Tolna Megyei Népújság, 1971. július (21. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-16 / 166. szám

TOLNA MEGYEI VILÁG PHOLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! ;pujsag MAQYAB SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXI. évfolyam, 16S. szám ARA: 80 FILLER Péntek, 1971. július 16. Kiterjesztették a kiemelt ipari beruházásoknál alkalmazott személyi ösztönzési rendszert ■ ■ Illést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön, ülést tar­tott. Meghallgatta és jóváhagyó­lag tudomásul vette a külügy­miniszter jelentését Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács el­nökének ausztriai látogatásá­ról, melynek során az Elnöki Tanács elnöke és kísérete hasznos tárgyalásokat folyta­tott az Osztrák Köztársaság elnökével, kancelláréval és az osztrák kormány több tagjá­val, a két ország közötti kap­csolatok fejlesztéséről és az időszerű nemzetközi kérdé­sekről. A külügyminiszter beszá­molt Ludvik Svoboda had­seregtábornoknak, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság el­nökének. Csehszlovákia Kom­munista Pártja Központi Bi­zottsága Elnöksége tagjának magyarországi hivatalos, ba­ráti látogatásáról, a magyar vezetőkkel folytatott baráti eszmecseréről. A kormány megállapította, hogy e látoga­tás tovább erősítette és mé­lyítette a két szomszédos szo­cialista ország kapcsolatait. A Minisztertanács jóváhagyó­lag tudomásul vette a külügy­miniszter jelentését dr. Mah­moud Riadnak, az Egyesült Arab Köztársaság miniszter­ei nök^helyettes külügyminisz­terének ötnapos hivatalos ma­gyarországi látogatásáról. Dr. Mahmoud Riad tárgyalásai so­rán átadta Anvar Al Szadat, az Egyiptomi Arab Köztársa­ság elnöke üzenetét a magyar vezetőknek. A kormány a lá­togatást és a megbeszéléseket hasznosnak ítélte. A kormány megtárgyalta és jóváhagyta a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszternek a vadászati világkiállítás elő­készületeiről szóló jelentését. A nemzeti bemutatókon és a ki­állítás különböző rendezvé­nyein részt vevő országok szá­ma közel ötven. A világkiállí­tásra eddig 5200 trófea érke­zett, amelyeket nemzetközi zsűri bírált el. A kormány felhívta az illetékes tárcák ve­zetőit: saját hatáskörükben te­gyék meg a szükséges intéz­kedéseket a vadászati világ- kiállítás sikeres lebonyolításá­nak biztosítása érdekében. A mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter javaslatot tett Magyarország és Belgium között állategészségügyi egyez­mény megkötésére. A kor­mány hozzájárult, hogy az ál­latok és állati eredetű termé­kek kivitelének zavartalan biztosítása érdekében a minisz­térium vezetői tegyék meg az Társadalmi üggyé vált a vadászati világkiállítás Földes László kormánymegbízott nyilatkozata A kormány megtárgyalta és jóváhagyta a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszternek a vadászati világkiállítás elő­készületeiről szóló jelentését. Ezzel kapcsolatban Jászonyi Ferenc, az MTI munkatársa, Földes László miniszterhelyet­testől, a vadászati világkiállí­tás kormánymegbízottjától kért tájékoztatást: — Hazánkat érte az a meg­tiszteltetés, hogy Budapesten rendezhetjük meg augusztus 27 és szepternber 30 között az első vadászati világkiállítást. Azon igyekszünk, hogy a rendezők minden ténykedését áthassa a vendéglátó ország­nak, hazánknak állásfoglalása a különböző társadalmi rend­szerű országok békés egymás mellett éléséről. Nem teszünk különbséget „kis” és „nagy” kiállítqk között. A kiállítás vendégei élvezhetik majd a magyaros vendégszeretetet. — Csak a legteljesebb el­ismeréssel szólhatok arról a széles körű összefogásról, amellyel a különböző szerve­zetek, minisztériumok, taná­csok, üzemek, gazdaságok és — ami számunkra talán minden­nél értékesebb —, az egyszerű emberek siettek • a