Tolna Megyei Népújság, 1971. június (21. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-23 / 146. szám

liepmogep-eliemes, diplomataraMás E, HOLLEBEN L ÉSA BEL VISZONYOK Holleben nyugatnémet nagy­követet a kis szobában őrizték, a kormány emberei már meg­ismerték és a rádióban rész­ben közölték a Santa Monica templomban egy levélben le­tett kiáltvány szövegét — s néhány órával később, az el­nökhöz hasonló módon újabb gerilla-üzenet került a hatósá­gok kezébe. Ennek szövege így kezdődött: „Mivel a diktatúra elfogadta feltételeinket itt küld jük a negyven fogoly névsorát — őket kell a nagykövetért szabadon bocsátani. A kormány', nak kell számukra menedék­jogot szerezni Algériában — esetleges visszautasítása ese­tén sorrendben vagy Mexikó­ban, vagy Chilében. A sajtó­nak igazolni kell valamennyi fogoly szabadlábra helyezését, mégpedig fényképük és nyilat­kozatuk közlésével. A kor­mánynak minden szükséges in­tézkedést meg kell tennie, hogy a szabadonbocsátás, az utazás előkészítése és maga az uta­zás minden zavaró körülmény nélkül, gyorsan megtörténhes­sék. A foglyok utazásáért a kormány felelős. Az utazásnak sugárhajtású repülőgépen kell történnie. Ha a nagykövet sza­badon engedéséig a rendőrség bárminő incidenst provokál, ha von Holleben szabadon enge­dése közben valaminő baleset vagy más történik, azért a kormány felelős ...’ A gerillák üzenete ezután felsorolta azt a negyven foglyot, akit a kor­mánynak szaoadon kell bocsá­tania, minden név után közöl­ték, melyik börtönben tartják fogva az illetőt. Kilencvenhat órával Holle­ben nagykövet elrablása után katonai és rendőri készültség- jelent meg a Rio de Janeiro-i Galeao nemzetközi repülőté­ren. A fegyveresek elhelyez­kedtek a betonon, körülvettek egy Boeing—707-es sugárhajtá­sú gépet és közölték, ezen a gépen utaznak majd a szaba­don bocsátott foglyok — a kormány ugyanis elfogadja a gerillák feltételeit... Néhány órán át még két ok­ból is nagy izgalom uralkodott a repülőtéren összegyűlt új­ságírók között. Az egyik ok az volt, hogy a kormány nem hozta nyilvánosságra az algé­riai kormány távirati válaszát, amelyben az állt, hogy a bra­zil szabadságharcosok mind­egyike politikai menedékjogot kap Algériában, indulhatnak. A másik ok sokkal különösebb volt. A kormány rendkívüli közleményben tudtul adta: nem találják az egyik politi­kai foglyot... Az igazságügy­minisztérium megpróbált kap­csolatot teremteni a gerillák­kal, hogy megtudják, tulaj­donképpen hol van a keresett Admauro Guerra Freitas. Órákba telt, amíg kiderült: a minisztérium által a börtönök­höz intézett körtáviratban hi­básnak írták Freitas nevét és azért nem találták. Végül őt is útbaindították a tengeré­szeti minisztérium épülete fe­lé, ahol az utazásra váró fog­lyokat összegyűjtötték.. Von Holleben nagykövet eközben három levelet is kül­dött családjának és a brazil kormánynak: minden levél gyorsan és pontosan került a címzettek kezébe. A nagykö­vet, mint később elmondotta, jó élelmezésben részesült, ellát­ták Coca-Colával, udvariasan megkérdezték mire van szük­sége, és még az ingét is ki­mosták, előzőleg új inget hoz­tak neki. Június 16-án hajnalban ért földet Algériában a negyven volt foglyot szállító brazil re­pülőgép. A fotóriporterek elő­ször azt fényképezhették, hogy két férfi egy hordágyon fekvő nőt hoz le a lépcsőn: két sza­badságharcos társa hozta le Vera Silvia Aranjo-t, akit né­hány nappal szabadon bocsátá­sa előtt mozgásképtelenné vil- lanyoztak a börtönben. Ott volt a szabadon bocsátottak között Antonio de Carvalho, a Bra­zil Kommunista Párt egyik alapító tagja, volt spanyolor­szági önkéntes, a Nemzetközi Brigád egykori tisztje. Barcy Rodriques, volt brazil őrmes­ter. Carlos Lamarca gerilla­Vezér legközelebbi Sáfeostáfsal Kommunisták, polgári csopor­tok tagjai katolikus ellenzé­kiek, anarchisták egyformán voltak a szabadon bocsátottak között. Egyikük, Antonio don Reis elmondta még az algériai repülőtéren, hogy néhány órá­val szabadon bocsátásuk előtt még iszonyú játékot játszottak velük a börtönben. „Tizen- nyolcadmagammal levezettek az udvarra. Ott bekötötték sze­münket, falhoz állítottak és azt kiáltozták, hogy mindjárt kivégeznek bennünket. Csend lett, halk vezényszavak fosz­lányait hallottuk, majd azt a jellegzetes zajt, amikor sok puskát egyszerre biztosítanak ki, lövés előtt. Egy tiszt még harsányan azt is megkérdezte, van-e valakinek valami utolsó kívánsága. Mindannyian arra gondoltunk: néhány másodperc múlva már nem élünk. És ak­kor a tiszt röhögve közölte ve­lünk, hogy csak tréfa volt az egész...” — mondta dón Reis. A barbár, kegyetlen lelki tor­túra után a tiszt azt is elmon­dotta: 40 foglyot fognak sza­badon bocsátani, mert „bará­taik elraboltak egy követet és csak akkor engedik szabadon, ha magukat külföldre szállít­juk” — folytatta don Reis a történetet. Az algériai repülőtéren a Boeing-ből kiszálló volt fog­lyok között három nő volt. Az egyik neve: Maria do Carmo de Brito. Annak a Juarez Gui- mares de Brito gerillacsoport parancsnoknak a felesége, akit májusban tartóztattak le, és a hatóságok azt jelentették, ön­gyilkos lett a börtönben. De országszerte tudták: de Brito-t megölték kihallgatói. A 40 fo­goly szabadon bocsátását köve­telő gerillacsoportok egyike de Brito nevét vette fel... Néhány őraVat azután; hog^f a brazíliai tv-áilomások rádió-j fényképet közöltek a repülő« gép algériai leszállásáról, ai Rio de Janeiro-i Maracana-*; stadion mellett, az éppen akkor véget ért futballmeccsről ki-j özönlő tömegben feltűnt vala­kinek egy ismerős arc. Egy fia­talember megszólított egy fér­fit, aki taxit keresett. „Uram* nem ön a nyugatnémet nagy­követ? Mintha az ön képét mutatta volna már többször i9 a televízió” — mondta a fia­talember. „Ehrenfeld von Hol-J leben vagyok, hogy tudnék a nagykövetségre vagy a laká­somra jutni?” — felelte a fér­fi. Néhány pillanat múlva már autóban ült és hamarosan el-* mondhatta családjának,' a haJ tóságoknak és az újságíróknak} újra bekötött szemmel indult el a kis szobából legalább egy­órás autóútjára őrzőivel, akiki közölték vele: egy forgalmas utcán egyetlen pillanatra áll meg a kocsi, gyorsan ugorjon ki, mert ők azonnal tovább-; hajtanak. így is történt. Ehrenfeld von Holleben ud­variasan megköszönte a brazil kormánynak, hogy mindent el-j követett kiszabadítása érdeké-í ben. Amikor a külföldi új-* ságírók megkérdezték tőiej hogy mi a véleménye a geril­láknak arról a kiáltványról* amelyben bejelentették elrab­lását és a brazil belviszonyok* ról súlyos vádakat hangoztat-* tak, a nagykövet egyetlen mondattal felelt: „Diplomata nem nyilatkozik vendéglátó or­szága bérviszonyairól”. Néhány órával később közölték, hogy Holleben idegei olyan megvi-* seltek, hogy valószínűleg másJ hol fogja ezután képviselni hazáját, nem Brazíliában. Következik: 1 Bucher nagykövet 40 napja LEOPÁRDOK, JAGUAROK Megállapodás jött létre a Természetvédelmi Világalap és az USA prémkereskedőinek és szűcseinek szövetsége között, melyben az utóbbi kötelezi magát, hogy a jövőben nem fogják feldolgozni olyan raga­dozók prémjét, amelyeket a kipusztulás veszélye fenyegeti A megegyezés főleg a leopárd­ra, gepárdra, jaguárra, ocelot-; ra és egy sor kisebb, ugyan­csak csíkos, vagy pettyes bőrű állatra vonatkozik. Az alap vezetői remélik, hogy az euró­pai szűcsök követik majd ame rikai kollégáik példáját. Az állatvédelmi kampányt egyébként a Kelet-afrikai Ter­mészetvédelmi Társaság indí­totta el, amikor tiltakozott az állatok _ vadászata és prémjeik értékesítése körül mutatkozó visszaélések ellen. KENGURUK VÉDELME Ausztráliában, ahol számos kengurufaj él, törvényhozás foglalkozik most olyan javas­latokkal, amelyek célja ez ál­latfaj megvédése a kipusztu­lástól. 1958-ban kezdődött a nagy irtóhadjárat a nagy vö­rös és a két nagy szürke ken­gurufaj ellen: ekkor jött rá az ipar, hogy mélyhűtött, vagy konzerv formában a kenguru­hús nagy exportcikk — mint kutyaeledel. S miközben ipari felhasználásuk miatt egyre folyt a vadászat, nagy aszály sújtotta azokat az ausztráliai tarto­mányokat, amelyekben legtöbb volt a kenguru, ami a legelők kiégése miatt csökkentette az állományt. Egyes államokban, így Üj Dél-Walesben máris korlátozták a nagyobb fajok vadászati lehetőségét. Sajnos, a kisebb kengurufajokat is ki­pusztulás fenyegeti: ezeket a buldózereik pusztítják el, úgy,, hogy egyre több földet törnek fel megmunkálásra, fi rrfiddarcas ember ■7,;«■ Azt tanácsol­ták 1864-ben — pont az ötödik lábműtét után Tizenhét éve bányász, mind­össze 32 éves, két fiú édesap­ja és híre-neve van faluja ha­tárán túl is. Kaszanics Já­nos bányász, madarak és kis állatok prepa­rálásával tett szert a. hírnév­re. Nem min­den előzmény nélkül. Az ak­tív pihenésnek jól bevált mun­ka kis híján a mestersége lett. eszközei közé került. A vad­macska pedig ott díszeleg el- ejtője otthonában. — Mindig nagyon szerettem az állatokat — mondja szé­gyenlős mosollyal, mintha rös- tellkedni kellene a természet­szerető embernek a természet szeretete, neki pedig a lakó­szoba sarkába telepített üde madárvilág miatt. Most éppen nem dolgozik az amatőr preparátor. Leghívebb segítője barátja, aki vadász is volt — nemrég bányászszeren­csétlenség áldozata lett. Idő kell, míg megbékül- az ember és újra kedve támad a hobby- nak hódolni. — óa — könnyebb munkára osztották, de a majdnem mesterséggé lett preparátorságról sem mon­dott le. Erről tanúskodik az a „madárház”, amit az egyszem lakószoba egyik sarkában ren­dezett be. 37 darabból álló gyűjteményét tegnap hozta ha­za a bányász kultúrotthonból, arról a kiállításról, amit most rendeztek meg az ő munkáiból másodszor. A madaras ember, aktív pihenésének jól sikerült termékeit először ezelőtt két évvel mutatta meg a nyilvá­nosságnak. A nyilvánosság az­óta kíváncsi, hogy mi újakat csinál Kaszanics János. Sikere volt először is, most is. Nézegetem a házi gyűjte­mény legparányibb darabját Királyka a neve és a fenyves­erdők lakója. Kisebb az ökör­szemnél, farktollakkal együtt nincs tíz centií .. __ — Ez Európa legkisebb ma­dárfajtája. Kiderül, hogy a hobby több, mint csak az elejtett vagy pusztulófélben levő, fölszedett madarak élővé varázslása. Egy sereg madártani szakkönyv áll a polcon. Nem elég hát az erdőjáró, vadász barátoktól kapott preparálnivaló. A „hob­bys Kaszanics” — ahogy Má­zán és környékén emlegetik — ismerni akarja, amit kézbe vesz, arra kíváncsi, hogyan, hol élnek az általa „élővé” munkált állatok. A gyerekek igen; a feleség gyakorta nem örül a furcsa „passziónak”. Kivált akkor nem, amikor valami ijesztő, pusztultában is félelmetes ál­lat preparálásához lát a csa­lád feje. Volt már itt munká­ban, a madarak melett sikló és vadmacska is. A sikló az általános iskola szemléltető — az orvosok, hogy sürgősen tanuljon más szakmát, • hagyja ott a bányát, mert nem jósolhatnak semmi jót még gyógyulás után sem. Sokat tépelődött, tűnődött a fiatal férfi — aki 15 évesen nem kényszerből ment el bá­nyásznak —, hogy mihez lás­son már ezután? Hosszan volt beteg, hosszan gondolkodha­tott. Nem remélt helyen kap­ta meg az iménti kérdésre a választ. Történt, hogy Döbrö- közre meht, rokonlátogatóba. Ott látta líiadarakat preparál­ni a ma fafaragásairól ismert Kovács Ferencet. Beállt hozzá tanítványnak, egyidőben egy pécsi sebészorvossal, és el is sajátította a mesterség alapjait — tanítója szerint — dereka­san. Hogy amikor hét év után ta­lálkoztunk vele mégis a szász­vári bányaüzemből és műszak­ról érkezett? Nem tudott el­szakadni a bányától, ahol BALATONFENYVESEN ÉPÜLŐ TÁRSASÜDÜLŐBEN GARZON, EGY- ÉS MÁSFÉL SZOBÁS LAKRÉSZEK ELŐJEGYEZHETÖK a pécsi 2. sz. ügyvédi munkaközösségnél, Pécs, Kossuth L. u. 22. Telefon: 23—13. Érdeklődni: Budapesten: 318—886. Balatonfenyvesen: Köl­csey u. 96. sz. alatt. KÉRJEN DÍJTALAN TÁJÉKOZTATÓT! (119) GÉPÍRÓT, valamint TEHéRGÉPJARMŰ­VEZETÖKET keres felvételre a Talajerőgazdálkodási Vállalat Szekszárd, Keselyűsi út. ______________„ (359)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom