelt Ave Mariája, majd Udvardi — József A. — Tél című műve következett, utolsó előttinek Udvardi — Ady: Akik mindig elkésnek cí­műműve, Karai József sárközi népdalfeldolgozásai zárták a sort. A kórustagok beszámolói alapján az derült ki, hogy Jugoszláviában a hangszeres zenének nagyobbak a hagyo­mányai, több együttes van, mint nálunk. Ez a színvona­lukon is meglátszik a miénk­kel összehasonlítva, bár az összehasonlítás meglehetősen nehéz, mivel sok a tambura-, harmonika-zenekar, ami ná­lunk ritka. Ami a kórusokat illeti, el­lenkező a tapasztalat. Bár van sok, de nem fordítanak sok gondot a hangképzésre és más stílusban is énekelnek, első­sorban a közönséghatásra fi­gyelve. Műsorválasztásuk is eltér a nálunk szokásostól. Rendszerint hazai népdalt énekeltek a különböző nem­zetiségű csoportok, és Bartó­kot. A Madrigálkórus példája is bizonyítja, hogy a műsor­összeállításunk „európaibb”, több benne a modern európai szerző és a régi kevésbé is­mert mű. "Mindezek persze mit sem vonnak le a fesztivál sikeréből. — Nagyon készültünk erre a szereplésre — mondja Par­tos János dr., hiszen külföl­dön fellépni mindig nagyobb felelősség, mint itthon, mert nem azt mondják, hogy rosz- szak, vagy jók voltak a szek­szárdiak, hanem úgy teszik föl a kérdést: milyenek vol­tak a magyarok? Kórusunk az öt és fél év alatt jelentős ered­ményeket, sikereket ért el, ez kötelez a szín­vonal tartására, sőt a to­vábblépésre. A rumai szerep­lés előtt mentünk Szolnokra a szövetkezeti dalostalálkozóra, amit főpróbának szántunk. Szolnokról hoztunk egy nívó­díjat a népdaléneklés kategó­riából, pedig voltak ott csak népdalt éneklő kórusok is. A miskolci siker után már bi­zakodva engedtem útnak a kórust, én a baleset miatt nem mehettem velük. Akik viszont ott voltak, egybehangzóan állítják, hogy a vendégszeretethez képest, amiben részük volt, semmiség a közismert magyaros vendég- szeretet. A zene nemzetközi nyelv, a harmadik napon már együtt énekelték magyar nyel­ven, Az a szép, akinek a sze­me kék Kezdetű dalt, és vi­szont, a szekszárdiak a ven­déglátókkal az ő dalaikat. 17 árasztó három nap után élményekkel telve tér­tek meg a kórus tagjai Szek- szárdra. A fáradtságon nincs mit csodálkozni, szombat reg­geltől hétfő délutánig nem aludtak, mert szombat este hivatalos fogadás volt, ami eltartott másnap délelőtt ti­zenegyig. Vasárnap éjszakára már nem volt szállás. Ezt mindenki előre tudta, mégis maradtak, mert jól érezték magukat a rumai kórus tag­jaival, és azokkal, akiket már akkor megismertek, mikor ők voltak Szekszárdon. A kövön főtt kávé történe­tét először nem akarták el­mesélni, aztán mégis kiderült, miről is van szó. Lovas nem­zetnek emleget bennünket a világ, pedig ez már régen nem igaz, kávésnak még nem, pe­dig hovatovább oda jutunk, hogy kávé nélkül nem lesz élet az életünk. A kórus tag­jai sehol sem kaptak igazi, méregerős „fekete levest” fő­ként nem hétfőn délelőtt. Elő­került a buszból egy turista kávéfőző és a rumai főtértől néhány méterre egy követ ren­deztek be presszónak, azon főzték szép sorban a kávékat. Arra a kérdésre, hogy miért énekelnek együtt évek óta, vállalva heti két próbát, a fellépésekkel járó strapát, — anyák is, akiknek a munka­helyi munka után még jön a háztartás, a gyermeknevelés —, valaki ezt válaszolta, azért, mert ez igényes közösségi élet. Valóban igényes, azt az ered­mények, sikerek, szép ének tanúsítja, és hogy valóban közösségi, az a beszélgetésből is kiderült. Két óra alatt há­rom kórustag telefonált, vala­mit kérdezett, mondott a karnagynak, az egyik férj is odatelefonált a feleségének. Mindenkiről tudják, mikor mit csinál, együtt örülnek sikeres vizsgának, születő és születen­dő gyerekeknek. Aki szül, an­nak a kórus egy év „fizetet- len szabadságot” ad. Ennek lejártával kell az illetőnek újra megjelenni a próbán, fel­téve, ha második év közepén nem szüli meg a második gyereket is, de erre még nem volt példa. Mármint a máso­dik gyerekre, de mindig visz- szatért az, aki szült. A kóru­son kívüli férjek és feleségek is ismerik egymást. A beszél­getés is nagy össznépi mász- kálással fejeződött be, mert új tagok, vagy a jelenlévők feleségei, illetve férjei érkez­tek hitvesükért. 1HÄROSI IBOLYA Népújság 5 1971. július «.

Next

/
Oldalképek
Tartalom