rendezők segítségére. Nincs semmiféle túlzás abban, hogy hazánkban társadalmi üggyé vált a világ- kiállítás. Tájékoztatást adtunk a BIE- nek, — a kiállítások nemzet­közi irodájának — is, hogy a világkiállítás előkészületei jó ütemben haladnak. Az iroda közgyűlése gratu­lált az eddig végzett munká­hoz. A CIC, — a Nemzetközi Vadászati Tanács — madridi közgyűlése példásnak tartotta az 5200 trófea elbírálásának szakmai színvonalát. — Az ENSZ mezőgazdasági és élelmezésügyi szervezete, a FAO is —, amely a kiállításon külön bemutatót tart —. tá­mogatásáról biztosította a ren­dezőket. Hivatalosan 11 nem­zetközi szervezet közölte, hogy a rendezés ügyét sajátjának tekinti. — A WK előkészítésén 22 szakbizottság dolgozik — folytatta. — Tengernyi a ten­nivaló — a Gazdasági Bi­zottság egyik határozata nyo­mán például az eredeti határ­idő előtt, már a kiállításra el­készült ezer szállodai férő­hely. A SZOT, számos vállalat üdülőket bocsátott rendelke­zésünkre, s ezek mellett egye­temi kollégiumokat is igény­be veszünk a látogatók elhe­lyezésére. A világkiállítás 33 és fél hektáros Albertirsai úti területén összesen 30 000 négyzetméternyi pavilonban és 70 000 négyzetméteres nyitott területen állítják majd ki a világ minden tájáról össze­gyűjtött, páratlan értékű anyagot, ide számítva a — nyugodtan állíthatom — min­denkit érdeklő vadászati rit­kaságokat, egzotikus látniva­lókat, és az élő vadakat, ame­lyek valóságos mini rezervá­tumot képeznek. A világkiállításon részt ve­vő mintegy 50 ország — kö­zülük a legtöbb nemzeti be­mutatóval szerepel, — gaz­dag szakmai programja, a va­dászati, természetvédelmi be­mutatók, valamint a helyi ren­dezvények és a tudományos szimpozionok, kiegészítik a kiállítás gyakorlati látnivaló­it. Természetesen nem sikkadt el a kiállítás szórakoztató jellege sem. A lovasversenyek, a filmfesztivál, a „Tehenészet a képzőművészetben” tárlat, a bélyegkiállítás, a nemzetközi kutyakiállítás — hogy a tel­jesség igénye nélkül csak né­hányat ragadjak ki a 35 na­pos gazdag programból. A leg­különbözőbb érdeklődésű em­bereknek is mond újat. Hét állami és szövetkezeti étterem várja majd a vendégeket a vi­lágkiállításon. A kormánymegbízott külön is hangsúlyozta: a rendezők nagyon örülnek, hogy sok nemzet vesz részt a kiállítá­son, számukra azonban az a legfontosabb, hogy a VVK- val hazánk lakossága is elé­gedett legyen és legalább millióan keressék fel a kiál­lítást. (MTI). ezzel kapcsolatos intézkedése­ket. A munkaügyi miniszter elő­terjesztése alapján a kormány kiterjesztette a kiemelt ipari beruházásokon dolgozó építő­ipari vállalatoknál alkalmazott személyi ösztönzési rendszert, ugyanezen munkahelyek tech­nológiai-szerelési munkáin fog­lalkoztatott dolgozókra. Az in­tézkedés alapján megszűnnek az építőipari munkások és a technológiai szerelést végző dolgozók között jelenleg meg­lévő kereseti aránytalanságok. A kormány határozata elő­segíti a technológiai-szerelési tevékenység hatékonyságának fokozását, a határidők és a minőségi követelmények be­tartását. A Minisztertanács titkársá­gának vezetője jelentést ter­jesztett a kormány elé, az or­szággyűlés júniusi ülésén el­hangzott képviselői javaslatok­ról. A kormány felhívta a mi­niszterek figyelmét a javasla­tok megvizsgálására és a szük­séges intézkedések megtételé­re, majd egyéb ügyeket tár­gyalt. (MTI) Elutazott a vietnami pártmunkásküldöttség Le Thanh-nak, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bi­zottsága tagjának, a központi bizottság mezőgazdasági osztá­lya vezetőjének vezetésével az MSZMP Központi Bizottsága meghívására június 15-től jú­lius 14-ig pártmunkásküldött­ség tartózkodott Magyarorszá­gon. A küldöttség tanulmányoz­ta pártunknak a mezőgazdaság irányításában szerzett tapasz­talatait, valamint a termelőszö­vetkezetek, állami gazdaságok és az élelmiszeripar szervezési és termelési tapasztalatait. A küldöttség találkozott ä Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium vezetőivel, látogatást tett a Békés, Hajdú, Pest és Veszprém megyei párt- bizottságokon és tanácsoknál, valamint mezőgazdasági üze­mekben. A küldöttséget eluta­zása előtt fogadta Nyers Rezső, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára. A delegációt elutazásakor a Nyu­gati pályaudvaron dr. Csizma­dia Ernő és dr. Perjési László, a KB osztályvezető-helyettesei búcsúztatták. Államosították Chile bányaiparát Salvador Allende chilei el­nök csütörtökön államosította az ország bányaiparát, amely­ben az amerikai befektetések értéke meghaladja a 700 mil­lió dollárt. Az államosítási aktus voltakép­pen annak a törvénynek az alá­írása volt, amely Chilének „ál­landó és elidegeníthetetlen’! jogokat ad az ország bánya­kincseinek ellenőrzésére. A csütörtökön aláírt törvény tervezete hat hónappal ezelőtt került a kongresszus elé. A honatyák kisebb, de nem je­lentéktelen — módosításokat hajtottak rajta végre. Egyebek között — némiképp az ameri­kai érdekeket figyelembe vé­be — beiktatták azt a cikkelyt, amelynek értelmében az ame­rikai cégeket 30 éven belül kártalanítani s a kamatlábat emelni kelL Csehszlovák kormányhatározat a gazdaságirányítási rendszer fejlesztési programjáról Flesch István, az MTI tudó­sítója jelenti: A csehszlovák kormány ha­tározatban szabta meg a gaz­daságirányítási rendszer fej­lesztésén folyó munka mene­tének programját. Egyúttal bizottságot alakított a szövet­ségi kormány tagjaiból, vala­mint a nemzeti (cseh és szlo­vák) kormányok képviselőiből a különböző szinten végzett munka irányítására és össze­hangolására. A bizottság élén Václav Hula miniszterelnök- helyettes, az Állami Terv­bizottság elnöke áll. A Planovane Hospodarstvi, az Állami Tervbizottság lapja által most ismertetett határo­zat szerint 1972. folyamán, va­lamint 1973 első hónapjaiban a népgazdaság hosszú távú fejlődési irányzatainak elem­zéséből kiindulva hozzálátnak a gazdaságirányítási koncep­ció kidolgozásához, az egyes területeken és az irányítási te­vékenység szférájában. Ezt követően 1973 hátralévő részé­ben kimunkálják az irányítási rendszer teljes koncepcióját, ami szükséges a hatodik öt­éves terv megalkotásához. A koncepció alkalmazása azon­ban az ötödik ötéves terv ide­jén, tehát 1975-ig még csak kísérleti jellegű lesz. 1975 ele­jén készül el végleges formá­jában a hatodik ötéves terv során alkalmazandó gazdaság- irányítási rendszer. A határozat külön hangsú­lyozza annak fontosságát, hogy rendszeresen ellenőrizzék és biztosítsák Csehszlovákia és a többi szocialista ország gaz­daságirányítási rendszere fej­lődésének összhangját, hogy ily módon fokozatosan meg­valósítsák a szocialista gazda­sági integráció kibontakozta­tásának a KGST 23. üléssza­kán kitűzött célokat. A határozat a jelenleg ér­vényben lévő tervirányításról szólva megállapítja, hogy az 1969—1970-es években alkal­mazott és az 1971-es évre el­fogadott intézkedések összes­ségükben véve jelentősen hozzájárulnak a gazdaság kon­szolidálásához. Nem került sor azonban olyan intézkedésekre, amelyek egé­szüket tekintve visszatérést je­lentettek volna a központi bi­zottság 1975-ben elfogadott in­tézkedéseit megelőző irányítási rendszerhez, A jelenlegi rend­szer megőrizte és megszilárdí­totta annak az 1965 utáni fej­lődésnek a pozitív vonásait, amelynek során szocialista- ellenes és revizionista jegyek mellett pozitív tényezők is ha­tottak. A jelenlegi rendszer megbízható kiindulópontot biz­tosít további fejlesztéséhez, ahhoz, hogy aktív szerepet töltsön be az ötödik ötéves terv teljesítésében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom